Tovább működik a Malévot túlélő két leányvállalat

Tovább működik a Malévot túlélő két leányvállalat 

 A Budapest Airport ötéves bérleti szerződést kötött a Malév-ot túlélő két leányvállalattal, amelyek tovább üzemelnek a budapesti repülőtéren. A Malév Ground Handling Zrt. és az Aeroplex of Central Europe Zrt. irodákat, hangárokat és egyéb létesítményeket bérel a Budapest Airporttól. közölte lapunkkal a repülőtér.
Budapest Winter Invitation: sok vendégéj intő jelekkel

Budapest Winter Invitation: sok vendégéj intő jelekkel 

Rekordszámokkal zárt az idei, 6. Budapest Winter Invitation (BWI), már ami a vendégéjszakák és érkezések számát illeti. Páran azonban figyelmeztetnek: egy-két dolgot át kell értékelni.
Sürgős intézkedést kér a Budapest Airport a kormánytól

Sürgős intézkedést kér a Budapest Airport a kormánytól 

Két és fél hónappal a Malév-csődje után a magyar utasok még mindig egy sor átszállási lehetőségtől és közvetlen úticéltól esnek el. Ez idő alatt Bécsben és Prágában újabb bevételekhez jut az ottani repülőtér részben azért, mert bizonyos piacokon Magyarországon még mindig nem módosították a korábbi légügyi egyezményeket. Miközben idehaza még mindig csak a tervezett tender előkészítése zajlik, a potenciális légitársaságok és a Budapest Airport utasok tízezreit veszíti el a késlekedés miatt minden egyes hónapban.

Újabb járatok a Budapest Airportról 

Két új járatot – egyben egy új légitársaságot, valamint egy újabb, Budapesten állomásozó gépet – üdvözölhetett a Liszt Ferenc repülőtér. A magyar piacon új szereplőnek számító Transavia.com első Amszterdam és Budapest közlekedő járata csütörtökön érkezett a magyar fővárosba. Szintén csütörtökön érkezett a Wizz Air sorrendben a 6. Budapesten állomásoztatott repülőgépe, amellyel elindult a Budapest-Larnaca járat.

Elfogadta a parlament a helyi adókról szóló törvény módosítását 

Elfogadta a parlament a helyi adókról szóló törvény módosítását, amely alapján várhatóan milliárdos összegű telekadót kell majd fizetnie a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosának.
„Budapest” nevű géppel indult a Jet2.com leedsi járata

„Budapest” nevű géppel indult a Jet2.com leedsi járata 

A tervezettnél majd’ fél órával korábban, 12 óra 6 perckor földet ért csütörtökön a Jet2.com újabb járata, ezúttal az angliai Leedsből. A Jet2.com gépei heti két alkalommal teszik meg a Budapest és a Leeds/Bradford repülőtér közötti utat. Az új járattal fontos légi összeköttetés jön létre Magyarország és Nagy-Britannia egyik leggyorsabban fejlődő városa között.

Ismét félpályás üzem a Föld Órájában 

Ismét egyedülálló és látványos akcióval csatlakozik a Föld Órája elnevezésű világméretű környezetvédelmi akcióhoz a Budapest Airport. A magyar főváros repülőtere március 31-én este 8 óra 30 perckor egy teljes órára lezárta egyik futópályáját és lekapcsolta a fényeit, valamint korlátozta az energiafogyasztást az utasforgalmi területeken.

Telekadó: Tényleg ez kellett a Budapest Airportnak?! 

Egyetértett hétfőn a parlament a fideszes Riz Levente javaslatával, amely várhatóan egymilliárdos összegű telekadó-fizetésre kötelezné a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosát.

Eltolták a bringát a repülőtérről 

Egy kétszemélyes párizsi repülőút és két igen értékes amerikai retró-bringa. Ezeket a nyereményeket vihették haza a repülőtérről a Heinemann Duty Free üzlet téli kampányának szerencsés nyertesei. A szezononként más és más téma köré felépített promóció a téli időszakban az „Urban Life”, vagyis a nagyvárosi élet motívumait jelentette meg, ezek része volt az Air France által felajánlott párizsi hétvége két személynek, valamint az amerikai Electra cég két (egy női és egy férfi) városi kerékpárja. A díjakat csütörtökön adták át a SkyCourt konferencia termében.

Összefogtak a repülőtéri munkahelyek megmentéséért 

Közel harminc, repülőtérhez közeli település önkormányzati vezetője és parlamenti képviselője vállalta, hogy a Malév csődje miatt bekövetkezett válságos helyzetből történő kilábalás érdekében együttes javaslatokat és lehetséges intézkedéseket dolgoznak ki a veszélybe került munkahelyek és vállalkozások megmentéséért. Az erről szóló nyilatkozatot Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes mellett XVIII. és X. kerületi, valamint pest megyei polgármesterek és képviselők írták alá egy szerdai repülőtéri megbeszélést követően, közölte lapunkkal a Budapest Airport.

Budapest Airport: itt a lét a tét 

A Budapest Airport friss közleményében megerősítette a ferihegyi 1-es terminál bezárásának hírét, ugyanakkor bejelentette a Cargo City-projekt elhalasztását. 

Akkor mostantól Aegean-nel Athénba 

Egy hónapi szünet után mától ismét van közvetlen légi összeköttetés a görög és a magyar főváros között. A legnagyobb görög légitársaság, a Star Alliance-tag Aegean Airlines vadonatúj Airbus A 320-asa ma délelőtt pontosan 10.03-kor szállt le először a Budapest Airport betonjára. A repülőtéren az első járat személyzetét a hagyományos tortával és tűzoltó vízsugárral köszöntötte a repülőtér - közölte a Turizmus Online-nal a Budapest Airport.

Bővít a Turkish Cargo 

Kettőre emelte heti járatainak számát a Turkish Cargo. A török légitársaság teheráru-szállító leányvállalata komoly lehetőségeket lát a magyar piacon és további kapacitás-, illetve járatbővítést tervez.

Hé, már vonul is ki a Ryanair?! 

A magát Magyarország kedvenc légitársaságának beállító Ryanair sajtóközleményben jelentette be, hogy törölni „kényszerül” 13 budapesti járatát, mivel szerintük a „Budapesti Repülőtéri Hatóság” megtagadta a járatok indulási engedélyét.

A Budapest Airport 2 millióval kevesebb utassal számol a Malév miatt 

A Malév leállása miatt a Liszt Ferenc-repteret üzemeltető Budapest Airport (BA)utasszáma várhatóan 2 millióval marad el a tervezettől - mondta el Hardy Mihály, a BA kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

Országgyűlési bizottság vizsgálná a Malév és a Budapest Airport privatizációját 

Országgyűlési bizottság vizsgálná a Malév és a Budapest Airport (BA) Zrt. privatizációját, valamint a nemzeti légitársaság visszaállamosítását.

Késesek lehetnek Budapesten a frankfurti reptéri sztrájk miatt 

Késésekre lehet számítani a frankfurti repülőtéri sztrájk miatt a Budapest és Frankfurt között közlekedő járatoknál, eddig minden járat elindult, és nem érkezett jelzés törlésről - nyilatkozta Hardy Mihály, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója az MTI-nek hétfőn.

Alkotmányügyi bizottság támogatta egy bizottság létrehozását 

Általános vitára alkalmasnak találta az alkotmányügyi bizottság a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációját vizsgáló bizottság létrehozásáról szóló javaslatot. A testület hétfői ülésén a szocialisták azt kezdeményezték, hogy az elmúlt másfél év kormányzati döntéseit is tekintsék át.

Felszálltak a Ryanair első járatai 

Péntek reggel a London-Stanstedbe és Barcelonába tartó járattal tért vissza Budapestre a Ryanair ír diszkont légitársaság. Először 6 új járatot indítottak, amelyek közül kettő újnak számít, hiszen Stanstedbe és a németországi Karlsruheba eddig nem volt járat Budapestről. A másik négy desztináció: Barcelona, Madrid, Dublin és Stockholm. További 26 járatot a következő hetekben indít el a Ryanair Budapestről.

Egyeztetett Rákosmente és a Budapest Airport 

Pénteken Riz Levente, Rákosmente polgármestere-országgyűlési képviselője valamint Jost Lammers, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója tárgyalásokat folytatott a repülőtér működésével összefüggő környezetvédelmi kérdések, zajproblémák ügyében. A találkozón szó esett a Malév-csőd okozta gazdasági következményekről.

Tíztagú parlamenti bizottság vizsgálhatja a Malév és a BA privatizációját 

Tíztagú parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezi a fideszes Budai Gyula a Malév és a Budapest Airport (BA) privatizációja, valamint a légitársaság visszaállamosítása körülményeinek kivizsgálására.

Lezárták az egyes pályát a budapesti repülőtéren 

Lezárják havazás miatt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az egyes pályát - tájékoztatta Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-t. Több, Budapestre tartó járat átirányítást kért péntek reggel a bécsi repülőtérre a magyarországi havazás miatt.

Lóbéla, az utolsó Boeing is elhagyta Ferihegyet 

Nem sokkal fél 11 előtt felszállt a Liszt Ferenc repülőtérről, majd Szlovákia felé elhagyta a magyar légteret a Malév utolsó Budapesten maradt Boeing 737-ese is.

A Budapest Airport legjobbjai 

A Budapest Airport idén is átadta „Légi Oscar-díjait” 2011-ben legjobban teljesítő partnerei részére.

Budapest Airport: normál üzem a viharos szélben 

Csütörtök reggel óta tart a viharos széllel és hófúvással tomboló téli időjárás a budapesti repülőtéren, ez azonban semmilyen fennakadást nem okozott a reptéri forgalomban.

Malév csőd: elbocsátások a Budapest Airportnál 

A mai nappal a Budapest Airport hivatalosan is bejelentette, hogy csoportos létszám leépítésbe kezd a Malév csődje miatt. Az elbocsátásokról a repülőtér üzemeltetője értesítette a munkaügyi központot és egyúttal konzultációt kezdeményezett a szakszervezetekkel és a munkavállalók képviselőivel - tájékoztatta a Budapest Airport a Turizmus Online-t.

Mégis elszáll Budapestről a Hainan Airlines 

Múlt pénteken a légitársaságnál még cáfolták az AirPortal blog értesülését, ma már hivatalosan is megerősítették: leáll a Hainan Airlines Peking-Budapest járata. 

Ryanair-Wizzair: kard ki, kard! 

Egy új útvonalat és járatsűrítést jelentett be me a Ryanair Budapesten, amely első ízben támad nyíltan a fapados versenytárs Wizzairre.

Budapest Airport: talpra állunk! 

"A Budapest Airport (BUD) örömmel nyugtázza, hogy alig öt nappal a nemzeti légitársaság leállása után a Budapestről kiinduló korábbi Malév-járatok kapacitásának több, mint 60 %-ára érkezett légitársasági igény, illetve ajánlat. Ami még ennél is fontosabb: ezek a járatok a következő néhány hétben el is indulnak, így a budapesti utasoknak lényegesen kevesebbet kell majd módosítaniuk korábbi utazási terveiken" - közölte a BUD a Turizmus Online-nal.

A Budapest Airport levelet írt a Financial Times-nak 

Egészen pontosan Jost Lammers vezérigazgató, mert úgy véli: túl sok a találgatás a Ryanair-rel kapcsolatban.

A Malév kiesett kapacitásának 33%-ra van érvényes ajánlat 

- mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs vezetője a Turizmus Online-nak.

A Budapesten átutazó légi utasok "elvesztek" a BA számára 

"Elvesztek" a Budapesten átutazó légi utasok a repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. számára, a Malév múlt évi 1,5 millió tranzitutasát már senki nem fogja pótolni - válaszolta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI kérdésére hétfőn.

A Hochtief a kormány fehér könyvére hívja fel a figyelmet a leállás ügyében 

A Budapest Airport Zrt. fő tulajdonosa, a német Hochtief konszern a Malév leállása következtében az állammal szemben felmerülő esetleges követelésekkel kapcsolatban az MTI megkeresésére hétfőn közölte: nem kíván nyilatkozni szerződésekkel összefüggő kérdésekről, ugyanakkor emlékeztetett a kormánynak a Malévról készített úgynevezett fehér könyvére, amely szerint százmilliárdos nagyságrendű kifizetési kötelezettség terhelheti az államot, ha a légitársaság beszünteti a működést.

Elment a Malév, csak nehogy a fapadon végezzük! 

Sokszor vagyok bajban, ha külföldieknek magyar vállalatokat kell említenem. És most nem a tulajdonosi szerkezet szempontjából „vérmagyar” cégekre gondolok, hanem amelyek valamilyen formában az ország arcai, termelnek és nem csak, mondjuk, kész árukat adnak-vesznek üzletláncukban. Nem tudok már nagyon mit említeni (Ikarus, MGM, MOM, cukorgyárak stb). Február 3-a óta még annyira sem, amióta nincs „Malévünk”.

Készült a Malév bedőlésére a Budapest Airport fő tulajdonosa 

Nem érte váratlanul a Malév leállása a Budapest Airport Zrt. (BA) fő tulajdonosát, a Hochtief német társaságot, amely készült is ennek bekövetkeztére - közölte a cég pénteken az MTI-vel.

Öt járattal tér vissza Budapestre a Ryanair 

Az ír fapados légitársaság vezérigazgatója, a kőkemény tárgyalási stílusáról és botrányos kijelentéseiről is híres Michael O’leary személyesen jelentette be Budapesten, hogy öt járatot indít a Ryanair márciustól a Liszt Ferenc repülőtérről.

Rekord évet zárt a Budapest Airport 

Az idei év az első, amikor már a SkyCourt konferenciaközpontjában fogadhatja az újságírókat a Budapest Airport, hogy beszámoljon a tavalyi év eredményeiről és előrevetítse az idei évben vártakat, hangsúlyozta köszöntőjében Hardy Mihály a repülőteret üzemeltető vállalat kommunikációs igazgatója hétfő délelőtt rendezett sajtóreggelijükön, melyen részt vett Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója, Kam Jandu, légiközlekedési igazgató, René Droese, ingatlangazdálkodási igazgató és Alan Bork, kereskedelmi igazgató.

A nyáron újraindítja budapesti járatát a Blue1 

A SAS légitársasági csoporthoz tartozó, finnországi Blue1 fapados légitársaság a nyártól újra jár Budapest és Helsinki között.

Egy éves a budapesti Qatar Airways járat 

A Qatar Airways, a világ ötcsillagos légitársasága pontosan egy évvel ezelőtt indította Budapest-Doha járatát. Az új hosszútávú járat elindulása nemcsak a Perzsa-öböl térségének államait köti össze Közép-Európával, hanem mintegy öt órával lerövidíti az utat Budapestről Indiába, Kínába, Dél-Kelet Ázsiába és a Csendes Óceán térségébe.

Nem száll ki a Hochtief a Budapest Airportból 

Egyelőre mégsem értékesíti a német Hochtief építőipari csoport a repülőtér-üzemeltető vállalatokban - köztük a Budapest Airport Zrt.-ben - meglévő tulajdonrészeit.

Budapest Airport: nincs fennakadás a hó miatt 

Reggel óta kitartóan havazik a budapesti repülőtéren, ez azonban semmilyen fennakadást nem okozott a légiforgalomban, a repülőtér fogad és indít járatokat. A repülőtéri havas szolgálat folyamatosan dolgozik a futópályák és a gurulóutak tisztántartásán. Kisebb, 10-15 perces késések a repülőgépek indulás előtti kötelező jégtelenítése miatt előfordulhatnak.

2011 rekordév a Budapest Airportnál 

Nem kevesebb, mint 8,9%-os növekedéssel minden idők legerősebb utasforgalmát regisztrálta a Budapest Airport: összesen 8 920 653 utas fordult meg a fővárosi repülőtér termináljain.

Félmillió egyetlen palack tokajiért! 

Már közel 30 palack muzeális bor kelt el április óta a budapesti repülőtér új csarnokában, a SkyCourtban. A prémium magyar gasztronómiai termékek között is kétségkívül kiemelkedőnek számító tokaji borkülönlegességek reptéri megjelenése nagy sikert aratott a külföldi utazóközönség körében, tájkoztatta lapunkat a Budapest Airport.

Budapest Airport: Ez tényleg rekord év lesz 

Csillapodó év végi forgalom, a szezonhoz képest azonban még mindig óriási utasszám jellemezte a budapesti légikikötő novemberi forgalmát – derült ki a legfrissebb forgalmi jelentésből. Idén novemberig már közel 8,3 millió utasa volt a reptérnek, ami több mint a tavalyi egész éves forgalom. A Budapest Airport (BUD) a repülőtér történetének legforgalmasabb évét regisztrálhatja - közölte a Turizmus Online-nal a BUD.

Karácsonyi csillogás a repülőtéren 

A Budapest Airport minden eddiginél szebb és ragyogóbb karácsonyi díszítéssel látta el az 1-es, valamint a 2A és 2B terminálokat és az idén először „karácsonyozó” új utasforgalmi csarnokát, a SkyCourtot.

Kínaiaké lehet a Budapest Airport 

A kínai Hainan Airlines légitársaság exkluzív tárgyalásokat folytat a német Hochtief építőipari csoport repülőtér-üzemeltető vállalatokban - köztük a Budapest Airport Zrt.-ben - lévő tulajdonrészeinek megvásárlásáról, írja a vg.hu.

Budapest Airport: óriási októberi forgalom 

Továbbra is rekordokat dönt az utasforgalom a Budapest Airportnál. A nyaralási szezon után az október havi forgalom – a korábbi évekkel ellentétben – alig mutatott csökkenést, a repülőtér történetében először sikerült átlépni októberben is a havi 800 ezres határt. A fellendülés a jelek szerint kitarthat az év utolsó harmadában, ez pedig azt jelenti, hogy minden idők legforgalmasabb évét regisztrálhatja a budapesti repülőtér.

Decembertől indul a reptéri magazin 

A „travelAIR” magazin megjelentetésével fontos elemmel bővül hazánk legfontosabb légi kapujának kínálata, hiszen a repülőtéren megforduló magyar- és nemzetközi olvasóközönség már régóta várt egy ilyen típusú kiadványra. A Budapest Airport pályázati úton kiválasztott partnere a La Femme magazint is jegyző Silver Kiadó Kft. lett - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Budapest Airport (BA).
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!