Új céget alapít Az Accor-Pannonia 

Budapest Aeroservice néven földi kiszolgálást nyújtó leányvállalatot alapított az Accor-Pannonia Rt.

Sikeres volt a QBE Atlasz Biztosító Rt. akciója 

Januárban hirdette meg akcióját a QBE Atlasz Biztosító Rt., amelynek keretében május 31-ig minden eladott kötvénye után tíz forint támogatást ajánlott fel a Sri Lankán létesülő magyar falu építési munkáihoz.

Utazási irodások a Magyar Turizmus Rt.-nél 

Dr. Galla Gábor, a Magyar Turizmus Rt. vezérigazgatója és Kelecsényi Ágnes, marketing igazgató július 22-én kötetlen vitafórumra invitálta az utazási irodák képviselőit.

Erősödő belföldi turizmusra számít Románia 

Jelentős növekedésre számítanak a belföldi turizmussal foglalkozó román cégek a szombati, egyiptomi terrortámadások következtében.

On-line irodát nyitott a miskolci Szerviz Iroda 

A miskolci Szerviz Iroda a vidéki utazási irodák közül elsőként teljes körű on-line utazási irodát nyitott.

A MUISZ nem javasol intézkedést tagjainak 

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) tagszervezetei a sharm-el-sheiki merényletet követően valamennyi, helyszínen tartózkodó utassal kapcsolatba léptek, és meggyőződtek arról, hogy a magyar utasok sértetlenek, tájékoztatta lapunkat Simon András szóvivő.

Nem lett „nem javasolt” úti cél Egyiptom 

A Külügyminisztérium kiadta az álláspontját a sharm-el-shejki merényletekre vonatkozóan.

Utazási irodák listája 

Június vége óta olvasható a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal honlapján a hivatal közhitelű nyilvántartásába bejegyzett utazási irodák listája.

Közérdekű 

A MUISZ vezetősége megbeszélést folytatott a Magyar Turizmus Rt. igazgatóságával annak érdekében, hogy a Turizmus Rt. működése során lehetőség szerint nagyobb mértékben segítse, támogassa az utazási irodák tevékenységét.

MIUSZ álláspont az utazási irodák ellenőrzésével kapcsolatban 

Az elmúlt héten a MUISZ Elnöksége a Magyar Turisztikai Hivatal (MTH) elnökével és újonnan kinevezett helyettesével, a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, valamint a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelet vezetőségével folytatott hosszas megbeszélést az utazási irodák ellenőrzésével kapcsolatban.

Személyi hír 

A Corinthia Grand Hotel Royalban Hinfner Zsuzsanna travel trade menedzseri feladatkörét július 15-től Galla Gergő veszi át.

Törölt és új irodák 

A Magyar Turisztikai Hivatal legfrissebb, júniusi Turisztikai Értesítője szerint májusban 16 utazási irodát és ügynökséget jegyeztek be a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal nyilvántartásába, saját kérésből hetet töröltek az időszakban, tíz irodának változott a tevékenységi köre, valamint egy névváltoztatás történt.

Stratégia nélkül kampányolnak az idegenforgalmi cégek 

Nem strapálják magukat egyelőre komolyabb kreatív anyagok vagy kampánystratégiák kidolgozásával a piacon hirdető utazási irodák.

Londoni helyzet 

A Külügyminiszérium közleménye szerint a London központjában tegnap történt robbantások következtében megbénult a tömegközlekedés, több utat lezártak. Felhívják a figyelmet arra, hogy ez megnehezítheti a belvárosból a repülőterekre, illetve a repülőterekről London belvárosába jutást.

Ébredezik az alvó oroszlán 

India úti célként és küldőországként is egyre népszerűbb, tudtuk meg Újdelhiben azon a regionális turisztikai vásáron, amelyre lapunk is meghívást kapott. Az első SATTE (South Asia Travel and Trade Exchange) kiállítást 1994-ben rendezték meg Újdelhiben. Agra, Jaipur és Colombó után az idén áprilisban újra az indiai főváros került sorra. A vásáron elsősorban az indiai szolgáltatók mutatkoztak be. A szervezők vendégül láttak több észak-amerikai, ázsiai és európai utazási irodást, köztük néhány honfitársunkat is.

Új szereplővel bővül az utasbiztosítók piaca 

Július elsejétől az Union Biztosító is értékesít egyéni utasbiztosításokat, ezzel tízre bővül az utasbiztosításokkkal is foglalkozó biztosító társaságok száma.

Trendi vagy nem trendi? 

Mint minden ágazatban, a turizmusban is folyamatos a változás. Írásunkban megpróbáltuk feltérképezni az utóbbi évek, hónapok legjellemzőbb nemzetközi és magyar tendenciáit. Az összeállítás a műfajból adódóan se nem teljes, se nem objektív, mindenesetre talán hasznos kiindulópontot jelenthet Olvasóinknak ahhoz, hogy elgondolkozzanak az említett témákon. A második részt következő számunkban olvashatják.

IBUSZ-Hunguest stratégiai partnerség 

Stratégiai partnerségről állapodott meg ez év áprilisában az IBUSZ Utazási Irodák Kft. és a Hunguest Hotels Rt.

Magyar nagyhajók versenye az Adrián 

Október 8–15. között rendezik meg a közép-dalmáciai Rogoznica kikötőjéből indulva az Első Magyar Tengeri Nagyhajós Bajnokságot.

Diszkontiroda on-line változatban 

A Vista Utazási Irodák és az Axelero stratégiai együttműködéseként jött létre a go.hu on-line utazási iroda, amelynek termékpalettáján 465 hagyományos és 80 fapados légitársaság, világszerte 40 ezer szállás és több ezer szervezett út érhető el.

Neten van a magyar irodák 80%-a 

Az utazási irodák több mint 80 százaléka rendelkezik saját honlappal, a weboldallal nem rendelkező irodáknak pedig csaknem mindegyike tervezi a közeljövőben a világhálón megjelenést – derül ki az YToN internet Kft. felméréséből, amelynek keretében 74 hazai utazási iroda internetezési szokásait vizsgálták.

Részletesebb tájékoztatás jár a turistáknak 

Keddtől olvashatók az utazási irodák főbb adatai az engedélyezési hivatal internetes honlapján.

Változások a Magyar Kereskedelmi Hivatal nyilvántartásában 

A Magyar Turisztikai Hivatal májusi turisztikai értesítője szerint április hónapban 14 ügynökséget és utazási irodát jegyeztek be a Magyar Kereskedelmi Hivatal nyilvántartásába, saját kérésre négy irodát töröltek az időszakban.

Megújult foglalási rendszert épít ki a TUI és az Amadeus 

A legnagyobb európai utazásszervező, a német TUI konszern az Amadeus repülőgép-helyfoglalási és technológiai vállalattal együttműködésben új számítógépes hálózatot fejleszt ki utazási irodák számára.

Személyi hír 

Máyerné Bocska Ágnest választották meg a kaposvári Tourinform iroda vezetőjének.

Vásárhírek Oroszországból 

Június 14-16. között rendezték meg a IX. Szentpétervári Gazdasági Fórumot. A rendezvény idei díszvendége Magyarország volt, ez alkalomból az ország 350 négyzetméteres standon mutatta be kínálatát.

Tisztelt Szállodák, Utazási Irodák! Kedves Partnereink! 

Értesítjük Önöket, hogy a Tourist Information Services és a BTH Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht. között semmilyen együttműködés, illetve megállapodás nem létezik.

Népszerűtlenek az utazási hitelek 

Nem népszerűek az utazási hitelek a magyarok körében. Hazánkban legfeljebb minden századik utas nyaral hitelből vagy részben hitelből, derül ki a FigyelőNet által megkérdezett utazási irodák és banki szakemberek tapasztalataiból.

Bővült a Gerand Hotels hálózata 

Tegnap este nagy sikerű partnerpartit rendezett a pünkösdfürdői Hotel Touringban a fővárosi egy-, két- és háromcsillagos szállodákat üzemeltető Gerand Hotels Rt.

Tavaszi partyk 

Síszezonzárás, szakácstréning, kubai szolgáltatók bemutatkozása – a tavaszi rendezvények is sokszínűek voltak. Közös vonásuk a korábbiakkal, hogy a meghívottak, illetve a résztvevők szemmel láthatóan jól érezték magukat.

A birodalom visszavág 

A világ harmadik legnagyobb területű és népességű országa, az Amerikai Egyesült Államok az ezredfordulótól komoly nehézségekkel nézett szembe. A 2001-es New York-i terrorcselekmény miatt visszaesett az amerikai turistaforgalom, ezzel együtt két évvel később, 2003-ban is a földkerekség harmadik legnagyobb, a turisztikai kiadások alapján pedig a legjelentősebb küldő piacaként tartották számon. A fogadóországok számára biztató, hogy a recesszióból való kilábalás jelei már tavaly is megmutatkoztak, és az elemzők az idei évre igazi áttörést jósolnak.

Ciprus háromszor 

Három napos ciprusi programsorozatot rendezett május 31. és június 2. között a Vista Utazási Irodák közösen a Ciprusi Idegenforgalmi Hivatallal.

Német Utazási Börze 

Több mint ötven kiállító várta a Szlovákiából, Szlovéniából, Csehországból és Magyarországról érkező szakmai látogatókat a 9. Német Utazási Börzén Bécsben, a Schönbrunn kastély Orangerie üvegházában.

Magas régiós költségvetés 

A lengyel Wrocław megye képviseletében hazánkba érkezett Andrzej Pawluszeket, Wrocław Önkormányzatának elnökhelyettesét, az Alsó-Sziléziai Idegenforgalmi Szervezet elnökét kérdeztük a megye turizmusáról és a hivatal munkájáról.

Cél: a hatvanas évek szintje 

Több mint negyven vidéki repülőterünk közül a sármellékit és a debrecenit fejlesztik regionális központtá állami pénzből néhány éven belül. A többi szerepe az lenne, hogy kiszolgálja ezeket, saját kistérségébe indítson illetve onnan fogadjon járatokat, illetve hobbi- és sportcélokat szolgáljon. Infrastruktúrájuk általában hiányos, de komolyabb – európai uniós – forrásra csak 2007-ben számíthatnak.

Tourinform irodák 

Az elmúlt hónapokban utazási irodák szolgáltatásait teszteltük, ezúttal pedig a Tourinform irodák szolgáltatásaira voltunk kíváncsiak. Az alapszituációnk az volt, hogy az érdeklődőnk helybeli, aki ismerőseit fogadja majd néhány hetes tartózkodás erejéig. Környékbeli panzióban szeretne nekik szállást foglalni, és programlehetőségekről is érdeklődik, hogy szórakozásukról is gondoskodhasson. Az általános felmérési szempontokon felül az utazási és programajánlatokkal kapcsolatos személyes és telefonos ügyintézést is vizsgáltuk. Fontos szempont volt, hogy egy, az adott települést nem ismerő ember mennyire könnyen találja meg az irodát, ki van-e táblázva, a bejáratnál kiderül-e, hogy ott turisztikai információkat kaphatnak az érdeklődők. Tesztvásárlóink valós, potenciális ügyfélként fellépve érdeklődtek, majd az irodákban tett látogatásuk alapján rögzítették a fogyasztó szemszögéből megélt tapasztalataikat. (Az eredmények nem az irodák általános tevékenységét jellemzik, hanem a tesztvásárlás tapasztalatait írják le.)

Csoportos foglalás az easyJet-nél 

Az easyJet brit low cost légitársaság weboldalán mostantól már akár 40 főnek is lehet egyszerre repülőjegyet foglalni. Az új fejlesztés lehetőséget nyújt arra, hogy a felhasználó kiszámolja a csoportos foglalás teljes árát, ugyanakkor láthatja a fejenkénti árakat is.

Irodával utaznak az üzleti turisták 

A National Bussiness Monitor felmérése szerint az Egyesült Államokban a 2005-ös előrejelzések szerint az utazási irodák előnyt élveznek az internetes foglalással szemben az üzleti utazásoknál.

Két merénylet Kairóban    

Alig három héttel a három halálos áldozatot követelő kairói bazári merényletet követően a múlt szombaton két merényletet is elkövettek turisták ellen Egyiptom fővárosában.

Új on-line diszkont utazási iroda nyílt 

A Vista Utazási Irodák és az Axelero Internet startégiai együtműködéseként létrejött go.hu on-line utazási irodát tegnap mutatták be a sajtó számára. Az on-line iroda termékpalettáján 465 hagyományos és 80 fapados légitársaság, világszerte 40 ezer szállás és több ezer szervezett út (nyaralások, városlátogatások, síutak stb.) érhető el.

Meddig szárnyal? 

A Malév új vezérigazgatója úgy látja, a légitársaság még a privatizáció elhúzódása vagy meghiúsulása estén is képes egy-két évig stabilan működni. Stratégiai befektetőre szerinte szükség lenne, csakúgy mint a létszámkarcsúsításra és a Sky Teamhoz való csatlakozásra.

A fapados vérfürdő – az idén még – elmarad?   

Amikor az olasz Volare fapados légitársaság csődöt jelentett ez év elején, a légiforgalmi szakemberek jelentős része jogosan gondolhatta, hogy beteljesül Michael O’Leary Ryanair-főnök tavalyi jóslata, és elkezdődik a vérfürdő az európai diszkont-légitársaságok piacán. A lengyel Air Polonia és néhány kisebb szállító ugyan valóban hasonló sorsra jutott, mint a Volare, ezzel azonban véget is ért az idei télre prognosztizált csődsorozat. Yannis Capodistriast, az easyJet közép-európai régióért felelős marketingigazgatóját kérdeztük a diszkont-légitársaságok piacának alakulásáról, kilátásairól.  

Exkluzív együttműködés az IBUSZ és a Hunguest között    

Exkluzív megállapodás jött létre az IBUSZ Utazási Irodák Kft. és a Hunguest Hotels Rt. között áprilisban. Az országos együttműködés 2005. május 2-ától lép életbe.

Érdekellentét az utaztatók között?   

Levelet írt szerkesztőségünknek egy vidéki utazási iroda tulajdonosa, amelyben néhány hazai utazásszervező gyakorlatára panaszkodott. Véleménye szerint ezek a tour-operátorok különböző eszközökkel azt próbálják elérni, hogy az utasok közvetlenül náluk foglalják le útjukat, kihagyva a közvetítőt. Közben kiderült, hogy egy harmadik tour-operátor, a Jordan Tours szintén új, egyes viszonteladók szerint számukra hátrányos, az utas direkt csekkes befizetését előíró szerződéssel állt elő márciusban. Mivel azonban sokan nem voltak hajlandók aláírni az új szerződést, végül mégis meghagyták a banki átutalás lehetőségét is. A kérdéssel kapcsolatban kikértük a MUISZ, egy független jogi szakértő és a Magyar Turisztikai Hivatal álláspontját. Székely György hivatalvezető-helyettes azt hangsúlyozta, hogy ez egy olyan üzleti vita, amely nem a hatóság jogkörébe tartozik, mivel erre nem terjed ki az utazásszervezői jogszabály, az érintett felek közötti szerződést a polgári törvénykönyv előírásai szabályozzák.  

Szezon előtti körkép a kiutazási piacról   

A turisztikai főszezon kezdetén számvetést végeztünk: ki hová szervez külföldi utakat, melyek az új desztinációk, termékek. Az idei szezonra jellemző, hogy kevés új charteres üdülődesztinációval, de a korábbiaknál gazdagabb körutazási, illetve városlátogató kínálattal rukkoltak elő a túraszervezők.

Mystery Shopping – előfoglalási akciók 

Az előrelátóbb utazók már most nézelődhetnek, milyen utakra érdemes befizetni a szezonban. Különösen azért, mert az utazási irodák akciói közül nemcsak a last minute utak lehetnek anyagilag kedvezőbbek, hanem az előfoglalási akcióval hirdetett utak között is érdemes válogatni. Mystery shopping módszerrel ismét három hazai utazási irodát vizsgáltunk. Az is érdekelte a tesztelőket, hogy milyen előfoglalási akciókat és milyen feltételekkel tudnak ajánlani az iroda munkatársai. Tesztvásárlóink valós, potenciális ügyfélként fellépve érdeklődtek, majd a fogyasztó szemszögéből megélt tapasztalataikat rögzítették az irodákban tett látogatásuk alapján. (Az eredmények nem az irodák általános tevékenységét jellemzik, adott tesztvásárlás tapasztalatait írják le.)  

Neszebár bemutatkozott 

A bulgáriai Neszebár városa sajtótájékoztatón mutatkozott be Budapesten a turisztikai szakembereknek és az utazási irodák képviselőinek.

Vezető szerepben   

Interjú Sari Vahakoskival, az Amadeus regionális igazgatójával  
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!