Friss
Tiszta szerencse, hogy nem divat sózni az ételeket
Aggasztó folyamatok játszódnak le a leggyakrabban használt ételízesítőnk, a só piacán, ahol csaknem megduplázódtak az árak, a drágulásnak ráadásul még korántsem látható a vége, számol be az újabb gondról az index.hu hírportál.
Idén nyáron tömegek kempingeztek a Balatonnál
A Balatontourist kempingjeiben az idén 28 százalékkal több vendéget fogadtak, mint tavaly, ezzel elérték a pandémia előtti, 2019-es év vendégéjszakaszámát.
Először a magyar piacon ez a feltörekvő úti cél
Először rendezett Budapesten workshopot Ras Al Khaimah (RAK) Turisztikai Hivatala.A jó hangulatú, az Aviareps által szervezett keddi szakmai rendezvényre számos magyar értékesítő volt kíváncsi, és nemcsak azok, amelyek kínálatában eddig szerepelt ez a desztináció.
Sok a kockázat, ami ronthatja a hazai turizmus esélyeit
Az őszi szezon kilátásait az őszi iskolai szünet elhalasztása is ronthatja.
Itt a KSH augusztusi vendégéjszaka számai
Augusztusban a kereskedelmi szálláshelyeken 1,412 millió vendég 3,938 millió vendégéjszakát töltött el, a vendégek száma 7,9, a vendégéjszakáké 3,1 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ha még nem látta a Húsvét-szigeti szobrokat, sajnálhatja
Megrongálódtak a titokzatos Húsvét-szigeti szobrok egy tűzben, némelyik helyrehozhatatlan károkat szenvedett - írta a brit BBC hírportálja pénteken.
Futófesztivállá alakul át hétvégén a főváros
Esély sincs arra, hogy a futóverseny helyszínén bárki is bárhová időben odaérjen. Itt a pontos menetrend, hogy meg tudja szervezni saját menekülő útvonalát, ha nem nevezett be az idei versenyre.
Mennyi az annyi? Béremelés a Budapest Airportnál
A Budapest Airport vezetősége a jelenlegi gazdasági helyzetet mérlegelve rendkívüli, 10 százalékos béremelés mellett döntött, amely már 2022 októberétől érvénybe lép a BUD csoport munkavállalói esetében.
Változás a szövetségi konferenciák pályázata során
A szövetségi konferenciák korábbi évtizedek gyakorlatát tükröző tender folyamatára készített módosítási javaslatot a Conferli nevű szervezet, amely platformja az ideális helyszíneket és desztinációkat kínálja fel a szakmai szövetségek rendezvényei számára.
Szallas.hu: kétarcú volt az idei nyár a hazai szálláshelyeken
Bár tavalyhoz képest nőtt a külföldre szóló foglalások aránya, még így is jóval több magyar nyaralt idén belföldön, mint 2019-ben. Siófok, Hajdúszoboszló, Budapest, Eger és Balatonfüred voltak a leglátogatottabb desztinációk.
Időutazás az Astoria ikonikus tereiben, retrovacsorával
Új programot szerveztek a szálloda vendégeinek és a fővárosban, valamint a vidéken élőknek. Mindazoknak, akiket érdekel, milyen volt az élet - és milyen ma - a főváros egyik történelmi szállodájában. A bemutató programon jártunk.
Új marketingigazgató a Zwacknál
2022.október 1-től Kovács Dávid Gábor a Zwack Unicum Nyrt. marketingigazgatója. A közgazdász szakember négy év nemzetközi reklámügynökségi, valamint húsz év alkoholipari tapasztalattal érkezik ebbe a pozícióba.
Hétvégén megint lebénul Budapest közlekedése
Futóverseny miatt közlekedési változásokra és korlátozásokra kell számítani a fővárosban sokfelé.
Szeptemberben javultak a turisztikai cégek kilátásai
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége (VIMOSZ) a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvánnyal (MTSZA) és a GKI Gazdaságkutató Zrt.-vel közösen, havi gyakorisággal méri a turizmusban a konjunktúra várható alakulását és publikálja a Turizmus Konjunktúra Indexet, a piac és a közvélemény számára ezzel biztosítva információt a közeljövőben várható trendekről - tájékoztatta szerkesztőségünket a VIMOSZ.
Videó: idén újra lezajlott a BookDirect MeetUp
Két év kényszer pihenő után idén végre ismét megrendezésre került a BookDirect MeetUp, az egyetlen olyan hazai szállodai konferencia, ami kizárólag a közvetlen foglalások erősítését célzó marketing, értékesítési és revenue megoldásokkal foglalkozik.
SZÉP-kártya: új határozat ösztönzi a költéseket
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium javaslata alapján, a kormány arról döntött, hogy a 2022. október 15-ig Szép-kártyán jóváírt összegek 2023. május 31-ig használhatók csak fel kedvező adózás mellett.
400 éve működő családi pékség ment csődbe Ausztriában
Likviditási nehézségek miatt csődeljárás indult a felső-ausztriai Weinhäupl nevű pékség és cukrászda pénzügyi nehézségeinek rendezése érdekében - írja a GD Consulting.
Ön szerint úgy jó a Margitsziget, ahogy van?
Felméri a fővárosi önkormányzat a Margitszigetet használók véleményét a pihenősziget-jelleg megerősítéséről, valamint a jelenlegi szolgáltatások népszerűségéről - közölte a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
EU: árplafon a gázra, büntetés a nyerészkedő gázszolgáltatóknak
Az Európai Parlament javaslatot vár az Európai Bizottságtól a vezetéken keresztül, elsősorban Oroszországból importált földgáz megfelelő árplafonjára, valamint a közös uniós gázbeszerzési szabályok frissítését szorgalmazza az importgáz árának leszorítása céljából - közölte az uniós parlament szerdán.
METRO Gasztrohét: jönnek a kedvezmények
Október második hetében tart a METRO Gasztrohét eseménye, amely az étterembe járást, az éttermi kultúrát népszerűsíti, ünnepelve a sokszínű magyarországi gasztronómiát. A tematikus kampányhoz csatlakozó több, mint ezer étteremben nagy kedvezménnyel fogyaszthatnak azok a vendégek, akik előzőleg regisztráltak a programra - tájékoztatta lapunkat az áruházlánc.
Mesterséges intelligencia segíti a turistákat
Mostantól Budapest hivatalos turisztikai oldalán, a budapestinfo.hu-n a látogatókat mesterséges intelligencia (AI) segíti a budapesti útitervük összeállításában. A Budapest Brand nZrt., a Főváros hivatalos turisztikai, kulturális és marketing szervezete a The Trip Boutique utazástechnológia vállalattal kötött együttműködést, melynek keretében ingyenes egyedi útvonalakat és ajánlásokat kaphatnak a Budapestre érkező utazók - tájékoztatta szerkesztőségünket a Budapest Brand.
Két kiváló desztinációs marketing lehetőség egy nemzetközi fórumon
A legmeghatározóbb konferencia- és rendezvényszervezőket, szövetségi és kongresszusi iroda képviselőket tömörítő Professional Conference Management Association Convening EMEA idei konferenciájának Bécs adott otthont. A kiemelt edukációs és networking jelentőséggel bíró fórumon a Magyar Kongresszusi Iroda is képviseltette magát - tájékoztatta lapunkat az MKI.
Almát almával
Az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (AMC), valamint a FruitVeB közös, kóstoltatással egybekötött fogyasztásösztönző sajtótájékoztatót tartott szerdán az alma fogyasztásának népszerűsítésére. Az esemény célja az egészségtudatos vásárlásra és táplálkozásra való ösztönzés mellett az volt, hogy felhívja a fogyasztók figyelmét a friss és ízletes alma nagyszerű élettani hatásaira.
Új kinevezés az Everguestnél
Gondos Kitti a Reputation Üzletág vezetőjeként folytatja munkáját a Everguest-nél. Kitti több, mint 10 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött veszi át a Reputation üzletág és a csapat irányítását.
Nálunk designverseny, lapcsoportunk másik tagjánál diákverseny
Harmadik alkalommal hirdet idén pénzügyi versenyt Legyél te is pénzügyi junior klasszis! címmel lapcsoportunk tagja, a Privátbankár.hu Kft., ezúttal a technikumok és szakiskolák számára. A versenyre október 14-ig délig várják a 14-19 év közötti diákok jelentkezését, hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón az Aria Hotel Budapestben.
A Hotel & More megerősítette portfólió bővítését
Amint azt megírtuk e hét elején, az Eventrend lemondott négy vidéki hoteljének üzemeltetéséről, és ezt a jogot október 1-től átadta a Hotel & More Groupnak, Klemm Balázs vezetésével. Most ezt az információnkat az új üzemeltető hivatalosan is megerősítette.
Jól vizsgáztak idén az adóhatóságnál a balatoni vállalkozások
Tavaly minden hatodik, idén már csak minden hetedik balatoni vállalkozásnál találtak valamilyen szabálytalanságot a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai.
Vacogtató intézkedés a bécsi metrón, villamosokon
Az energiaválságra tekintettel az őszi-téli időszakban két fokkal hidegebb lesz a bécsi metróban és a villamosokon. Letekerik a fűtést a metróállomásokon és a bécsi tömegközlekedési vállalat telephelyein és irodaépületeiben is. A cél, hogy tíz százalékkal csökkentsék az energiafelhasználást.
A Hungarospa működését nem fenyegeti az energiaválság
A termálvízzel együtt feltörő metángázt, valamint a víz hőjét is hasznosítják a fürdőkomplexumban. Az év eddigi része nagyon jól alakult Hajdúszoboszlón - írja a Termál Online.
Új kényelmi szolgáltatás vendéglátósoknak
Banki és fintech együttműködésnek köszönhetően a Coca-Cola HBC vállalatcsoporton belül elsőként Magyarországon fizethetnek ezután azonnali átutalással és kártyával az italgyártó vállalat ügyfelei - írja a Store Insider.
Sztrájkba lépnek a Eurowings pilótái csütörtökön
Sztrájkot hirdettek a Eurowings pilótái 2022. október 6-ra, miután zátonyra futottak a bérrendezésről és a munkakörülmények javításáról folytatott tárgyalások, a légitársaság járatainak csak mintegy fele közlekedik - írja az AIRportal.hu.
Megvannak a döntősök a Szállodaszövetség innovációs versenyében
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének novemberi közgyűlésén derül ki, melyik pályázat nyeri el 2022-ben az Év Technológiai Újítása címet - tájékoztatta lapunkat a szövetség.
Uniós biztos: előfordulhat áramkimaradás az EU-ban télen
Előfordulhat áramkimaradás az Európai Unióban télen az energiaválság és Oroszország Ukrajna elleni háborújának következtében - mondta az Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős tagja egy keddi német lapinterjúban.
Ő lett az év legjobb sommelier-je
Makovej Giraldo Sebastian, a budapesti Felix Kitchen&Bar sommelier-je nyerte el az Év Sommelierje 2022 címet és a lehetőséget, hogy október 27-én, a nemzetközi Balkan Sommelier Challenge versenyen képviselhesse Magyarországot.
Ivott már jó ügyért?
Sokan szerencsére igen. Összesen 15,9 millió forint bevételt hozott a Budapest Borfesztivál és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat jótékonysági borárverése, amely így lehetővé tette egy új mikrobusz megvásárlását a szeretetszolgálat Szimfónia programja számára
Megnőtt a hazai Tourinform irodák forgalma
Folyamatosan növekszik a turistáknak nyújtott információszolgáltatások száma a hazai Tourinform irodákban. Az idei év első 8 hónapjában közel 1 millió 300 ezer vendégérdeklődésre válaszoltak személyesen, írásban, vagy telefonon keresztül az irodák munkatársai. Így az információszolgáltatások száma csupán 8 százalékkal marad el a 2019-es év eredményétől.
Nincs elég bajunk, még ez is: eltűnt a Pilóta keksz a boltok kínálatából
Alapanyag és csomagolóhiány miatt akadozik a második legnépszerűbb magyar keksz, a Pilóta keksz gyártása. A Mondelez Hungária Kft. igyekszik minél előbb megoldást találni a problémákra.
Nem biztos, hogy jó ötlet volt az idei müncheni Oktoberfest
Rohamosan emelkedik a koronavírussal fertőzöttek száma Münchenben és környékén, szakértők szerint az Oktoberfesttel összefüggésben, olvasható a német hírportáloknál.
Zárul design-versenyünk, lejárt a határidő!
2022. szeptember 30-ig lehet jelentkezni a hazai Horeca-szakma területén egyedülálló Klasszis TopDesign szakmai versenyünkre, és ezzel lehetősége van arra, hogy nem csak hazai szinten, hanem nemzetközi mércével is elismert díj birtokosa lehet. Emellett részt vehet exkluzív díjkiosztó gálánkon, valamint szakmai elismerését a nagyközönségi médiákban is közzé tesszük.
Eladó ez az elegáns vidéki butikhotel
Modern, hívogató lakberendezést ötvöztek egy soproni butikhotelben jelenlegi tulajdonosai. A 962 nm-es ingatlan azonban most eladóvá vált - írja a Kisalföld.hu.
Jaj a rendbontó utasoknak ennél a két légitársaságnál!
A holland királyi légitársaság és a Transavia ettől a hónaptól közös listát vezet azokról, akik a két cég bármelyik járatán súlyos szabályszegést követnek el. Őket – függetlenül attól, hogy melyik társaság repülőgépének fedélzetén kapták szabályszegésen – mindkét vállalat öt évre szóló kitiltással sújtja - tájékoztatta lapunkat a KLM.
A Miskolctapolcai Barlangfürdőnek is búcsút mondhatunk
Az Ellipsum Élményfürdőt kedden váratlanul, karbantartás miatt bezárták, de a Miskolctapolcai Barlangfürdő és a Selyemréti Strandfürdő is már csak a héten üzemel. A zárás határozatlan időre szól - írja a Termál Online.
Új kerékpárutat adtak át a Balatonnál
A Kis-Balatoni kerékpárút-hálózatot a Balatoni Bringakörrel összekötő 10,6 kilométeres kerékpárutat adtak át pénteken Balatonberény, Balatonszentgyörgy és Vörs között.
Elbukta tagságát az ICAO kormányzótanácsában Oroszország
Nem választották újra tagként Oroszországot szombaton az ENSZ Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetének (ICAO) kormányzótanácsában - írja az AIRportal.hu.
Szállodások mosodája: nyitás energiaválság idején
Pusztaszabolcson, a Velencei-tó közelében, több mint nyolcszáz millió forintos beruházással, elsősorban a szállodaiparra alapozva high-tech mosodai üzem nyílt nyáron. Miután a vállalkozást sok szempontból érinti az energiaválság, a Hiwash Mosoda- és Tisztító tulajdonosával, Szekula Istvánnal elemzik a nem várt helyzetet a figyelo.hu portál cikkében.
Új desszertkülönlegesség debütál a Kürtőskalács-ünnepen
Idén új formát(t)ölt a kürtőskalács őszi ünnepe, ugyanis október 14-16. között érkezik a KÜRTŐSBON Fesztivál a Fővárosi Állat- és Növénykert játszóparkjába, a Holnemvolt Várba. A háromnapos, színes esemény idei sztárja a változatos krémekkel töltött KÜRTŐSBON desszertkülönlegesség.
Már látogatható a 360 Design Budapest kiállítás
A Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) által megrendezett, ingyenesen látogatható kiállításon október 3-9. között 31 hazai és több mint 10 regionális tervező darabjai látható.
Ide került az Eventrend szállodai portfóliója
Bár még hivatalosan nem érkezett ezzel kapcsolatos közlemény az érintettektől, azonban biztos forrásból tudjuk, hogy az eddig Eventrend átal üzemeltetett hazai vidéki szálláshelyek egy tapasztalt, professzionális üzemeltetői csoporthoz kerültek 2022. október 1-vel, és ez nem más, mint a Hotel & More cégcsoport, Klemm Balázs vezetésével.