Bezár a bolgár kereskedelmi képviselet 

Liana Uzunova, a Bolgár Nagykövetség budapesti Kereskedelmi Hivatalának vezetője Szófiában, a Gazdasági, Energetikai és Turisztikai Minisztériumban folytatja tovább munkáját.

Gratulálunk az idei Pro Turismo-díjazottaknak! 

A Turizmus Világnapja alkalmából szeptember 23-án Varga Zoltán önkormányzati miniszter Pro Turismo-díjakat adott át szakemberek részére.

Igazgatócserék az Accornál 

Az Accor Hospitality Hungary vezetőségének döntése alapján a vállalatnál az alábbi igazgatói cserék történnek. Weinraub Róbert, a Novotel Székesfehérvár igazgatója – saját kérésére – megvált az Accor Hospitality Hungary-től és máshol folytatja szakmai pályafutását.

Új menedzser a Sofitel Budapest Chain Bridge csapatában 

Franciaországból érkezett a Sofitel Chain Bridge új revenue menedzsere, Audrey Leterme.

„Magyarország és a régió egyre fontosabb a számunkra” 

Magyarországi villámlátogatása során a VisitBritain elnökét a világgazdasági válságról, a brit beutazó forgalom alakulásáról, valamint az olimpiai előkészületekről kérdeztünk.

Letisztulásra lenne szükség 

Fontos és szükséges olyan területről párbeszédet folytatni, amely egyrészt tömegek számára jelent élményt, felfrissülést, pihenést, kikapcsolódást, megismerést, kapcsolattartást.

Milyen az eredeti karácsonyi vásár? 

Széles körben elterjedt vélekedés, hogy egy igazi karácsonyi vásárért érdemes az iránytűt nyugatra állítani, autóba vagy repülőre ülni, és meg sem állni Németországig. Az elmúlt években már nálunk is minden város karácsonyivásár-lázban ég, így szükségtelen bemutatni a fahéjas mandulától a kézműves ajándékokon át egészen a forralt borig terjedő kínálatot. Akkor mégis mitől olyan különlegesek a németországi karácsonyi vásárok?

Manchester, Lyon, Kassa és Debrecen 

A világ, de különösen Európa legtöbb fővárosa – például London, Párizs vagy Prága – nemcsak kulturális és politikai központ, hanem a turisták által leginkább látogatott város is. Számos országban azonban a főváros mögött egyre élesedik a verseny a második legfontosabb város címért, amely befektetői és idegenforgalmi szempontból is pozitív hozadékkal bír. Az alábbiakban néhány külföldi példa ismertetése után Magyarország három „másodikaspiráns” városát mutatjuk be a közelmúltban készült tanulmányok alapján.

Vízi világ Csongrádban 

Csongrád megye bővelkedik álló- és folyóvizekben, fürdője is akad szép számmal. A térség tálcán kínálja az aktív turisztikai lehetőségeket, amelyekkel a közelmúltban a Csongrád megyei Idegenforgalmi Hivatal meghívására mi is megismerkedhettünk. Olyan különlegességeket próbálhattunk itt ki, mint a koronglövészet, a sétarepülés vagy a wakeboardozás.

Növekedési pályán a Marcali gyógyfürdő 

Marcaliban – csakúgy, mint sok más településen – jóval a rendszerváltás előtt a hajdani, olaj utáni kutatások próbafúrásai vezettek el a termálkincshez, ám a település sokáig nem tudott vele mit kezdeni.

Túl az első kapavágáson 

Marcaliban már több mint tíz éve álmodnak arról, hogy a helyi gyógyvízkutakra alapozva fürdővárossá fejlesztik a somogyi települést. A fürdő – komoly állami szerepvállalással – 2003-ban fel is épült, de az első gyógyszálloda építése csak lapzártánk idején kezdődött el.

Szaporodó csillagok 

Gyulán jelenleg nyolc szálloda várja a vendégeket, amelyek között csupán egyetlen négycsillagos található. A helyzet jövőre gyökeresen megváltozhat, ha a Hunguest Hotel Erkel nagy ívű és látványos tervei megvalósulnak.

Fürdőváros a javából 

Gyula mindig is hangulatos kisváros volt, az utóbbi évek komoly beruházásainak köszönhetően azonban igazi gyógyüdülőhellyé vált. A belvárost – jelentős uniós pályázati forrásokból – teljesen felújították, a fürdőben komoly fejlesztések történtek, tavaly megnyílt a város első négycsillagos szállodája, helyreállították a város büszkeségének számító várat, az idén pedig további szállodai beruházások kezdődnek.

A vénasszonyok nyarán sem unatkozunk 

Októberben, az utolsó szép őszi napokon még javában folynak a szabadtéri termésünnepek, de már kinyitnak a koncert- és a színháztermek is. Ez az őszi fesztiválok időszaka.

Budapest ráerősít a brazil piacra 

Brazília jelenleg a világ egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasága, közel 160 millió potenciális turistával, melynek mintegy 10 százaléka európai utazásokat is megengedhet magának, és ez a kör egyre bővül.

Újabb találkozási lehetőség az MT Zrt. külképviselőivel 

A Magyar Turizmus Zrt. folytatja a „külképviselők a régióban” c. rendezvénysorozatot.

Közel 1 milliárdot hozott a futóturizmus a magyar gazdaságnak 

Állítja a BSI Sportmarketing, amely sajtóközleményében részletesen beszámol a Magyarországra versenyre érkező nemzetközi futók utazási szokásairól, az azokban tapasztalható változásokról.

Japán ajándéka az Erzsébet híd új díszkivilágítása 

A Lánchíd és a Szabadság híd után elkészült az Erzsébet híd díszkivilágítása, a műszaki átadás hétfőn megtörtént.

Megrongáltak egy izraeli világörökség-helyszínt 

Őrizetbe vett az izraeli rendőrség két férfit, akiket az UNESCO világörökségi listáján szereplő Avedatban, az ókori sivatagi városban végzett pusztítással gyanúsítanak.

Haydn, Liszt és a kékfrankos 

Sopron és környéke az ország harmadik leglátogatottabb régiója, ahol a hazai vendégek aránya közel duplája a külföldiekének. Főképpen ősszel és tavasszal látogatnak ide a turisták, akik a kiváló borok mellett gazdag kulturális kínálattal is találkozhatnak.

Januártól vízummentesség három balkáni országnak? 

Az Európai Parlament (EP) külügyi bizottsága kedden nagy többséggel (51-8 arányban) megszavazta, hogy törölje el az unió a vízumkötelezettséget Szerbia, Montenegró, Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Albánia állampolgárait illetően.

Megtévesztés vagy ügyes üzleti fogás? 

A közelmúltban kéretlen e-mailben ajánlott szerkesztőségünk több tagjának is ingyenes bel- és külföldi szálláslehetőséget 600 helyen szerte Európában a hangzatos elnevezésű, ámbár meglehetősen titokzatos Európai Program az Egyéni Turizmus Fejlesztéséért (EPETF). A „szerencsés” címzetteknek emeltdíjas SMS-ben kell regisztrálniuk, a szálláshelyen pedig csupán az ellátásért kell fizetniük. Megpróbáltunk utánajárni, mi is az EPETF lényege.

Az új Hanza-szövetség 

A jelenlegi nehéz időkben alig akad nyereségesen működő légitársaság. A szállítók a költségek lefaragásával, létszámleépítéssel, a menetrend karcsúsításával, a szövetségi kapcsolatok erősítésével próbálnak meg talpon maradni a gyilkos piaci versenyben. A tőkeerős társaságok felvásárlásokkal igyekeznek bebetonozni pozícióikat. A közelmúltban az Európai Versenyhivatal áldását adta a Lufthansa és az Austrian frigyére, a Brussels Airlinesra irányuló felvásárlási szándékát pedig már korábban jóváhagyta, ezzel a német zászlós társaság Közép-Európában csaknem domináns pozícióba került.

Az első tégla a berlini falból 

1989 a változások éve volt. A nyár folyamán több ezer NDK-állampolgár léphette át Magyarország felől az osztrák határt és szökhetett Nyugatra. Korábban, a '60-as, '70-es és '80-as évek során számtalan kettészakadt német család számára Magyarország, különösen a Balaton partja volt a kapcsolattartás, a privát német–német egység kiemelt helyszíne. A húsz éves jubileum alkalmat teremt újra hazánkra irányítani a német utazók figyelmét, akik számára az utóbbi időben egy lettünk a számtalan úti cél közül.

Ingyenes városnézés ökotaxival 

Írország színe a zöld, de az írek a szívükben is zöldek, ugyanis komolyan odafigyelnek környezetük tisztaságára.

Kulcs a vendéghez 

A bennünk élő Homo ludenst célozza meg a következő marketingötlet. Moteleknek, zártkörű kluboknak és hagyományos zárakat használó kisebb szállodáknak is kínálja dizájnkulcsait az amerikai Stat Key Company cég.

Nem űrállomás – buszmegálló! 

A Firenzében jövőre telepíteni tervezett, sci-fibe illő új buszmegállók nem egyszerűen csak a városi közlekedésről szólnak: megoldást adnak arra is, hogy egy világvárost milliószámra látogató turisták mindennapi tevékenységük során hogyan érezzék magukat szinte otthon az idegen környezetben is.

A világ á la carte 

Mintha mindenhol lenne egy helyi barátod, aki segít eligazodni a városban, aki ismeri a legjobb bulihelyeket és megfizethető éttermeket, aki tudja, hová kell fordulni, ha valami különlegeset keresel – ezt az élményt próbálja kínálni két svájci fiatal turisztikai szakember „Á la Carte”-nak nevezett kiadványaival.

Feleződik az állami támogatás? 

Kormányzati elképzelések szerint a 2010-es költségvetésben a felére csökken az idegenforgalmi adó után járó állami támogatás. A Kormányszóvivői Iroda az államháztartási hiánnyal indokolja a tervezett lépést, de hangsúlyozza, hogy döntés csak novemberben születik az ügyben.

Két új hajóállomás Budapesten 

A 2009-ben tízéves fennállását ünneplő, első PPP konstrukcióban létrehozott dunai gazdasági társaság, Donau Schiffstationen GmbH szeptemberben átadta Budapesten 36. és 37. dunai hajóállomását.

Lesz téli charterjárat Thaiföldre 

Nem csökkent az idén nyáron a Best Reisen utasforgalma, árbevétele pedig még nőtt is, a magasabb árfekvésű egyiptomi és törökországi üdülések részarányának növekedése miatt.

Csípős, édes, fűszeres 

A Sofitel Budapest Chain Bridge szálloda Párizs–Budapest éttermében a Thai Nagykövetség szervezésében szeptember végén Thai Gasztronómiai Hetet szerveztek, amelynek keretében a dél-kelet ázsiai ország konyhájának ízvilágával ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Mese dél-alföldi kastélyokról 

Csanádalberti nevét hallva valószínűleg kevesen kapják fel a fejüket, pedig a néhány száz lakosú csanádi falu határában egy még romos állapotában is gyönyörű kastély áll.

Megszűnt az MT Zrt. svájci külképviselete 

A Magyar Turizmus Zrt. folytatja külképviseleti hálózatának racionalizálását, amelyet már korábban megkezdett a válság hatásainak enyhítése érdekében.

Új marketinges a Malévnél 

A Malév marketingosztályának vezetőjeként folytatja pályafutását Reisz Anna, aki tanácsadóként segítette a La Femme-ot és az Ötvenentúl.hu-t gondozó Silver Kiadót.

Kamion a porcelánboltban 

Immár második éve tart az a különös együttműködés, amelyről a hazai vendéglátócégek egyik minőségi beszállítója gondoskodik

Idén nem lesz brazil charter a Kartago-nál 

A fortalezai charter az elmúlt években a Kartago Tours védjegyévé vált a magyar piacon, a tavaly már veszteséges úti céltól azonban a válsággal terhelt idei évben lemond a társaság, amely két új karibi úti céllal, Costa Ricával és San Adrés szigetével rukkol elő – derült ki a cég keddi katalógusbemutatóján a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben.

Új marketinges a Malévnél 

A Malév marketingosztályának vezetőjeként folytatja pályafutását Reisz Anna, aki tanácsadóként segítette a La Femme-ot és az Ötvenentúl.hu-t gondozó Silver Kiadót.

Debütál Máltán a Costa Pacifica és az MSC Splendida  

Bár 2009. első félévében mintegy 29,4%-os tengeri utasforgalom csökkenést regisztráltak Máltán, a kormányzat és a Turisztikai Minisztérium továbbra is bízik benne, hogy a két luxus cirkáló, a Costa Pacifica és az MSC Splendida máltai indulása meghozza a várt sikert.

A kortárs építészet hétvégéje a turizmusban 

A Kulturális Turizmus Évének öt altémája közül októberben a „friss” kerül a középpontba, vagyis minden, ami kortárs, újdonság, újszerű és fiatalos.

Újabb magyar gasztro-Guiness rekord 

Rekord-mennyiségű aprópecsenyét főztek Kapuváron, a település várossá nyilvánításának 40. évfordulója alkalmából. A tízezer tálnyi ételhez 1,5 tonna sertéslapockát, 3 mázsa hagymát, 150 kiló paprikát, valamint 40 kiló speciális rábaközi fűszernövényt használtak. A különleges aprópecsenyével a település szeretne bekerülni a Guinness-rekordok könyvébe is.

Kevesebb látogató, de ugyanannyi sör az Oktoberfesten 

Kevesebb látogató, de ugyanannyi sör az Oktoberfesten.

Víz alatti kormányülés a Maldív-szigeteken 

A Maldív-szigetek kormánya víz alatti kabinetüléssel akarja felhívni a nemzetközi figyelmet a klímaváltozásra, amely a korallzátonyokon fekvő kis országot elmerüléssel fenyegeti.

Niklai Ákos: ígéretes jövő előtt áll a vendéglátóipar 

A gazdasági nehézségek ellenére reménytelinek tartja a vendéglátóipar kilátásait a Magyar Turizmus Zrt. elnöke, aki szerint az ágazat a jelentős fejlődési lehetőségeket a minőség és a versenyképesség növelésével használhatja ki.

Francia szakácsmesterek a budapesti Vásárcsarnokban 

Francia szakács nagymesterek, a Bocuse d'Or Egyesület tagjai mérték fel a budapesti Vásárcsarnok kínálatát, a lyoni Bocuse d'Or szakácsverseny első magyarországi döntőjére készülve.

Nem akartak nagyobbat, mint 40 centis kilátót 

Reálisnak tartja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség a 40 centiméteres bodrogkeresztúri kilátóra fordított 39 millió forintot. Nem véletlen, hogy csak ekkora - ekkorára is tervezték. Az NFÜ szerint azért volt rá szükség, mert a turisták korábban a vízmű dombjáról bámészkodtak, ahova viszont tilos felmászni.

Hatalmas érdeklődés mellett zajlott a Tokaji Szüreti Napok 

1932 óta minden év októberének első hétvégéjén Tokajban ünnepli meg Tokaj-hegyalja közössége a szüret kezdetét. A világörökségi rang elnyerése óta, jelentős, minőségi változások történtek a Tokaji Szüreti Napok rendezvényeiben: a korábban jellemző, népünnepély jellegű fesztivál átalakult, fokozatosan előtérbe került a minőség.

Felfedezik a magyar konyhát a sógorok 

Az Ausztriában igen közkedvelt magyar konyha újrafelfedezésének lehetünk tanúi, egyre több étterem vesz fel étlapjára magyaros ízeket tartalmazó ételválasztékot, illetve népszerűek az ausztriai magyar éttermek is – írja a portfolio.hu.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!