„A kerékpársport fel tud zárkózni"

Ahogyan a múlt héten megírtuk, egy március elején megjelent kormányhatározat szerint, idén a Magyar Kerékpáros Szövetség fejlesztési céljainak megvalósítására a költségvetésből 200 millió forint többlet támogatás jut. Az MKSZ a támogatást nem fordíthatja a napi működésre, hanem csak a szövetség sportágfejlesztési stratégiájában meghatározott célokra. Ilyen cél a hazai versenyek színvonalának emelése, az utánpótlás-nevelés, az edző- és sportszakember képzés fejlesztése vagy a kommunikáció javítása. Az infrastruktúra fejlesztése, a pályák építése és színvonalának javítása másik forrásból várható. A támogatás kapcsán dr. Princzinger Péterrel, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnökével beszélgettünk. Ez egy rövid kedvcsináló, a teljes cikket ne felejtse el elolvasni a Turizmus & Vendég áprilisi számában!

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az MKSZ elnöke elmondta, az a kiindulópont, hogy legyen minél több olyan kerékpáros verseny, ami szakmailag megfelelő színvonalon zajlik. A minőségi ugrást az jelzi, ha egy versenyen olyan komoly csapatok és versenyzők vesznek részt, amelyek miatt már a média is megjelenik, fontos továbbá, hogy olyan minőségű legyen maga a "média-produkció" is, hogy az már eladható legyen. Ez után jön az, hogy ezt, mint attrakciót - kerékpáros szaknyelven szólva - "fel kell vezetni", promotálni kell az eseményt megelőző hetekben, hónapokban. Ez már túlmutat egy kerékpárversenyen. Ekkor már - amellett, hogy egy sportesemény - a kerékpár a rendező város/régió/ország az arculatát, imázsát erősítő marketing eszköz. A turisztikai marketinget onnantól kezdve érdekli a sportesemény, amikor annak az országmárka szempontjából is van saját hozzáadott értéke.

Azt nem nehéz belátni, hogy például a francia országmárkának a Tour de France fontos eleme. Ugyanez adja a másik két, klasszikus 21 napos viadal az olasz Giro d'Italia és a spanyol Vuelta d'Espagna jelentőségét. dr. Princzinger Péter szerint az, hogy Magyarországról, rólunk magyarokról mint gondolnak a külföldiek, egy komplex dolog. Elsőre nem a kerékpárra gondolnak, hanem a csodálatos táji értékeinkre, egyedülálló vízkészletünkre, a jó borokra, a gasztronómiára. Az MKSZ elnöke úgy gondolja, mindezekhez a kerékpársport is fel tud zárkózni: a pozitív, vonzó országképhez a kerékpársport is hozzá tud járulni. Ha másért nem, akkor azért, mert olyan tájakon vezet a kerékpár versenyek útvonala, melyeket érdemes fotózni, filmezni. Az így készült anyagok pedig akár használhatóak a turisztikai marketing munkában is.

A magyar városok vezetői és a településfejlesztési szakemberek felismerték az ebben rejlő lehetőséget. A kerékpárversenynek van egy nagyon egyszerű, a dolog lényegéből adódó tulajdonsága: néhány órára vagy néhány napra összeköt olyan pontokat, amik között egyébként nincsen kapcsolat, és ezek így együtt, új formában jelennek meg és jutnak el a "nagyközönséghez". Például Paks, Dunaújváros, Cegléd, Karcag, Miskolc, Jászberény a Tour de Hongrie-nak köszönhetően óriásplakátokon, sajtótájékoztatókon, TV-spot-okban, on-line média tudósításokban és ki tudja, hány ezernyi megosztás formájában hónapokon keresztül megjelentek, és együtt, egy produkció részeiként szerepeltek olyan "nagyágyúkkal", mint Keszthely, Siófok és Budapest. A versenyt megelőzően, illetve a versenynapokon a televíziós összefoglalók az említett városokat bemutató, rövid imázs filmekkel kezdődtek. Ez olyan érték ezeknek a településeknek, amiért adott esetben fizetni is hajlandóak. Az MKSZ elnöke szerint a kerékpársport és a turisztikai marketing összekapcsolásában bőven rejlik még tartalék - a cél a szinergia hatások maximalizálása a következő években.

Ha kíváncsi arra, hogy a turizmus-vedéglátás szektor és a kerékpársport között milyen az együttműködés, az MKSZ kommunikációjának fejlesztése miképp növelheti az ország vonzerejét és mi köze van mindehhez az utánpótlás nevelésnek, akkor olvassa el a Turizmus & Vendég következő számát! Ide kattintva még előfizethet rá!


Kertek a turizmusban,  turizmus a kertekben

Kertek a turizmusban, turizmus a kertekben 

Kétnapos, "Kertörökség a turizmusban" címmel konferencia vette kezdetét szerdán, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat

Szezonnyitó kedvezmények várják hétvégén a bringásokat 

Több mint 80 kerékpárosbarát szolgáltató készül akcióval hétvégén a Föld napjára. 
Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került

Az Év Tájházvezetője díj Újbarokra került 

Az Év Tájházvezetője elismerést és a Tájházak és Szabadtéri Múzeumok Szövetsége életműdíjat adták át Szentendrén, a Skanzenben.
Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont

Esztergom megnyitotta az idei rendezvényszezont 

Esztergom minden korábbinál színesebb rendezvényszezont nyit az idei évben.
Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón

Először született magyar győzelem a brüsszeli díjátadón 

A fesztivál során immár negyedszerre osztották ki a rangos NEB díjakat, amelyek innovatív és fenntartható európai projekteket díjaznak
Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei

Megmutatják magukat Gyenesdiás rejtett kincsei 

Gyenesdiás, a Nyugat-Balaton családbarát üdülőfaluja méltán híres díjnyertes strandjairól, de igazi élmények a parton túl is felfedezhetők.
Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál

Idén új helyszínen folytatódik a Szeláví! Fesztivál 

Barátok, nyáresti koncertek, koccintás az élet apró örömeire és kirándulások a Dunakanyar egyik legszebb helyén
Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés

Helyzetjelentés a munkaerőpiacról: fluktuáció, munkaerő-kereslet, passzív leépítés, átképzés 

Mérséklődött a fluktuáció, de a HoReCa-szektorra alapvetően ez még nem jellemző. Friss munkaerő piaci elemzés - fontos megállapításokkal.
Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás

Futóverseny és koncertek - jön az EU-napi futás 

Szabó Balázs Bandája, a Carson Coma Akusztik Trió és a Lázár tesók is fellépnek május 12-én az idei Európa-napon.
Személyi hír házunk tájáról

Személyi hír házunk tájáról 

Kedves Olvasónk! Aki figyelemmel kíséri szakmai oldalunkat, napi hírleveleinket - láthatja, olvashatja, tudhatja, hogy új szerkesztő érkezett hozzánk Szöllősi Tímea személyében.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.