Már több, mint 10 milliós utasszámnál tart Ferihegy az idén

Már több, mint 10 milliós utasszámnál tart Ferihegy az idén 

Októberben újból egymillió felett volt az utasok száma a Liszt Ferenc légikikötőben, a cargo mennyisége pedig meghaladta a 17 ezer tonnát - írja az AIRportal.hu.
A repülőtérről egyenesen a Magyar Zene Házába?

A repülőtérről egyenesen a Magyar Zene Házába? 

A Budapest Airport (BA) és a Magyar Zene Háza közös projektjeként létrejött egy kisfilm, amit egy éven keresztül tekinthetnek meg az érdeklődők a Hangdómban.
Gyengülő utasforgalom a Budapest Airportnál

Gyengülő utasforgalom a Budapest Airportnál 

A szeptemberi utasforgalom a repülőtéren a gyengülés első jeleit mutatja. A korábbi nyári hónapokban, júliusban és augusztusban 81 százalék, illetve 80 százalékos visszaépülés volt tapasztalható 2019 azonos hónapjaihoz képest.
Mennyi az annyi? Béremelés a Budapest Airportnál

Mennyi az annyi? Béremelés a Budapest Airportnál 

A Budapest Airport vezetősége a jelenlegi gazdasági helyzetet mérlegelve rendkívüli, 10 százalékos béremelés mellett döntött, amely már 2022 októberétől érvénybe lép a BUD csoport munkavállalói esetében.
Jó célért futottak a ferihegyi verseny résztvevői

Jó célért futottak a ferihegyi verseny résztvevői 

Közel 14 millió forint adomány gyűlt össze a repülőtér által szervezett jubileumi Runway Run futóverseny bevételeiből. Az adomány egy részét, 6,6 millió forintot a Budapest Airport átdta a SUHANJ! Alapítványnak, míg a fennmaradó összegből a leukémiás betegek gyógyulását segítő brit Anthony Nolan alapítvány részesül - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.
Madeira és Lanzarote debütál a téli menetrendben

Madeira és Lanzarote debütál a téli menetrendben 

Csütörtök délután újabb webinarral jelentkezett a Weco-Travel, amely értékes információkkal szolgál a turizmus szereplői számára. Ha nem tudott részt venni, most megnézheti a videót.
A Budapest Airport lett az év cargo repülőtere

A Budapest Airport lett az év cargo repülőtere 

Pénteken rendezték meg Londonban az egyik legnagyobb nemzetközi cargo médiaügynökség, az Air Cargo News éves díjátadóját. A légiszállítási ágazat Oscar-díjaként is emlegetett elismerést idén az év cargo repülőtere kategóriában a szakmai zsűri döntése alapján – megelőzve többek között a szingapúri és a brüsszeli repülőteret is – a Budapest Airport kapta. 
Repülőtéri fejlesztések: gőzerővel folytatódnak

Repülőtéri fejlesztések: gőzerővel folytatódnak 

Idén is folytatódtak a fejlesztések a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az év első felében a Budapest Airport (BA) összesen több, mint 5,3 milliárd forintot fordított különböző infrastrukturális és fenntarthatósági projektekre, így az elmúlt három és fél év fejlesztéseinek összértéke ezzel együtt már eléri a közel 80 milliárd forintot.  
Jelentős zajvédelmi beruházás a reptér környékén élők érdekében

Jelentős zajvédelmi beruházás a reptér környékén élők érdekében 

Mintegy 1,2 milliárd forint értékben indított lakossági zajvédelmi programot szeptember 1-jén a Budapest Airport a több mint tíz éve futó programjának bővítéseként. A programban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében élők zajterhelésének csökkentését segítik a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítványon keresztül.
Sűríti kairói járatait az Egyptair

Sűríti kairói járatait az Egyptair 

A téli menetrendben az eddigieknél többször repülhetünk Budapestről az egyiptomi fővárosba - írja közösségi oldalán a Budapest Airport.

Szeptembertől újabb fejlesztések Ferihegyen 

7,4 milliárd forint értékű infrastrukturális fejlesztéssorozat kezdődik szeptemberben a Budapest Airporton - tájékoztatta lapunkat a társaság.

Növekvő utazási kedv, zavartalan forgalom a budapesti repülőtéren 

Egyre többen választják újra a repülős utazást; júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma elérte a 1 294 608 főt, amely a járvány előtti, 2019-es szint 80%-a, a tavalyi év azonos időszakához képest pedig több mint 140%-os növekedést jelent - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Különleges szakácskönyvet készíttetett a Budapest Airport 

Az Így főz a világ című, formabontó úti- és szakácskönyvhöz különleges módon lehte hozzájutni. 

Hónapról hónapra közelíti a járvány előtti forgalmat Ferihegy 

Júniusban több mint 1,2 millióan fordultak meg a reptéren, ami a 2019-es utasforgalom 82 százalékát jelenti. 

Budapesten egyelőre kisebb az európai légikáosz hatása 

Egyelőre heti 10-15 járat törlésére kell számítani, ami elenyésző az összjárat számhoz képest - mondta Valentínyi Katalin, a Budapest Airport szóvivője. 

Kiterjesztik a zajvédő programot Ferihegy körül 

Négyezer ingatlantulajdonos kap hamarosan értesítést, milyen zajvédelmi megoldásokat kínál fel számukra önkéntes programja keretében a Budapest Airport. 

Mi történt vasárnap éjjel a ferihegyi reptéren? 

A 24.hu információja szerint mintegy 150-200 Budapestre érkező utas kénytelen volt a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér teljesen üres épületében éjszakázni, mert nem kapták meg a repülőkre feladott csomagjaikat.

Már a belvárosban is felcímkézhetők a bőröndjeink 

Önkiszolgáló poggyászfeladó nyílt június 13-án a budapesti Kálvin téren, ahol mostantól az utasok akár a repülőtérre indulás előtt is elvégezhetik a poggyászcímke-nyomtatást egyszerűen és könnyen bizonyos járatokra, amennyiben érvényes beszállókártyával rendelkeznek.

Egymillió feletti utasszám májusban Ferihegyen 

Közel egymillió-százezer utas fordult meg 2022 ötödik hónapjában a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, ez már csak 22 százalékkal marad el a járvány előttitől - írja az AIRportal.hu.

Visszavetheti Ferihegy forgalmát az extraprofitadó? 

A légitársaságok döntésétől függ az extraprofitadó hatása a Budapest Airport forgalmára, de a kockázatok miatt a cég folyamatosan egyeztet partnereivel – közölte az AIRportal.hu kérdésére a Liszt Ferenc reptér üzemeltetője.

Budapest Airport: nőtt a forgalom, maradt a veszteség 

Annak ellenére, hogy Budapest Airport tavalyi utasforgalma 20 százalékkal, a légiáru mennyiség pedig 36 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest, a vállalat a koronavírus-járvány második évét is komoly veszteséggel zárta: a 2021-es pénzügyi évét 143 millió euró nettó árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséggel fejezte be.

Idén 176 e-töltőállomás épül Ferihegyen 

A Budapest Airport számára a fenntarthatóság kiemelt fókuszterület, azon belül pedig az e-mobilitás a hat legfontosabb pillér egyike. Ezért is fektet nagy hangsúlyt évek óta a repülőtér üzemeltetője az elektromos töltőhálózat kiépítésére, a légikikötő kerítésén belül és kívül egyaránt. Ez a munka folytatódik 2022-ben egy hatalmas lépéssel: 176 e-töltőállomás épül a repülőtér területén a következő 3 évben a földi kiszolgálók, egyéb repülőtéri járművek, valamint az itt dolgozó partnervállalatok kiszolgáló járművei számára - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Ezek a cégek kapták a Budapest Airport partneri elismeréseit 

Az 1. Terminál épületében megrendezett eseményen a repülőtér üzemeltetője többek között a legkiemelkedőbb kereskedelmi, légitársasági, környezetvédelmi, cargo és média partnereit díjazta, akik jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér nyolcadjára is megkapja a régió legjobb repülőtere címet, és a legjobb minőségű utasszolgáltatásokat nyújtó légikikötővé váljon Kelet-Közép Európában.

Forgalomnövekedést hozott a tavasz Ferihegyen 

Vége a borongós télnek, beköszöntött a tavasz, és ez a repülőtér utasszámain is megmutatkozik. A jó idő megérkezésével márciusban tovább nőtt az utazási kedv; 2022 harmadik hónapjának utasszáma már meghaladta a 796 000-et is. A februári utasadatokkal összehasonlítva ez közel 30%-os növekedés, míg a tavalyi év azonos időszakát nézve 1170%-kal erősödött az utasforgalom - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Így készül a szezonra a Budapest Airport 

A budapesti repülőtérről a 2022-es nyári szezonban 122 desztináció és 112 város érhető el közvetlenül, 35 légitársaság járataival. A társaság mindent megtesz, hogy minőségi szolgáltatásainak köszönhetően elégedetten és stresszmentesen indulhassanak és érkezhessenek az utasok - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Turisztikai szereplő is nyert díjat az UNICEO versenyén 

A genfi székhelyű nemzetközi szövetség harmadik éve hirdeti meg Magyarországon a “Live Communication Awards” pályázatot. A díjra, a 2021-ben megrendezésre került online vagy személyes részvételű rendezvényekkel lehetett pályázni - tájékoztatta lapunkat az UNICEO.

BA-vezér: "A járvány alatti hektikusság megszűnt" 

Chris Dinsdale, a Budapest Airport (BA) vezérigazgatója az AIRportal.hu-nak adott interjúban bemutatta a várhatóan 2024-ben újra megnyíló 1-es terminál látványterveit. Valamint beszélt a 2-es terminál előtti parkoló visszaépítéséről, a világjárvány után újraépülő útvonalhálózatról és a fellendülő utasforgalom kezeléséről. 

Hihetetlenül megugrott az utasforgalom Ferihegyen 

A februári utasforgalom több mint 1000%-os növekedést hozott az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Higgadtság és zavartalan forgalom Ferihegyen 

Zavartalanul zajlik a forgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren; a felfüggesztett ukrajnai és orosz járatok kivételével minden célállomásra a menetrendnek megfelelően közlekednek a légijáratok. A Budapest Airport az Ukrajnából szervezett módon, csoportosan érkező menekülteket – a Repülőtéri Rendőri Igazgatósággal és a nagykövetségekkel szoros együttműködésben - az 1. Terminálon helyezi el, innen indulnak az őket elszállító menekítő járatok is - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Jelentős béremelés a Budapest Airportnál 

A repülőtér-üzemeltető februárban sikeresen megállapodott az üzemi tanácsokkal és szakszervezetekkel az idei bérfejlesztés mértékéről. Így átlagosan 13 százalékkal magasabb bérrel számolhatnak a BUD csoport dolgozói 2022 márciusától, egyes területeken pedig a béremelés mértéke a 15 százalékot is eléri.

2024-ben újra fogadhat utasokat Ferihegy 1-es terminál 

Dinamikus ütemben zajlanak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren történő fejlesztések; 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben összesen több mint 70 milliárd forintot fordított a Budapest Airport kapacitásbővítésre, infrastrukturális és fenntarthatósági fejlesztésekre, továbbá egyéb, utasélményt növelő háttérfejlesztésekre és digitalizációra. A beruházások eredményei az utasok visszajelzésein is egyértelműen látszanak; 2021 utolsó negyedévében a budapesti repülőtér pontszámai a nemzetközi utaselégedettségi felmérésen – a legtöbb versenytársat megelőzve – a legmagasabbak között voltak a régióban - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Szélviharban a reptéren is különleges szabályok lépnek életbe 

A viharos szél kihívás elé állítja a repülőtereket, hiszen egyszerre kell biztosítaniuk a légiközlekedés és a földi kiszolgálás folytonosságát és biztonságát.

Repülőtér: Zéró kibocsátás, energiahatékonyság, várható fejlesztések 

A Budapest Airport (BA) friss közleménye szerint egyenes úton haladnak a zéró kibocsátás felé.

Budapest Airport: 2021-es eredmények, kimagasló november 

Tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 4,6 millió utast és 183 ezer tonna légiárut regisztráltak.

A közeljövőben mégsem lesz változás a Budapest Airportnál 

A kormányfő hétfőn kijelentette, nem megfelelő a magyar és a nemzetközi pénzügyi helyzet, ezért a jövő tavaszi választásokig biztos nem vásárolja vissza az állam a Budapest Airportot.

Novemberi rekord a Budapest Airportnál 

A novemberi utasszám az októberi utasforgalmat is túlszárnyalta; 724 626 utas fordult meg ekkor a budapesti légikikötőben. 

Indulhat a Budapest Airport átvilágítása 

Elkezdődtek a Budapest Airport (BA) eladásáról szóló formális tárgyalások. A magyar kormány vezette konzorcium és a jelenlegi tulajdonos megállapodtak a folyamat feltételeiről.

Emelte a tétet a kormány 

Mesés összeg fizetnének Ferihegyért. A hírek szerint 1600 milliárd forintos ajánlatot tettek Orbán Viktorék a Budapest Airport tulajdonosainak.

Így készül a téli szezonra a Budapest Airport 

„Az idei év jobb lesz már mint a tavalyi, de nem sokkal” – hangzott el a Budapest Airport csütörtöki workshop-ján, amelyet a Terminál 1 Rendezvényközpontban tartott a repülőtér üzemeltetője az utazási irodás és légitársasági partnereknek.

Még a választások előtt az államé lehet a Budapest Airport 

A magyar kormány vezette konzorcium 4 milliárd eurót ajánlott a Budapest Airportért, a reptérüzemeltető teljes irányítása hírügynökségi források szerint még a jövő tavaszi országgyűlési választás előtt visszakerülhet a magyar államhoz - írja az AIRportal.hu.

Három új üzlet nyílt a budapesti reptéren 

A napokban ünnepélyes keretek között hivatalosan is megnyitottak a Pier 1-ben, azaz a tavaly átadott több mint 11 ezer négyzetméteres 1. utasmólóban lévő üzletek. Az új épületrész több ezer négyzetméterrel növelte meg a 2A Terminál kapacitását, minden elvárást kielégítő, kényelmes várakozást és beszállást biztosítva az utasok számára, akik nyár óta már a Relay, a Heinemann Duty Free és a Cafe Frei termékeit is élvezhetik - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Új étel- és italrendelés Ferihegyen a Wolttal 

Új szolgáltatással bővíti palettáját a Budapest Airport: Európában elsőként lép partnerségre a Wolttal, aminek köszönhetően mostantól előre rendelhetnek a budapesti repülőtér tranzitterületén található éttermekből és kávézókból az utasok - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Uniós pénzből zöldít a Budapest Airport 

A Budapest Airport is tagja annak a konzorciumnak, amely STARGATE nevű fenntarthatósági projektje keretében közel 25 millió eurós támogatást nyert el az Európai Bizottságtól. A projekt keretében a Budapest Airport 1,53 millió euró értékben valósíthat meg fejlesztéseket, amelynek 70%-át (1,07 millió eurót) az Európai Unió biztosítja, a fennmaradó összeget pedig a Budapest Airport állja. A repülőtér-üzemeltető feladata egy papírmentes, felhőalapú légiáru-kezelési rendszer kifejlesztése és megteremtése lesz, további, elsősorban a terminált, az energiahatékonyságot és forgalmi fejlesztéseket érintő fenntarthatósági projektekkel együtt - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Már 70 milliárdért fejlesztettek Ferihegyen 

2021 első 8 hónapjában újabb nagyszabású beruházások történtek a budapesti légikikötőben. Ezzel az elmúlt két és fél év alatt megvalósult fejlesztések összértéke megközelítette a 200 millió eurót, átszámítva 70 milliárd forintot - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Augusztus csúcshónap volt Ferihegyen 

Az utasforgalom meghaladta a 700 ezret, a reptéren kezelt légiáru mennyisége pedig megközelítette 15 700 tonnát augusztusban - írja az AIRportal.hu.

Friss felmérés a magyarok repülési kedvéről 

A Budapest Airport egy év elteltével ismét az utazási hajlandóságról kérdezte követőit hírlevélben és saját Facebook-oldalán - tudtuk meg a Budapest Airporttól.

Ferihegy: közel annyi utas júliusban, mint az első félévben 

Több mint félmillió utas júliusban, újra 15 ezer tonna felett a havi légiáru mennyiség - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Álomhatár feletti cargoforgalom Ferihegyen 

A rekord féléves forgalomnak köszönhetően a 12 hónapra vetített légiáru-mennyiség is soha nem látott magasságokba ugrott: a júniustól júniusig tartó egy év alatt 157 402 tonna árut kezelt a Cargo City, mellyel a repülőtér átlépte a 150 000 tonnás álomhatárt - tájékoztatta lapunkat a Budapest Airport.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!