Éljen a Pinot Noir!

Új sorozatunkban nem csak személyes tapasztalatainkat osztjuk meg, de tippeket is adunk, melyik bor mellé mi illik. Először Két villányi pincészethez látogattunk.

Két borász egy csapásra?

Úgy kezdődött az egész, hogy két villányi borász összefogott, hogy egy túrán megmutassák a bor- és gasztrovilágnak műhelyüket, boraikat: mi az, amit csinálnak, milyen fajtákra esküsznek és legfőképpen milyen új borok várhatók a közeljövőben. Nagy izgalommal készültünk az eseményre, hiszen meglepő volt már a két pincészet párosítása is. Jekl Béla, aki egyúttal a Pannon Bormíves Céh elnöke, 20 éve gazdálkodik ’a magyarországi Bordeaux’-nak is becézgetett Villányi borvidéken, míg Koch Csaba, aki a Hajós-bajai borvidéken tősgyökeres, mintegy tíz éve vetette meg lábát a régióban.

Az őszi borongós, esős nap ugyan nem adott lehetőséget a tervezett dűlőlátogatásokra, de ezt a hiányt hamar bepótoltuk, helyette még több bort kóstoltunk és a szakmai beszélgetések is elmélyültek. Stílusában két tejesen más borászt ismerhettünk meg, azonban szemléletmódjukban nagyon sok hasonlóságot fedeztünk fel. Mindkét borász maximalista a szó jó értelmében, hiszen igyekeznek a lehető legjobban kihasználni a borvidék által kínált lehetőségeket. Az évek során olyan top borokat tettek le az asztalra, melyeknek komoly helye van és lesz is a hazai és nemzetközi gasztronómiában.

Az összetartás még mindig erős Villányban

Szépen megterített asztalok, hangulatos mécsesek, különleges JEKL feliratú kristálypoharak vártak minket, a mintegy 2-3 órás buszos utazás után. Jól esett ez a melegség, s az is, hogy mindkét pincészet képviselői ott vártak minket: Jekl Béla családjával, feleségével Erzsivel, s a szintén sikeres borász, az Il premo sorozatot megálmodó Flórával és a nap másik fénypontja, Koch Csaba borász is. Nemcsak azért, mert így illik, de itt igen kíváncsiak is egymás boraira, sőt egymás tanácsaira is.

A villányi összetartás nem humbuk, hiszen 10 évvel ezelőtt itt hozták létre elsőként azt a villányi eredetvédelmi rendszert, mely mind a mai napig működik. Szigorú szempontrendszere még a magyar bortörvényt is felülírja, hiszen helyi termelők itt nem csupán az érvényes előírásoknak akarnak megfelelni, de magas minőségű borokat szeretnének letenni az asztalra. Ezért jött létre a Villányi Borbíráló Bizottság is a 2000-res években, mely mindig változó villányi borászokból áll, akik egymástól függetlenül, külön kóstolják és értékelik a borokat – meséli Jekl Béla, aki maga is rendszeresen részt vesz a bírálóként.

Jekl Béla kiemelten fontosnak tartja a minősítési bortermelés ügyét és az ezt támogató, elsősorban szakmai kezdeményezéseket, melyek nemcsak a helyi borok, de a magyarországi borok ázsióját is növelik. Így például elnöke a Pannon Bormíves Céh-nek, mely 1990-ben 10 termelő összefogásával jött létre. Az ország legkiválóbb borászaiból álló egyesület célja, hogy a szőlőtelepítéstől a borkészítésig az egész folyamat átlátható legyen, s az etikus magatartás természetes legyen.

A Pinot Noir mellett döntöttünk, amikor a Cabernet Sauvignon volt a sztár

Először a Jekl pincészetbe látogattuk. Idén kerek évfordulót ünnepelnek, hiszen Jekl Béla – első generációs borászként éppen húsz évvel ezelőtt, 1996-ban alapította családi pincészetét. A ma 10 hektáros birtok életében a család minden tagja részt vesz. Jekl Béla feladata a szőlészeti, növényvédelmi, borászati szakirányítás; míg felesége, Erzsi a dizájnért, a környezetért és egyéb részletekért felelős. Lányuk, Flóra fontos szerepet vállal a borösszeállításokban, ő végzi a marketingmunkát, és 2006 óta ő jegyzi a négy borból álló Il Primo sorozatot. Testvére, Alfréd pedig a szőlőmunkák kivitelezésében és a borászati feladatokban vállal oroszlánrészt.

Kadarka – az elfelejtett magyar fajta

A kóstolás során egyik kedvencünk a Kadarka lett, melyet az igényes borfogyasztó közönség is kezd mostanában felfedezni. Nem is csoda, hiszen közel áll hozzánk ez az íz-világ. Ez a fajta 500 éve itt van a Kárpát-medencében. Ma azonban igazi kuriózum, a valamikori több tízezer hektár ültetvényből jó, ha van 800 hektár. Magas mustfokkal szüretelhető, ugyanakkor megmaradnak a szép savak, melyek fűszeres, gyümölcsös karaktert kapnak. Fűszeressége miatt pedig tökéletesen illeszkedik a magyaros paprikás ételekhez. 

Pinot Noir – Ebben van a legtöbb tapasztalatunk

Ebben van a legtöbb tapasztalatunk – meséli büszkén Béla. Amikor a 90-es években a Cabernet Sauvignon nagy siker volt, mindenki erre a fajtára állt rá. Mi akkor a Pinot Noirt választottuk. Ennél a fajtánál macerás a technológia, hiszen figyelni kell rá, hogy az erjesztéskor ne legyen túl magas a hőmérséklet és a hordóválasztás is kulcskérdés, hiszen sok gyümölcsösség van ebben a borban, melyet meg kell őrizni. Kiváló választás kékpenészes sajtokhoz, a Sajtok és Borok versenyén például a Danish Blue, Pinot Noir kombináció aranyérmet kapott. Kemencében sült bárány is jól passzol hozzá.

Syrah – A lányom, Flóra beszélt rá

A prémium kategóriában jelen levő Syrah- t Béla nem akarta, lánya, Flóra beszélte rá így utólag nagyon büszke rá. „Nem érleljük nagyon hosszan, 2-3 éves hordókba tesszük, majd fél-egy év után palackozzuk.” –meséli Flóra. Ez az elegáns, fűszeres illatú 2013-as Il Premo Syrah fajsúlyosabb ételekhez, például steak-hez kiváló választás lehet.

Villány zászlós bora, de hol a kékoportó?

A Franc igen jól érzi itt magát ezen a vidéken, ezt még a francia borászok is elismerik. A 2011-es Cabernet Franc gyönyörű savakkal, fűszeres és bogyós erdei gyümölcs ízekkel varázsolt el bennünket. Kiváló étel vörös húsokhoz, egyelőre azonban még kevés ültetvény van. Többször hallani olyan hangokat Villányban, hogy jó lenne itt még egy másik zászlós bor is, például a hajdan oly népszerű Kékoportó. Ezt Erzsi, Béla felesége is megerősítette. „A Kékoportó az első újbor! Ezt a lágy, bársonyos, könnyű vörösbort mindenki nagyon várja már Márton napon!”

Kiderült Erzsi kedvence

A Cabernet Franc-ot azonban nem mindenki szereti, konok, szivar jellege, mondhatni férfias karaktere miatt. A Franc jól érzi itt magát, de melegsége, összetettebb illata és íze miatt sokan mégis a Sauvignon-t kedvelik jobban, szélesebb piaca is van. A beszélgetések során kiderült, hogy a Cabernet Sauvignon Erzsi kedvence, mint mondta a kóstolásoknál régen nem véletlenül került a sor végére, legkedveltebb borként.

Il Premo – az igazi gasztro-bor

Nagy izgalommal kóstoltuk a klasszikus bordói válogatást, a 3 fajtából (Franc, Merlot és Sauvignon) készült Il Premo – 2012-es cuveé-t. Jekl Flóra - aki maga is borász, a Junibor fiatal borászokból álló csapat oszlopos tagja – célja egy nagytestű bor készítése volt és, mely kedvességével, gyümölcsösségével hódít. Az Il Premo borok, melyeket Flóra álmodott meg nem csak magukban finomak, de igazi gasztroborok is, jól passzolnak a különféle ínyenc fogásokhoz.

Merlot, a titkos jelölt

A szekszárdi Merlot könnyedebb, gyümölcsösebb, de mégis Villány tudja belőle a legtöbbet kihozni – Merlot-ban verhetetlenek vagyunk, ez a titkos jelöltünk! - állítja Jekl Béla. Az Unikornis 2012-es Merlot rendkívüli évjárat. A termést mindig korlátozni kell, azonban 23-as mustfokkal szüretelhető, mely az eltarthatóság miatt is lényeges – foglalja össze Béla szakszerűen a fajta jellemzőit.  A csoki mousse, a Lúdláb torta vagy a keserű étcsoki tökéletes harmóniát alkot a borral.

Borász és barista egyben?

Kevesen tudják, de lánya után Béla mostanában megszerette a kávét is, sőt latte art mester lett, így a korábban baristakéánt is dolgozó Flórával személyesen készítették el kiváló alapanyagból, kiváló géppel a kávéinkat. Ezúttal a Café cortado-t kóstoltam, villányi stílusban, ahogy illik, természetesen autentikus módon készítve, mely első osztályú frissítőnek bizonyult a nap közepe tájékán.

Cikksorozatunkat hamarosan Koch Csaba boraival folytatjuk!

Köszönjük a Pince Műveknek a szervezést!


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.