Tiszta erőből nyár!

Tiszta erőből nyár! 

Hamarosan vége az iskolának, ez pedig csak egyet jelenthet: megállíthatatlanul közeledik a nyár! A Balatonnál pünkösdkor valóságos programözönnel várják a vendégeket, ideje hát felkerekedni és felfedezni a kora nyár szépségeit a tó körül!
Mobilalkalmazások a turizmusmarketingben

Mobilalkalmazások a turizmusmarketingben 

Hányan használnak ma Magyarországon okostelefont? Androidra fejlesszünk vagy iPhone-ra? Mekkora forgalmú turisztikai cégeknek érdemes mobilalkalmazásokban gondolkodniuk? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre is választ kaphattak a Turizmus Trend szaklap által szervezett konferencia résztvevői május elején Budapesten.
Szárnyashajóval a pusztára

Szárnyashajóval a pusztára 

Nincs könnyű dolguk a magyar Pusztán pusztaprogramot kínáló vállalkozásoknak, hiszen ma már Budapest közvetlen közelében több helyen, például Gödöllőn és a Duna-kanyarban is kínálnak hasonló jellegű, kocsizást, lovasbemutatót és gasztronómiai csemegéket kombináló túrát. Az igazi puszta azért mégiscsak az Alföldön van, így ha valaki valódi pusztaprogramot akar látni, azért nyugodtan utazzon csak oda.
Mi lesz az egri Dobó-szoborral?

Mi lesz az egri Dobó-szoborral? 

A pletyka igaz, tényleg jelentősen átalakul Eger központja a közeljövőben: a lovasszobrot valóban áthelyezik a Dobó térről, de a város jelképének számító Dobó István-szobor a helyén marad. A hamarosan induló, több milliárd forint értékű nagyszabású fejlesztésekről, az idegenforgalmi főszezon nagyrendezvényeiről, valamint a másfél évvel ezelőtt létrejött egri TDM-szervezet eddigi eredményeiről hallhattunk a minap a hevesi megyeszékhelyen. Munkatársunktól
Három hotel közös irányítás alatt

Három hotel közös irányítás alatt 

Klasszikus, de igen gyorsan ívelő szállodás karriert mondhat magáénak Török Ágoston, aki pályafutását londinerként kezdte, ma pedig, 30 évesen már a Mellow Mood Group három belvárosi szállodáját irányítja. Ezek egyikében, a Pesti Barnabás utcában március elején megnyitott La Prima Fashion Hotel Budapestben beszélgettünk vele.

Használati útmutató Budapesthez 

A közelmúltban elkészült a megújult Budapest Guide magyar nyelvű változata, a minap pedig az érdeklődők már a kezükbe foghatták az ingyenes információs kiadvány angol verzióját is. A nem csupán külalakjában, hanem koncepcióját és tartalmát tekintve is jelentősen átalakult füzetet Bódis Gábor, a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Központ kommunikációs és marketingigazgatója mutatja be.

Borban az igazság Bordeaux-ban 

Amatőr borkedvelőként nem kis izgalommal vártam, hogy végre eljussak a világ leghíresebb borvidékére, Bordeaux-ba, ahol az idén első alkalommal látták vendégül az éves francia beutaztatóvásár, a Rendez-vous en France résztvevőit.
Az üzleti érdek elsimítja a kulturális különbségeket

Az üzleti érdek elsimítja a kulturális különbségeket 

A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) tíz tagállamába 2010-ben 65 millió turista érkezett, ami 12%-os növekedést jelent 2009-hez képest. Az idei évben várhatóan folytatódik a fellendülés a térségben, nem kis mértékben az ASEAN-országok közötti forgalomnak köszönhetően. Helyszíni beszámolónk a januárban a kambodzsai Phnom Penh-ben megrendezett regionális turisztikai seregszemléről, az ASEAN Tourism Forumról.
Görögtűz és optimizmus az ATF-en

Görögtűz és optimizmus az ATF-en 

Nagyszabású színpadi műsorral, tűzijátékkal, valamint a kambodzsai miniszterelnök, Hun Sen köszöntőjével vette kezdetét januárban Délkelet-Ázsia éves turisztikai seregszemléje, az Asean Tourism Forum (ATF) Phnom Penhben.

Az Aeroviva-csődtől a határon túli iskolai utaztatásig 

A 800 bejegyzett utazásszervező közül évente csupán 3-4 megy csődbe Magyarországon, más ágazatokhoz képest nem magas ez a szám, ugyanakkor egy csőd is könnyen vet rossz fényt az egész szakmára – hangzott el a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) sajtóreggelijén.

Új vizekre hajózott a Magyar Turizmus Zrt. 

Csaknem 800 résztvevő előtt mutatta be a szakmának jövő évi marketingtervét a Magyar Turizmus Zrt. A stratégiai márkakommunikációra és az értékesítésösztönzésre a korábbinál nagyobb hangsúly kerül az „Új vizeken” elnevezésű anyagban.

Konok kunok és „hideg hónaljú” jászok nyomában 

Jász-Nagykun-Szolnok megye két különleges népcsoportja, a kunok és a jászok kultúráját ismerhetik meg élményszerűen a turisták a „Jászkun kapitányok nyomában” tematikus úton, amely egy sikeres európai uniós pályázat eredményeként valósul meg.

Darvak a mezőkopáncsi templom fölött 

A Maroshát hazánknak legkevésbé ismert térségei közé tartozik. Ezért nagy jelentőségű a „Gyalogtúra útvonalak hálózata a Marosháton” elnevezésű projekt, amely a Dél-alföldi Regionális Operatív Program keretében a közelmúltban ért véget.

Külföldi megrendelők segítenek kilábalni a válságból 

A gazdasági világválság az autókölcsönzői piacot is keményen érintette 2009-ben. Az előzetes adatok alapján az idén a külföldi megrendelőknek köszönhetően – ha lassan is, de - megindult a fellendülés. Körképünkben a vezető hazai társaságok képviselői számolnak be tapasztalataikról, újdonságaikról.

„Élményt kell adni a turistának!” 

Első ízben oktatóként találkoztam vele, aztán idegenvezetőként is megismerhettem. Magával ragadott felkészültsége, széles látóköre és a szakma iránti elkötelezettsége. Harmadik legnagyobb városunk turisztikai marketing szervezetének vezetőjeként Mihály Illésnek Szeged népszerűsítése a feladata.

Téli charterkörkép 

Télen sem kell nélkülözniük a napsütést honfitársainknak, mivel az utazásszervezők az idén is bőségesen kínálnak számukra utakat. Az úti célok köre viszonylag állandónak tekinthető, a legnagyobb újdonság az Aeroviva két világjáró charterlánca, valamint az a tény, hogy a Best Reisen thaiföldi charteréra „felült” a Thomas Cook és a Kartago. A karib-térségbe az idén is csak átszállással juthatnak el az érdeklődők.

Lassan változik a népszerű úti célok toplistája 

Elkészült a Központi Statisztikai Hivatalnál a szervezett ki- és beutaztatás 2009-es évi forgalmi adatainak összesítése. A lapunknak megküldött statisztikából látszik, hogy tavaly közel 20%-os volt a visszaesés 2008-hoz képest, a 2008-as 1,146 millió fővel szemben csupán durván 930 ezer honfitársunk utazott tavaly külföldre az utazási irodák által szervezett útra.

Érdemes támogatni a turisztikai fejlesztéseket 

Érdemes-e két, egymástól néhány tíz kilométerre fekvő gyógyfürdőt fejleszteni? Megtérül-e az állami támogatás a szállodai beruházások esetén? A többi között ezekre a kérdésekre is választ kaphatunk, ha elolvassuk az Állami Számvevőszék Kutatóintézetének legfrissebb tanulmányát.

Erőtlen piac és könnyelmű hitelezési gyakorlat 

Némileg javított az első hat hónap gyászos hazai turisztikai eredményein a júliusi vendégforgalom, azonban édeskevés volt ahhoz, hogy a szállodaiparban kibontakozó csődhullámot megakadályozza. Az alacsony forgalom, a gyenge forint és a gazdálkodási problémák egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy tucatnyi szálloda került az utóbbi időben a fejlesztést eredetileg finanszírozó bank kezére, néhány ház ajtajára pedig lakat került.

Helyzetértékelés és jövőkép 

A Nemzetgazdasági Minisztérium Gazdaságfejlesztésért felelős Helyettes Államtitkársága július 16-án turizmus- és egészségipari konzultációt szervezett a magyar turizmus jövőjéről. Ez volt az első széles körű szakmai egyeztető fórum az új kormány megalakulása óta. A rendezvény telt ház előtt zajlott, a résztvevők között ott voltak a szakmai szervezetek, szállodák, utazási irodák, közlekedési vállalatok, TDM-szervezetek, oktatási intézmények és kutatócégek képviselői.

Akinek egy országot kell eladni 

Nem hivatalnok akar lenni, hanem értékesítő, akinek egy egész országot kell eladni – ez a nemzeti marketingszervezet élére július elején kinevezett új vezérigazgató, Horváth Gergely hitvallása. A szállodai szakmából érkezett fiatal szakembert céljairól kérdeztük.

Ledolgozzák a lemaradást? 

A Dél-Dunántúlon turisztikai fejlesztések tucatja fejeződött be a közelmúltban. Ugyan az Európa Kulturális Fővárosa projekt keretében tervezett nagyberuházások – Tudásközpont, Zsolnay-negyed, koncertközpont – csak az őszre készülnek el, a nyári szezon kezdetére legalább a pécsi belváros felújításával végeztek. Az EKF keretében meghirdetett rendezvényözön érezhetően megdobta a régió turistaforgalmát, míg az év első két hónapjában visszaesést regisztráltak a térség szálláshelyein, addig április óta folyamatosan nő a forgalom.

Megnyílt a vízisport-központ és az aquapark Orfűn 

Megnyílt a vízisport-központ és az aquapark Orfűn

Minőségi ugrás a Thermal Hotel Harkányban 

830 millió forintos beruházás eredményeként az utóbbi fél év során megújult a négycsillagos Thermal Hotel Harkány. A napokban tartott ünnepélyes átadón Lévai Miklós, a hotelt üzemeltető társaság elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a szobákat, a wellnesst és a rendezvénykínálatot is érintő fejlesztéshez 329 millió forintos uniós támogatást nyertek.

Interjú Szokolai Lajossal, Cserkeszőlő polgármesterével 

Nem mindennapi dolgok történtek az utóbbi időben Cserkeszőlőn. A Kecskemét és Szarvas között elterülő településen alig telik el úgy év, hogy ne történne valamilyen fejlesztés. Most éppen 451 millió forintos uniós támogatással fedett élményfürdőt építenek, és készek a tervek egy gyerekeknek szánt aquapark számára is. A beruházások eredményeként 3%-os a településen a munkanélküliség. Mindez akkor kezdődött, amikor 1998-ben a helyi nagyvállalkozót, Szokolai Lajost megválasztották polgármesternek.

Egyiptológusnak tanult, utazásszervező lett belőle 

Szakmai tapasztalatait nem csak hazájában, hanem neves nyugat-európai cégeknél szerezte az anubis Travel ügyvezető igazgatója, Ahmed Bahgat, aki szerint a magyarországi tour-operátorok között szorosabb kooperációra lenne szükség.

Horváth Endre nyilatkozott lapunknak 

Az új kormány megalakulásával létrejött a Nemzetgazdasági Minisztérium, amely a korábbi Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium, az Önkormányzati Minisztérium, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium egyes feladatait, illetve a Pénzügyminisztérium feladatait látja el. Matolcsy György miniszter felügyelete alatt Becsey Zsolt, Bencsik János, Cséfalvay Zoltán, Czomba Sándor, Kármán András, Naszvadi György államtitkárok, valamint Nagy Róza közigazgatási államtitkár felügyeli a hatalmas szakterület ügyeit. Cséfalvay Zoltán államtitkár helyettese, dr. Horváth Endre a turizmus mellett további négy területért - egészségipar, innováció, a területfejlesztés tervezése és a versenyképesség javítása - felel. A stratégiai tervezéssel 15 éve foglalkozó helyettes államtitkár lett így a magyar turizmus legmagasabb szintű szakmai vezetője. A szakember a minap szűk körű megbeszélésen ismertette terveit.

Vadonatúj túraútvonalak a Dél-Alföldön 

Egy európai uniós projekt keretében új túraútvonalak hálózatát alakították ki az utóbbi egy év során a Dél-Alföldön, a Makótól keletre, Orosházától délre, Gyulától délnyugatra található Marosháton.

2010 jobb lesz, mint 2009 – a Travelport GDS szerint 

Az utazási iparág aktuális helyzetéről rendezett konferenciát április 15–16-án a Travelport GDS Bukarestben. A szakemberek szerint elkezdődött a kilábalás a válságból. Ez már a második ilyen regionális tájékoztató volt a Worldpsan és a Galileo GDS-ek összeolvadása óta, az elsőt másfél éve Visegrádon tartották.

Kondenzcsík és hamufelhő 

Az izlandi vulkánkitörés jól betett a világ légi közlekedésének.

Randevú a francia riviérán 

Gólyalábas vásári mutatványosok fogadták a március végén megrendezett ötödik Rendezvous en France beutaztató vásár nyitóestjén a világ minden részéből összesereglett több száz utazásszervezőt, a francia riviéra központjában, Nizzában. A franciák a későbbiekben is kitettek magukért, színvonalas műsorok, kiváló borok és ételek édesítették meg az egész napos tárgyalásokban megfáradt vendégek estéit.

Rosszkedvünk tele 

… remélem, lassan véget ér.

Egységben az erő Ázsiában (1. rész) 

A közlekedési infrastruktúra fejlesztése, az Ázsián belüli forgalom növelése, India és a Közel- Kelet küldőpiacainak meghódítása, a vízumkiadás könnyítése, valamint az ökoturizmus lehetőségeinek jobb kihasználása állt a középpontban Délkelet-Ázsia legjelentősebb turisztikai seregszemléjén, a 29. ASEAN Tourism Forumon (ATF), amelynek idén januárban Brunei adott otthont. Az alapvetően optimista hangulatú rendezvény keretében került sor az ASEAN turisztikai minisztereinek 13. találkozójára is.

Emanuel Lehner, a középeurópai régió új vezérigazgatója 

Húsz év után búcsúzik budapesti állomáshelyétől Kapus György, az Österreich Werbung regionális képviseletének vezetője. Helyét Emanuel Lehner veszi át, aki az ÖW moszkvai irodájából érkezik hozzánk. Munkatársunk az osztrák szakembert terveiről kérdezte.

Megjöttek az első gólyák 

Megérkeztek Afrikából az első gólyák Somogy megyébe. Egy hosszú, hideg tél után végre valami biztató.

Mellow Mood Group: „Felsőbb osztályba léphet” 

Egyszerre könnyű és nehéz a feladata annak a szállodaigazgatónak, akit már az építés ideje alatt kineveznek. Könnyű, mert az épületet kívül-belül megismeri, ugyanakkor nehéz is, mivel a hotel bevezetésének előkészítése mellett a tervezőkkel, kivitelezőkkel, beszállítókkal is tartania kell a kapcsolatot. Sárkány Péter, az Alta Moda Fashion Hotel **** superior igazgatója ezzel együtt örül a kihívásnak.

Átadták Larnaka vadonatúj repülőterét 

November 10-től a Cyprus Airways, 17-től pedig az összes többi légitársaság, így a Malév járatai is új helyre érkeznek és indulnak a ciprusi Larnakán, miután november elején ünnepélyes keretek között, 1500 bel- és külföldi vendég – köztük a Napi Turizmus tudósítója – jelenlétében átadták a sziget legújabb, modern és barátságos repülőterét.

Újragondolt szolgáltatások az európai járatokon 

Alacsonyabb árak, nagyobb rugalmasság, az utazói igények hatékonyabb kielégítése: 2010 januárjától megújul az Air France (AF) rövid és középtávú járatainak szolgáltatása – jelentette be Párizsban a légitársaság vezetése.

Integráció vezéráldozattal 

A közelmúltban arról értesítette partnereit az Austrian Airlines, a Lufthansa és a Swiss, hogy 2010. január elsejétől még jobban összehangolják magyarországi értékesítési tevékenységüket. Miután sikeresen megtörtént az Austrian integrálása a Lufthansa Csoportba, a Swiss, a Lufthansa és az Austrian vezetősége közös, integrált értékesítési csapatot alakít ki Közép-Európa összes országában. Magyarországon januártól a három légitársaság értékesítési egységei a Lufthansa irányítása alá fognak tartozni. Megszűnik Robert Rieb, az Austrian magyarországi igazgatójának megbízatása, aki 22 év után az év végével a légitársaságot is elhagyja.

Félúton nyugat és dél között 

Stílusos megoldást választott a DZT Német Turisztikai Hivatal az Európa Kulturális Fővárosa címet jövőre betöltő Ruhr-vidék magyarországi népszerűsítésére: Pécsett, a 2010-ben szintén ünneplő magyar nagyvárosban mutatták be a sajtó képviselőinek az egykori iparvidék jövő évi programjait, kulturális kínálatát.

Portóban együtt él múlt és jövő 

Magyarországon komoly rajongói tábora van Portugáliának. Aki csak megfordult ebben az országban, visszavágyik, legyen szó Liszszabonról, Madeiráról vagy Algarve környékéről. Az északi részén fekvő Portóba kevesebben jutnak el, pedig a város és környéke lenyűgöző. A TAP portugál légitársaság meghívására a közelmúltban munkatársunk is felfedezhette a gazdag múltú nagyvárost és a borvidéket, amely messze földön híressé tette Portót.

Jövőkép 

Brit tudósok utánajártak: milyen lesz a turizmus 2023-ban. A terjedelmes tanulmány fontosabb megállapításait címlapsztorinkban olvashatják.

Vízi világ Csongrádban 

Csongrád megye bővelkedik álló- és folyóvizekben, fürdője is akad szép számmal. A térség tálcán kínálja az aktív turisztikai lehetőségeket, amelyekkel a közelmúltban a Csongrád megyei Idegenforgalmi Hivatal meghívására mi is megismerkedhettünk. Olyan különlegességeket próbálhattunk itt ki, mint a koronglövészet, a sétarepülés vagy a wakeboardozás.

Fürdőváros a javából 

Gyula mindig is hangulatos kisváros volt, az utóbbi évek komoly beruházásainak köszönhetően azonban igazi gyógyüdülőhellyé vált. A belvárost – jelentős uniós pályázati forrásokból – teljesen felújították, a fürdőben komoly fejlesztések történtek, tavaly megnyílt a város első négycsillagos szállodája, helyreállították a város büszkeségének számító várat, az idén pedig további szállodai beruházások kezdődnek.

Emelt szintű turistaosztály, óriásgépek és globális partnerség 

Szeptember elsejétől Melles Botondot nevezték ki az AIR FRANCEKLM légitársaság magyarországi igazgatójává. Melles elődje, Marion Gentelet az Air France párizsi központjában folytatja. Melles 2005- ben kezdte pályafutását a légitársaságnál, a közép-európai hűségprogramokért felelős vezetőként. Egy évvel később regionális marketing és kommunikációs vezetővé nevezték ki. Melles feladata a teljes mértékben integrált magyarországi AIR FRANCE–KLM-csapat irányítása. Közvetlen felettese Philippe Maudet, az AIR FRANCE–KLM közép- európai vezérigazgatója. A fiatal szakembert terveiről kérdeztük.

Feleződik az állami támogatás? 

Kormányzati elképzelések szerint a 2010-es költségvetésben a felére csökken az idegenforgalmi adó után járó állami támogatás. A Kormányszóvivői Iroda az államháztartási hiánnyal indokolja a tervezett lépést, de hangsúlyozza, hogy döntés csak novemberben születik az ügyben.

A teszkós bróker 

Július közepén megnyílt az első Tesco Travel iroda Debrecenben. Az év végére várhatóan több tucat hazai áruházban jelenik meg az önálló utazásszervezéssel nem foglalkozó brókercég, amelynek vezetőjével nagyszabású terveikről beszélgettünk. A Tesco Travel irodák franchise-rendszerben működnek, és öt hazai utazásszervező árualapját kínálják az utasoknak.

Határidők szorításában 

Mányai Rolandot, az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkárságának főosztályvezetőjét kértük meg, hogy foglalja össze olvasóink számára a turisztikai desztinációmenedzsment-rendszerrel kapcsolatos legfontosabb aktuális tudnivalókat abból az alkalomból, hogy hamarosan itt a pályázatok beadásának határideje, egyes régiókban pedig már le is járt a határidő.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!