Csapatépítés a Neckermann-nál

Közel 100 fő részvételével a Neckermann idén a csapatépítő tréningjét Balatonlellén borkóstolással és szakmai előadásokkal fűszerezve szervezte meg.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A hétvégi programon az országos irodahálózat és a központi iroda dolgozói egyaránt jelen voltak a balatonlellei Hotel Lido***-ban, így lehetőség adódott a nyári szezon értékelése, és a téli szezonra való felkészülés mellett, egyes egyedi termékek részletes elemzésére és az új kollégák bemutatására is.

Az októberi napsütésben dr. Békefi Veronika, a Neckermann ügyvezetője értékelte a Neckermann nyári szezonban elért teljesítményét és ösztönözte a kollégákat a jó teljesítmény folytatására a téli, illetve decembertől majd a jövő nyári szezonban is.

A cégvezetés a rendezvényen kiemelten foglalkozott a már online foglalható és hamarosan kiadványban is megjelenő Börze árualappal, mely már 74.145 Ft/fő ártól kínál nyaralást a téli szezonban; továbbá a 2 éjszakás és 4 éjszakás kenyai safari programokkal, melyek indulási napjait úgy alakította ki a Neckermann, hogy akár 2 féle safarit is kipróbálhat az utas már az 1 hetes tartózkodás ideje alatt!

Szó esett a hamarosan megrendezésre kerülő Szezonnyitó Síbuliról (2010.11.18-21.), mely évről évre egyre népszerűbb az utasok körében, illetve a Neckermann Havazin Síkupáról (2011.03.10-13.), ahol akár az értékesítő kollégák, partner utazási irodák munkatársai és a partnerek által küldött utasok is részt vehetnek amatőr síversenyen. A rendezvényről, a téli havas kalandokról az RTL Klub heti Havazin műsorában is értesülhet az érdeklődő.

Ehhez a programhoz csatlakozva tartott borkóstolót a Sport és Borbarátok Egyesülete és tájékoztatta a kollégákat az egyes szolgáltatásairól, melyek egyedi termékként foglalhatók a Neckermann irodákban, illetve bemutatta síoktató csapatát, akikkel a Neckermann a Havas Rendezvényein együttműködik.

Továbbá, az Európai Utazási Biztosító Zrt. is előadást tartott új biztosítási termékeiről, illetve a változásokról, valamint bemutatták utasbiztosításaik kiemelkedően kedvező ár/érték arányát.

A jó kedv, kellemes hangulat mellett szerencsére az időjárás is kedvezett a Neckermann hétvégi programjához, ahol a kollégák megismerkedhettek a helyi tökfesztivállal, a Bujdosó pince nagyszerű borkínálatával, és a lellei Kishegyről a turista elé táruló gyönyörű balatoni látképpel.

A csapatépítésből az esti buli sem hiányzott, így a sok munkával telt nyári szezon után a kollégák is lazíthattak végre. Csattanóként, három kolléga egy-egy utazási voucherrel térhetett haza (egy repülős, egy autós és egy belföldi), így a Neckermann-os dolgozók biztosan várják majd a következő csapatépítő tréninget.


Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.
 Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben

Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben 

Az első negyedévben harmadával csökkent a légitársaság profitja.
Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo

Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo 

Tovább bővíti légi árufuvarozási szegmensét a németországi légitársaságokat tömörítő szervezet.
Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján

Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján 

Coolcation két keréken: mostantól kerékpárral is végig lehet tekerni a Balti-tenger déli partvidékét Koppenhágától Gdańskig. 
Megújul a budapesti buszflotta

Megújul a budapesti buszflotta 

Budapest a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzésére készül.
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.
Erős félévet zárt a fővárosi légikötő

Erős félévet zárt a fővárosi légikötő 

2026 első félévében mind az utasforgalom, mind a légiáru-szállítás (cargo) felülmúlta a korábbi rekordokat.
Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben

Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben 

A globális légi forgalom 2025-ben közel 9,8 milliárd utast számlált – az európai légikiötők pedig különösen kiemelkedően teljesítettek.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.