Az egészségügyi minisztérium csütörtökön bejelentése szerint az ehető madárfészek
kilogrammja nem tartalmazhat 30 milligrammnál több nitritet. Ugyanez a határérték érvényes a sertéshústermékekre is Kínában.
Kínai és malajziai élelmiszerkutatók közös tanulmánya azt állapította meg, e korlátozás
betartásával rendkívül alacsony az esélye annak, hogy a madárfészkek fogyasztása egészségi károsodást okoz. A kínai egészségügyi tárca hangsúlyozta, hogy az étkezési madárfészkek feldolgozása során mesterségesen nem dúsíthatják fel a nitrit mennyiségét. Ez szigorú büntetéssel járó bűncselekmény - állapítja meg a közlemény.
A szakértők szerint az ehető madárfészek természetes formájában is tartalmaz nitritet, de vízzel történő tisztítással ennek mértéke jelentősen csökkenthető.
Az ehető madárfészek ázsiai nők széles körében népszerű, igen drága, gyógyhatásúnak ismert termék, amelyet főleg szépségápolási céllal, főleg a bőrre gyakorolt vélt kedvező hatása miatt fogyasztanak. Egyes fajtáiról elterjedt, hogy gazdagok tápanyagokban, erősítik az immunrendszert. Többnyire leves formájában kerül az asztalra.
A különleges csemege, vagyis a jan vo (yan wo), ami szó szerint fecskefészket jelent, Kínában több száz éve a menü része, de Ázsián kívül keresett például az Egyesült Államokban is. Malajzia a világ legnagyobb exportőre, és 95 százalékban a kínai piacra szállít. (MTI)
Korlátozzák az ehető madárfészek nitrittartalmát
(MTI) - Határértéket állapítottak meg Kínában az ehető madárfészkek nitrittartalmát illetően, miután több malajziai importtermékben túlságosan sok vegyszermaradványt találtak; a nitrit nagy mennyiségben akár halálos méreggé is válhat.
Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
Dráguló repülés, erős forint – merre utaznak idén a magyarok?
Hogyan utaznak idén a magyarok? – beszélgetés Somlyai Zoltánnal, az MSZÉSZ napokban leköszönt elnökével.
Jön az Országos Étterem Hét
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
Egy korty Ázsia reggelire
Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése
A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Interjú
Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén
Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.