Stratégia nélkül kampányolnak az idegenforgalmi cégek

Nem strapálják magukat egyelőre komolyabb kreatív anyagok vagy kampánystratégiák kidolgozásával a piacon hirdető utazási irodák.

'

A vállalkozások jobbára csak az árakat kommunikálták az elmúlt évben: az ajánlatok listaszerű megjelenítésében és a print anyagra odatett egy-két szép fotóban kimerül a kreativitás. Az utazási irodák elsősorban a sajtót és a rádiót használták tavaly üzeneteik eljuttatásához, tévészpot a Malév kivételével szinte nem is készült több, ráadásul a magyar légitársaság szájba rágós koncepciója is jócskán hagy kívánnivalót maga után. A tévés megjelenés egyébként leginkább a szponzorációban merül ki, az irodák a kereskedelmi csatornákon szívesen támogatnak egy-egy műsort. A tévéhez hasonlóan a net is nagyon ritkán kerül be az irodák médiamixeibe, annak ellenére, hogy a weben már szép számmal fellelhetők az ilyen témájú oldalak vagy portálok. Persze vannak kivételek, hiszen létezik olyan cég is, amely kommunikációjának jelentős részét áthelyezte a netre.

Élmények szigete

A Ciprusi Idegenforgalmi Hivatal (CTH) tavaly olyan figyelemfelkeltő reklámsorozatot indított, amelyben az élmények szigeteként mutatja be Ciprust. A körpanorámás képek a sziget szépségét jelenítik meg. A fő kommunikációs irány az volt, hogy az ezerarcú szigetet mindig másféle (kulturális, gasztronómiai stb.) szemszögből mutassák be a hirdetések. A reklámokat a Scholz & Friends londoni irodája készítette, az adaptáció a budapesti iroda feladata volt. Az áprilistól május végéig futó hirdetések – főleg Budapestre fokuszálva – óriásplakátokon és citylightokon jelennek meg, amihez országos sajtókampány társul. „Ezzel az adaptációval egy valódi összeurópai kampányt hozott létre a Scholz & Friends. Az anyagok egységességével, az üzenetek egyértelműségével a hivatal azt próbálta elérni, hogy az emberek vonzó úti célnak tekintsék, és fedezzék fel Ciprust.” A Magyarországon megjelenő hirdetések mellett a kampány párhuzamosan futott Európa több országában Nagy-Britanniától Oroszországig, de Izraelben és néhány arab országban is megjelennek az imázshirdetések.

Új arc

Magyarország legrégebbi utazási irodája, az IBUSZ sajtóban és rádióban szólította meg célcsoportját. A print anyagok például a „Neked mi jut eszedbe a fapadról?” szlogennel jelentek meg, amelyekben promóciós játékra invitálta a fogyasztókat az iroda. A rádióban szintén promócióját népszerűsítette az IBUSZ: a kommunikáció lényege az volt, hogy a TESCO-vásárlások után beváltható utazási utalványokat kaptak a hipermarket vásárlói. Az IBUSZ tavaly kiemelt gondot fordított netes megjelenésére is. A társaság megújítja arculatát, a feladatra a Pointer ügynökséget kérte fel. Az IBUSZ a társaság, illetve a kapcsolt vállalkozások teljes arculati tervezési munkáival bízta meg az ügynökséget. A brief szerint az új megjelenést a meglévő arculat továbbfejlesztéséből kellett elkészíteni. A megbízás elsősorban az új logó megtervezésére szólt, ami a hirdetéseken, az üzletekben és az interneten is fokozatosan lecserélődött a tavalyi év folyamán.

Integetős

A Malév kommunikációjának témáját a British Airwaysszel ellentétben nem egyértelműen a fapadosok elleni harc határozta meg. A magyar légitársaság sajtókampány keretében utazási katalógusát, illetve a Malév Air Tours Congress brandnév alatt a konferenciák, kongresszusok lebonyolításához kapcsolódó szolgáltatásait hirdette. Az olcsó jegyárak kommunikálására 2004-ben szpotot és print anyagot készítetett a légitársaság. A „Tanuljon meg integetni” koncepcióval futott kampány kissé gyengére sikeredett kreatív stratégiája szerint egy férfi az autóban az ablaktörlő mozdulatait követve el kezd integetni. A storyboard szerint a kedvező jegyárak miatt hamarosan szüksége lesz a szereplőnek arra, hogy tudjon integetni. A hirdetés a „Malév. Még egy ok az utazásra” fősorral jelent meg.

Fapad

Több nagy tradicionális légitársaság is azzal a céllal indított kampányt 2004-ben, hogy reagáljon a piacot szinte elárasztó fapadosok, ezzel együtt a nagyon olcsó ajánlatok megjelenésére. A British Airways (BA) globális imázskampánnyal válaszol az új piaci kihívásokra. A reklámkampány apropója, hogy a fellendülő európai piacon ma már több mint hatvan fapados és húsznál is több klasszikus légitársaság verseng az utasok kegyeiért. Európában a kampány televíziós szpotokból és sajtóhirdetésekből áll, amelyeket az MS Saatchi készített.

Magyarországon a szpotot október 28-tól több mint tíz fővárosi mozi vetítette. A 30 másodperces film az utazás élményét követi nyomon. A szpot adaptálásán a BA magyarországi reklámügynökségének, a Publicisnek nem kellett dolgoznia, mivel a szöveg nélküli reklámfilm csak zenei aláfestésből és képekből állt. A brit légitársaság reklámkampánynyal akar „rendet tenni” a fogyasztók fejében, mert szerinte az erős piaci küzdelemben összemosódik a klasszikus légitársaságok „ár és érték”, illetve a fapados szolgáltatók „ár vagy érték” szemlélete.

Azonban nemcsak az ellenfapados kommunikáció zajlott az elmúlt évben, hanem a diszkont-légitársaságok is hirdettek. A Wizz Air megbízásából például a Sziget Fesztivál idején promóciós kampányt gondozott az Est Indoor. Az augusztus 4-től 11-ig futott kampány során akciós repülőjegyeit hirdette a légitársaság. Összesen 33 szabadon választható Wizz Air célállomásra szóló jegyet nyerhettek meg a Hajógyári-szigeten a játékban részt vevők. Ehhez egy beszállókártyát kellett kitölteniük a helyszínen, majd a beszállókapun átlépve felmutatni a légiutas- kísérőknek. Ezalatt az egy hét alatt 90 ezer freecard beszállókártyát terjesztett az Est Indoor a szigeten. A promóciónak köszönhetően a Wizz Air körülbelül 5 ezer fogyasztóval bővítette ügyféladatbázisát, ugyanis ennyien töltötték ki a beszállókártyát.

A kelet az kelet

Az iroda a Morgan Hill segítségével új on-line arculatot is tervezett, mivel kommunikációjának jelentős részét áthelyezte az internetre. Az utazási ajánlatok közlése mellett a fejlesztők kényelmi funkciókkal bővítették ki az oldalakat, például megtalálhatóak az aktuális időjárási adatok és útleírások, valamint elindult a képeslapküldési és videoletöltési rendszer is. Hogy a sok információtól ne sokalljanak be a látogatók, az utastájékoztatási rendszert interaktív módon oldotta meg az ügynökség: a felhasználók az utazási referenssel chaten vehetik fel a kapcsolatot.

Néhány utazási iroda reklámja 2004-ből
 Hirdető  Felület  Kampány/szlogen
 Mahart Tours  
 imázs tévé, sajtó  
 Malév  
 ajánlat közterület, tévé Tanuljon meg integetni
 Malév air Tours Congress rádió, sajtó  
 Medina Tours  
 imázs sajtó, rádió, tévé Vágyik már a napfénybe?
 Neckermann  
 wellness  sajtó A test és lélek harmóniája
 imázs  tévé  lastminute.hu
 ébresztő tévé, sajtó, rádió  
 Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Képv.  
 imázs  sajtó  Végre Ausztria
 OTP Travel  
 szponzoráció  tévé  
 ajánlat  közterület Mert biztosan utazik
 Pegazus Tours  
 Athen 2004 sajtó, rádió  Szurkoljunk együtt
 Quaestor  
 imázs  sajtó Hegyek-völgyek vonzásában
 Tensi  
 TV2 szponzoráció  tévé  Induljon jól az év
 promóció  sajtó Vigyél magaddal még 1 embert
 Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal  
 imázs  közterület  Jóval több, mint...
 Vista  
 ingyenrepjegy.hu  közterület  
 ajánlat internet, sajtó  
 Wintermann Tours  
 ajánlat  internet Szeretnél megtanulni síelni?

 Forrás: AGB  

Összeállításunk a Geomédia Kiadói Rt. kiadásában megjelenő Intern című kommunikációs szaklap cikke (2005. május) alapján készült.
'

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.