Erdei élményeket hozott a „Kisvasútra fel!” kampány
Felejthetetlen erdei élményekkel gazdagodott az az általános iskolai osztály, amely az MT Zrt. által elindított „Kisvasútra fel!” c. kampány keretében erdészeti erdei iskolai osztálykirándulást nyert.
Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.
A negyedik osztályos gyerekek az elmúlt héten három napon át élvezhették az Északerdő Zrt. vendégszeretetét és a természet közelségét.
A csoport július 25-én Iváncsáról indulva kezdte meg erdei jutalomútját, az ebédidő pedig már a Fónagysági Bagoly-Vár Erdészeti Erdei Iskolában érte őket. Délután felkeresték a Diósgyőri várat, de a történelem után a természet felfedezésébe is hatalmas lelkesedéssel vetették bele magukat, méghozzá a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton utazva. Az erdei út a második napon varbói kirándulással folytatódott, ahol az osztály felkereste a református templomot, fagylalttal hűsítette magát a helyi cukrászdában, az éjszakai erdei túra alatt pedig bátorságukról is tanúbizonyságot tettek a gyerekek. Ennyi kaland mellett gyorsan eltelt az idő, de a kirándulás utolsó napja újabb élményeket tartogatott. A Csanyiki Erdészeti Erdei Iskolában lovaglás és kézműves foglalkozás várt a csoportra, sőt a Csanyik-völgyben, a gyerekek nagy örömére a vaddisznók is „megmutatták magukat”.
A gyerekek az ebédet követően így aztán nemcsak az ételektől, hanem a természeti szépségektől eltelve térhettek haza, és élménybeszámolóik nyomán várhatóan ismerőseik is kedvet kapnak majd Magyarország természeti kincseinek felfedezéséhez.
Szerdától lehet asztalt foglalni a tavaszi Országos Étterem Hét rendezvényre, amelyen több mint 200 vendéglátóhely, köztük 14, Michelin-ajánlással rendelkező étterem menüiből lehet majd választani.
A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.