„Megteszünk mindent a megfelelő városmarketing érdekében”

Új helyre költözött a hajdúböszörményi tourinform iroda, a főtér közelében, a Bocskai tér 1. szám alatt várja ezentúl ügyfeleit folyamatosan bővülő szolgáltatásaival, a Magyar Turizmus Zrt. tevékenységének szinte minden fajtájával - közölte pénteken a hajdúböszörményi tourinform iroda.

„Komoly turisztikai idegenforgalmi mozgolódás van a városban. A strand, a főtér közelében a tourinform iroda erősítik a rendezvényekben erős városi turizmust. Nagy megyei, országos rendezvények zajlanak a városban, az idén is több száz, több ezer hazai és külföldi résztvevőt várunk a programokra. Megteszünk mindent a megfelelő városmarketing érdekében, melynek turisztikai hozadéka van” – mondta a mai megnyitón Kiss Attila, Hajdúböszörmény polgármestere.

A legjobb irodák között

„Megteheti az iroda, hogy költözik, komoly szakmai munka van mögötte. A sikerhez olyan fenntartó kell, aki áldoz rá, és ez itt megvan az önkormányzat révén. Hiszem, hogy a befektetett pénz meg fog térülni, mert biztosítja a város. A Magyar Turizmus Ztr. franchise rendszerben működik, névhasználati szerződéssel segíti a szakmai munkát és a turisták információval való ellátását. Ennek a háttérmunkának, szolgáltatásnak a város a turizmusmarketingben érzi a hasznát. A legjobb irodák között van a böszörményi az észak-alföldi régióban, több mint 150 iroda közül érte el a kiemelt státuszt. A 2013-as adatok alapján a 9. helyen áll Böszörmény a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma szerint. A sorban Hajdúszoboszló, Debrecen, Nyíregyháza, Cserkeszőlő, Szolnok, Nyírbátor, Kisvárda, Jászszentandrás után következik” – hangzott el a megnyitón Katona Ilonától, a Magyar Turizmus Zrt. Észak-Alföldi Regionális Marketing Igazgatóság igazgatójától. 

Strand, gyógyfürdő, rendezvények

14 000 a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma városunkban, ezzel értük el a 9. helyet – tudtuk meg Szabóné Némethi Anita irodavezetőtől. – A vendégéjszakák száma a magánszálláshelyekkel együtt 20 000 volt. Ezt az eredményt a város adottságainak köszönhetjük. Gyönyörű helyen fekszik településünk, a hajdúság szívében és a város mindent megtesz a turisztikai attrakciók fejlesztéséért. Folyamatosan fejleszti a strandot és a gyógyfürdőt, megújította a Bocskai teret, nyáron egymás után szervezi a programokat, és rengeteg rendezvényt az év minden szakában. Télen a Hajdúsági Disznótorra, tavasszal a Dísznövény és Ízek Fesztiváljára hívja a közönséget, nyáron a fiataloknak rendezi a Kexx és a Kotta Fesztivált. A Hajdúhétnek, a Traktorhúzó Bajnokságnak egyre nagyobb a látogatottsága. Népszerű a Bezermeni (Böszörményi) vigasságok nevű gasztro rendezvény is.  A Hajdúsági Múzeumban a „Böszörményi kincs” hívogatja a turistákat.

Újdonság az utazásközvetítés

A 12 év után megújult környezetbe került iroda szolgáltatásai széles körével várja a hazai és külföldi érdeklődőket. Palettájukon megtalálható szinte minden a MT Zrt. tevékenységei közül. Információt adnak az ügyfeleknek, kiadványokat kínálnak, jegyeket árusítanak hazai programokra, hajdúsági ajándéktárgyakat árulnak. Újdonságként utazásközvetítéssel foglalkoznak, belföldi szállásokat foglalnak, és akár SZÉP kártyával is fizethetnek náluk az ügyfelek. Tavaly 6000 látogatójuk volt és közel 5000 ügyfél kereste fel őket telefonon, vagy e-mailben. 


Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére

Színes madarakkal repülünk idén a Szabadság Szigetére 

Új fejezet nyílik a Sziget életében, megőrizve a különleges atmoszférát és a változatos programokat, miközben látványos újításokkal is várják a látogatókat.
Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán

Befutóékszer és kávés pezsgés – izgalmas párosítás a 30. ALDI Női Futógálán 

„Ez Magyarország legszebb szabadidősport-rendezvénye”, hallhattuk az ALDI Futógála beharangozó eseményén május 8-án, a Cafe Frei BudaParton lévő egységében.
75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest

75 helyszín, 300 program, világsztárokkal – jön a SopronFest 

Idén Sopronban indul a fesztiválszezon.
Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon

Különleges ereklyék a veszprémi Gizella-napokon  

Az idei Gizella Napok keretében, május 10-én és 11-én vezetett sétákon fedezhetjük fel a Szent Mihály Főszékesegyházat, ahol Szent István király hitvesének két ereklyéjét is őrzik.
Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában

Szipál 101: programsorozat a fotóslegenda nyomában 

Hamarosan az ország több pontján is megtekinthető a Szipál-univerzum.
TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket

TKI: az ágazat szereplői negatívan látják helyzetüket 

Bár a turizmus bizalmi mutatói még így is kedvezőbbek, mint a nemzetgazdasági átlag vagy más ágazatok indexei, a szálláshely-szolgáltatás, a vendéglátás és az egyéb turisztikai szektor is visszaesést mutat.
Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért

Együttműködési megállapodás az erdő és a természet védelméért  

Célja, hogy a terület ökológiai, klímavédelmi és turisztikai szempontból is megújulhasson.
Új szakember a HotelPremio Group csapatában

Új szakember a HotelPremio Group csapatában 

Senior event szakember érkezett az ügynökséghez.
Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben

Fesztiválszervezők, taxisok, szórakozóhely üzemeltetők a célkeresztben 

Mindezek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban.
Művészeti pályázat Tokajon

Művészeti pályázat Tokajon 

A világörökségi ranggal büszkélkedő borvidék helytörténeti jeleneteit, kulturális jelképeit ábrázoló művészi mozaikok tervezésére írt ki pályázatot Tokaj Város Önkormányzata.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.