Januári napfürdő Tunéziában

Első ízben rendezte meg külföldön katalógus-bemutatóját a Taurus Reisen. A tunéziai hátterű utazásszervező az idegenforgalmi hivatal és a nemzeti légitársaság támogatásával Tunéziában látta vendégül közel 110 viszonteladó partnerét január utolsó napjaiban.

Amint arról már rövid hírben beszámoltunk, megatanulmányutat szervezett Tunéziába január végén a Taurus Reisen, a Tunisair és a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal. A tunéziai tulajdonosi hátterű tour-operátor az észak-afrikai országban tartotta nyári katalógusának bemutatóját, ugyanakkor a meghívottak megismerkedhettek Tunisz, Hammamet és Sousse néhány látványosságával is.

A magyar csoport Bécsből repült Tuniszba a Tunisair hetente háromszor közlekedő menetrendszerinti járatának egyikével, mivel a téli időszakban nincs charterjárat Magyarországról Tunéziába. Az országba megérkezve semmi rendkívülit nem lehetett látni. A főváros, Tunisz utcáin torlódtak a járművek a délutáni csúcsforgalomban, a kávézók tele voltak. Sousse-ban a tengerparti szállodasorhoz érve tűnt fel némi változás: az oda behajtó járműveket fegyveres rendőrök állítják meg és ellenőrzik – a turistabuszoknak ugyanakkor csak lassítaniuk kell. Január 22-én a tunéziai belügyminisztérium az ország területén este 8 és reggel 5 óra között általános kijárási tilalmat rendelt el, néhány nappal később ezt az este 10 és reggel 5 óra közötti időszakra enyhítették, sőt január 29-étől már csak éjfél és hajnali öt óra között van érvényben a rendelkezés.

A Taurus Reisen anyavállalatához, a Mhiri Grouphoz tartozó ötcsillagos El Mouradi Palace szállodába érve újra minden a megszokott mederben zajlott, a személyzet szolgálatkészen intézkedett. Egyedül azt látszott – nem csak itt, mindenhol -, hogy kevés a turista az országban, elsősorban német nyugdíjasokkal lehetett találkozni.

A turistaszám visszaesése egyébként megviseli az országot, hiszen a GDP-nek 7%-át adta a turizmus korábban. A Tunéziai Turisztikai Minisztérium statisztikái szerint 2015-ben 2014-hez képest 44,4%-kal csökkent a vendégéjszakák száma, ha pedig 2010-hez viszonyítunk, akkor 54,5%-os a mínusz.

Tőkeerős nagyvállalat

A vendégeket a Mhiri Group ügyvezető igazgatója, Anis Shili is köszöntötte, később megtudtuk, hogy a tőkeerős nagyvállalat érdekelt az iparban, a vendéglátásban, ezen felül övék a 17-tagú El Mouradi szállodalánc, amely összesen 16 ezer ágyas kapacitást jelent. A csoporthoz tartozik a Sunshine Holiday Group is, ez utóbbinak része a magyarországi Taurus Reisen csakúgy, mint egy-egy túraszervező Nagy-Britanniában, Dániában, Franciaországban, Lengyel- és Horvátországban, Szlovéniában és Szerbiában. A csoporthoz tartozik a VLT transzfercég és egy 1200 férőhelyes konferenciaközpont is.

Leith Ben Zakour, a Tunéziai Idegenforgalmi Hivatal budapesti képviselője a rendezvényen hangsúlyozta, hogy „Tunézia tárt karokkal várja a magyarokat”, ennek érdekében a tour-operátoroknak forgalomarányos támogatást nyújtanak.

Fraj Ben Said, a Tunisair középkelet-európai képviseletének  igazgatója kiemelte, hogy elképzelhető a közép-európai régióba, így Budapestre, Prágába és Varsóba korábban közlekedő járatok újraindítása, de még vizsgálják a konkrét lehetőségeket.

Sokszínű kínálat a nyárra

A Taurus Reisen 2016-os árualapját Kálmán Krisztina irodavezető és munkatársai mutatták be. Utasaik az idén nyáron heti 15 charterjárattal juthatnak el a legnépszerűbb üdülőhelyekre. Tunéziába heti három gépük indul, ebből kettő saját járat Monastirba, egy pedig közös járat Djerbára a Kartago Tours-szal. Antalyára heti négy, Dalamanba pedig heti egy járatot vehetnek igénybe utasaik. Az észak-ciprusi Ercan, a görögországi Kréta, Rodosz és Zakynthos, valamint Bulgária szerepel még az idei kínálatukban. A főbb úti célok mindegyikébe szervez tanulmányutat az idén az iroda.

A viszonteladó partnereknek az idén új szolgáltatásként videókonferencia-lehetőséggel is a rendelkezésére állnak. Ilyenkor az adott iroda munkatársai személyre szabottan kaphatnak választ a kérdéseikre.

Az utazásszervező jutalékrendszere a korábban megszokott 13-18% között mozog forgalomtól függően. Az idén is indul foglalási verseny, ennek részleteiről Sikorszki János partnerkapcsolati menedzser számolt be, aki elmondta, hogy a háromlépcsős rendszerben minden foglalás pontot ér és a szezon végén nyaralásra váltható. Az iroda népszerű gyerekanimációs programja idén is folytatódik, a Sunclub Hotelekben tavaly 1200 gyerek nyaralt Tunéziában, Törökországban, Egyiptomban és Észak-Cipruson.

Tunéziában jó pár szálloda áll felújítás alatt, a katalógus-bemutatónak helyet biztosító sousse-i El Mouradi Palace több mint száz szobája is megújult az elmúlt hónapokban.

Törökországban új desztináció az idén a Taurusnál Dalaman, ahová a Corendon Airlines járataival juthatnak el utasaik. Aki Antalya környékén szeretne üdülni, azok 10/11 éjszakás programot is választhatnak a heti négy járat jóvoltából. Észak-Ciprust immár ötödik éve programozza a Taurus Reisen, idén péntekenként közlekedik charterük Ercanba, előtte antalyai technikai megállással, június 10-től szeptember 20-ig, a Freebird Airlines gépeivel. A szállodakínálatban a megszokott hotelek mellett Kyrenia környékén több új egység is szerepel, reggelis, illetve félpanziós ellátással.

Krétával kapcsolatban elhangzott, hogy ott heti két indulás közül választhatnak az utasok, akiket akár all inclusive ellátás és igazi luxushotelek is várnak a szigeten. Zakynthoson és Rodoszon szintén a háromcsillagos reggelis szálláshelyektől az all inclusive luxushotelekig terjed a választék. Bulgáriában idén már harmadik szezonját kezdi a Taurus Reisen, lekéréssel a Napospart és Elenite szálláshelyei foglalhatók náluk. Egyéni utazással az idén is kínálnak horvátországi üdüléseket, kibővített szálláskínálattal. Új desztináció a Taurusnál az idén Tenerife, ahol változatos szálláskínálat foglalható.

Impressziók Sousse-tól Tuniszig

A Taurus Reisen rövid tunéziai tanulmányútján a katalógus-bemutató mellett Sousse-i bazárlátogatás, quadozás, gálavacsora, a tuniszi medina feltérképezése, valamint a frissen megnyitott Hard Rock Cafe Port El Kantaoui kipróbálása szerepelt a programban. Mindkét bazárban barátságos árusok fogadták a magyarokat, a boltosok azonnal elővették az évekkel ezelőtt megtanult kifejezéseket, zengett a „Szervusz, vizibusz”. Az árak kedvezőbbek, mint valaha, hiszen több az eladó, mint a vásárló.

Az időjárás ideális volt, éjszaka 8-10, nappal 15-20 fok fokot és napsütést élvezhettünk. A kellemes tavaszi időben a bátrabbak az ötcsillagos Sousse-i El Mouradi Palace nyitott medencéjében és akár a tengerben is megfürödhettek. Az El Mouradi Hammamet szálloda belső medencéjét pedig utolsó este lehetett kipróbálni.

Az El Mouradi Palace hastáncosprogrammal fűszerezett gálavacsorája végén vastapssal köszöntötték a részvevők a hotel séfjét és csapatát, akik igazán kitettek magukért.

A gasztronómiai ízutazás másik csúcspontját a tuniszi medina közepén található egykori bej házból kialakított El Mrabet étteremben érte el, ahol régi tunéziai receptek szerint készült ételeket kínáltak fel a legkiválóbb borok kíséretében. A cserépedényben sült bárány, a pisztáciás-mogyorós pohárkrém és a fenyőmagos mentatea mindenki elismerését elnyerte.

A Hard Rock Caféban kiderült, hogy bulizásban is erős a magyar csapat, a DJ még arra is hajlandó volt némi unszolás árán, hogy Kis Grofó örökbecsű „A nézését, meg a járását” kezdetű nótáját is lejátssza. Az egész utazás során maximálisan biztonságban érezhette magát mindenki, és remélhetőleg pozitív tapasztalataikat továbbadják majd az utasoknak is.

 


Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera

Új útvonalon tér vissza az Espresso Riviera 

2024 után júniustól ezúttal Róma és Marseille között közlekedik majd.
Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában

Az Airbus legújabb típusa a Wizz flottájában 

A Wizz Air a világon az első diszkont légitársaság, amely forgalomba állítja az Airbus legújabb típusát.
Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál

Változások a Budapest Airport 2. Terminál parkolójánál 

Terminál Parkolóban, a terminálhoz legközelebbi 30 kijelölt parkolóhelyen új utasfelvételi- és kiszállítási zóna került kialakításra.
MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében

MUISZ: az ECTAA határozottan fellép az utaztatók védelmében  

Az Air Belgium csődje ismét rávilágított az utazási irodák, utazásszervezők és utasok kitettségére.
airBaltic: jelentés az idei első negyedévről

airBaltic: jelentés az idei első negyedévről 

Stabil bevétel, csökkenő veszteség, 1,3 millió utas.
SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről

SIA Csoport: éves összegzés a 2024. évi teljesítményről 

A Csoport bevétele 527 millió dollárral (+2,8%) nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és így 19 540 millió dolláros rekordot ért el.
Új kompjárat Málta és Szicília között

Új kompjárat Málta és Szicília között  

Az út körülbelül két órát vesz igénybe.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.