A szezonális turizmus már a múlté?

A szezonális turizmus ideje lejárt, a városnézés helyett pedig a helyi ételek hozzák lázba a külföldre utazó magyarokat – derül ki az easyJet reprezentatív felméréséből.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Míg néhány évvel ezelőtt inkább hátizsákban vittük a téliszalámit, és két múzeumlátogatás között bontogattuk az átázott szalvétába burkolt szendvicset, addig ma már inkább kihagyjuk a párizsi Louvre-t egy jó croissant-os reggeliért valamelyik Szajna-parti kávézó teraszán. Az elmúlt években azonban nem csupán e téren változtunk, hanem abban is, hogy immár a spontaneitásra alapozva választjuk meg, hogy mikor és hova utazunk.

„Minden harmadik légi utassal előfordult, hogy hirtelen döntött a külföldi kirándulás mellett. Még többen vannak azok, akik rendszeresen figyelik, mikor hova lehet olcsó repülőjegyet vásárolni: a repülést választók kétötöde előre megveszi a jegyét, az utasok kétharmada pedig az év során bármikor szívesen keres fel más országokat” – mondja Beck László, a reprezentatív felmérés végző Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet kutatási igazgatója.

Korábban a magyarok az utazást a nyaralás szinonimájaként használták, de ma már szó sincs szezonális turizmusról. Az utazási időszak 12 hónapossá változásának hátterében az olcsóbb repülőjegyeket kínáló légitársaságok térhódítása áll, állítja az easyJet. A fapados és diszkont társaságok ugyanis egyre többek számára tették elérhetővé a légi közlekedést. Ennek köszönhetően bár a magyarok még mindig autóval indulnak útnak a leggyakrabban (69%), de kétötödük repülőre is szállt az elmúlt három évben. „A klasszikus nemzeti és fapados légitársaságok mellett a diszkont cégek is egyre kedveltebbek a magyar utazóközönség számára” – mondja Peter Voets, az easyJet osztrák, svájci és kelet-európai marketing igazgatója.

A magyarok 16 százaléka utazott egyébként külföldre az elmúlt 3 évben, ez idő alatt átlagosan 7 alkalommal átlépve az országhatárt – állítja a felmérés, amelyet az easyJet megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet 2012 áprilisában készített. Az 500 fő telefonos megkérdezésével készült kutatás eredményei reprezentatívak a hazai felnőtt lakosságra.


A KLM támogatja a sokszínűséget

A KLM támogatja a sokszínűséget 

A holland légitársaság e cél megvalósításának érdekében részt vesz a WorldPride Amsterdam eseménysorozaton.
Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító

Drónnal ütközött egy leszálláshoz készülő utasszállító  

A JetBlue légitársaság Las Vegasból érkező járata csaknem ezer méteres magasságban ütközött össze a drónnal.
Teljes hajózár lesz a Duna-ágon

Teljes hajózár lesz a Duna-ágon  

Teljes hajózár lesz érvényben július 5-én a szentendrei Duna-ágon a Postás Strandtól egészen Budakalászig.
SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával

SIA: utazókat érintő megállapodás az Air Chinával 

A két légitársaság megállapodást írt alá a kereskedelmi együttműködés elmélyítéséről.
Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára

Jövőre érkezik Európa legnagyobb luxushajója a Dunára 

Mérföldkő az európai folyami hajózás történetében.
Biztató hír a Flórián téri felüljáróról

Biztató hír a Flórián téri felüljáróról 

Ezt követően már csak kisebb befejező munkák, javítások és a Flórián téri felszíni csomópont helyreállítása marad hátra.
Járatnyitás Namíbiába

Járatnyitás Namíbiába 

A Condor 2027 nyarán újraindítja a Frankfurt–Windhoek közvetlen járatot.
MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon

MÁV-csoport: késések a balatoni vasúti vonalakon 

A veszprémi vonal InterCity vonatai (Bakony, Göcsej) csak Székesfehérvárig közlekednek.
Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása

Már működik Zugló repülőgépzaj-mérő állomása 

Előrelépés a repülőgépek okozta zajterhelés nyomon követésében.
Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól

Búcsú a budapesti parkolóautomatáktól  

A Fővárosi Közgyűlés még a 2024. november 27-i ülésén döntött a parkolóautomaták kivezetéséről a parkolási rendelet módosításával.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.