Név- és koncepcióváltás az Andrássy út egyik ismert helyén

Régebben La Perle Noire néven ismerte közönsége azt a Mamaison Hotel Andrassy Budapesttel egy épületben található, a Hősök terére vezető Andrássy út felől is bejárattal rendelkező fine dining vendéglátóhelyet, amely most nevet és egyben koncepciót is váltott. 

A hely régebbi ismerői tán még arra is jól emlékeznek, ez volt régen az a Baraka étterem, amely - akárcsak utódja - szintén topgasztronómiát kínált. Sőt, Budapest első fine dining éttermeként hirdette magát. Azonban a Baraka utódjaként közel 10 évig, kisebb-nagyobb szünetekkel nyitva lévő La Perle Noire üzemeltetői közös megegyezéssel felbontották szerződésüket a szálloda tulajdonosi körével - ez a CPI Csoport -, így az étterem ismét új gazdára várt.

 

Új koncepció, azonnali megvalósítás

A cégvezetés ezúttal úgy döntött, nem adják ki kezükből a szálloda fontos részeként is működő vendéglátóipari egységet, hanem megpróbálkoznak valami egész mással: saját maguk irányítják házukban a vendéglátást.

Nevet és koncepciót is váltottak egyben, így lett Andrássy Garden a neve új éttermi egységüknek, hiszen az Andrássy útra nyíló meseszép, csupa zölddel övezett teraszrész szinte kínálta magát a névadáshoz. Egyben elbúcsúztak az addig képviselt fine dining vonaltól – pont jókor, tegyük rögtön hozzá. Hiszen a Covid-időszak nemcsak éppen ezt a topgasztronómiai irányzatot tépázta meg a legjobban (e területen történt a Covid-lezárások alatt a legtöbb bezárás), hanem az utána következő, és sajnos napjainkban is tartó nehezebb gazdasági helyzet sem ösztönzi arra a vendéglátásban szereplő vállalkozókat, hogy kizárólag a tehetősebb réteget célozzák meg magas árakon kínált - néhol túlárazott - fogásokkal.

Inkább a szélesebb köröket elérő, könnyebben megfizethető, kedvező ár-érték aránnyal rendelkező hazai és külföldi vendégek mostantól az Andrássy Garden célcsoportja, hallhattuk egy hangulatos bemutatkozó ebéd során a helyet mostantól nem csak tulajdonló, hanem egyben üzemeltető cég képviselőjétől, a CPI Hotels magyarországi és szlovák területeiért felelős sales és marketingigazgatójától, Anek Dórától.

Aki azt is elmondta, nyár közepétől kezdték bevezetni új koncepciójukat és a ház új köntösbe bújtatását a piacon, de átalakítási terveiknek még korántsincs vége, jövő tavaszra a belső tereket is újragondolják és átalakítják. Annyit már előzetesen is elárult, hogy ott is továbbviszik majd azt a vonalat, amit a teraszrészen már megvalósítottak: sok zöld, a természet bujasága, az önmagukban elegáns márványasztalok mintázatának szépsége, egyszerűbb terítés (mint korábban), hangulatosabb, könnyen értelmezhető és bárki által befogadható, az otthonosság érzetét keltő design-ban gondolkodnak.

Egy séf, két helyen

A házban egy másik egységüknél a már megszokott magas minőségű gasztronómiai vonalat viszi itt is tovább Melis Róbert executive séfjük, aki mint a villám, cirkál a két hely között, ami szerencsére légvonalban nincs egymástól nagy távolságra - így nem kell sok idő ahhoz, hogy egyik pontról a másikra átérjen. A CPI menedzsmentje elégedett az immár két házat vivő séfjük munkájának színvonalával, és főként munkához való hozzáállásával: rugalmas, jó szakembernek tartják, akitől, ha kérnek valami különösen lehetetlent, mondjuk egy-egy híresen különleges  rendezvényük koncepciója alapján, szeme sem rebben, csupán azt kéri, adjanak neki néhány percet, hogy átgondolja, mi a legmegfelelőbb út a megvalósításhoz.

A korábbi gasztronómiai koncepciót a házban újragondolták: az alapvetően francia-magyar fine dining világ helyett egy nemzetközi konyhakínálatot alakítottak ki, ahol a magyaros fogások is fontos szerepet kapnak. Ki kell emelni ajánlataik sorából napi menüsor kínálatukat - amit 4 ezer forintért bárki megkóstolhat és élvezhet, akár az utcáról betérve is. Valamint izgalmas az Andrássy névere elkeresztelt limonádé és koktél kreációjuk - ezek esetében is borítékolható a vendégek körében a siker.

Az újjászületett Andrássy Garden külső teraszrészén mintegy 30-40 fő fér el kényelmesen, a benti vendégtérben 60-70 főt ültethetnek le az asztalokhoz. Ugyanitt történik - akárcsak a korábbi alkalmakkor - a szállodai vendégek reggeliztetése is -, azonban Melis séf ezt a koncepciót is újragondolta: kibővítette a kínálatot, és a számára fontos és meghatározó helyi alapanyagok felhasználásával készíti el kollégáival a reggeli vendégváró falatokat.

Nagy rutin a kisebb rendezvények specialistájaként

Ami viszont nem változik az újjáalakított vendéglátóhely kapcsán, az a kisebb konferenciák, szakmai megbeszélések, tréningek, továbbképzések területén szerzett tapasztalatuk - e téren való lebonyolítás és megvalósítás valamint a hozzá kapcsolódó catering szolgáltatás terén mindig is piacvezetőnek számított a ház. 35-60 fős partik, megbeszélések, sajtótájékoztatók, év végi partik - e területeken nem engedtek sem a minőségből, sem abból, hogy törzsvendégeik, partnereik eltávolodjanak tőlük. Rugalmasak minden kérés kapcsán, bármilyen kérés, óhaj, sóhaj esetén csak ugyanannyit kérnek, mint séfjük: kis időt, hogy átgondolják, mi a legjobb módja annak, hogy sikerre vihető legyen a megvalósítás.

 

 

 

 

 

Forrás: Turizmus Online


Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje

Tíz éve Tatán – Pesti István, Magyarország egyik legjobb séfje 

Az ország egyik legnevesebb séfje szerepel kiadónk, a Klasszis Média idén is megrendezésre kerülő, szállodákat és éttermeket megcélzó designversenyének zsűrijében.
Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból

Kóstoló régi magyar szőlőfajták boraiból 

A nagykóstolón több mint húsz Kárpát-medencei pincészet mintegy ötven borával ismerkedhetnek meg a látogatók.
Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején

Új koktélok és pezsgőpremierek a főváros tetején 

Ismét megnyitotta kapuit Budapest egyik legkülönlegesebb skybarja, a Hilton Budapest szálloda tetején található White Raven.
Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon

Gulyáságyú és tacskófutam – indul a food truck szezon 

Ismét a Kincsem Parkban gyülekeznek a legjobb mozgó street foodosok.
Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc

Jelentős forgalomcsökkenésről számolt be a gyorsétteremlánc 

A McDonald’s jelentős forgalomcsökkenést jelentett be az idei első negyedévre vonatkozóan.
Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata

Megújult a TRIBE Budapest Stadium éttermi kínálata 

Új séf, új étlap, új élmények.
Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme

Ilyen lesz a Balaton egyik legújabb étterme 

Május végén nyitja meg kapuit Alsóörsön az Y by Rácz Jenő étterem, amely a Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő vezetésével várja a vendégeket.
Szigorítás az energiaitalok piacán

Szigorítás az energiaitalok piacán 

A jogszabály célja a fiatalok körében tapasztalható aggasztó energiaital-fogyasztási trendek visszaszorítása.
Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén

Lazulós programokkal indul a szezon a Kopaszi-gát menő helyén 

Idén május elsejével nyitja meg kapuit a Kopaszi-gáton a Flava Beach Bár és Büfé.
Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják

Lehet kísérletezni, de a magyarok továbbra is a dobostortát imádják 

A 140 éves dobostorta továbbra is maga mögé utasítja a teljes desszertmezőnyt.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.