E szerint a minisztérium és a kairói magyar nagykövetség egyeztetéseket folytat az Európai Unió tagállamaival és jelenlegi információi alapján a korábban kifejtett álláspontjának megváltoztatását nem tartja szükségesnek. A Külügy a külföldi utazással kapcsolatos korábbi tájékoztatásaiban felhívta a figyelmet arra, hogy a világban globális terrorveszély tapasztalható, külön kiemelve a Közép- és Közel-Kelet térségét. Ez a figyelmeztető tájékoztatás szerepel a minisztérium honlapján is. Ismételten felhívják az Egyiptomba utazni szándékozó magyar állampolgárok figyelmét, hogy az országban jelentős terrorveszéllyel kell számolni. A Külügyminisztérium Válságkezelő Központja a Turisztikai Hivatallal és az utazási irodákkal együttműködve július 23-án órákon belül tisztázta a robbantásokkal sújtott üdülőövezetben tartózkodó magyar állampolgárok sorsát. A minisztérium azonnal gondoskodott a kairói külképviselet megerősítéséről. A terrorista cselekményeknek a helyszínen is ellenőrzött információk alapján a Külügyminisztérium szerint nincs és valószínűsíthetően nem is lesz magyar érintettje. A Magyar Köztársaság kairói nagykövetsége és az egyiptomi hatóságok egybehangzóan arról számolnak be, hogy Sharm-el-Sheikben a közállapotok javulnak, infrastrukturális, ellátási zavarok nincsenek a városban.
Nem lett „nem javasolt” úti cél Egyiptom
A Külügyminisztérium kiadta az álláspontját a sharm-el-shejki merényletekre vonatkozóan.

Dubaj dübörög, és helyet kér magának a nyári desztinációk sorában
Dubajról leginkább a téli napsütés, a tavaszi luxuspih vagy az őszi tökéletes kikapcsolódás jut eszünkbe – de ez hamarosan megváltozhat.

Budapest Airport vállalás – indul a zajvédelmi program következő üteme
A Budapest Airport (BA) ezt a speciális programot az érintett kerületek és települések polgármestereivel konzultálva alakította ki.

IATA-jelentés: nőtt a globális utasforgalom
Az április 30-án megjelent sajtóközlemény 2025. márciusi globális légiutasforgalom adatait ismerteti.

Ausztriában jön a Railjet vonatok új generációja
A növekvő kereslet és a megváltozott utazási szokások miatt Ausztriában egyre nagyobb szerepet kapnak a fejlesztések.

Jemeni húszik: folytatjuk a támadást az izraeli légtér ellen
Eddig huszonhét rakétát indítottak a húszik Izrael légtere ellen, és bejelentették, hogy folytatják a támadást.

Karbantartási hiba a KLM-nél – járatokat törölnek
Járatokat töröl a holland légitársaság repülőgépeinek karbantartási hibája miatt, jelentette a Dutch News című, angol nyelvű holland hírportál.

Rakétatalálat érte a tel-avivi reptér környékét – a légitársaságok törölték izraeli járataikat
A jelentések szerint jemeni húszi területről lőtték ki a rakétát.

Friss jelentés az Emirates és a flydubai partnerségi együttműködéséről
Az Emirates és a flydubai szolgáltatásai iránti erőteljes kereslet 36 százalékos utasszám-növekedést eredményezett egy év alatt.

Környezetszennyező privátrepkedések Ausztriában
Megdöbbentő adatokat közölt az osztrák Wiener Zeitung friss beszámolója.

Átadták a HungaroControl új távoli toronyirányítási rendszerét
A fejlesztéssel a cég az első olyan léginavigációs szolgáltató a világon, amely helyhez kötöttség nélkül tudja irányítani egy-egy repülőtér terminálforgalmát.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.