Születésnapi MUISZ-közgyűlés a Széchenyi fürdőben

Az idén 40 éves a MUISZ. Ebből  az alkalomból rendeztek ünepélyes közgyűlést a Széchenyi fürdő dísztermében. Az eseményen szó esett a MUISZ elmúlt 40 évének legfontosabb eseményeiről, aktuális tevékenységéről, de volt ünnepi torta, sőt horvát klapa zene és különleges Maraschino-koktélok is. 

A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének közgyűlésén dr. Nemes Andrea, a Nemzetgazdasági Minisztérium Turisztikai és Vendéglátóipari Főosztályának vezetője elmondta, hogy a hazai turisztikai ágazatban továbbra is jelentős szerepet tölt be az utaztatói szakma.

Hozzátette, jelenleg a 2014-2020-as forrástervezés idején állunk, ami fontos időszak mindenki számára, aki a turizmusban, illetve a vendéglátás területén dolgozik. A szaktárca 2014-2020-as tervezésének kulcsszava a versenyképesség növelése. Dr. Nemes Andrea elmondta, hogy az uniós források 60%-át az elkövetkező időszakban gazdaságfejlesztésre fordíthatjuk. A szaktárca ebben a pénzügyi időszakban a turisztikai kis- és közepes vállalkozások üzleti infrastruktúra-fejlesztését is fokozottan kívánja támogatni uniós forrásokkal. Emellett az utaztatók és az utazók érdekeit egyaránt figyelembe véve törekszenek alakítani a hazai és európai uniós jogi környezetet, továbbá képviselni a szakmai érdekeket egy-egy kiemelt ügy esetében. Az operatív programok benyújtása június 7-ig megtörténik.

Dr. Nemes Andrea elmondta továbbá, hogy a GINOP 6-os prioritástengelye keretében attrakcióbővítésekre, termékfejlesztésekre, minőségi szolgáltatásfejlesztésekre nyílik majd lehetőség, amelyek közvetve a beutaztató utazási irodák munkáját is támogatni fogják. Mindemellett dolgoznak a versenyképességet támogató jogszabályi környezet alakításán is, ezáltal pedig mind uniós, mind hazai szinten rengeteg erőfeszítés történt a vízumkiadás gördülékenyebbé tétele érdekében. Áprilisban tette közzé az Európai Bizottság az Európai Unió vízumkódex előírásainak enyhítését célzó javaslatát, egy, a belügyi tárca részvételével felállítandó munkacsoport – amelynek célja a vízumkiadás kapacitásnövelésének, illetve egyszerűbbé tételének feltérképezése – segítségével pedig jelentős előrelépés várható ebben a kérdéskörben.

Európai uniós szinten történt fejlemények közé tartozik az Európai Bizottság által 2013. júliusában közzétett új package irányelv tárgyalása, amely az irányelv kiterjesztését célozza az új utazási formákra és foglalási módokra. Dr. Nemes Andrea szerint ez az utazásszervezők jelenlegi versenyhátrányának kiegyenlítését eredményezheti.
A főosztályvezető elmondta, hogy dolgoznak a jogosulatlan utazásszervezés és idegenvezetés elleni hatékonyabb fellépés lehetőségén is. A tavasz folyamán elkészült egy előterjesztés, amelynek célja, hogy a szakmai szövetségek kezdeményezésére és elvárásai alapján rendezze ennek kereteit és hátterét. Terveik szerint az őszi törvényalkotási folyamatban várható az előterjesztés véglegesítése.

Dr. Nemes Andrea szerint az utazási irodák szerepe óriási lehetne új, hazai termékek kialakításával és még inkább azok piacra vitelével. Számos esetben sok, meglévő belföldi attrakció vagy termékgazda kiváló innovációja ugyanis utaztatói partner hiánya miatt nem jut el a fogyasztókig. Szaktudással, erőforrással, jogszabályi előírások teljesítésével rendelkező utazási irodák mégsem törekszenek minden esetben arra, hogy ebben partnerek legyenek. A szaktárca ebben a folyamatban is szerepet kíván vállalni: folyamatosan egyeztetnek a kamara, a szövetség és az attrakciógazdák között, ennek eredményeképpen pedig egy mintaprojekt is alakult egy nemzeti park és egy utaztató partner egymásra találása témában kamarai segítséggel.

Az előadásban elhangzott, hogy az utaztatók mára nem csupán egymással, hanem a diszkont légitársaságokkal, az utazási weboldalakkal, a különféle online foglalási rendszerekkel, a dinamikus csomagok foglalását lehetővé tévő platformokkal is versenyeznek az utasokért, akiket ma már nemcsak más felületen, de más kommunikációval is kell megszólítani. A szegmentáció helyébe az élmény lép, ez az, amivel meg lehet fogni a 21. század utazóit. A szövetség pedig többek között szemléletformálással és képzéssel támogathatja tagjait.

Dr. Nemes Andrea hozzátette, hogy az új kormány megalakulását követően a MUISZ és a szaktárca között egy stratégiai partnerségről szóló formális megállapodást előkészítő munka is folyamatban van.

A Magyar Turizmus Zrt. turisztikai vezérigazgató-helyettese, Horváth Gergely rövid videóüzenetben köszöntötte a MUISZ jelenlévő tagjait a 40. évforduló alkalmából, és elmondta, hogy a Magyar Turizmus Zrt. partnereként tekint a MUISZ-ra.

200 milliárd forintnyi uniós támogatás

Komoróczki Istvántól, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkárától megtudtuk, hogy a májusi hónap a bevételek tekintetében jól alakult a magyar turizmusban. Hozzátette, nekik az a feladatuk, hogy próbálják javítani a jogszabályi előírásokat, és ezen, illetve a bürokrácia leépítésén keresztül támogassák a turisztikai iparágat. Az államtitkár elmondta, hogy a 2014-2020-as időszakban 200 milliárd forintot meghaladó uniós fejlesztési forrás áll majd rendelkezésünkre, amelyet részben az adott turisztikai attrakciók megőrzésére és fejlesztésére, illetve az ebben részt vállaló cégek gazdaságosságának, önnfenntartásának és adófizetési képességének a javítására lehet fordítani.

Változások a MUISZ-ban

Molnár Gabriella, a MUISZ elnöke beszédében felvázolta az éppen folyamatban lévő tevékenységeket és a közelmúltban elért eredményeket, amelyekről a vele készült interjúnkban ide kattintva olvashat. Hozzátette, jelenleg azon is dolgoznak, hogy a MUISZ visszakapja eredeti nevét, így a most használatos Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége helyett Magyar Utazási Irodák Szövetségeként működnének tovább. Ezen kívül a szövetség logója is változás előtt áll, amelynek végleges verziójáról a tagok szavazhatnak. Elmondta továbbá, hogy következő tisztújító közgyűlésük november végén várható, amikor új elnököt és új elnökséget választanak.

A horvát turizmus számokban

A közgyűlés külföldi díszvendége, Marin Skenderovic, a Horvát Idegenforgalmi Közösség vezetője az általa képviselt ország attrakcióiról és friss statisztikai adatokról beszélt. Elmondta többek között, hogy tavaly 12 millió turista – ebből 10 millió külföldi – látogatott Horvátországba, amelynek 8,3%-a, összesen 360.000 utazó magyar volt, így a magyar küldőpiac a harmadik helyen áll a vendégszám-emelkedés ütemének tekintetében. Összesen 73 millió vendégéjszakát regisztráltak 2013-ban, ebből 66 millió külföldi utazók által eltöltött vendégéjszaka volt.

Az ECTAA üdvözlete

Molnár Judit, a szakmai szövetség kommunikációs bizottságának elnöke az Európai Utazási Irodák Szövetsége (ECTAA) születésnapi üzenetét tolmácsolta. A levélből kiderült, hogy Európa sokat tett az elmúlt évtizedek során az utazók szabad áramlásáért, ennek része volt a légi forgalom liberalizálása és a schengeni határátlépési rendszer bevezetése. A MUISZ immár 20 éve tagja a nemzetközi szövetségnek, ám amint arra Molnár Gabriella felhívta a figyelmet, egyre nehezebben gazdálkodja ki az ECTAA éves tagsági díját, amelynek kifizetését korábban pedig a minisztérium is támogatta.

Retró turizmus

Szebeni Zsolt, a Turizmus kft. ügyvezetője történeti áttekintést adott a MUISZ elmúlt 40 évéről. Régi fotókat láthattunk a szakma jeles képviselőiről ifjú korukból, és megcsodálhattuk az egykori bécsi IBUSZ-iroda portálját, előtte a W IBUSZ1 rendszámú szolgálati autóval.

Szebeni Zsolt előadásából az is kiderült, hogy az elmúlt évtizedek alatt mit sem változtak a szakma legfőbb gondjai a buszparkolástól a fekete utazásszervezésen át a nemzeti marketing elégtelen finanszírozásáig.

Néhány fontos dátum is előkerült: 1986 – a Német Utazási Irodák Szövetsége (DRV) budapesti közgyűlése. 1988 – az öt évre érvényes világútlevél, a 300 dolláros valutakeret és a több európai országba érvényes vízummentesség bevezetése, ASTA kongresszus Budapesten. 1990-ben törölték el az utazási irodák devizakeretét, ebben az évben konferenciáztak nálunk a brit utazási irodások (ABTA). 1992-ben jelent meg az első utazási irodai rendelet. 1996-ban vált konvertibilissé a forint. 2004-ben beléptünk az Európai Unióba, 2007-ben pedig a schengeni övezetbe. 2012-ben csődbe ment a Malév.

Megújuló fővárosi fürdők

Ezután a közgyűlésnek helyet adó Budapest Hévizei és Gyógyfürdői Zrt. vezérigazgatója, Szőke László köszöntötte a vendégeket, majd ismertette cége eredményeit és terveit. Elmondta, hogy amikor a jelenlegi menedzsment 2010-ben átvette a vállalat irányítását, az masszívan veszteséges volt.

Tavaly ezzel szemben már 400 millió forintos nyereséget ért el a BGYH, miközben fejlesztésekre is költött kétmilliárdot. A siker egyik záloga az volt, hogy nyitottak a külföldi turisták felé, akiknek az aránya a korábbi 20-ról 45%-ra nőtt az összforgalomban. Az utazási irodákkal is bővítették együttműködésüket, immár 104 irodával dolgoznak együtt.

A fejlesztések az idén is folytatódnak a BGYH-nál. 3 hónap múlva készül el a Rudas fürdő új részének felújítása, átalakítása. Az új Rudas Szőke László szerint felveszi a versenyt majd a két legnépszerűbb budapesti fürdővel, a Gellérttel és a Széchenyivel.

A további tervek között említette, hogy 12 hónapos üzemelést fognak bevezetni a Palatinuson és a Paskál fürdőben, fejlesztések indulnak a Dagályban, a Gellértben és Dandárban. Utóbbiban udvari medence is épül. A Király fürdőre 12 milliárd forintot terveznek majd költeni. 

Az előadások végén következett a születésnapi torta, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. ajánlott fel a közgyűlésre. Az igazán kiváló csemegét Kincses Márk, az MT Zrt. képviselője értő kézzel szeletelte fel. Az édesség mellé a zadari Maraschino-gyár különleges cseresznyelikőrjéből készült koktélokat szürcsölhettünk, közben egy dalmát klapa-zenekar előadását élvezhettük. 


Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest

Újabb atlétikai csúcsesemény gazdája lesz Budapest 

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) újabb esélyt adna Magyarországnak.
Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.