Turisztikai szempontból sikeres a V4 együttműködés

A visegrádi együttműködés sikeres területe a turizmus, ahol az elmúlt öt évben eddig is számos közös lépés valósult meg. A közös programok lebonyolítására a tagállamok 2009-ben 305 ezer eurót fordítanak – ez hangzott el többek között azon a megbeszélésen, amelyen 2009. március 5-6-án Krakkóban a nemzeti marketingszervezetek vezetői és a V4-ek turisztikai állami irányításának vezető képviselői vettek részt.

Magyarországot dr. Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója és Pap Zoltán, az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának szakmai főtanácsadója képviselte. A tárgyalások során a négy ország turisztikai vezetői értékelték a közös turisztikai promóció és turizmusdiplomáciai együttműködés eredményeit. Ezek közül a legfontosabbak: a V4 logo és négy nyelvű közös honlap létrehozása, közös részvétel a célpiacok legfontosabb turisztikai kiállításain, közös statisztikai kiadvány és térkép elkészítése, piackutatás, közös tanulmányutak lebonyolítása, reklámfilm és angol nyelvű V4 oktatóprogram elkészítése. A Visegrádi Országok együttműködése keretében megvalósuló turisztikai programokhoz a négy ország együttesen több mint 1 millió euróval járult hozzá 2005. és 2009. között.

A négy ország turisztikai vezetői egyhangúan támogatták az együttműködés folytatását és továbbfejlesztését. Megerősítették azt a szándékukat, hogy közös promóciót folytatnak a tengerentúli piacokon, valamint megállapodtak abban, hogy folytatják a sikeres marketing-együttműködést a kínai, az amerikai és a japán piacokon. Cél az is, hogy tovább bővítsék jelenlétüket az orosz piacon: elkészítik a V4-ek közös orosz nyelvű honlapját és a Moszkvai régióban is közös megjelenést, roadshow-t terveznek. Folytatják az amerikai piacon sikeres internetalapú V4 oktató programot is, amelynek révén a négy ország turisztikai kínálatát ismerhetik meg az amerikai utazásszervezők, valamint megismétlik az elmúlt évi közös megjelenést Szingapúrban is. 2009-ben a V4 régió magyar szervezésben részt vesz a pekingi COTTM kiállításon, míg az orosz piacon magyar szervezésben tartanak egészségturisztikai előadást és szakmai találkozót Moszkvában.

Felszólalásában a magyar delegáció pozitívan értékelte a visegrádi együttműködés turisztikai szegmensét. A V4 együttműködés intenzívvé válását követő öt év alatt a Visegrádi Országokból érkező turisták által eltöltött vendégéjszakák száma Magyarországra összesen 84 százalékkal nőtt. Az együttműködésben szereplő tengerentúli piacok közül Kínában és Oroszországban tapasztalható folyamatosan kétszámjegyű növekedés.


Egy korty Ázsia reggelire

Egy korty Ázsia reggelire 

Kulturális ízkavalkáddal hódít az új belvárosi brunchozó.
Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.