Kis magyar abszurd 

Lehet, hogy teljesen normális dolog, amit most leírok, számomra mégis meglepő.

Szentek és keresztes lovagok nyomában 

Antalya, Kemer, Side vagy Alanya közelében az all inclusive szállodák mellett rengeteg történelmi emlék is várja a magyar turistákat. Az Alanyától keletre fekvő területekre azonban jóval kevesebb honfitársunk jut el, pedig ott is sok érdekes látnivalóra bukkanhatunk. Május elején a Török Turisztikai Minisztérium meghívására munkatársunk Adanát, valamint ókori és kora keresztény műemlékekben gazdag környékét fedezhette fel.

A szezon első charteres csődje 

1800 utas, több tucat viszonteladó partner és ki tudja, hány külföldi szálloda bánja az 5 Kontinens utazásszervező csődjét.

A barométer esőre áll 

Gazdasági világválság ide vagy oda, Indiában ötszázalékos gazdasági növekedés várható az idén, Svédországban pedig csupán egy-, Magyarországon ellenben hatszázalékos visszaesést prognosztizálnak.

Fürdőmentő válságmenedzser 

Egymás után veszi át üzemeltetésre, és teszi nyereségessé a korábban mínuszokat felhalmozó, önkormányzati tulajdonú termálfürdőket Kovacsics Imre, a Spa Hungary Holding elnök-vezérigazgatója. A lapzártánk idején átadott tatabányai és a hamarosan megnyíló székesfehérvári fürdővel már öt egységből álló birodalom év végére akár tizenöt tagúra bővülhet, és várhatóan megjelennek külföldön is.

„Hiszek a szakmai érdekképviseletben” 

Tizenéves koráig jóformán a faluját is alig hagyta el Horváth Vilmos, a soproni székhelyű Kisalföld Volántourist igazgatója, aki azóta viszont a fél világot bejárta. A szakma több évtizedes szolgálatán túl, hosszú évek óta számos közszereplést is vállal. A soproni Kamara elnökeként vezeti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Turisztikai Kollégiumát, tagja a Nemzeti Turisztikai Bizottságnak, alelnöke a MUISZ-nak és kezdetektől részese a NYDRIB testületének. PRO Turismo-díjas.

(R)áfázunk? 

Ugyan még nem fogadták el a Bajnai-kormány megszorító csomagját, de amint azt Címlapsztorinkban olvashatják, a tervezett intézkedések hatásaként a szakértők nem sok jóra számítanak a turizmusban.

Elismerés 15 év munkájáért 

A Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Ali Hamrounit, a Best Reisen tulajdonos- ügyvezetőjét. Az elismerést, amelyet a tuniszi magyar nagykövet, Pataki Pál adott át, a magyar kulturális hagyományok tunéziai terjesztéséért, ápolásáért, a bajba jutott turistáknak való segítségnyújtásért érdemelte ki a tunéziai származású idegenforgalmi szakember.

Megszorítások előtt 

Lapzártánk előtt néhány nappal tárgyalt az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága a kormány által tervezett, az idegenforgalmat érintő leglényegesebb adóés járulékváltozásokról, illetve azok várható hatásairól.

Egy cseppnyi Kelet Nyugaton 

A távol-keleti filozófia, konyha és dizájn egzotikumát kínálja a legtrendibb környezetben a Buddha Bar étteremlánc, amely az utóbbi időben nyitott a szállodaipar felé, és jövőre a felújított Klotild-palotában a magyar fővárosban is megjelenik. A társaság fejlesztési elnök-helyettese, Franck Fortet mutatta be a cég sokszínű kínálatát munkatársunknak.

Csakazértis optimizmus 

Kevés olyan év volt mostanában, amikor az Utazás kiállítás előtt az egész szakma optimizmussal tekintett volna a szezonra.

Új szelek fújnak kelet felől 

A globális gazdasági krízisre fittyet hányva ambiciózus növekedési terveket dédelget a Turkish Airlines: tíz éven belül a világ tíz legjelentősebb légitársasága közé szeretne tartozni. Erről kérdeztük Levend Arisoyt, a társaság bő fél éve kinevezett magyarországi igazgatóját.

Bazilika a szavanna közepén 

Csendes, nádfedeles bungalók az 550 kilométer hosszú, lagúnákkal tarkított tengerparton, odébb felhőkarcolók, autópályák és elegáns szállodák – Elefántcsontpart a kontrasztok országa. A turistáknak azonban újra fel kell fedezniük maguknak, miután a belpolitikai problémák miatt évekkel ezelőtt lekerült a népszerű úti célok listájáról.

Erdei kalandor 

A karrier nem igazán érdekli Palka Rékát, a pécsi Mecsextrém Park igazgatóját, a természet annál inkább. Dédapja Széchenyi Zsigmonddal vadászott együtt, ő két évig élt erdélyi kopójával a zselici erdő mélyén. Kidolgozta a Mecsekerdő Zrt. ökoturisztikai programját, majd megbízták az ország legkülönlegesebb élményparkjának vezetésével.

Wolfsburg: színek, fények és formák 

Négy hatalmas gyárkémény uralja a horizontot, amikor kitekintünk a wolfsburgi Autostadt luxusszállodájának ablakából. Érdekes a kontraszt a letisztult, kortárs dizájn jegyeit felvonultató Ritz- Carlton szálloda és a szomszédos ipari műemlék között. A posztindusztriális tájképet a témapark különleges élményeket kínáló épületei és a Volkswagen- gyár teszi teljessé.

Szálkásítás 

Elkezdődött, itt van a nyakunkon, nem tudunk kitérni előle.

Konferenciák ideje 

Nem tudom, észrevették-e, de október közepe óta egymást érik a turisztikai tárgyú, vagy a turizmushoz is kötődő konferenciák, rendezvények.

Csökken az üzemanyagpótdíj 

Ha óvatosan is, de egymás után jelentik be a légitársaságok az üzemanyagpótdíj csökkentését, miután a nyersolaj ára a nyár eleji hordónkénti 140 dollárról 80 dollárra esett októberben. Egy felmérés szerint azonban a pótdíj csökkenése sok esetben együtt jár a jegyárak növekedésével, vagyis megtörténhet, hogy az utazók végül mégsem fizetnek kevesebbet a repülőjegyért.

All inclusive testre szabva 

A török tengerpart szállodái egymással versengve kínálnak különlegesnél különlegesebb szolgáltatásokat a vendégeknek. Az all inclusive terén élen járó hotelek közül egy új koncepcióval, az á la carte all inclusive szolgáltatással igyekszik kiemelkedni a beleki Calista Luxury Resort.

A projekttervezés morális kérdés 

Nagyon sokan ismerik, de kevesen gondolnák, hogy már több mint négy évtized tapasztalata van a háta mögött. Szerinte a jó szakember tud nemet is mondani egy felkérésre, mert morális kötelessége, hogy megtérülő projekteket tervezzen.

Tanulni, tanulni, tanulni 

Lapzártánk előtt egy nappal rendezte meg kiadónk a Turizmus Akadémia rendezvénysorozat második eseményét, a Turizmus kommunikációs konferenciát.

Összefogás 

A közelmúltban csődbe ment brit tour-operátor esete jól példázza, hogy az utazási iparban is ugyanolyan könnyen és gyorsan tönkremehet egy vállalkozás, mint a gazdaság bármely ágában.

Egy hölgy a völgyből 

Szabadidejében Eger imázsának további népszerűsítéséért fáradozik Orosz Ibolya, aki férjével a Szépasszony-völgyben csárdát üzemeltet. A közelmúltban sikeres uniós pályázat eredményeként wellness-szállodát nyitottak az étterem mellett.

Mindörökké tavasz 

Az őszi hónapokban kívánni sem lehet ideálisabb úti célt, mint az Európától 1000, Afrikától viszont csupán 650 kilométerre, az Atlanti-óceánban fekvő Madeirát. Itt ugyanis a szubtrópusi éghajlat miatt ilyenkor a legkellemesebb az idő, bár az óceán közelsége miatt a téli hideg és az elviselhetetlen nyári forróság is ismeretlen errefelé.

Máramaros és Bukovina 

A román–magyar turisztikai kapcsolatok töretlenül fejlődnek: évente két számjegyű bővülést mutat a Magyarországra érkező romániai, ugyanígy a tőlünk Romániába utazó turisták száma. Honfitársaink túlnyomó többsége útja során a Székelyföldet keresi fel, pedig a Kárpátokon innen és túl számos különleges látnivalót kínál még a szomszédos ország. A Román Turisztikai Hivatal legutóbb éppen ezért szervezett tanulmányutat Máramarosba és Bukovinába.

Dzsungeltúra vonattal Kamerunban 

Szénfekete homokos tengerpart, gorillák, csimpánzok és közös szombat esti popmise a templomban. A gyarmati múltat idéző, helyben főzött, kiváló német sörök, a tenger gyümölcsei és élő zenétől hangos, füstös bárok – Kamerun izgalmas, sokszínű és biztonságos ország, amely megérdemelné, hogy több turista is megismerje látnivalóit.

Desztinációk a magyarok toplistáján 

Arra vonatkozóan nincsenek pontos adataink, hogy hová utaznak a magyarok üdülni, csupán a szervezett idegenforgalomról tudunk, az utazási irodák bevallásaiból. A Központi Statisztikai Hivatal által összesített adatokból kibontakozó képet vezető tour-operátorok megkérdezésével árnyaltuk.

A for­ga­lom to­váb­bi vis­­sza­esé­sé­re szá­míta­nak 

A ko­ráb­bi évek­ben meg­szo­kott nyüzs­gés he­lyett vi­szony­la­gos csend és nyu­ga­lom fo­gad­ta Ba­la­ton­fü­re­den a Ho­tel An­na­bel­lá­ban a Szál­lo­da­szö­vet­ség ta­va­szi tag­ér­te­kez­le­té­re ér­ke­ző­ket. A vis­­sza­fo­gott­ság oka vi­szony­lag egy­ér­tel­mű: a ta­valy ta­pasz­talt szál­lo­dai for­ga­lom­csök­ke­nés az idén is foly­ta­tó­dik, és ke­ve­sen lát­ják még a fényt az alag­út vé­gén.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!