Így újul meg kétmilliárdos támogatással Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő

Több mint kétmilliárd forint európai uniós támogatásból fejlesztik a gyógyhellyé nyilvánított Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőt; a hét projektelemet tartalmazó idegenforgalmi beruházás alapkövét szerdán helyezték el a nyírségi üdülőhelyen.

Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármestere az ünnepségen elmondta: a város önkormányzata pályázatának megvalósításához százszázalékos támogatást kapott, így 2 milliárd 104,5 millió forint uniós forrást használhat fel Sóstógyógyfürdő meglévő turisztikai elemeinek összekapcsolására. Az új turisztikai attrakciókat is létrehozó és a szolgáltatásokat bővítő fejlesztés a jövő év elejéig fejeződik be.

Gyógyvizes kezelések és az Andok élővilága

Az üdülőhely Aquarius élményfürdőjének épületéhez 900 négyzetméter alapterületű gyógyászati szárny épül szakorvosi rendelőkkel, komplex gyógyvizes kezelői helyiségekkel.
Az állatparkban a dél-amerikai Andok élővilágát bemutató részleget alakítanak ki, a látogatók függőhíd-rendszerről tekinthetik majd meg az állatokat.

A Sóstói Múzeumfaluban A pálinka fővárosa elnevezéssel építenek egy, a térség három eredetvédett pálinkáját, illetve a többi híres gyümölcspárlatait bemutató kiállítóhelyet, hozzá rendezvényteremmel.

A skanzenhez vezető sétányt felújítják, korszerűsítik a közvilágítását, illetve parkosítják az út mentét, ahol vendéglátóhelyeket és kávézókat létesítenek.

Létrehoznak egy multifunkcionális térként működő sport- és rendezvényhelyszínt, amely kulturális események, koncertek és különböző versenyek helyszíne lesz.

Fejlesztési források a térségben

Mező Ferenc, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az ünnepségen kiemelte: a térség operatív fejlesztési programja keretében Nyíregyháza a legutóbbi négy évben 23 milliárd forint fejlesztési forrást nyert, míg Szabolcs megye többi, 228 települése 111 milliárd forintot.

Az uniós és nemzeti, valamint a helyi forrásokkal, illetve multinacionális, kis- és középvállalkozói tőkével összesen kétezer új munkahely jött létre a 120 ezres nagyvárosban, ahol az ügynökség irodát nyitott a további megyei fejlesztések elősegítésére.

A sóstógyógyfürdői beruházás alapkövét Kovács Ferenc, Mező Ferenc, Podlovics Roland, a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. vezérigazgatója és Petneházy Attila, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje, a nyíregyházi színház művésze, a településrész jelenlegi önkormányzati képviselője helyezte el.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.