Belföldi csomagtúra-specialista iroda indul 

Az új utazási iroda főleg a TDM-szövetség tagjaival együttműködve belföldi ajánlatokkal kíván piacra lépni, azokat megcélozva, akik utazásuk során szeretnék valóban felfedezni a kiválasztott desztinációt.

Gyógyhelyek és ökoturizmus a sípályák helyén? 

Mit gondolnak: a globális felmelegedés hatására több turista lesz a Kárpátok hegyei között, vagy kevesebb? Meglepő módon a válasz az, hogy több. A kérdés azonban ennél jóval összetettebb, erről beszélgettünk az Európai Unió hamarosan befejeződő, Kárpátokkal foglalkozó projektje, a CarpathCC egyik kutatójával, Dr. Kondor Attilával.
Felszabadulásunk kezdőnapján indul a Wizz Air moszkvai járata

Felszabadulásunk kezdőnapján indul a Wizz Air moszkvai járata 

Szeptember 23-án, ugyanazon a napon, amikor a szovjet csapatok 1944-ben „felszabadították” az első magyarországi települést, Battonyát, elindítja régóta várt moszkvai járatát a Wizz Air légitársaság.
Egy maláj szultánnál jártunk vendégségben

Egy maláj szultánnál jártunk vendégségben 

Malajziában ugyan polgári a kormányzás, kilenc tartományban mégis találunk szultánokat. Mi az egyiknél jártunk Selangorban. 
Együttműködéssel a válság ellen

Együttműködéssel a válság ellen 

Összetartást és türelmet kér a szakmától ezekben a nehéz időkben Ali Hamrouni, a Best Reisen tulajdonosa, aki úgy véli, a válság miatt szükséges a tour-operátorok szorosabb együttműködése.
Hajóút Szegedről a Vajdaságba

Hajóút Szegedről a Vajdaságba 

A délszláv háború előtt nagy divatja volt a Vajdaság és Szeged közötti hajójáratoknak. Több év kihagyás után egy magyar vállalkozás újra kínál kirándulási lehetőséget a szőke Tiszán Szeged és Magyarkanizsa között.

Berlini gázlámpák, örmény templomok és Verespatak 

Júniusban derül ki, hogy az erdélyi Verespatak és környéke bekerül-e Európa leginkább veszélyeztetett örökségei közé.

Elektromos biciklivel a szőlőtőkék között 

Zöld sztráda görkorisoknak, kajakozás üvegfenekű csónakkal, csokiváros, ingyen wifi a sípályán – csak néhány újdonság a legfrissebb francia turisztikai kínálatból.
Randevú a rózsaszín városban

Randevú a rózsaszín városban 

A jellegzetes téglaépítészetéről „rózsaszín városnak” is nevezett Toulouse-ban elkezdődött az immár nyolcadik alkalommal megrendezett Rendes-vous en France beutaztató vásár.
Újra lesz közvetlen légi járat Szentpétervárra

Újra lesz közvetlen légi járat Szentpétervárra 

Április 28-tól heti két járatot indít Szentpétervár és Budapest között a UTair orosz légitársaság.

A világ legnagyobb légitársaságai 

A légitársaságok globális toplistájának élén az amerikai United áll, második a Delta, harmadik az Emirates lett 2012-ben. A legnagyobb növekedést a Turkish és a Lion Air mutatta. 

Az első 50 év 

Budapest egyik legszebb utcája. Télen-nyáron, legyenek bár a hó súlyától roskadozó ágak vagy nyári hőségben árnyat adó fák, az utca hangulata Párizsra emlékeztet, elegáns diplomaták, a millenniumi korból itt maradt paloták, egyházak központja, követségek, ahol a pénz sorsa eldől, bankok és brókercégek, itt lakott Ady, a múzeumok közelségében – ahogy Sárközy György igazgató mondja: Pest budai oldalán, itt, a Benczúr utcában van a Hotel Benczúr***.

Kastélyhotel nyílik a Csereháton 

Négycsillagos, 55 szobás szállodává alakítják az egykori Vécsey-Sardagna-kastélyt Hernádvécsén.

Elege van a turisztikai szakmának a szép szavakból 

Kezd elege lenni a szakmának a fióknak gyártott lobbianyagok és a meg nem valósult ígéretek tengeréből – derült ki egy tegnapi egyeztetésen.

Vízum nélkül Almásy gróf nyomában 

A turizmus fellendítése érdekében egyoldalú lépésként eltörölte a vízumkényszert 44 ország, köztük hazánk polgárai számára a Kirgiz Köztársaság.

Még a Hell Energy is szállodát épít 

Négy régióban, Észak-Magyarországon, Dél-Alföldön, Dél-Dunántúlon és Észak-Alföldön hirdették ki az ÚMFT Regionális Operatív Programok keretében kiírt Üzleti célú szálláshelyek fejlesztése pályázatok nyerteseit a napokban.

Nobu-ízek a Qatar Airways járatain 

Új menüt és borlapot kínál járatain a Qatar Airways.

Három brit járat a minőségi fapadostól 

Manchesterbe, Leeds-be és Edinburgh-ba repül Budapestről a minőségi fapadosként emlegetett jet2.com légitársaság.

Hipermodern okosságok szállodáknak, éttermeknek 

Két új hazai fejlesztést mutattak be a Turisztikai Menedzserek Szövetsége legutóbbi rendezvényén.

Zdravsztvujtye, Ural Airlines! 

Új, hetente közlekedő légijárat indult a közelmúltban Budapest és Jekatyerinburg között.

Januártól életbe lép a turizmustörvény 

Örömteli hírrel lepte meg a hallgatóságot a gyenesdiási országos TDMkonferencián Balogh Károly. A TDM-szövetség elnöke bejelentette: januártól életbe lép a turizmustörvény. Nem nálunk, Karintiában.

Nem lesz egzotikus charter az idén Budapestről 

A fizetőképes kereslet évek óta tartó csökkenése következtében az idén először nem lesz charterjárat Magyarországról egyetlen egzotikus úti célba sem.

Kiugró növekedés az orosz, japán, holland piacról 

Az idei év első felének szállásstatisztikáit átnézve érdekes tendenciákat figyelhetünk meg.

Bankok kontra befektetők 

Látszólag csendesen telnek július elso napjai. Utazási irodai csodökrol néha-néha értesültünk ugyan, de szerencsére nem nálunk, hanem Lengyelországban, Szlovákiában és Nagy-Britanniában borzolják a kedélyeket ezek az esetek.

44 év a szakmáért 

Több évtizedes szakmai múlttal a háta mögött tavaly visszavonult dr. Lengyel Márton, a hazai turizmus nemzetközi hírű szaktekintélye. A szakmai álláspontja mellett mindig következetesen kitartó professzor, a Magyar Turisztikai Egyesület (Matur) elnöke a közelmúltban bejelentette a szervezet megszűnését.

Kihagyott alkalom 

Nem használtuk ki a Nemzetközi Fürdőszövetség budapesti megalakulásának 75. évfordulóját, hogy a világ figyelmét a magyar fürdőkultúrára irányítsuk – állítja Várhelyi Tamás kutató, aki szerint megfelelő márkázással és állami kötelezettségvállalással van helyünk a világ egészségturizmusában.

Arany Érdemkeresztet kaptak a Mellow Mood tulajdonosai 

A Magyar Köztársaság Arany Érdemkereszt Polgári Tagozata kitüntetést adományozta pénteken Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter Sameer Hamdannak és Zuhair Awadnak, a Mellow Mood Hotels két ügyvezető igazgatójának.

Találkozás halfejű istenekkel 

A Vaskapu közelében, a Duna partján fekvő Lepenski Viren tárták fel Európa legrégebbi lakott települését. A nyolcezer évvel ezelőtti kultúra halfejű istenein kívül más különlegességekkel is találkoztunk szerbiai utunk során.

15 éve repül hazánkba a Turkish Airlines 

Lassan négy éve, hogy elfoglalta pozícióját Magyarországon Levend Arisoy, a Turkish Airlines igazgatója, akinek Ukrajna és Pakisztán után ez a harmadik külföldi kiküldetése. Ez idő alatt heti hatról tizennégyre növelte hazánkba közlekedő járatai számát a légitársaság, és két cargojárat is elindult Budapest és Isztambul között. Az idén magyarországi működésének 15. születésnapját ünneplő légitársaság igazgatóját az eddigi eredményekről és terveiről kérdeztük.

Örülhetnek a budapesti háromcsillagos házak 

A Malév csődjével és a fapados járatok tömeges megjelenésével átalakult a Budapestre látogató külföldi turisták összetétele, ennek a változásnak általában a háromcsillagos házak a nyertesei, míg a 4- és 5-csillagos kategória számára nem túl jók az idei év tapasztalatai – derült ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége budapesti régiójának legutóbbi ülésén.

Egy korszak lezárul 

2012-ben összesen öt szálloda megnyitása várható Budapesten, ebbol hármat egyetlen társaság, a Mellow Mood Hotels üzemeltet majd. A beruházások zászlóshajója a Buddha-Bar Hotel Budapest Klotild Palace, amely a cég elso ötcsillagos háza. A Mellow Mood Hotels elso bécsi szállodája is hamarosan nyit, ezzel az extenzív fejlodés idoszaka is lezárul. Ebbol az alkalomból beszélgettünk a társaság két ügyvezeto igazgatójával, Sameer Hamdannal és Zuhair Awaddal.

Az Öböl-térség új csillaga 

Miközben Európában és Amerikában élet-halál harcot vívnak a hagyományos légitársaságok és a fapadosok, az Arab-öböl térségében új, globális szerepet felvállaló játékosok tunnek fel. A magát a világ ötcsillagos légitársaságaként aposztrofáló Qatar Airways dinamikus hálózatbovítéssel és egy év végére megnyíló ultramodern repülotérrel veti bele magát a világméretu küzdelembe.

Születésnap Disneyland-ben, tánc a cápák között 

Új honlapot és digitális stratégiát hirdetett meg a Francia Idegenforgalmi Hivatal a napokban megtartott éves nemzetközi szakmai vásárán, a Rendez-vous en France-on.

A németek az idén is utazni akarnak 

Másfél óráig araszoltunk a dugóban, mire megérkezett a transzferbusz a szállodából a berlini ITB-re – ekkor már sejtettük, hogy idén is teltházas a rendezvény.

Berlinnel és a Thomas Cook-kal kooperál a Lufthansa 

A berlini ITB-n rendezett sajtótájékoztatón mutatta be nyári menetrendje újdonságait, online fejlesztéseit, valamint új business class-ülését a Lufthsansa.

Kinek mekkora? 

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési hivatal február 29-én közzétette az utazási irodák hatósági nyilvántartásának aktuális adatait. A szakmai köztudatban „kauciós listának” emlegetett adatsorokat átnézve számos érdekes fejleményt láthatunk.

Ryanair-Wizzair: kard ki, kard! 

Egy új útvonalat és járatsűrítést jelentett be me a Ryanair Budapesten, amely első ízben támad nyíltan a fapados versenytárs Wizzairre.

Kihívója akadt a Sziget fesztiválnak 

A Békés megyei Pusztaottlakán a szervezők bejelentették, hogy augusztus 15-20. között a 400 lakosú településen első ízben megrendezik a LikeFest-et, a „vidék legnagyobb fesztiválját”.

Öt járattal tér vissza Budapestre a Ryanair 

Az ír fapados légitársaság vezérigazgatója, a kőkemény tárgyalási stílusáról és botrányos kijelentéseiről is híres Michael O’leary személyesen jelentette be Budapesten, hogy öt járatot indít a Ryanair márciustól a Liszt Ferenc repülőtérről.

Az aranyló kupolák városa 

Kijev igazi metropolis, tele történelmi emlékekkel, különleges látnivalókkal, pezsgő éjszakai élettel, ráadásul csupán másfél órás repülésre Budapesttől.

Közvetítők és szállodák az online szép új világában 

„Nem vagyunk a Szállodaszövetség ellenszervezete” – hangsúlyozta Polgár Tibor, a Turisztikai Managerek Szövetsége elnöke, a szervezet szálloda tagozatának első összejövetelén a Mercure Budapest Budában, ahol az online értékesítés és marketing aktuális összefüggéseit vitatták meg a résztvevők.

Közösségi vásárlás a turizmusban 

Alig egy éve indultak, máris milliárdos forgalmat bonyolítanak le a közösségi vásárlással foglalkozó honlapok. A kínált termékek között hamar megjelentek a kedvezményes szállodai, éttermi ajánlatok. A szakmát megosztja a jelenség.

Bazalt, tölgy és beton a Badacsony lábánál 

Izgalmas belsőépítészeti megoldásokat felvonultató borélményhotelt avattak a közelmúltban Badacsonyban. Bemutatjuk a Bonvino Hotelt. Munkatársunktól

Nem érinti a turistákat a ciprusi belpolitikai helyzet 

Nem sokat éreznek a belpolitikai feszültségből a Cipruson nyaraló turisták, és az áramkimaradások sem érintik őket – tudtuk meg a sziget idegenforgalmi hivatalának képviselőjétől.  Munkatársunktól

Az utószezon dönti el, milyen volt a nyár 

Nagyjából a várakozásoknak megfelelően alakul az idei szezon a Best Reisennél és a Medina Toursnál, a desztinációk súlya viszont jelentősen átalakult – tudtuk meg Ali Hamrounitól, a két társaság tulajdonosától.  Munkatársunktól

Újabb csörte a Ferihegy és a chartereztetők között 

Kiverte a biztosítékot a charterező utazásszervezők körében a Budapest Airport legutóbbi döntése, hogy megszüntetik a mobilpultokat a 2B terminál indulási szintjén. Munkatársunktól

Nem csak a Mercedes fejleszt Kecskeméten 

A kecskemétiek büszkék a városukra, maguk között nemegyszer az ország fővárosaként emlegetik. Hamarosan még több alapjuk lesz a büszkeségre, hiszen gőzerővel folyik a Mercedes-gyár építése, ahol jövőre 2500 ember dolgozik majd. A gyárépítés mellett a turisztikai infrastruktúrát érintő komoly fejlesztések is zajlanak ugyanakkor a városban, amelyek állásáról a közelmúltban a helyszínen szerezhettünk tudomást a Kecskemét és Térsége Többcélú Társulás által szervezett tanulmányúton.

Két sikeres évtized a szakmában 

Az utaztatói szakmában mindenki ismeri Ali Hamrounit, a Medina Tours és a Best Reisen tulajdonosát. A csaknem két évtized alatt a hazai charteres piac meghatározó szereplőjévé fejlődött társaságok aktuális üzletpolitikáját mostanában mégis többen furcsállták. A cikkből kiderül, milyen megfontolások alapozták meg ezeket a döntéseket.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!