Üdültetés a tradíció és korszerűség jegyében

A Touropa Magyarország értékesítési versenyt hirdetett márciustól szeptemberig az árualapjában szereplő görögországi Grecotel szállodák eladásának élénkítésére. A legtöbb foglalást elért 10 iroda képviselőjét egy krétai incentive úttal jutalmazták, a csoport tagjaként munkatársunk is megismerhette a színvonalas görög szállodalánc szolgáltatásait.

'

Görögország legnagyobb szállodavállalata, a 4000 embert foglalkoztató Grecotel a World of TUI megjelenésével egy időben, 2002- ben lépett be a magyar piacra, mivel a német túraszervező a hotellánc egyik alapítója. 19 üdülőszállodájából 7-ben tulajdonrésszel rendelkezik, és az üzemeltetésben is mintegy 50 százalékos részt vállal. Ebből adódóan hazánkból a World of TUI magyarországi képviselete, a Touropa Magyarország és partnerei kizárólagos joggal töltik a Grecotel házait: az idei nyári szezonban 433 utast küldtek hozzájuk. A szállodavállalat bízik abban, hogy ez a szám intenzívebb kampánnyal jelentősen növelhető. Ennek jegyében indították a Touropa Magyarországgal közösen a tavaszi értékesítési versenyt, a nagyközönség érdeklődését pedig egy szintén közös internetes játékkal igyekeztek felhívni, amelyben több mint 3000-ren vettek részt.

A Grecotel portfóliójában az üdülőszállodákon kívül 11 városi hotel is szerepel, a magyar piacon egyelőre azonban az előbbiek bevezetésére törekszik a szállodalánc. 10 000-es ágykapacitású négy- és ötcsillagos nyaralókomplexumaik Krétán, Korfun, Rodoszon, Mykonoszon, Koson, a Halkidiki- és a Peloponnészoszi-félszigeten és Attikában helyezkednek el. Vannak közöttük kimondott luxusszállodák, továbbá családi klubhotelek, all inclusive ellátásra, thalassoterápiára vagy wellnessre specializálódott egységek.

Vendégszeretet és hagyománytisztelet

Közös bennük azonban, hogy a minőségi görögországi nyaralást, a személyre szabott szolgáltatásokat, a hagyományos görög vendégszeretet és vendéglátást képviselik. A szobába készített gyümölcskosár, az éjszaka érkezőket fogadó komplett hideg vacsora, a vendégekkel társalgó étteremvezető és szállodaigazgató mind magától értetődő a lánc házaiban. A Grecotel ragaszkodik a tradíciókhoz és a személyességhez nemcsak a vendéglátást, hanem értékesítési stratégiáját illetően is. Csak négy éve vezették be az emailes foglalási lehetőséget az egyéni vendégek számára, de a jövőben is az utazási irodákon keresztüli eladás marad náluk a meghatározó. A technikai újdonságok (pl. vezeték nélküli internet) az elkövetkező években sem jutnak fontos szerephez a Grecotelnél, amely továbbra is a tengerparti üdülés hagyományos formáját helyezi előtérbe. Házai egytől egyig a tengerparton helyezkednek el hatalmas területeken. A lánc zászlóshajója, a krétai Rithymna Beach 520 szobájából mindössze kettőt tudtak megmutatni csoportunknak, mivel az összes többi szoba foglalt volt, a szálloda mégsem hatott zsúfoltnak. A házak építészeti kialakítása is a hagyománytiszteletet tükrözi: némelyikben az ókori görög építészet stílusjegyei köszönnek vissza, másokban pedig a görög falvakra jellemző településszerkezet. Tervezőik törekszenek a természetközeli megoldásokra. Az étkezők sok helyen pergolás, virágos teraszokban végződnek, a medencéket pedig úgy alakítják ki, hogy a vendég úszás közben is gyönyörködhessen az előtte elterülő tengerben. A Grecotelek szobái és közösségi terei klasszikus vagy modern eleganciát tükröznek, az aktuális trendeket időtálló formában tolmácsolják. A májusban felújított Elounda Village berendezése a mai divatnak megfelelően a minimalista dizájn jegyében készült, de így is otthonos, meleg hangulatot áraszt. A szobákban fellelhető Lehel hűtőszekrény pedig büszkeséggel dobogtatja meg a magyar vendég szívét.

Személyre szabottan

A Grecotel luxusszállodáiban egyedi „Famous Class” kategóriát alakított ki a legigényesebb vendégek számára, akiket különleges szobabelsőkkel, saját medencével, szobaszervizzel, személyre szabott szolgáltatásokkal és programokkal kényeztetnek. A gyerekeket csaknem mindegyik üdülőszállodában osztályon felüli szolgáltatás várja: a Grecoland, amely voltaképpen egy szakképzett személyzettel működtetett, mindennel felszerelt luxusóvoda. A krétai Rithymna Beach gyermekbirodalma „luxusszálloda” is egyben, ahol éjszakára is ott maradhatnak a kicsik. Idén először azoknak is kedvezett a szállodalánc, akik a gyerekzsivalytól távol, romantikus kettesben szerették volna eltölteni szabadságukat. A 2005-ben Korfun megnyitott Eva Palace és a krétai Elounda Village kifejezetten párokra számít, ezt is jelzi az úgynevezett Couple Hotels elnevezés. Az utóbbi családi szálloda volt, a gyermekkedvezmények, illetve az animáció megszüntetésével azonban egy év alatt sikerült teljesen átstrukturálniuk a vendégkört. Az Elounda igazgatójától megtudtuk, hogy 2004-hez képest nullára csökkent a gyermekek által eltöltött vendégéjszakáik száma. A 12 000 éjszaka kiesését azonban nemcsak hogy behozta a felnőttek által eltöltötteké, hanem meg is haladta 4500 vendégéjszakával. A szálloda vezetője hangsúlyozta, hogy nemcsak a foglaltságnak, hanem a bevételeknek is jót tett a váltás, hiszen a felnőttek számára magasabb árakat szabhatnak.

Változatos vendégkör

A Grecotelek vendégeinek 45 százaléka Németországból, 12 százaléka Nagy-Britanniából, 11 százaléka Görögországból érkezik, a fennmaradó részt főként svájci, oroszországi, ukrajnai, francia és a Benelux államokból származó turisták teszik ki. A szállodalánc a visszatérő vendégekre épít, jól jelzi ezt „Luxury Hotels for a Lifetime” szlogenjük és fecskéket ábrázoló logójuk. A kis költöző madarakat azért választották, mert azok minden évben megszokott fészkükhöz térnek vissza. Róluk vehetett példát egy csaknem 90 éves brit hölgy is, aki idén 52. alkalommal nyaralt a krétai Grecotel El Grecóban. A hűséges vendég első látogatása óta soha nem ment más helyre üdülni. A szállodalánc törzsvendégprogrammal (Privilege Club) ösztönzi visszatérésre vendégeit. A klub immár 80 000 tagot számlál.

Saját ökogazdaság

A Grecotel számos konzervatív vonása ellenére korszerű felfogásra vall környezettudatos szemlélete, amelyet részben a World of TUI honosított meg. 1992-ben a mediterrán szállodavállalatok között elsőként teljesítette az EU környezetvédelmi standardjait, és valószínűleg a mai napig a világ egyetlen üdülőszállodalánca, amely környezetvédő szakembert is foglalkoztat, akinek a tevékenysége még a cateringre is kiterjed, lévén, hogy a Grecotel házakat ökogazdaságok látják el élelmiszerekkel. A vegyszerek és tápok használatától mentes tradicionális termelés bemutatására 2001-ben saját farmot hozott létre a szállodalánc a krétai Rethymnóban. Az Agreco farmra tett látogatás turistaprogramként is megállja a helyét. A mediterrán mintagazdaságban nyomon követhető minden agrártevékenység az olívabogyó-termesztéstől a selyemhernyó- és baromfitenyésztésen keresztül a jellegzetes görög törkölypálinka, a raki főzéséig. Végül a tanya árnyas tavernájában „betakaríthatják” a vendégek az ínycsiklandó terményeket. A Grecotel ökotudatossága logójában is megjelenik: neve középső részét, az eco betűsort ötletesen az újrafelhasználhatóság nemzetközi jelével keretezték.

Talán még el kell telnie pár évnek ahhoz, hogy a Grecotel-lánc Magyarországon nemzetközi hírnevéhez méltó ismertségre tegyen szert. A vállalat fennállása óta 130 külföldi díjat nyert el a vendégek, túraszervezők és turisztikai szervezetek véleménye alapján. Leggyakrabban magas minősége, a görög turisztikai termék kedvező megítélésében való szerepvállalása, és környezettudatos szemlélete miatt méltatták.

Növekvő forgalom

Idén évek óta először volt tapasztalható fellendülés a görögországi szálláshelyek teljes vertikumában. Az olimpia hatására tavaly égbeszökött árak normalizálódtak, és sokan választották a biztonságos Görögországot a közelmúltban több bombarobbantást is átvészelt Egyiptom és Törökország helyett. Az év 190 napján, áprilistól novemberig üzemelő 19 Grecotel szállodában átlagban 10 százalékkal nőtt a vendégszám 2005- ben. Az elmúlt évben az akkor még 18 házat számláló szállodavállalat 1,65 millió vendégéjszakát realizált 87 százalékos kapacitás kihasználtsággal, forgalma pedig 91 531 000 eurót tett ki.

 

Képünkön balra lent: Nemes Mariann (Touropa Magyarország), első sor balról jobbra: Tax Erika (For Two) Bárdos Erzsébet (Esőerdő), Vörös Krisztina (Rep-Tours), Lengyel Lili (Aquamount Travel), második sor balról jobbra: Kovács Erika (Chemol Travel), Mayerhofer Mária (Tours for you), Kékesi Hajnalka (BTI Hungary), Csehók Elvira (Marathon Travel), Ollé Csilla (Polyglobe Travel), Angyal Enikő (Glóbusz Travel), Magyar Réka (Turizmus Trend) Krétáról kívántak boldog születésnapot Csákány Csabának, a Touropa Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójának

'

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában 

Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspihenés vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.
Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme 

A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.
IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom  

Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.
Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja 

A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.
Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen 

Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.
Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek 

Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.
Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat 

A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.
Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről 

Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.
Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában 

Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.
Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét 

A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.