Friss
Orosz életérzés? Akkor vodka kaviárral!
Itt a Bábuska 2, ahol bár a vodka kaviárral is rendelhető, azonban nem erre építi fel kínálatát az új pesti, belvárosi hely.
Tuti tippek a sikeres szállodaüzemeltetéshez
„A lehetetlen szállodában” (Hotel Impossible) Anthony és csapata olyan hoteleknek segít, amelyek helyzete reménytelennek létszik. Az olyan alap problémákon túl, hogy a szálló külseje vagy belseje leromlott, Anthony néha furcsa gondokkal találja magát szemben. Van, ahol a lustálkodó – munka közben akár elbóbiskoló – személyzetet kell felráznia, vagy felkészíteni egy fiatalembert, aki éppen megörökölte a családi vállalkozást, és azt sem tudja, mihez kezdjen vele. A sorozat új, ötödik évada január 24-én indult, a Travel Channel ebből az alkalomból kérdezte a szakembert a hotelekkel kapcsolatos tapasztalatairól.
Új szobák, wellness és lakosztály a Bock Hotel Ermitage-ban
A turizmus hazai eredményei 2010 óta folyamatosan rekordokat döntenek, az ágazat meghatározó szerepet tölt be a magyar gazdaságban. A belföldi forgalom jelentős része irányul a Dél-Dunántúlra, a Villányi Borvidék pedig a borturizmus legdinamikusabban fejlődő területe. A borvidék központjában, Villányban 6,5 milliárd értékű beruházás valósult meg az elmúlt hét évben. A közel fél milliárd forintból megújult Bock Hotel Ermitage négycsillagos hotelt csütörtökön Varga Mihály adta át, az eseményen jelen volt dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
Szezon előtti bővülés a Green Travelnél
A megnövekedett igények miatt már az előfoglalási szezonban, június 17-től bővíti Debrecen – Antalya kapacitását a Green Travel – mondta el lapunknak Göktas Merdol tulajdonos-ügyvezető.
Átadták Tatán az Öreg-tavi ökoturisztikai központot
Átadták a tatai Öreg-tó mellett épült ökoturisztikai központot, amely otthont ad a kajakosok klubházának, valamint a kerékpáros és a bakancsos turistákat is kiszolgálja.
Kiemelkedő eredmény és további fejlesztések a budapesti fürdőkben
A tizenkét budapesti fürdőegység 2014 során mintegy 3,5 millió látogatót fogadott. A 2013. évi forgalomhoz képest ez 6,5%-os növekedést jelent. Míg a beutalóval érkező vendégek száma 2,7%-kal, addig a készpénzes vendégek száma 7,2%-kal növekedett. A Társaság éves árbevétele meghaladta a 8,5 milliárd forintot. A fürdők különösen nagy forgalmat bonyolítottak a Sziget Fesztivál ideje alatt, valamint év végén, az ünnepi időszakban.
Bejött a fejlesztés a gyulai fürdőnek
A tervezett 100 ezer helyett 173 ezer fő kereste fel a Gyulai várfürdő tavaly átadott családi élményfürdőjét, az AquaPalotát. Összesen 556 ezer vendége volt tavaly a létesítménynek, ami 20%-os növekedést jelent.
Lassan nálunk is annyian bringáznak, mint Dániában
Dobogós helyen állnak a magyarok kerékpárhasználatban az Eurobarometer nemrégiben publikált közlekedési felmérése szerint. Magyarország a harmadik helyet érdemelte ki Hollandia és Dánia mögött a mindennapos kerékpáros közlekedésben.
Ötezer norvég fogászati turista érkezik hozzánk évente
Fogászati kezelésekre évente 8 milliárd forintot költenek nálunk a norvégok - adta hírül a Magyar Turizmus Zrt.
Szex témapark épül Tajvanon
A szexhez kapcsolódó témákkal foglalkozó park épül Tajvan tengerpartján.
Mire számít 2015-ben a Danubius Hotels Group?
A Turizmus Online cikksorozatának következő részében Kovács Balázst, a Danubius Hotels Group értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettesét kérdeztük a 2015-ös célokról, kihívásokról és a tervezett marketingtevékenységről.
A szőke meg a barna szállodába megy...
Az eddig tapasztaltak alapján nyugodtan kijelenthetjük, a hiba sosem a szállodákban van, hanem a két nő hozzáértésében, pontosabban fogalmazva: hozzá nem értésében egyes használati eszközökkel kapcsolatban…
Itt az első idei utazási irodai csőd
A Baobab Travel arról tájékoztatja honlapján az érdeklődőket, hogy 2015. január 26-ától nem tudja folytatni utazásszervezői tevékenységét.
Kárpátalján is lesz Torkos csütörtök
Február másodikán veszi kezdetét a „III. Magyar Konyha Hete Kárpátalján” elnevezésű rendezvénysorozat, melynek szervezője a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT). A február 8-áig tartó kezdeményezés keretén belül lehetőség nyílik a magyar konyha legjobb ételeinek megkóstolására 25, illetve 50 %-os kedvezménnyel.
Háromnapos Hófesztivál lesz a mátraszentistváni Síparkban
Retró sí- és hódeszkaversenyre várják a téli sportok kedvelőit a mátraszentistváni Síparkban január 31-én, a háromnapos Hófesztivál keretében.
Félmilliárd forintos tömegközlekedés-fejlesztés Móron és környékén
Időkapszula elhelyezésével elkezdődött Mór és környéke közösségi közlekedésének fejlesztése: mintegy 500 millió forintból, uniós források felhasználásával új buszpályaudvar épül a városban, elektronikus utastájékoztató rendszert, illetve új buszöblöket és utas várókat alakítanak ki az összes érintett településen.
Holtan találták az eltűnt magyar túrázót
Meghalt a Karintiában eltűnt magyar túrázó, akinek még vasárnap veszett nyoma a Bad Kleinkirchheim községnél lévő 2305 méteres Moschelitzen megmászása közben; a férfit egy lavina temette maga alá.
Négy év és megújul a Tokaj Kereskedőház
Négy év alatt teljesen megújítja technológiai eszközparkját a Tokaj Kereskedőház. A beruházási program eredményeképpen Magyarország legmodernebb borászati vállalata épül fel a Tokaji Borvidéken. A társaság új, 66 ezer hektoliter bor hűtött tárolására alkalmas tolcsvai tartálycsarnoka már üzemel, és az ambiciózus fejlesztések egy új palackozó üzem és készáruraktár építésével folytatódnak. Megújul a Tokaj Kereskedőház menedzsmentje is. Az új technológiák alkalmazása a foglalkoztatotti létszám csökkentését teszik szükségessé, ám a minőségi termelés feltételeinek biztosításával az integrátor társaság a korábbinál jelentősen több független szőlőtermesztőnek tud majd megélhetést biztosítani a jelenlegi 1700-hoz képest, a minőségi szőlőtermesztés és –feldolgozás további átfogó kiterjesztésének köszönhetően. A minőségi termelés irányába forduló, ma 1100 hektárról szőlőt felvásároló Tokaj Kereskedőház célja nem kisebb, mint hogy minden borvidéki szereplővel szorosan együttműködve a nemzet borászataként emelje ismét a világ elismert prémium borrégiói közé a Tokaji Borvidéket.
Sport kiadvány az Óbudai Turisztikai Egyesülettől
5000 példányban jelent meg a Sportturisztikai ajánló. Az önkormányzat által támogatott füzet az egyesület kiadványainak sorában már a harmadik.
Kolbásztöltő fesztivál ötödszörre
Január utolsó napján rendezik meg idén a már hagyománnyá váló kolbásztöltő fesztivált Komlón. A szervezők több száz versenyzőt és érdeklődőt várnak a Sportközpontba, ahová a belépés mindenki számára ingyenes lesz.
Megnyílt a Nemzetközi Ízbiennálé Lyonban
Egy 1,7 kilométer hosszúságú alagútban felállított óriásbüfével - amelyen a világ legnagyobb sajttála és pezsgőválogatása is helyet kapott - kezdetét vette a hétvégén az I. Nemzetközi Ízbiennálé (BIG) a franciaországi Lyonban.
Fűszerpaprikát termeszt? Tessék, itt vannak az adóforintok!
170 millió forintot ad a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a fűszerpaprikát termesztő gazdáknak, hogy termesszenek fűszerpaprikát. Február végén jelenik meg az erről szóló rendelet.
Kevesebben esznek a McDonald'sban, a fiatalok jobb minőségű kaját akarnak
A pénteken nyilvánosságra hozott adatok alapján az amerikai gyorsétteremlánc negyedéves profitja 1,1 milliárd dollár volt, míg egy évvel korábban 1,4 milliárd dollárt tett ki. A McDonald's árbevétele 7,3 százalékkal, 6,57 milliárd dollárra csökkent 2014 utolsó negyedévében az egy évvel korábbihoz képest. Az elemzők ennél kicsivel nagyobb, 6,68 milliárd dolláros csökkenést jósoltak.
Rodosszal újít idén a Taurus Reisen
Számos, már bevált úti cél mellett idén először Rodosz szigetén is nyaralhatnak a Taurus Reisen utasai. Az utazásszervező a legjobb szállodáit idei katalógusában luxuskategóriába sorolta, emellett az online foglalási rendszerében is bevezetett néhány újdonságot.
Milliárdos forgalmat ért el a Sixt Magyarországon
Kétszámjegyű bővülést mutatott tavaly a Sixt autókölcsönző magyarországi árbevétele, amely így meghaladta az egymilliárd forintot.
Börtönben öregedhet meg a Costa Concordia kapitánya
Huszonhat év és három hónap börtönbüntetést kértek hétfőn az ügyészek a bíróságtól Francesco Schettinóra, a 2012. január 13-án zátonyra futott Costa Concordia tengerjáró volt kapitányára a hajószerencsétlenség elsőfokú perében.
Bécs toronymagasan vezet
Bár a Budapest Airport 2014-ben minden korábbi utasforgalmi rekordot felülmúlt, ezúttal sem sikerült a bécsi, a prágai vagy a varsói reptér forgalmát túlszárnyalni. A bécsi reptéren több mint kétszerannyi utas fordult meg, mint Ferihegyen.
Kedd esti találkozó a HSM Szakmai Baráti Körrel
„Új év, új kezdet” címmel rendezi meg harmincegyedik találkozóját a HSM Szakmai Baráti Kör január 27-én, kedden este a Continental Hotel Budapestben.
Naponta 86 reklámot néztünk meg tavaly
2014-ben a teljes népesség naponta átlagosan 4 óra 49 percet töltött a tévékészülékek előtt, három perccel többet, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó napi reklámnézési idő 26 perc volt, ami alatt egy személy átlagosan 86 darab televíziós reklámot látott - derül ki a Nielsen Közönségmérés tavalyi évről szóló jelentéséből.
Így mutatjuk be a hazai gasztronómiát Lyonban
Január 28-án a világ 24 legjobb séfje között száll ringbe Molnár Gábor és a magyar csapat a Bocuse d’Or döntőn. Magyarország a 2016-os Bocuse d’Or regionális fordulójának házigazdájaként nemcsak az arénában, de a SIRHA szakkiállítás standján és a Bocuse d’Or szakácsverseny VIP részén is bemutatkozik. Prémium alapanyagok, borok, pezsgők, pálinkák és likőrök várják nagyközönséget, a VIP vendégeket hazai séfek látják vendégül.
Olcsóbban nyaralhatnak nálunk a németek
Az euró gyengülése következtében számos távoli desztináció vált drágábbá azoknak az európai uniós állampolgároknak, akiknél euró a fizetőeszköz, köztük a németeknek is. Hat országban viszont tavalyhoz képest kedvezőbbé vált a nyaralás, írja a Die Welt.
Erdélyi magyar történelmi kastélyokat árul egy aukciósház
A bukaresti Artmark aukciósház eladásra kínálja a Maros megyei sáromberki (Dumbravioara) Teleki-kastélyt és a Hunyad megyei poklisai (Paclisa) Pogány-kastélyt.
Akadozva indul a torkoskodás
A Torkos Csütörtök néven meghirdetett kedvezményes gasztronómiai akció a Magyar Turizmus Zrt. elmúlt évtizedes történetében a legsikeresebb projektek közé tartozik, bár az utóbbi években többször is vita alakult ki körülötte. Volt olyan év, amikor az esemény időpontját megváltoztatták a népi naptárhoz képest, idén pedig késve indult a kommunikáció.
Sokba kerülhet, ha síeléskor balesetet szenvedünk
Miközben az év első hónapjaiban a magyarok közül is sokan utaznak el síelni, a néhány napos kiruccanásokra sokan nem kötnek utasbiztosítást – tájékoztatott a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Országmárka-kutatás: két helyet vesztettünk
Nemrégiben adta közzé a madridi székhelyű, nemzetközi elismertségű Bloom Consulting legfrissebb, a világ 180 országára kiterjedő turisztikai országmárka-vizsgálatát. Hazánk a kutatás szerint a 43. a márka erősségét tekintve a világon, Európában pedig a 20. helyen áll. Ezzel két helyet vesztett az egy évvel ezelőtti pozíciójából. Nem egyedülálló a magyar pozícióvesztés, a legtöbb európai és amerikai ország rontott, míg az ázsiai és afrikai úti célok java része javított az egy évvel ezelőtti helyezésén.
Új év, új koncepció, a Business Klub folytatódik
Új év, új koncepció: sikeres programsorozatunk, a Business Klub megszokott menetébe mostantól újabb színt viszünk: lehetőség szerint minden alkalommal megpróbálunk elhívni olyan vendéglátós/szállodás szakembereket, akiknek munkája vagy példaértékű lehet, vagy valamilyen szempontból érdekes másoknak is. Most először a fővárosi éjszakai élet helyszíneinek tulajdonosköréből hívunk el meghatározó személyiségeket, hogy megtudjuk, mi foglalkoztatja őket éppen, milyen újítást, új helyet vagy átalakítást terveznek a közeljövőben. Klubtalálkozónk alkalmával ezúttal az ötcsillagos házba, a Corinthia Hotel Budapestben lévő Szamos Cukrászdába látogatunk, ahol garantált az édes meghívás.
Szaktudással, országkóstolóval a legjobb borokért
A tudomány támogatása nélkül a következő időszakban nem lehet eredményes a hazai szőlő- és bortermelés, a gasztronómia és a bor kapcsolata és a borturizmus sem – mondta a Turizmus Online-nak dr. Gál Lajos (PhD), az Eszterházy Károly Főiskola Borkultúra Intézetének igazgatója.
Csütörtöktől esküdni is lehet a jégtemplomban
A Déli-Kárpátokban, a Nagyszebentől 80 kilométerre található Balea gleccsertó szomszédságában csütörtökön ökumenikus istentisztelet keretében szentelik meg a jégtemplomot, s ezt követően már a turisták is látogathatják, sőt, esküvőket, keresztelőket is lehet itt tartani.
Nyoma veszett egy magyar túrázónak Karintiában
Karintiában eltűnt egy magyar túrázó - adta hírül hétfő reggel az APA osztrák hírügynökség.
Több településen nőtt az idegenforgalmi adó
A turisztikailag frekventált városok közül 505 forinttal Gyöngyös lett a legdrágább.
Nyerő selfie a győztes csapatról
Január 23-án este a Corinthia Hotel Budapest Báltermében tartották a hazai szállodások immár második alkalommal kiírt pályázata, az Év Szállodája 2014 díjkiosztó ünnepségét közel kétszáz vendég részvételével. Három-, négy- és ötcsillagos kategóriában hirdettek győzteseket, emellett a szakmai zsűri különdíjakat is kiosztott, amelyeket a házak kiváló üzemeltetéséért és innovációjáért ítéltek oda. Interjúink a győztes szállodák képviselőivel készültek.
Jubileumi Torkos Csütörtök lesz februárban
A vendéglátóhelyek és a nagyközönség pozitív visszajelzései alapján 2015-ben is megszervezi a néphagyományra épülő gasztronómiai akciót a Magyar Turizmus Zrt. Idén már 10. alkalommal készülhetnek az éttermek a kiemelt bemutatkozási lehetőségre, a vendégek pedig már jó előre beírták naptárjukba a várt dátumot. A hamvazószerdát követő Torkos Csütörtök időpontja 2015-ben február 19-ére esik.
Magyar szabadalom az innovatív belső mintázatú borosüveg
Az Orosházi Öblösüveggyár tulajdonosa, az O-I Magyarországon elsőként különleges belső mintázatú borosüvegeket mutatott be, melynek segítségével a magyar borászok még egyedibbé és érdekesebbé tehetik boraik megjelenését. Az innovatív, fehér és rozé borok számára készített palackokat az Orosházi Öblösüveggyárban készítik, bemutatkozásként három variációban: a palackok nyakán található spirál-, hullám-, és a palack teljes felületén rombuszmintával.
Hazai kis szállodák pályázhatnak a Travel Channel versenyén
A Travel Channel tévécsatorna keresi 2015 legszebb kis - maximum 50 szobás - hotelét, panzióját Magyarországon.
Két ellensége van a balatoni fürdőszezonnak
A tőle megszokott sajátos stílusban foglalja össze a Balaton Barátai Márkaműhely blog szerzője, Máté József, hogy mi lenne a teendő annak érdekében, hogy a Balaton sikeresebb turisztikai desztinációvá váljon.
Beléptünk a globális turisztikai közösségbe
A turisztikai szakma képviselői találkozhattak és építhettek kapcsolatokat a hagyományteremtő céllal megrendezett Travel Massive Budapest meetup alkalmával. A 2011-ben indult szervezet programjai nemzetközi szinten sikeresnek bizonyulnak, és most már itthon is lehet csatlakozni hozzá.
Csényi Csaba a Globair-képviselet bezárásáról
A Globair magyarországi képviseletének bezárásával kapcsolatos hírre reagált lapunknak Csényi Csaba, az iroda korábbi társtulajdonosa és ügyvezetője.
Albánia, a sötét ló
Az ország teljes hosszában húzódó tengerpart, magas hegyek, természetes tavak, felfedezésre váró történelmi emlékek, a kommunista diktatúra mementóival megtűzdelve – ez Albánia, vagy ahogy a TS Tours ügyvezetője, Erdős László hívta: a kiutazó turizmus sötét lova.