„Nem volt egy egyszerű év”

Annak ellenére, hogy több minden történt 2015-ben az országban, nem esett vissza a vendégforgalom. Tavalyhoz képest közel 1%-os növekedést könyvelhet el az idén a német turizmus – hangsúlyozta Czeiszing Miklós, a Német Turisztikai Hivatal (DZT) igazgatója a Deutschland Travel Club év végi rendezvényén.

Egyelőre azonban még nem tudni, hogy a Germanwings tragédiája, a menekültválság és az ennek következtében átmenetileg megbénult vasúti forgalom miként hat a 2015-ös számokra. Ugyanakkor arra felhívta a figyelmet a képviselet- vezető, hogy a 2014-es megtorpanást követően idén újra nőnek a magyar vendégéjszakák. Tavaly 696 080 éjszakát aludtunk a németeknél. Ez 2006 óta 63%-os növekedés. „Egy szűk tízmilliós ország vagyunk, nincs okunk szégyenkezni” – osztotta meg a hallgatósággal a remek eredményt Czeiszing Miklós.

A német turizmusmarketing-gépezet jó szokásához híven továbbra is évekre előre tervez. Az idei hagyományok évét követően jövőre a természeti üdülések kerülnek a központba. 2017 Luther-év lesz, mivel éppen 500 éve, hogy a reformer kitűzte tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára. „Nem csak krumpliból és savanyú káposztából áll a német konyha” - emelte ki Czeiszing, majd elárulta: 2018 a gasztronómia éve lesz náluk. 2019-et az építészetet és formatervezést alapjaiban megrengető Walter Gropius és művésztársai által grundolt Bauhaus századik évfordulója ünneplésének szenteli a DZT.

Németországba igen nagy számban utazunk autóval, pedig megannyi más módja van az odajutásnak. Eddig többnyire a repülés és a vasút kerültek a figyelem központjába, de mint az az eseményt megtisztelő FlixBus busztársaság értékesítési vezetőjétől, Jessica Müllertől megtudtuk, cége Budapestről Drezdába, Münchenbe, Berlinbe árul jegyeket. A Meinfernbus és a FlixBus egyesüléséből létrejött cégnek mindössze egy saját busza van, így értelemszerűen nem ezzel szolgálja ki több mint száz útvonalát. Üzleti modelljük a mintegy 170 alvállalkozójuktól bérelt buszokon alapul. Az 5 évesnél nem idősebb buszok kényelmi színvonalára igen szigorú elvárások vonatkoznak. Az útvonalhálózatot Oroszország felé bővítené a tavaly 10,7 millió utast szállító cég – tudtuk meg Müllertől.

31 millió utast szállított tavaly összesen az airberlin – tájékoztatott Sali Sándor, a légitársaság magyarországi képviseletének vezetője. A Berlin–Tegel és Budapest között hétköznapokon napi két járatot üzemeltető légitársaság tengerentúli hálózatára sok magyar utas száll át Tegelen. 2016-tól új járat indul Düsseldorfból San Franciscóba, Dallasba, Havannába ás Bostonba is – közölte Sali Sándor.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.