Kisvasutak Napja a Börzsönyben

A Magyar Turizmus Zrt. idén tavasszal indította „Kisvasútra fel!” kampányát, hogy erősítse azt az üzenetet, hogy az erdő mindenkié. Az ott található turisztikai attrakciók, látogatóközpontok, erdei iskolák, tanösvények és kisvasutak nagyszerű kikapcsolódást kínálnak a kirándulóknak.

E koncepció megvalósulásához az állami erdőgazdaságok az elmúlt 2 esztendőben saját és támogatási forrásokból összesen 3,8 milliárd forintnyi közjóléti fejlesztéssel járultak hozzá.

A „Kisvasútra fel!” kampányban a hazai kisvasutak szinte mindegyike részt vett. A kampány őszi állomása volt a Kisvasutak Napja a Börzsönyben Királyréten, 2012. szeptember 8-án.

A kampány és a családi rendezvény elsődleges célja volt, hogy az érdeklődőket bevezesse a hazai kisvasutak varázslatos világába, és felhívja a figyelmet Magyarország kivételes természeti értékeire, amelyek a keskeny nyomtávú vasutakkal egyedülálló élményt nyújtóan fedezhetők fel.

Szombaton mintegy 3000 látogató kereste fel Királyrétet, ahová a legtöbben az Ipolyerdő Zrt. által üzemeltett kisvasúttal érkeztek Kismaros állomásról. A családok apraja-nagyja megtalálhatta a számára kedves programot.
A vasút szerelmesei megtekinthették a kisvasút-kiállítást, amely Magyarország kisvasútjait mutatta be, vagy kipróbálhatták saját erejüket a Hajtánypályán.

Sétálás közben a Turisztikai régiók sátrainál hasznos információkat, belföldi úti tippeket, turisztikai kiadványokat gyűjthettek be az érdeklődők.

A Börzsöny élővilágával, az őszi erdő szépségével találkozhatott az, aki vállalkozott az élményösvény bejárására, amelyen interaktív játékok színesítették a programot. Az Ipolyerdő Zrt. fiatal szakemberei vezették be a gubacstinta-készítés rejtelmeibe az érdeklődőket, vagy íjászkodni tanították a gyerekeket. A kézműveskedni vágyók készíthettek csuhébabát, bőr karkötőt, sőt még a kovácsműhelynél is szorgoskodhattak.

A színpadi fellépők sorát a Csalogató együttes nyitotta, kellemes hangulatot teremtve megzenésített verseikkel, azután az Ámulat társulat mesélt, népi táncolt az érdeklődő közönségnek, néha a gyerekeket is bevonva a játékba. A délutáni Kolompos koncert idején teljesen megtelt az alkalmi nézőtérként szolgáló gyönyörű tisztás. A nagyszámú látogatót a Kismaros felé zakatoló kisvonat szállította vissza a város zajába, új erdei ismeretekkel és élményekkel gazdagodva, nem feledve a kampány szlogenjét: A vonatozás szórakozás!

A kampány tavaszi ciklusában előbb fővárosi és vidéki játszóházakban népszerűsítette a kisvasutakat a Magyar Turizmus Zrt., 53 helyszínen, közel 80 ezres látogatószámot elérve.

Az általános iskolai osztályok számára internetes kvízjáték készült, amelyen háromfordulós versenyben 980 osztály vett részt, a három nyertes osztály nyáron és a tanév elején meg is kezdte erdészeti erdei iskolás pihenését, természetesen kisvasutazással.

Nyáron a facebookon fotópályázatot hirdettek a szervezők, közel 2500-as baráti kört gyűjtve. Több tízezres követői tábor figyelte és értékelte a fotókat, olvasta az aktuális kisvasutas híreket.

Szeptember 8-án – hangsúlyozva a kampány országos jellegét – nemcsak Királyréten, de a Mátravasút vonalán is jeles vasúttörténeti pillanatra került sor. Átadták az újjáépített Lajosháza–Szalajkaház szakaszt, amelyen a továbbiakban menetrend szerinti járatok biztosítják a Mátra mint turisztikai úti cél kisvasutas megismerésének lehetőségét.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.