A 2005 tavaszán indult, összesen 1,2 millió euró költségű, Aladdin névre keresztelt projekt eredményeképpen létrejövő rendszer egy mobiltelefon segítségével elérhető turisztikai adatbázis, amelybe bármely szolgáltató, program, stb. bekerülhet. Az alkotók reményei szerint a rendszer javítja majd a turisták információ-ellátottságát, megkönnyíti a beutaztató irodák és az idegenvezetők munkáját és bővíti a helyi szolgáltatók értékesítési lehetőségeit. Előnye a jelenlegi megoldásokhoz (pl. WAP) képest a helyspecifikus és igény szerinti információ kínálat. A rendszer aszerint jeleníti meg a tartalmat, hogy a felhasználó hol tartózkodik és melyek az általa megadott preferenciák. További fontos újdonságot jelent az információ grafikus megjelenítése: a kívánt helyre (pl. étterem, múzeum, fürdő, stb.) egy térkép segítségével juthat el a turista. A rendszerben található adatok számos nyelven, köztük magyarul is hozzáférhetőek lesznek. A beutaztatók és idegenvezetők számára óriási előny, hogy a forgatókönyveket naprakész információk alapján és gyorsan állíthatják össze, illetve bonyolíthatják le. A 2007 júniusára elkészülő projektben hazánkon kívül Németország, Svédország, Ausztria, Nagy-Britannia és Svájc vesznek részt. A rendszer technológiai részét több ország, a turisztikai vonatkozást a hazai résztvevők egyedüliként fejlesztik. Az Aladdint mind az utazási irodák, mind az egyéni turisták ingyenes vehetik igénybe, finanszírozását az internetes oldalakéhoz hasonlóan a hirdetések fedezik. Az Aladdint várhatóan valamelyik nagy telekommunikációs szolgáltató működteti majd.
Aladdin: turisztikai információk mobilon
A Veszprémi Egyetem Turizmus Tanszéke és az Atlasz World Travel konzorciumi partnerként vesznek részt egy európai uniós projektben, amelynek célja a mobilkommunikációban rejlő lehetőségek jobb kiaknázása a turisztikai szolgáltatások helyi piacán.

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál
A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.

Repülési élmény autista gyerekeknek
Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt
2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!
Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság
A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító
Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.

Kutyafogadó a római reptéren
A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában
Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.

Privát lakosztályok a felhők felett
Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül
Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.