Turizmus Online cikkei

Ürgeelterelési hadművelet a ferihegyi reptéren
Több mint negyven ürgét fogtak be és telepítettek át a szakemberek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren folyó felújítási munkálatok által érinett területekről, áll egy ezzel kapcsolatos közleményben.

Budapesten dolgozó idegenvezetők figyelmébe!
Régi-új Kolodko-szobor tűnt fel Budapesten, frappáns módon tért vissza egy korábban kivégzett figura.

Igazgatóváltás az Accor-lánc házaiban
Egy magyarországi Mercure, Novotel és ibis hotelbe nevezett ki új igazgatókat a világ vezető szállodaipari csoportja.

Termelői piac nyílik a Corvinus-on exdiákok portékáiból
Termelői piac jön a Corvinusra májusban, ahol jelenlegi és korábbi hallgatóik helyi és fenntartható termékeiből vásárolhatnak az érdeklődők.

Tíz éves az ország első Four Points by Sheraton szállodája
Éppen tíz éve várja vendégeit a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpont, a város legnagyobb négycsillagos szállodája. A KÉSZ Csoport tulajdonában álló létesítmény, amelyet a kezdetek óta, immár egy évtizede a vállalatcsoport is üzemeltet, egy 3,5 milliárd forintos beruházás keretein belül valósult meg 2013-ban - írja a keol.hu.

Szabadság szólóban
A magyarok többsége akkor boldog, ha a párjával vagy családjával utazhat, de honfitársaink 13 százaléka kimondottan szeret egyedül világot látni, derül ki a Kiwi.com legfrissebb felmérése alapján.

A kultúra „szuperévére” készül Felső-Ausztria
Az elmúlt héten került sor Ausztria legnagyobb nemzetközi beutaztató workshopjára, - az Austrian Travel Business (atb23) rendezvényeire, - amelyre 350 utazásszervező és médiaképviselő érkezett több mint 40 országból. A kétnapos üzleti kapcsoltépítést szolgáló bécsi fórum után a résztvevőknek lehetősége nyílt tanulmányutak keretében testközelből is megismerkedni az alpesi ország csodálatos turisztikai kínálatával. Az egyik ilyen tanulmányút Felső-Ausztriába vezetett, amelynek témája a 2024-es kulturális „szuperév” eseményei és programjai voltak - írja a GD Consulting.

Hamarosan a boltokban a laboratóriumi halfilé
3D-s technikával nyomtatott, laboratóriumban termesztett halfilé kerül forgalomba várhatóan jövőre Szingapúrban, majd nem sokkal később Japánban és az Egyesült Államokban is. Az első laboratóriumban termesztett halfilét egy izraeli székhelyű biotechnológiai vállalat, a Steakholder Foods és egy szingapúri sejtmezőgazdasági start-up, az Umami Meats fejleszti.

Gólyamúzeum nyílt Bodrogkeresztúron
Gólyavédelmi Központ nyitotta meg kapuit a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bodrogkeresztúron, ahol 180 négyzetméteren várja a látogatókat egy interaktív, gólyákról szóló tárlat - tájékoztatta az MTI-t a Zöld Kör természetvédelmi egyesület.

Biciklivel is eljuthatunk a balatoni fesztiválokra
Tavaly augusztusban adták át a BuBa, azaz a Budapest-Balaton kerékpáros útvonalat, amit a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) egy kerékpáros túrával, az I. BuBa Epic-kel ünnepelt meg. A szövetség idén is megszervezi az eseményt, ezúttal azonban több újítás is színesíti a kerékpáros teljesítménytúrát.
Ezek az újturizmus stratégiai alapelvei
Már hallgatható a Dunakavicsok turisztikai podcast 27. adása, amely egyfajta esszenciáját nyújtja az eddigi epizódoknak. Az adás szerkesztői most először egy helyen összefoglalják a 27 tételt és alapelvet, amely nélkül nem képzelhető el a sikeres turizmusmenedzsment a jövőben.
Hétvégén rendhagyó Országos TDM találkozó
Rendhagyó eseményre készül a Magyar TDM Szövetség 2023. május 12-13-án. A XXVIII. Országos TDM találkozójukra ezúttal nem csak a jelenleg is a szakmában tevékenykedő kollégákat várják nagy szeretettel, hanem mindenkit, akinek az elmúlt 20 évben meghatározó szerepe volt a magyarországi térségi turizmusmanagement rendszer modernizálási kísérletében, és szeretné – legalább egy nap erejéig – újra „TDM-es”-nek érezni magát - tájékoztatta lapunkat a Magyar TDM Szövetség.
Film, amely felpörgetheti Budapest turizmusát
Nagyszabású dokumentumfilm forgatása apropóján járt hazánkban A Gyűrűk Ura előzménysorozatából ismert, felvidéki magyar származású amerikai színésznő, Ema Horvath, aki a most készülő Az ország háza című film képben is látszó narrátora lesz. Az alkotók célja, hogy a külföldi és hazai közönség jobban megismerje az Országház építészeti, iparművészeti gazdagságát, ugyanakkor az épület történetén keresztül Magyarország történelmét is közelebb hozzák a nézőkhöz.
Új lifestyle brand a hazai szállodapiacon
Május 8-án a Marriott International és a Forestay Group bejelentették megállapodásukat egy, főként a fiatalok körében sikeres és közkedvelt lifestyle brand, a Moxy Hotels budapesti debütálásáról.
Drágulnak a tengerentúli járatok
Különösen az Európába és Ázsiába tartó járatok drágultak. Az árnövekedést az alacsonyabb kínálat, a magas üzemanyagköltségek (amelyek különösen a hosszú távú utakat érintik) és az élénk kereslet kombinációja okozza. Ez utóbbira jellemző, hogy a Delta Air Lines a múlt hónapban hírül adta, miszerint nemzetközi járatait már 75 százalékban lefoglalták a nyárra - írja laptársunk, a Privátbankár.hu.
Sok pénzzel támogatják a bringázás terjedését a franciák
A francia kormány 2027-ig kétmilliárd eurót tervez a kerékpáros infrastruktúra-fejlesztési beruházásokra és a kerékpárvásárlás támogatására fordítani az autóhasználat csökkentése és a kerékpárhasználat elterjesztése érdekében.
Új rendezvénytér nyílt Veszprémben
A Gyárkert KultúrPark jó példa arra, amikor a kultúra közparkká változtat egy egykori barnamezős területet - fogalmazott a területfejlesztési miniszter az új veszprémi rendezvénytér pénteki átadóján.
Tovább bővül a turisztikai központ Kengyelen
Tovább bővül a Kengyel-Bagimajor Turisztikai Központ, a beruházásra 250 millió forintot nyert el a Terület-és Településfejlesztési Operatív Program Plusz (TOP Plusz) pályázatán a helyi önkormányzat - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei település alpolgármestere az MTI-vel.
Rekordszámú kiállító a Szegedi Borfesztiválon
Az ország legnagyobb borászati seregszemléjének 1995 indulása óta a legtöbb, 160 borász várja idén a vendégeket a pénteken kezdődő Szegedi Borfesztiválon - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
30 éves Krisna-völgy
A járgányház átadásával és kiállítással is ünnepli fennállásának harmincadik évfordulóját a Somogyvámos határában található Krisna-völgy idén - tájékoztatták a szervezők közleményben az MTI-t.
7000 éves tengeri lelet Korcula közelében
Hétezer éves út maradványaira bukkantak horvát régészek a tenger alatt Soline település közelében, Korcula szigetén, Korcula várostól mindössze 2 kilométer távolságra - közölte vasárnap a zárai (Zadar) egyetem.
Ötvenezer utcai lakoma a koronázás tiszteletére
Világszerte és az Egyesült Királyságban nagyjából ötvenezer koronázási lakomát tartottak. A hétvégét egy szuperkoncert zárta, ahol fellépett többek között a Take That is és a Westminster-apátságban a kijelölt helyét látványosan nem találó Katy Perry is.
Kassa útlevéllel várja a családokat
A Kassa régió mellett, Kassa városa is bemutatta turisztikai kínálatát a közelmúltban a Szlovák Intézetben.
Valahol el kell kezdeni!
Minden első alkalom emlékezetes, és igaz az is, hogy ezeket a pillanatokat megannyi idegeskedés előz meg, sőt, sokszor már a kétségbeesés határát súrolja a kétely, vajon menni fog, meg fogom tudni ugrani ezt, vagy elbukok?
Dobd fel a kertet is dekorelemekkel
Ha az otthonod belső tereinek berendezését már sikerült tökéletessé tenni, és minden az elképzelések és a tervek szerint alakult, akkor ideje, hogy a külső részek dekorálására is kellő figyelmet fordíts. A kert és a terasz vagy erkély is ugyanolyan fontos. Nagyon sok időt töltesz ott a családdal és a barátokkal, hiszen a szabadban eltölthető időszak egyre jobban kitolódik.
Kiből lesz sikeres vállalkozó és kiből nem?
Ha most azt várod, hogy megmondjuk a tuti receptet, akkor ne is olvass tovább, hiszen ezer oldalról lehet vizsgálni ezt a témát, számtalan megközelítés létezik, hiszen ahhoz, hogy sikeresen tudd működtetni a vállalkozásodat, rengeteg mindenre szükséged lesz.
Szereti az osztrigát? Akkor ide látogasson el!
Kicsit spanyol, kicsit katalán, kicsit francia ez a dél-franciaországi város. De nem Párizs és nem Provence, hanem egy különleges hangulatú nagyváros Franciaország déli részén, közel a tengerparthoz.
Hogyan tanulhatod meg a figyelmed tudatos irányítását?
Bár a multitasking egy igen hasznos képesség, ugyanakkor ha mindig ezerrel pörögnek a gondolataink, és sosincs nyugalom az elménkben, az hosszú távon nemcsak fárasztó, hanem káros is.
Különleges kiállítás Budapestről
Mit jelent budapestinek lenni? A Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeuma 2023. május 5-én nyitja meg A Budapest-hatás – Fővárosi kötődések és identitások című kiállítását, mely a városegyesítés 150 éves évfordulójának egyik kiemelt eseményeként közel egy évig lesz látogatható a Vármúzeumban, a Budavári Palota E épületében.
Itt a vége: befejezettnek tekintik a Covid-világjárványt
Kár, hogy erről a vírust elfelejtették értesíteni. Ugyanis legfőképpen Délkelet-Ázsiában, a Közel-Keleten és a tengerentúli államokban ismét terjed egy újabb, igencsak veszélyes variáns.
Hivatalosan is átadták a tokaji ötcsillagos házat
Csütörtökön hivatalosan is átadták a Minaro Hotel MGallery szállodát, a Dreamland Holding e térség-beli fejlesztését. Lázár János építésügyi és közlekedési miniszter a megnyitón elmondta, a szálloda a térség számára olyan befektetés, amely bizonyítja, hogy vidéken nemcsak élni, hanem befektetni is érdemes.
Nagy retrobuli Opatijában
Beatles, Depeche Mode és David Bowie dalai a legjobb horvát bandák előadásában, a város tucatnyi helyszínén világszínvonalú zenészek, valamint hajnalig tartó buli a szabad ég alatt - ezek fémjelzik az idei RetrOpatija rendezvényt, amelynek során a város három napon keresztül a zene aranykorába repít, a húszas évek swingjétől az őrült hetvenes évek zenei világáig.
Kávé helyett inkább matcha zöld teával frissítsd fel magad
A kávé felpörget és rengetegen használják napindítóként. Kellemes íze és szertartásos fogyasztása miatt többen szinte függővé válnak a fekete italtól, pedig egészséges alternatívaként más frissítőt is találunk a természetben.
Vidéken csökkent, a fővárosban nőtt a vendégéjszakák száma
Az MSZÉSZ tagjai számára közzétette a márciusra vonatkozó szállodai vendégforgalmi adatokat.
Hajszálnyira a csúcsévtől a spanyol turizmus
Spanyolország 13,7 millió turistát fogadott az idei első negyedévben, 41 százalékkal többet, mint egy éve - közölte a spanyol statisztikai hivatal (INE) csütörtökön.
Áprilisban ismét borúlátóbbak voltak a turisztikai cégek
A TKI index 2023. áprilisban +2 ponton állt (-100 és +100 közötti skálán), mely szerint az ágazat szereplői helyzetüket enyhén javulónak, de stagnáláshoz közelinek érzékelik - tájékoztatta lapunkat a VIMOSZ.
Új megállapodás, amely felpörgeti az Emirátusok turizmusát
Az Emirates és az Etihad csütörtökön történelmi jelentőségű partnerségi megállapodást írt alá. Az együttműködés célja, hogy fellendítse az Emirátusok turizmusát, és lehetővé tegye, hogy a látogatók egy repülőjeggyel akár több úti célt is felfedezhessenek a térségben - tájékoztatta lapunkat az Emirates.
Egyetemistákkal közösen épít hidrogén meghajtású repülőt a KLM
Együttműködési megállapodást kötött a Delfti Műszaki Egyetem hallgatói csoportjával a KLM, az AeroDelft elnevezésű csapat és a holland királyi légitársaság kétüléses, hidrogén meghajtású repülőgépet tervez az egyetem Phoenix projektje keretén belül. A szűzrepülésre várhatóan 2025-ben kerül sor - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.
Tanulmánykötet született az EKF turisztikai jelentőségéről
A Turisztikai és Vidékfejlesztési Tanulmányok (TVT) szakmai folyóirat EKF-ről szóló különszámát kötetbe is foglalták. Ennek tartották meg a bemutatóját a napokban Veszprémben - tájékoztatta lapunkat a Pannon Egyetem.
Az infláció húzza a vendéglátás bevételeit Ausztriában
A turizmusból származó bevételek az idei évben biztosan meghaladják majd a járvány előtti 2019-es rekordév szintjét, erről közmegegyezés van az osztrák turisztikai szakmában. A gyarapodó bevételekhez a növekvő vendégforgalom mellett az infláció is nagyban hozzájárul, hangzott el Gabriel Felbermayr a bécsi gazdaságkutató intézet (Wifo) igazgatójának az Osztrák Turizmusnapok (OTT) keretében tartott előadásában.
Nyolc romantikus hely Magyarországon hétvégi kiránduláshoz
Már megjelentek az első kellemesen meleg napsugarak, kibújtak a fák első rügyei, reggelente már könnyen meglehet, hogy madárcsicsergésre ébredünk: vagyis a természetben már rengeteg varázslatos dolog hívogat minket. Kétségtelen, hogy ez, a tavaszi időszak a legideálisabb a rövid kiruccanásokhoz vagy akár a nagyobb kirándulásokhoz is. Ha pedig ezeket az élményeket a kedvesünkkel közösen szeretnénk átélni, az országunk akkor is számos lehetőséget kínál nekünk.
Gyilkosság az Orient expresszen: ezúttal a vonat az áldozat
Május elején és még egyszer, szeptember végén gördül be utoljára az Orient expressz Londonból induló szerelvénye Budapestre. Az üzemeltető ugyanis a Brexit okozta szigorított határellenőrzés miatt az angliai szakaszt jövőre megszünteti.
Egységes digitális turisztikai adattér Ausztriában
Az Osztrák Turizmusnapok keretében szándéknyilatkozat született az egységes digitális turisztikai adattér (Tourism Data Space) kiépítéséről Ausztriában - írja a GD Consulting.
Több külföldi, kevesebb belföldi vendégéjszaka az első negyedévben
2023 márciusában a kereskedelmi szálláshelyeken 667 ezer vendég 1,7 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 5,8, a vendégéjszakáké 9,0%-kal kevesebb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 17%-kal visszaesett, a külföldi vendégek által eltöltött éjszakáké 1,2%-kal emelkedett. 2023. január–márciusban a belföldi vendégek 9,6%-kal kevesebb, a külföldiek 15%-kal több vendégéjszakát töltöttek el, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH Gyorstájékoztatójában.
Kéknyelű Piknik Badacsonyban
Május 13-án, szombaton ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Balaton-felvidék egyik legjobb tavaszi boros fesztiválja, a Kéknyelű Piknik.
Padlóra küldte jegyárait az ír fapados
A Ryanair tavaszi akciójának köszönhetően már tízezer forint alatt is el lehet jutni Európa népszerű nagyvárosaiba. A légitársaság tavaszi akciót hirdetett brutál jó kedvezményekkel, közölte a Pénzcentrum.
Százötven utas szállhat szombaton nosztalgiavillamosra Budapesten
Három nosztalgiavillamossal is utazhatnak az érdeklődők a fővárosban szombaton Budapest 150. születésnapjának tiszteletére.
Ismét ez a legitársaság a világ legjobbja
Az Emirates négy rangos díjat kapott a Business Traveller Middle East Awards 2023 gálán, többek között a legjobb légitársaságnak járó elismerést, amelyet tizedik alkalommal nyert el.