A nyár a fesztiváloké és a vízparti üdülésé lesz

A Magyar Turizmus Zrt. 2013-as belföldi kampánya egy-egy utazásra ösztönző életérzés és hangulat megjelenítésével népszerűsíti a hazai turisztikai termékeket. A tavaszi időszak „ébredés” hívószava után a nyár a fesztiváloké és a vízparti üdülésé lesz. „Nem csak vízpart!” szlogennel „zsongani” hívják a nyaralásra vágyókat, a középpontban a főváros, a Velencei-tó és környéke, valamint a balatoni régió áll. A kampány fontos célja, hogy a SZÉP kártya szálláshelyi felhasználását is erősítse a belföldi turizmus élénkítése érdekében.

A kampány nyári szakaszában a „zsongás” felidézésével több, egész évben átélhető élménnyel kapcsolják össze a vízparti turizmust. Az új megcélzott piaci szegmens a fiatal korosztály, így hangsúlyt kapnak a nagy hazai nyári fesztiválok, de kiegészítő elemekként megjelennek a fiatal családokat megszólító, a gyermekek számára is élményt nyújtó rendezvények is.

A „Nem csak vízpart!” szlogennel a vízpart fogalmát újraértelmezve a napsütés, szabadság, strand mellé társítják a többi évszakban is utazásra csábító lehetőségeket: a wellness-fürdőzést, túrázást, a koncerteket, kiállításokat, valamint a kulináris élvezeteket. A kampány másik fontos célja, hogy a SZÉP kártya szálláshelyi felhasználását is erősítse a belföldi turizmus élénkítése érdekében. A nemzeti turisztikai marketingszervezet ezért a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével együtt egész éves SZÉP kártya kommunikációt is folytat a belföldi kampányaihoz kapcsolódva.

Az úti cél kiválasztásához elsősorban a megújult www.itthon.hu oldal nyújt segítséget, ahol a régiók kedvezményes turisztikai ajánlatai között böngészhetnek az érdeklődők. Érdemes azonban átlapozni az MT Zrt. ÉLMÉNY itthon című ingyenes turisztikai programajánló magazinját is.

A kampány nyári szakaszának kreatív anyaga július végéig látható országszerte közterületi és járműreklámokon, napi- heti- és havilapokban, valamint internetes felületeken.

A fiatal célcsoport könnyebb megnyerése érdekében természetesen játék és Facebook-aktivitás is kapcsolódik a kampányhoz.. Az oldalon a három régió valamelyikéhez kapcsolódó képeket lehet kirakni. A játékos úgy juthat a kirakó egyes darabjaihoz, ha helyesen válaszol a régióval kapcsolatban feltett kérdésekre. A játékot időmérő figyeli, a legjobb időt elért játékosok között nyereményeket sorsolnak ki.


Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál

Új feladatkörök és bővülő csapat a Karthago Tours-nál 

Új értékesítési vezető érkezett a német hátterű utazásszervezőhöz.
Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén

Új vizuális megoldások a Szabadság Szigetén 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.