900 milliót kell fizetnie Esztergomnak az élményfürdő miatt zajló perben

Esztergomnak több mint 900 millió forintot kell megfizetni az élményfürdő építésével kapcsolatos per részítélete alapján. Az önkormányzatot képviselő ügyvédi iroda a város fellebbezését egy nap késedelemmel nyújtotta be, így a végzés jogerőre emelkedett - közölte a polgármester pénteken az MTI-vel.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Romanek Etelka (Fidesz-KDNP) elmondta, a Contur-Bau-per néven ismert ügy 2005-ben kezdődött, a most megítélt összegből 565 millió forint és járulékai teszik ki az alapösszeget, a többi az azóta összegyűlt késedelmi kamat és egyéb eljárási költség.

Az élményfürdő építése 2001-ben indult, majd a kivitelező Contur-Bau Rt. 2005 június elején levonult a területről. A cég kifizetetlen számlákra hivatkozott, a város viszont az elvégzett munkát kifogásolta.

Az önkormányzat felmondta a szerződést a Contur-Bauval, az addigi költségeket azonban nem fizette ki, ezért a vállalkozás pert indított. Esztergom önkormányzata viszont hibás teljesítés miatt több mint 1,1 milliárd forintos követelést jelentett be a társasággal szemben.

A cég később felszámolás alá került, követelése az elmúlt évtizedben többször gazdát cserélt, majd azt egy környékbeli vállalkozó vette meg. Az ügyben a bíróság részítéletében a késedelmi kamatokkal együtt végül több mint 900 millió forint fizetésére kötelezte a várost.

Romanek Etelka elmondta, a részítélet meghozatalára úgy került sor, hogy a város által követelt közel 1,1 milliárd forintos összeget a törvényszék még nem bírálta el. Az önkormányzat vitatja a követelés megvételének jogalapját és összegszerűségét. A peres ügy a kereseti kérelmek el nem bírált részében tovább folytatódik.

A polgármester tájékoztatása szerint az önkormányzat képviseletét 2006 óta ellátó fővárosi ügyvédi iroda a város fellebbezését betegség miatt egy nap késedelemmel nyújtotta be még az előző városvezetés ideje alatt, 2014. szeptemberében, majd kérték a késedelmi igazolás elfogadását. Ezt a kérelmet mind a Győri Ítélőtábla, mind a Kúria elutasította, ezért a részítélet jogerőre emelkedett.

"Az önkormányzat eltökélt célja, hogy a jog valamennyi lehetséges eszközével meggátolja ennek az összegnek az elvételét az esztergomi polgároktól" - fogalmazott Romanek Etelka, majd hozzátette, utasította a hivatal érintett irodáját annak kivizsgálására, hogy az ügy kezelésével kapcsolatban történt-e mulasztás.

Forrás: MTI


Megnyílt a Biodóm

Megnyílt a Biodóm 

A budapesti „Biodóm városi oázis” a trópusi és szubtrópusi növények mellett különleges állatfajokat is bemutat a nagyközönségnek.
Jégfürdő – forró napokban

Jégfürdő – forró napokban 

Magyarországon is elérhetővé vált az elmúlt évek egyik legdinamikusabban terjedő egészségtrendje, a hidegterápia.
Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel

Százéves a tihanyi levendulás – kiállítással ünnepel 

A Tihanyi Apátság újabb száz évre vállalta a levendula hagyományának őrzését.
Egyre több a kutyabarát fürdőhely

Egyre több a kutyabarát fürdőhely 

Idén már 22 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat.
Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja

Rendezvényipari szolgáltatókkal bővült a rendezveny.com platformja 

A hazai rendezvényszervezési piac meghatározó digitális platformja újabb fejlesztéssel bővült.
Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus

Visit Hungary: erős belföldi, mérsékeltebb külföldi turizmus 

Az év egészét tekintve is összességében emelkedő pályán van a vendégforgalom.
Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon

Múzeumok éjszakája: több százezren vettek részt a programokon 

Idén 469 helyszínen, csaknem 3100 programmal várták a kulturális kalandra vágyókat kora délutántól késő estig.
Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése

Indul a Széchenyi Fürdő fejlesztése 

Augusztus végén több mint 3 milliárd forintos fejlesztés indul.
Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter

Kevesebb áramfogyasztást kér a lakosságtól a miniszter 

A villamosenergia-ellátás biztonságos és zavartalan működése érdekében az áramfogyasztás csökkentésére kéri a lakosságot a 18 és 21 óra közötti időszakban Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál

NAV-ellenőrzések a hazai tavaknál 

Idén július 1. és augusztus 31. között fokozott ellenőrzésekre számíthatnak a szezonális szolgáltatást nyújtók is.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.