Friss

Vulkánok és fürdők vidéke
Nem kis fantázia kell ahhoz, hogy vulkánokat lássunk magunk körül Celldömölkön és környékén, pedig évmilliókkal ezelőtt a ma igencsak békésnek tűnő Ság-hegy tűzhányóként működött. A vulkanológiai látogatóközpont felkeresése után a környék termálfürdőiben ejtőzhetünk.
Még egy kézipoggyászt vihet fel a Wizz Air fedélzetére
Az elsőbbségi beszállásra jogosultak számára biztosítja a légitársaság, hogy a kis vagy nagyméretű kézipoggyászon kívül egy kisméretű személyes csomagot is felvigyenek az utastérbe.
Három velencei-tavi fürdőhelynek nincs engedélye
A szakhatóságok megállapították, hogy a Velencei-tó partján három szabadstrandnak – természetes fürdőhelynek – nincs engedélye, ezért a Fejér Megyei Kormányhivatal járási hivatala felfüggesztette ennek a három fürdőhelynek a „működtetését” – közölte a kormányhivatal szombaton.
Fogja be a fülét: éjjel fog lármázni a légierő!
Éjszakai repülésre készülnek a kecskeméti repülőbázis pilótái augusztus 3-tól augusztus 6-ig több város fölött, ez nagyobb hanghatással jár, ezért a honvédelmi tárca a lakosság megértését és türelmét kéri - közölte a minisztérium sajtóosztálya vasárnap.
Újra megnyílt a régi Röszke-Horgos határátkelőhely
Az 5-ös úton található, kétszer kétsávos átkelőt az autópályáról letiltott járművek, valamint augusztusban az autóbuszok kivételével a nemzetközi személyforgalom használhatja minden nap 7 és 19 óra között - tájékoztatott a Külgazdasági és Külügyminisztérium.
Az Airbnb-s lakáskiadókra száll rá a NAV
A NAV szerint az Airbnb az adócsalás melegágya; rájuk fog szállni - derül a Magyar Nemzet Online cikkéből.
Brüsszel erdélyi repterek állami támogatását vizsgálja
Két vizsgálatot indított pénteken az Európai Bizottság, hogy kiderítse, összeegyeztethetőek-e az uniós szabályokkal a kolozsvári és a marosvásárhelyi nemzetközi repülőtér és a Wizz Air által kapott állami támogatások.
Középtávon akár egymilliárd euróval nőhet Budapest turisztikai bevétele
A Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma 5 év alatt 45%-kal nőtt, de az egy főre jutó fajlagos turisztikai mutatók továbbra is alacsonyak, van tér a további növekedésre. A Roland Berger tanácsadó cég 13 európai várossal készített összehasonlító tanulmánya szerint akár 1 milliárd eurós bevételnövekedés érhető el Budapest számára 3-5 éves távon. A kulturális- és éjszakai élet felpezsdülése, az éttermek fejlődése, az egyre gyakoribbá váló filmforgatások, illetve a közösségi szállásmegosztás előretörése mind hozzájárul a magyar főváros turisztikai fejlődéséhez.
Dávid Ilona – újabb három év a MÁV Zrt. elnökeként
- közölte pénteken a vasúttársaság.
Újabb vadaspark és tanösvény, ezúttal Somogyban
Vadasparkot és tanösvényt adtak át pénteken Kaszón, a Belső-Somogy legnagyobb, mintegy 15 ezer hektárnyi összefüggő erdőterületét kezelő KASZÓ Zrt. közjóléti fejlesztésének eredményeként.
Köhögött és még dagi is: sok pénzre perlik az Etihadot
Jogi lépéseket tett egy ausztrál utas az Etihad Airways ellen, mert egy testes és egész úton köhögő utas mellett ült, aminek köszönhetően szerinte komoly hátsérüléseket szenvedett.
A terjeszkedő Eurowings: Európa és Délkelet-Ázsia a cél
Az új Eurowings folytatja rövid- és középtávú járatainak bővítését. A Bécsi Nemzetközi repülőtérről induló járataival a légitársaság a jövőben ponttól pontig kínál összeköttetést népszerű európai úti célokra. A téli időszakban, 2015. november 9. és 2016. március 26. között bécsi indulással foglalhatók utak Barcelonába és Mallorcára. Emellett 2015. november 9-től a Eurowings heti hat alkalommal repül Bécsből London Stansted repülőtérre, valamint heti háromszor Rómába.
Az utazási döntések 75%-át nők hozzák
Kutatások is megerősítették. Éppen ezért a Magyar Turizmus Zrt. német képviselete évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Magyarország minél több, kifejezetten hölgyeket célzó médiumban jelenjen meg. Az utóbbi hetek eseményei igazi büszkeségre adnak okot, hiszen ezen a nyáron Németország legjelentősebb női magazinjai ajánlják Magyarországot - tudtuk meg pénteken a turisztikai marketingszervezettől.
Tudta, hogy minek a világnapja július 31?
A természetvédelmi őröké - hívta fel lankadó pénteki figyelmünket a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.
Nagyon fog fejlődni a vasút
A 2020-ig ezermilliárd forint jut a kötöttpályás közlekedés fejlesztésére, ebből a nemzetközi TEN-T hálózat (transzeurópai közlekedési hálózat) 800 kilométer hosszban újul meg - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten. A pénzt ezúttal is az uniós adófizetők lapátolják össze.
50 millió utas: történelmi pillanat a rigai repülőtér életében
Lettországból érkezett az airBaltic szárnyán: fennállásának 50 milliomodik utasát fogadta július 29-én a rigai nemzetközi repülőtér.
Vérfertőző testvérek Schönbrunnban
Váratlanul, testvérek nászából született kis oroszlánfóka a Schönbrunni Állatkertben. Nézze meg, ha arra jár!
Sikeres a Nagyon Balaton programsorozat
Az 5-600 ezer látogatót vonzó MOL Nagyon Balaton programsorozat eddigi eredményeit értékelték és a következő programokat mutatták be július 30-án Kapolcson, a Művészetek Völgyében, a rendezvénysorozat “félidős” sajtótájékoztatóján. Az eseményen dr. Faragó Péter, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy egyre eredményesebb az a széles körű összefogás, ami arra irányul, hogy itthon tartsuk a magyar utazókat. Az Európai Unió statisztikai intézete, az Eurostat 2015 júniusi statisztikái szerint a magyarok többsége belföldön nyaral: a honfitársaink által eltöltött több mint 31 millió vendégéjszaka több mint 65 százalékát Magyarországon regisztrálják. A Turisztikai Világszervezet 2015 júniusi jelentése szerint Magyarország közel megnégyszerezte a világátlagot a nemzetközi turistaérkezések tekintetében az év első négy hónapjában.
Pihenjen és szórakozzon a föld alatt Miskolcon!
Mivel augusztus első hétvégéjére újra 30 fokos hőmérsékletet ígérnek, ezért érdemes célba venni Miskolc „hűsítő” helyeit, ahol garantáltan érdekes és izgalmas programok várnak a látogatókra. A legtöbb helyszínen a Miskolc Pass kártyával ingyenes vagy kedvezményes belépésre is van lehetőség.
Kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító Varsóban
A varsói Chopin repülőtéren hajtott végre kényszerleszállást csütörtök délután a Turkish Airlines egyik repülőgépe – értesült a TVN24 lengyel hírtelevízió.
Megvannak a magyar Bocuse d’Or-pályázat zsűritagjai
Nyilvánossá vált a Magyar Bocuse d’Or Akadémia pályázatát elbíráló szakemberek névsora. Bíró Lajos, Csapody Balázs, Hamvas Zoltán, Sárközi Ákos, Segal Viktor, Vomberg Frigyes valamint Wolf András döntenek arról, hogy a receptpályázat alapján kik azok a szakácsok, akik részt vesznek majd a versenyen. Még 2 hét áll rendelkezésre a fiatal magyar szakácsoknak, hogy pályázzanak a magyar Bocuse d’Or döntőn való részvételre.
15%-kal nőnek a budapesti szállásárak a Sziget ideje alatt
Akárcsak nemrég a Forma-1-es Nagydíj idején, a közelgő Sziget Fesztivál alatt is nőnek a budapesti szállásárak. A trivago.hu felmérése szerint az augusztus 10-17-ig tartó időszakra szlovákok, horvátok, lengyelek, finnek keresik legnagyobb arányban a budapesti szálláshelyeket.
Az éj leple alatt érkezett meg Budapest leghosszabb villamosa
Július 27-e éjjel a fővárosba érkezett az első hosszú, 56 méteres új CAF villamos. A Combinóknál is valamivel hosszabb szerelvények az 1-es villamos megújult vonalán közlekednek majd.
Marilynnel, Steve Jobs-szal és Gandhival is találkozhatunk Szöul új múzeumában
A K-pop, azaz a koreai pop legnagyobb csillagai, köztük Psy, és számos hollywoodi híresség, sportoló, történelmi személyiség viaszmásait vonultatja fel az újonnan nyílt szöuli Grevin Museum.
Jól alakult a Lufthansa-csoport első féléve
Jelentősen javította üzleti eredményét a német Lufthansa-csoport az első félévben az előző évhez képest - derül ki a légitársaság csütörtökön közzétett féléves jelentéséből.
Egymillió utas: történelmi pillanat a budapesti repülőtér életében
A Budapest Airport - a repülőtér történetében először – ünnepélyesen köszönthette az egymilliomodik utasát - egyetlen hónapon belül. A Qatar Airways dohai járatáról leszálló Hadik Tamást és feleségét a repülőtéren különleges fogadtatás és meglepetés várta; éppen náluk érte el a repülőtér „utas-számlálója” júliusban az egymilliót, vagyis egyetlen hónapon belül most először lett hétszámjegyű a Budapest Airport forgalma.
Milliárdokból újít fel vasútállomásokat a MÁV
Az Új Széchenyi Terv 2007-2013 keretében, csaknem 190 millió forint európai uniós támogatás felhasználásával újult meg a sárvári vasútállomás. A beruházás is része annak a turisztikailag kiemelten fontos állomásokat és megállóhelyeket érintő felújítás-sorozatnak, amelyet a MÁV részben saját forrásból, részben Európai Uniós forrásokból, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-vel és önkormányzatokkal együttműködve, pályázati pénzekből valósít meg. Ez a tevékenység a Budapest–Újszász vasútvonalon 2014-ben jelentős nemzetközi díjat eredményezett. A 2014-2020 között összesen több mint 15 milliárd forintot megmozgató felújítási hullám országszerte látványos megújulást hozhat.
Fesztiválfotósok, pályázzatok!
A Heineken az év legjobb fesztiválfotóit keresi.
Tüntetést szerveznek az alföldi borászok
Kilátástalannak érzik a helyzetüket az alföldi bortermelők, mert erősen lenyomja a minőségi hazai termék árát, hogy csak Olaszországból az elmúlt évben 630 ezer hektoliter olcsó bort importáltak hazánkba. (A teljes éves magyar bortermelés 3 millió hektó körül van.) Az elkeseredett gazdák augusztus 12-ére tüntetést szerveznek az olasz nagykövetség és az Országos Borminősítő Intézet épülete elé. Mind több magyar szőlőtermelő kénytelen egyébként szlovák és cseh borászoknak eladni a kiváló termést, ezzel is helyzetbe hozva a világpiacon már konkurenciaként megjelenő két "sörös" országot.
A turizmust is behálózzák a babonák
A magyarok kétharmada ragaszkodik olyan apró szokásokhoz vagy tárgyakhoz, amelyek szerencsét hozhatnak az utazás és nyaralás alatt – derült ki a Szallas.hu felméréséből. Leginkább a fekete macskától tartunk, de a hazai szállásadók is segítenek a szerencsétlenség megelőzésében: a 13-as minden 4. szálláshelyen kimarad a számozásból.
Nyaralásra idén 30 ezer forinttal többet fordítanak a magyar családok
Nyaralásra idén 30 ezer forinttal többet fordítanak a magyar családok, és ebben a szezonban 8 napról átlagosan 9 napra emelkedett az üdülésre szánt idő az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Budapest Bank reprezentatív felméréséből.
Magyar légiközlekedés-fejlesztési projekteket támogat az unió
Az Európai Unió két magyar légiközlekedés-fejlesztési projektet is támogat az új Európai Hálózatfinanszírozási Eszközök (CEF) programján keresztül, amelyek a szabad útvonalú légtér bővítését, és egy repülőtéri döntéstámogató rendszer kiépítését célozzák - közölte a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. az MTI-vel.
A Nyugatinál a környék vendéglátóhelyein is fertőtlenítettek
A népegészségügyi szakemberek továbbra is kint vannak a fővárosi Nyugati pályaudvarnál, ahonnan kedd éjjel több mint ötven külföldi állampolgárt vittek kórházba megbetegedés gyanújával.
Hazai fesztivál résztvevői ellen indítottak büntetőeljárást
Kábítószer-birtoklás, -fogyasztás és -kereskedelem, valamint ittas járművezetés miatt kéttucat ember ellen indult büntetőeljárás a Bercel-Csobánkapusztán rendezett SUN Fesztivál résztvevői közül - tájékoztatta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
Többet költenek idén nyaralásra a magyar családok
Nyaralásra idén 30 ezer forinttal többet fordítanak a magyar családok, és ebben a szezonban 8 napról átlagosan 9 napra emelkedett az üdülésre szánt idő az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Budapest Bank reprezentatív felméréséből.
A tűz után újra üzemel a római repülőtér
Újraindult a Leonardo Da Vinci római nemzetközi légikikötő forgalma, de a járatok jelentős késésével kell számolni a repülőtér közelében szerdán keletkezett erdőtűz miatt.
A Lovagi tornák terével ér véget a diósgyőri vár fejlesztése
Új látványossággal gyarapodik a közelmúltban megújult diósgyőri vár, az ódon falak közelében épül meg a Lovagi tornák tere, a beruházás része a Diósgyőr-Lillafüred komplex kulturális és ökoturisztikai fejlesztési projektnek, a létesítményt augusztus 20-án adják át - hangzott el a projektet bemutató sajtótájékoztatón szerdán.
Ha PayPass-szal fizet, legalább tudja a saját pinkódját!
Budapest belvárosában számos éjjel-nappal nyitva tartó üzletben és dohányboltban megszüntették az érintéses bankkártyával történő fizetési lehetőséget – olvasható a Magyar Nemzet Online oldalán. Belvárosi boltosok arról számoltak be, hogy rendszeresen próbálnak náluk lopott kártyákkal vásárolni.
Melyek a legjobb balatoni fagylaltozók?
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal húsz Balaton-parti fagylaltozót vetett egészségügyi vizsgálat alá. Élelmiszerbiztonsági szempontból kifejezetten jó a helyzet, bár kisebb hiányosságok miatt 9 létesítményt, köztük egy fagylaltalapanyag-forgalmazót összesen 800.000 forint bírság kifizetésére kötelezték a szakemberek.
Erdőtűz miatt teljesen leállították a római repülőtér forgalmát
Teljesen leállították a Leonardo Da Vinci római nemzetközi légikikötő közlekedését szerda délután, mert tűz ütött ki a repülőteret övező erdőben.
Harmadszor rendezik meg a marosvásárhelyiek világtalálkozóját
A marosvásárhelyiek III. világtalálkozóját és a II. Erdélyi legényes és verbunkversenyt is megszervezik az augusztus 26. és 30. között zajló Vásárhelyi Forgatag keretében.
Dániából Ausztráliába költözik a világ egyik legjobb étterme
Ausztráliába költözik a télen tíz hétre a világ egyik legjobb éttermeként számon tartott koppenhágai Noma - írja a The Australian internetes kiadása.
Átvették a robotok az uralmat egy japán szálloda felett
Mit szólna hozzá, ha a szálloda bejáratánál robot üdvözölné, robotportásnál jelentkezne be, automata vinné fel a csomagját, és a szobában is robot érdeklődne az igényeiről? Japánban ez már a valóság!
Napokon belül megnyitják a budai Vár egykori rituális zsidó fürdőjét
Tárlatvezetésre is jelentkezhetnek az érdeklődők.
Az Amadeus megszerezte a holland Itesso-t, ezáltal már a property management is megtaláltató az IT portfóliójában
Július 21-én jelentette be az Amadeus a szálloda technikai szolgáltatásainak bővítését. Ekkor hozták nyilvánosságra a holland felhőalapú property management rendszer (PMS), az Itesso megszerzését.
Szabadtéri operabermutató a Margitszigeten
Tosca – a gyűlölet és a szenvedély operája.
Elnyert pályázat: 1500 fős nemzetközi konferencia jön Budapestre
A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (Sinosz) rendezheti meg 2017-ben a Siketek Világszövetségének (World Federation of the Deaf, WFD) III. nemzetközi konferenciáját, miután megnyerte a rendezésére kiírt pályázatot.
Faragott állatok kacsingatnak ránk a cseh-lengyel határon
Fából faragott életnagyságú állatszobrokat helyeznek el a cseh-lengyel határon fekvő Óriás-hegységben (Krkonose).