Az Európai Bíróság elé megy Erzsébet

Az Európai Bizottság csütörtökön közölte, hogy két ügyben is újabb szakaszba lépteti a Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárásokat: a béren kívül adható juttatások ügyében az Európai Bírósághoz fordul, az ipari kibocsátások miatt pedig úgynevezett indoklással ellátott vélemény érkezik Brüsszelből Budapestre.

A brüsszeli testület szerint az étkezési jegyek, szabadidő- és üdülési utalványokra vonatkozó magyar szabályozás sérti a letelepedés és szolgáltatásnyújtás szabadságának uniós elvét.

A KIM és az NGM közleményben reagált a döntésre. Közlésük szerint Magyarország az Erzsébet-programmal az Európai Uniót sújtó gazdasági válság idején is talált megoldást arra, hogyan juthatnak a szociálisan rászorulók, családok és gyermekek pihenési, kikapcsolódási lehetőséghez anélkül, hogy az az államkasszát vagy a rászorulók pénztárcáját terhelné.

Az Erzsébet-program szociális program és szolgáltatás, amely nyereség célzatú piaci szerepet nem tölt be. Az Erzsébet-program bebizonyította, hogy nehéz gazdasági helyzetben is lehet újszerű, szolidáris lépést tenni az emberek felé - hangsúlyozzák a közleményt kiadók.

Az EB ezzel a lépésével egy olyan sikeres program jövőjét veszélyezteti, amely itthon bizonyított, a magyar embereknek segítő kezet nyújtott, más országoknak pedig követendő példát mutat. Bíznak abban, hogy az Európai Bíróság elfogadja a magyar álláspontot, miszerint a szociális feladatok ellátása, annak pénzügyi alapjainak megteremtése tagállami és nem uniós hatáskör - írja közleményében a két szaktárca.

A közleményben megfogalmazzák azt is, hogy a SZÉP-kártya bevezetésével nem korlátozták, hanem kinyitottak egy korábban monopol piacot: míg az üdülési csekket kizárólag egy szereplő forgalmazhatta, a SZÉP-kártyát jelenleg is három nagyvállalat bocsátja ki, amelyek között hazai és külföldi érdekeltségű egyaránt megtalálható.

A SZÉP-kártya esetében az EB eljárása a kártya kibocsátásának kormányrendeletben meghatározott feltételeit érintette, túl szigorúnak és EU-s jogszabályokba ütközőnek értékelte. A kártya kibocsátását azért kellett szigorú feltételekhez kötni, hogy a fogyasztók pénze biztonságban legyen. A SZÉP-kártya rendszere jelenleg 840 ezer munkavállaló számláit kezeli, amelyekre a kibocsátás megkezdése óta már 106 milliárd forint feltöltés érkezett. Ha ehhez hozzáadjuk, hogy a kibocsátók jelenleg 45 ezer elfogadóhellyel állnak szerződéses kapcsolatban, belátható, hogy a rendszer működtetése mögé nagyon komoly garanciákat kell állítani - áll a közleményben.

A szaktárcák álláspontja továbbra is az, hogy a kártyabirtokosok pénzének biztonsága érdekében ezekre a peremfeltételekre szükség van. Aki a feltételeket teljesíteni tudja, az szabadon beléphet a kártya kibocsátói piacára, ehhez semmilyen kormányzati engedélyre, igazolásra, külön döntésre nincs szükség - írja közleményében a KIM és az NGM.

A kártya bevezetése óta eltelt időszak forgalmi adatai azt igazolják, hogy a rendszer jól és biztonságosan működik, a munkavállalók szívesen választják és használják is ezt a juttatást. A SZÉP-kártya révén 2011 ősze óta már 67 milliárd forint áramlott a gazdaságba, a kártya a turisztikai és a vendéglátó ipari ágazat stabilitásának az egyik legfontosabb záloga.

A kormány nem támogatja a reáljövedelmek csökkentését - a cafeteria-rendszer átalakítását -, viszont fenn kívánja tartani az ebből származó bevételek kizárólag szociális, illetőleg gazdaságélénkítő célra történő felhasználását - hangsúlyozza a KIM és az NGM.

Forrás: MTI


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.