Az év végéig működhet a Malév-vizsgálóbizottság 

Az év végéig meghosszabbította a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját, valamint a légitársaság visszaállamosításának körülményeit és fizetésképtelenségének okait vizsgáló parlamenti bizottság mandátumát az Országgyűlés.
667 millió forint - hóeltakarításra

667 millió forint - hóeltakarításra 

Nem kevesebb, mint 667 millió forintot, azaz 2 385 000 eurót költött a Budapest Airport a téli hóeltakarító flottájának a korszerűsítésére. A nemzetközi normák szerint télen, az erős havazás kezdetétől számított egy órán belül legalább egy futópályának használhatónak kell lennie, emiatt a Budapest Airport sem takarékoskodhat a „havas flotta” felújításán, akármennyire is nehéz pénzügyi helyzetben van a repülőtér.

Új, hosszú távú járatok kellenek! 

Új járatok kellenének New Yorkból és Torontóból, egy sor desztinációra lenne igény Ázsia jelentősebb fővárosaiból is. Ennek az igénynek a konkrét repülőjáratokra váltásának céljával vesz részt a Budapest Airport légiközlekedési- és marketing csapata az idei World Routes konferencián.

Virgin üzlet nyílt a repülőtéren 

Első magyarországi repülőtéri üzletét nyitotta meg a Virgin a Budapest Airport 2A Terminálján. A Lapker Zrt. által üzemeltetett Virgin szaküzlet egy sor hiánypótló terméket kínál a terminálon, miközben a hagyományos last-minute vásárlásokhoz is kínál ajándéktárgyakat. Ez az első ilyen jellegű Virgin üzlet Magyarországon.
Szegeden indult a Budapest Airport road-show

Szegeden indult a Budapest Airport road-show 

Szegedi nyitánnyal kezdte a Budapest Airport a vidéki utazási irodák és turisztikai szakemberek számára szervezett, immár hagyományos vidéki road-showját. A szegedi Novotel Hotelben szervezett bemutatón nemcsak a budapesti repülőtér újdonságaival, hanem az itteni légitársaságok kínálatával is megismerkedhettek a hazai idegenforgalmi szakemberek.

Berlinbe és Hamburgba elmennek a Lufthansa gépei 

Nyolc induló és tíz érkező járatot töröltek a Lufthansa légikísérőinek sztrájkja miatt pénteken Budapesten - közölte Hardy Mihály, a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója pénteken az MTI megkeresésére.

Sorra nyílnak az üzletek a repülőtéren 

Nagy változást tapasztalhatnak azok az utasok, akik a következő hetekben a budapesti repülőtérről indulnak. Szeptemberben és októberben sorra nyílnak az új üzletek a 2A Terminál tranzit területén.
A leghosszabb kis-Boeinggel jön a KLM

A leghosszabb kis-Boeinggel jön a KLM 

Mostantól a legnagyobb befogadóképességű Boeing 737-essel közlekedik a KLM holland légitársaság Amszterdam és Budapest között, hogy ki tudja elégíteni az egyre növekvő igényeket. A KLM-nél kétosztályos elrendezésben 189 utast képes elhozni a fedélzetén a leghosszabb „kis-Boeing”.

24 százalékkal kevesebb járat a Ferihegyen 

A Liszt Ferenc-reptéren az idén a második negyedévben 24 százalékkal kevesebb járat közlekedett, mint egy évvel korábban, az utasok száma azonban csak 3,5 százalékkal csökkent - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.

Unicum-siker a terminálon 

Egy igazi magyar sikerterméket ismerhetett meg az utazóközönség nyáron a budapesti repülőtér termináljaiban a Zwack Unicum, a Heinemann Duty Free és a Budapest Airport összefogásában, közölte lapunkkal a repülőtér.

Budapest Airport: új járatok, sűrűbb forgalom 

Újabb járatok érkeznek Budapestre a téli menetrendi időszakban és még az ősszel növeli a járatai sűrűségét több légitársaság is. A Budapest Airportnál még tart a nyári utazási szezon, de a légitársaságok és a repülőtér már az őszi-téli menetrend megvalósítását tervezik.

A Ryanair világuralomra tör 

Az uralomra törést pedig hol máshol kezdhetné, mint Budapesten. Legalábbis ilyen mozgalmas címmel harangozta be csütörtöki sajtótájékoztatóját a Ryanair.

Így érkeztek olimpikonjaink 

Pontosan 13:21-kor ért földet a British Airways Londonból érkező aranygépe, egy Airbus A320-232 típusú repülő, fedélzetén a magyar olimpiai küldöttséggel. A menetrend szerinti járat fedélzetéről az utasok után elsőként Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke lépett le, láthatóan büszkén – volt is mire, a repülőgép rakterében jócskán volt elvámolnivaló nemesfém, a londoni játékokon összesen 17 érmet szereztek a magyar sportolók.

Megaparti a reptéren 

Nagyon sokan éjszakáztak a Budapest Airport 2. Terminálján mára virradóra, mert egyszerre ért véget a hétvégén a 20. Sziget és az Ozora Fesztivál.

Budapest Airport: mi teljesítettünk 

Pontosan 264.842.374 euró, azaz 73,6 milliárd forint. Ez a teljes összege azoknak a beruházási kötelezettségeknek, amelyeket a Budapest Airport megvalósított, sőt túl is teljesített, mivel a privatizációs szerződés értelmében a teljes összeg 260,6 millió euró lett volna. A Budapest Airport 2012. július 25-én adta át az erről szóló hitelesített teljesítési jelentést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport kedden.

Halj meg nehezen a Ferihegyen 

New York-i rendszámú sárga Chevrolet-taxik, kék-fehér amerikai rendőrautók, La Guardia repülőtéri feliratok. Ilyen kép fogadta ma azokat, akik a Budapest Airport 2. Termináljára látogattak délelőtt, ahol Bruce Willis és stábja forgatta a „A Good Day to Die Hard”, magyarul „Drágább, mint az életed” című filmjének repülőtéri jeleneteit - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport hétfőn.

Budapest Airport: ötkarikás forgalom 

Szinte egymásnak adják a virtuális kilincset a Budapest Airport terminálján a londoni olimpiára utazó és az onnan érkező magyar sportolók. Tegnap este Szilágyi Áron, az első magyar aranyérmes kardvívó olimpiai bajnok érkezése okozott nem kis felfordulást (pozitív értelemben) a 2. Terminálon, míg szombaton hajnalban a British Airways London-Heathrow-i járatával vagy harmincfős magyar kajak-kenu csapat indul útnak az ötkarikás játékokra.

Új parkolási rendszer a Budapest Airportnál 

A Budapest Airport új parkolási- és behajtási rendszert vezet be 2012. augusztus 8-án 0 órától a 2. Terminálon. Megnyitják a 2. Terminál indulási- és érkezési szintjét az autósok előtt, akik 5 perces időtartamra ingyenesen szállíthatják ki és vehetik fel az utasokat a járdánál. A fő parkolási terület az épületek előtti „katlanban” az ún. Terminál Parkoló lesz a 2A és a 2B előtt, ahol 749 autó számára építettek ki férőhelyet.

P+R parkolóként nyílik újra az 1. Terminál parkolója 

Megváltozott névvel és céllal, de ismét megnyitotta kapuit a budapesti repülőtér 1. Terminál hosszú távú parkolója. A repülőtéri parkoló mostantól a P+R rendszerhez hasonló szolgáltatást kínál, így hozzájárul a főváros környezeti- és zajterhelésének mérsékléséhez. A Budapest Airport elsősorban a főváros és az agglomeráció között naponta ingázók számára kínál rendkívül kedvezményes parkolási lehetőséget a MÁV Ferihegy vasútállomás közvetlen közelében.

Gasztrodíjat kapott repülőterünk 

Rangos nemzetközi elismerést kapott a Budapest Airport termináljain elérhető étel- és italkínálata. Az utazási iparág legbefolyásosabb kereskedelemmel foglalkozó szakújságja, a Moodie Report a közlekedési csomópontok, ezen belül a repülőterek és pályaudvarok gasztronómiai szolgáltatásaival kapcsolatos konferencián osztott ki tizenhét kategóriában díjakat, a budapesti repülőtér pedig az egyik legfontosabb kategóriában nyert.

Átalakulhat a ferihegyi catering 

A repülőgépek fedélzeti ételellátását biztosító Budapest Aeroservice Kft. tartozásai miatt múlt pénteken kapcsolta ki a cégnél az áramot a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BUD), azóta a légitársaságok meg tudták oldani utasaik ellátását - közölte Hardy Mihály, a BUD vállalati és közkapcsolati igazgatója pénteken.

Mit csinál a Budapest Airport a New York Maratonon? 

A Budapest Airport is képviselteti magát az idei New York-i Maraton futóversenyen 2012. november 4.-én. A Budapest Airport nevében Kam Jandu, légiközlekedési igazgató húz futócipőt az amerikai metropolisban, egyebek mellett azzal a szándékkal, hogy a szívbetegeket támogató alapítványok számára gyűjtsön adományokat - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Budapest Airport (BUD).

Ferihegy: a parkolás lényegében megszűnik 

"Heteken belül teljesen megújul a Budapest Airport parkolási rendszere a 2. Terminálnál, amint az átalakítási munkálatok véget érnek. A repülőtér üzemeltetője a terminál előtti utakra telepített behajtási rendszerrel nagyobb áteresztő kapacitást és magasabb szintű biztonságot vár" - tájékoztatott közleményében a Budapest Airport csütörtökön.

Hortobágyon landoltak a reptéri madarak 

Madárvédelmi szakemberek segítségével az elmúlt hetekben összesen 22 vörös vércse fiókát fogtak be a Budapest Airport Repülőtérforgalmi Üzemeltetés munkatársai, majd a madarak számára sokkal biztonságosabb Hortobágyi Nemzeti Parkba telepítették át őket.

Ötcsillagos áruszállítás Budapestre 

Menetrend szerint szombat este 20:10-kor leszállt a Qatar Airways Cargo első budapesti járata. A légitársaság Doha-Budapest-Doha járata heti kétszer érkezik a magyar fővárosba, ezzel pedig újabb fontos közvetlen kereskedelmi útvonal nyílt meg Magyarország és Közel-Kelet között, illetve közvetve a Távol-Keletre is.

Telekadó: az Alkotmánybírósághoz fordult a Budapest Airport 

Az Alkotmánybírósághoz fordult beadványával a Budapest Airport, miután a repülőtéri cég megítélése szerint az idén aránytalanul magas mértékben emelkedett a kivetett telekadó mértéke. A Budapest Airport szerint alkotmányos elveket sért a hirtelen és aránytalan mértékben megemelt önkormányzati telekadó.

Foci-EB a repülőtéren 

Nem kevesebb, mint tíz új tévémonitort helyezett ki a Budapest Airport a labdarúgó Európa Bajnokság idejére a 2. Terminál utasforgalmi részein, hogy az érdeklődők még a beszállás előtti utolsó percekben is láthassák kedvenc csapatuk meccseit. A tévés foci-kedvcsinálót a repülőtér és partnerei még megtoldották egy jelentős éttermi kedvezménnyel is.

Tarol a kánikula a repülőtéren is 

Az afrikai hőséget idéző júniusi kánikula miatt ideiglenesen felfüggesztették a gyalogos beszállítást a nappali órákban a Budapest Airport 2A termináljának forgalmi előterén. Az utasok továbbra is gyalogosan hagyják el az érkező gépeket, azonban a beszálláshoz mostantól buszok szállítják ki az utasokat.

Felülvizsgálta buszos parkolási koncepcióját a Budapest Airport 

A Budapest Airporthoz 2. Terminál előtti úthálózat fejlesztése és átépítési munkálatai átmenetileg érintik a nagyméretű járművek forgalmát, így a buszos be- és kiszállítás rendszerét is.

Rosszul lett utas miatt szállt le nálunk a Lufthansa 

Rosszul lett utas miatt szállt le nálunk a Lufthansa

Facebookon a repülőtér 

A Budapest Airporté lett Európa egyik legnépszerűbb repteres Facebook-oldala. A magyar főváros repülőtere 2010 elején indította el közösségi oldalát, ami mára az egyik legnagyobb és leglátogatottabb Facebook oldal lett az európai repülőterek között.

Gyorsító sáv: egyenlő teherviselést tartana igazságosnak az Air France KLM 

Új szolgáltatást vezet be július 1-jétől a Budapest Airport, a „gyorsító sáv” (Fast Track Lane) a korábbi Priority Lane-t váltja ki.

Terminált váltott és irodát bővített Ferihegyen a Go4 Travel 

Átköltözött az 1. Terminálról és bővítette is repülőtéri jelenlétét a GO 4 Travel utazási iroda, amely a Wizz Air légitársaság képviseletét is ellátja a repülőtéren.

Budapest Airport: új szolgáltatás a gyorsító sáv 

A Budapest Airport újabb minőségi szolgáltatást vezet be utasai számára július 1-től: a gyorsító sávot (Fast Track Lane – angolul). A szolgáltatás valamennyi utas számára elérhetővé válik egyéni döntés vagy légitársasági jogosultság alapján.

Helsinki fehér éjszakák a Blue1 légitársasággal 

Szombat óta már két finn légitársaság repül Finnországba Budapestről. Június 2-ától hetente közlekedik a Blue1 légitársaság Boeing 717-es (korábban DC-9, illetve MD-87) típusú gépe szombatonként, a nyári csúcsidőszakban pedig szerdánként is.

Budapest Airport – MUISZ: élet a Malév után 

A budapesti repülőtér mellett az utazási irodák és a tour-operátorok is alaposan megérezték a Malév csődjének negatív hatásait, mindannyian egyetértettek abban, hogy a kedvezőtlen tendenciák még sokáig éreztetik hatásukat és alaposan átrendezik a magyarországi piacot. Az idegenforgalmi szakemberek az 1. Terminál bezárása utáni helyzetben tájékozódtak a repülőtéren az idén nyári utazási szezon kilátásairól.

Az 1. Terminál utolsó munkanapja 

Kedden utoljára indít és fogad repülőgépeket a Budapest Airport 1. Terminálja, a két utolsó járat este a Wizz Air-nek az olaszországi Bariba tartó gépe (20.25-kor) és a Germanwings stuttgarti (21.30-kor) repülője lesz. Holnaptól, vagyis 2012. május 30.-tól már minden légitársaság átköltözik a 2. Terminálra.

Budapest Airport: itt forgatott a CNN stábja 

Richard Quest, a CCN Business Traveler című programjának világszerte ismert műsorvezetője és az őt kísérő stáb forgatott Budapest turisztikai látnivalóiról valamint a Budapest Airport helyzetéről a Malév csődje után. A tervek szerint a Budapesten forgatott riportműsort 2012. június 14.-én sugározza a CNN hírtelevízió.

A tervek szerint 5 évre zár be az 1-es terminál 

A légiközlekedés „fekete napján”, február 3-án a Budapest Airport 1-es termináljának is megpecsételődött a sorsa. A bezárásról tartott sajtótájékoztatót Hardy Mihály, a BUD kommunikációs igazgatója, Jost Lammers vezérigazgató és Kam Jandu légiközlekedési igazgató. A Budapest Airport 1-es terminálja május 29-én zár.

Örömlányokkal fizetett a reptéri taxitender korábbi győztese 

Örömlányokkal, 11 millió forint kenőpénzzel és egy autóval fizetett a reptéri taxitender győztese 2009-ben a repteret üzemeltető cég több vezetőjének - értesült az MTI Hírcentrum.

Új elnök a Budapest Airport élén 

Gerhard Schroedert, a HOCTIEF AirPort ügyvezető igazgatóját választották a Budapest Airport igazgatósága új elnökének a testület szerdai budapesti ülésén.

Kisvakond és retró: 75 éve repül Budapestre a cseh CSA 

Szinte az égig ér a tűzoltó autókból fellőtt köszöntő vízfüggöny a súlyos ferihegyi zivatarfelhők alatt, amikor a CSA retro festésű, pufóka Boeing 737-es gépe átgördül a függyönyön keresztül a ferihegyi terminálhoz; épp ezen a május 23-án 75 éve szállt le a CSA először Budapesten. Az égből pottyant személyzetet mivel mással köszönthetnék, mint az első számú földalatti cseh kedvenc, a kisvakond figurájával díszített tortával.

Újabb Ryanair-járat startolt Budapestről 

Újabb Ryanair-járat gazdagítja a Budapest Airport útvonal kínálatát: az ír diszkont légitársaság hetente három alkalommal repül a Billundba. A dániai kisváros a Lego-gyár központjaként, valamint az itt található LEGOLAND® park révén vált ismertté szerte a világban.

Budapest Airport: hamarosan költözés 

Három héten belül, május 29-ről 30-ra virradó éjszaka valamennyi légitársaság működését átköltözteti az 1. Terminálról a 2. Terminálra a Budapest Airport. 2012. május 30-tól az easyJet, a Germanwings, a Jet2.com, a Norwegian és a Wizz Air utasai egyaránt a repülőtér 2B termináljáról indulhatnak. Az érkezési terminál továbbra is a kiindulás helyétől függ: a schengeni övezet országaiból a 2A, a nem-schengeni zónából pedig a 2B Terminálra érkezik valamennyi utas.

LMP: gazdaságilag életképtelen a ferihegyi gyorsvasút terve 

Az LMP fővárosi frakciója szerint gazdaságilag életképtelen a ferihegyi gyorsvasút megvalósításának azon terve, amelynek alapján úgynevezett pont-pont kapcsolatot hoznának létre a Keleti pályaudvar és a Liszt Ferenc-repülőtér között.

Tényleg a Ferihegy kivégzése a cél?! 

A kormányzati portálra május 3-án került fel egy közleménynek látszó írás, mellyel a MÁV bécsi repülőtéri járatait népszerűsítették. A Budapest Airportot megdöbbentette, hogy a közlekedés valamennyi hazai ágát felügyelő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Budapestről a bécsi repülőtérre tartó új vasúti szolgáltatást hirdeti hivatalos honlapján. Nehezen érthető, miért kell a magyar adófizetők pénzén új repülőtéri munkahelyeket teremteni – Ausztriában - közölték a Turizmus Online-nal.

Megújult a reptéri rent-a-car 

Májustól valamennyi nagy nemzetközi autókölcsönző szolgáltató partner elfoglalta a budapesti repülőtér 2. Terminál új csarnoka, a SkyCourt érkezési szintjén kialakított ügyfélszolgálati pultokat. 

Örülhetnek a budapesti háromcsillagos házak 

A Malév csődjével és a fapados járatok tömeges megjelenésével átalakult a Budapestre látogató külföldi turisták összetétele, ennek a változásnak általában a háromcsillagos házak a nyertesei, míg a 4- és 5-csillagos kategória számára nem túl jók az idei év tapasztalatai – derült ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége budapesti régiójának legutóbbi ülésén.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!