Véget ért a 15. Hó-Show

Véget ért a 15. jubileumi Hó-Show a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban.

A rendezvényt idén 20 ezer négyzetméteren rendezték meg, összesen 25 ezer érdeklődő érkezett a vásárközpont „A” pavilonjába. Az eseményre ellátogatók 11 ország 161 kiállító cégének termékei közül válogathattak, emellett az idegenforgalmi hivatalok, utazási irodák, hotelek is színes kínálattal rukkoltak elő, nagy sikert aratott a síbörze is. A négynapos kiállításon a vendégeket felépített sípálya, korcsolyapálya, interaktív játékok és divatbemutatók várták. Az esemény díszvendége az ausztriai Sölden volt, ahonnan húsz tonna gleccser hó érkezett a Hó-Showra, ebből épült a Fő téren álló bárpult. A pavilonban felállított speciális sípályán Richard Schabl síakrobata világbajnok és csapata tartott bemutatókat, majd a hazai média sztárjai is itt mérték össze tudásukat a III. Hó-Show Press Kupán. A sípályát a látogatók is kipróbálhatták. A pálya mellett Klausmann Viktor, a rendezvény sajtófőnöke Kávéházában a síelést kedvelő hazai sztárokkal beszélgetett. Idén újdonság volt a Hó-Show Stand Szépségverseny. A legszebb stand díját Sölden és a Marosport Kft. megosztva vehette át, a harmadik helyet a Car Tour kiállító helyének ítélték. Jövőre is várja a Hó-Show a látogatókat, melyet november 9. és 12. között rendeznek meg.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.