Accor-vezér: bizakodásra adnak okot a 2021-ben elért eredmények

Bár 2021 a világjárvány miatt erős visszaesést hozott a nemzetközi lánc bevételeit tekintve a tavalyi év első időszaka, az idei évben már jelentős fellendülést vár Sébastien Bazin, az Accor elnök-vezérigazgatója.

Aki a cég közleménye szerint elmondta: „Annak ellenére, hogy 2021 az általános egészségügyi korlátozások következtében gyakorlatilag kimaradt szállodáink vendégforgalmát tekintve, azonban tavasztól már kezdve nőtt a a vendégforgalom egységeinkben, és ez a trend hónapról hónapra élénkült egészen a tavalyi év végéig".

 

Majd az Accor-vezér így folytatta: "Valamennyi kulcsfontosságú régiónkban piaci részesedést szereztünk. Mivel a vendégek körében az utazások folytatása iránti vágy még soha nem volt ilyen erős, mint most, a hosszú időszakot átölelő bezártság után, ezért bizakodóak vagyunk abban a tekintetben. hogy jó úton haladunk, és a lehető legtöbbet hozzuk ki ebből valamennyi piacunkon, és jelentős fellendülést hoz az idei évben az utazási kedv visszatérte szállodáinkban. 2022-ben is folytatjuk élményközpontú és a fenntartható turizmust hirdető és megvalósító vendégváró megoldásainkat, amelyekett a digitális technológiákis nagymértékben segítenek. Ezekkel az erősségekkel felvértezve biztosak vagyunk abban, hogy képesek vagyunk tartósan továbbra is értéket teremteni partnereink és részvényeseink számára.”

Forrás: Turizmus Online


Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be

A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be 

A TripAdvisor idei győztesei közt ott találjuk a Lánchíd budai-hídfőjénél, a Vár tövében található hotelt.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.