Kiemelt fejlesztések várhatók tíz romániai gyógyfürdőben

Románia turisztikai miniszterasszonya, Elena Udrea bejelentette, hogy tíz gyógyfürdőt, köztük több székelyföldit, kiemelt fejlesztési támogatásban részesítenek.

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Miközben 2010-ben körülbelül tízezer román állampolgár gyógyította, műttette magát külföldön – elsősorban Magyarországon, Izraelben, Ausztriában, Németországban – és számuk idén várhatóan megduplázódik, Elena Udrea romániai turisztikai miniszter abban reménykedik, hogy két-három éven belül Románia bevétele az egészségügyi turizmusból eléri az 500 millió eurót.

 

A miniszter szerint a romániai orvosi szolgáltatások, gyógykezelések olcsóbbak, mint külföldön, színvonalban pedig megközelítik azokat. S habár nem mondta ki, de vélhetően kizárólag az évről-évre rohamléptekben épülő magánkórházakra gondolt, mert az állami szektor, néhány klinikától eltekintve, messze elmarad még a kelet-európai színvonaltól is.

A turisztikai minisztérium ezért a gyógyfürdő-turizmus felé fordul, és Udrea bejelentette, hogy tíz fürdőt választottak ki, amelyek kiemelt fejlesztési támogatásban részesülnek. Ezek a következők: Olanesti, Kovászna, Felixfürdő, Szováta, Techirghiol, Amara, Herkulesfürdő, Govora, Calimanesti, Vízakna. De hogy meddig, mennyi pénzt fektetnek ezek fejlesztésébe, arról nem árult el konkrét adatokat.

Addig is, amíg az állam felocsúdik, a magánkórházak aratnak az egészségügyi piacon, mert a román állampolgárok számára egyre több szolgáltatást térít meg az egészségügyi biztosító.

A Romániai Utazási Irodák Szövetségének (ANAT) statisztikája alapján az évi kétmillió beutazónak 2-3 százaléka érkezik gyógykezelési céllal. Számuk 2011 első félévében 120 százalékkal volt nagyobb, mint 2010 hasonló időszakában. A legtöbben, főként olaszok, franciák, németek, plasztikai sebészeti, fogászati és szemészeti beavatkozások céljából keresik fel a magánklinikákat, -rendelőket, mert a színvonal magas, az árak viszont számukra alacsonyabbak, mint otthon. Az Insight Market Research Solutions számításai szerint a romániai egészségügyi turizmus jelenleg egy 250 millió dolláros, fejlődő piac, ám a pénzből az állami szektor vajmi keveset lát, nem véletlen, hogy Elena Udrea már csak a gyógyfürdőkben keresi a kilábalás útját, más kérdés, hogy ezen a téren is Románia óriási késésben, lemaradásban van.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.

Interjú

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.
Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban

Első az életképesség: fenntartható üzleti modell a vendéglátásban 

A vendéglátóipar fenntarthatósági fordulata elkerülhetetlen az ökológiai lábnyomunk csökkentéséért - de vajon hatékonyan cselekedhet-e a fenntarthatóságért egy olyan vendéglátóhely, amelynek saját jövője sincs biztosítva?
Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.