Felhívás: május 31-ig lehet felhasználni a SZÉP Kártyát 

Mint ismeretes, a 2012-ben feltöltött SZÉP Kártya összegekből 3,5 milliárd Ft még nem került felhasználásra. A vonatkozó rendelet értelmében a kártyatulajdonosok a fel nem használt 2012-es keretüket ezév május 31-ig használhatják fel.

Online pénztárgép: időt kapott a szállodák egy része 

Ez csak azoknál a vendéglátó egységeknél volt lehetséges, amelyeknél nem az átállás megkerülése miatt döntöttek a számlázó programok használata mellett.

Ausztria a negyedik helyre csúszott vissza 

Átrendeződnek a magyar turizmus hagyományos küldőpiacai. A korábbi második helyezett Ausztria immár csak a negyedik legfontosabb a szállodai vendégéjszakák alapján.
Újratervezés

Újratervezés 

A társult tagok megbeszélésével folytatódott második napján a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) közgyűlése, ahol az ismét megválasztott vezető, Takács Ferenc köszöntötte a megjelenteket, és Kovács István főtitkárral együtt a következő évtől érvényes változásokról számoltak be.
Tanácsok a sikeres üzemeltetéshez

Tanácsok a sikeres üzemeltetéshez 

Beszámoló a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének november 20-án a Danubius Hotel Gellértben tartott 40. közgyűlésének első napjáról. 

Áfacsökkentést, nagyobb marketingkeretet kér a szállodaszövetség 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége ismét elkészítette "A magyar szállodaipar helyzetének értékelése" című anyagát, amely bemutatja az ágazat 2011-12 évi, 2013. I-VII. havi teljesítményének alakulását, a megmutatkozó tendenciákat, a szállodai vállalkozások fenntartható működésére ható körülményeket, javaslatot tesz a hotelek teljesítményének javítására.

Stratégiai tervezés híján vakrepülésben sok hazai szálloda 

 Noha az ingatlanpiaci válság hatására a szállodaiparban is felértékelődött megfelelő üzleti tervek szerepe, a BDO Hotel és Ingatlan tapasztalatai szerint a hazai szálláshelyek jelentős hányada továbbra sem él a stratégiailag megalapozott, historikus adatokra, frissített versenytárs- és környezetelemzésre épülő tervezés módszereivel.
Az MSzÉSz is csatlakozott

Az MSzÉSz is csatlakozott 

A Magyar Turizmus Zrt. idén is nagyszabású vendégbarát akciót hirdetett a világnaphoz kapcsolódóan. Az ENSZ Turisztikai Világszervezete az esemény központi témájaként a turizmus és a víz kapcsolatát jelölte meg.

Európai viszonylatban még van hova fejlődnünk 

A főszezon statisztikái alapján nagyon valószínű, hogy a 2012-es rekordév után az idei még jobb lesz a magyar turizmus számára. De hogyan teljesítettünk az európai és a régiós országokhoz képest? - kiderül a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének friss trendriportjából, amely a KSH statisztikák mellett az STR Riport átlal tapasztalt trendeket is feldolgozza. 
Nem emel árat jövőre az Artisjus

Nem emel árat jövőre az Artisjus 

A vendéglátás és a turizmus négy meghatározó érdekképviseleti szervezete előzetes egyeztetést követően elfogadta az Artisjus 2014-re vonatkozó díjszabását. A zenei szerzők, előadók és kiadók vállalták, hogy nem emelnek jogdíjat, sőt, a háttér jellegű élőzene esetében 50 százalékos díjcsökkenés is várható. A megállapodást aláírók célja az átláthatóság növelése, és annak biztosítása, hogy a becsületes jogdíjfizetőket ne érje hátrány, közölte lapunkkal az Artisjus.

Teltházat hozott a Forma1 Budapestnek 

A Magyar Hotel Monitor által rendelkezésre bocsátott adatok alapján a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) idén is vizsgálta, hogyan alakult a szállodák teljesítménye 2012-ben és 2013-ban a Forma 1 autóverseny hatására Budapesten, illetve mi a különbség a szállodák teljesítményében, ha ennek a 3 napnak a szállodai mutatószámait hasonlítjuk a teljes július hónap átlagához.

Javult a hazai szállodák teljesítménye az első félévben 

Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a nemzetközi és hazai szállodaipar 2013-as év első féléves teljesítményét elemző trendriportja. 

Romlott a bécsi és prágai szállodák teljesítménye 

Kiadta a hazai és nemzetközi szállodaipar 2013. január-májusi teljesítményét elemző legfrissebb trendriportját a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége.

Az idei "Zöld Szálloda" pályázat nyertesei 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közzétette a "Zöld Szálloda 2013 - 2014" pályazat nyerteseit. A címet 2014. december 31-ig használhatják a sikeres pályázók.

Csökkentek a szobaárak egész Európában 

Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményét elemző trendriportja.

Próbavendégek Kecskeméten 

„Profin flexibilis a szék háttámlája.” „Jó a kivetítő vászon is.” „Meg az is, hogy természetes fény van a teremben, de a szőnyegpadló nem lesz egy főnyeremény – a vörösbor ebből aztán ki nem jön.”, azonnal nyilvánvaló, szállodások méregetik szakértő szemmel a kecskeméti, vadonatúj Sheraton-ház most debütáló konferenciatermét, ahol a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége tartja idei tavaszi, XXXIX. Közgyűlését.

Csak erős idegzetűeknek! 

Aki figyelmesen tanulmányozta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) tavaszi közgyűlését megelőző nap programját, annak nyilvánvaló volt, hogy a nulladik nap előadásainak témái több mint érdekesek, ezért nagyon sokan érkeztek a közgyűlés előtti napon Kecskemétre, az éppen ekkor átadásra került Four Points by Sheratonba, amely a nemzetközi lánc első magyarországi négycsillagos business hotelként üzemelő tagja.

Meghívó a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Közgyűlésére 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége XXXIX. Közgyűlését és a Közgyűléshez kapcsolódó Szemináriumot 2013. május 8-9-én rendezik meg a Four Points by Sheraton Kecskemét Hotel és Konferenciaközpontban. 

Együttműködési megállapodás született a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével 

A Turizmus Trend és a Vendég & Hotel kiadója, a Professional Publishing Hungary (PPH) Kft. a napokban széles körű együttműködési megállapodást kötött a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével (MSZÉSZ).

Nem csúcsidőszak a karácsony a budapesti szállodákban 

A Xellum Kft. által rendelkezésre bocsátott adatok alapján az MSZÉSZ elemzést készített arról, hogyan alakult a szállodák teljesítménye 2011 és 2012 decemberében, a karácsonyi, szilveszteri időszakban, Budapesten és vidéken.

Piackutatás készül az új európai szállodai követelményekről 

A Hotelstars Union a szállodák minősítését jelenleg 270 kritérium alapján végzi, a szabályozás szerint ezeket 4 évente felülvizsgálják, hogy a hotelek szolgáltatásai folyamatosan alkalmazkodjanak a vendégek elvárásainak változásához, a technikai fejlődéshez.

Harmadikok lettünk...hátulról 

Kiadta a nemzetközi és hazai szállodaipar teljes tavalyi évi teljesítményét elemző trendriportját a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, amelyet az STR Riport és a Központi Statisztiaki Hivatal adatai alapján állít össze a szakmai szervezet.

Idén is keresik az év ifjú szállodását 

Az idei évben is megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Dr. Menyhárt Lajos Alapítványának "Az év ifjú szállodása 2012" pályázati kiírása a Szövetség honlapján. 

Megújult a MSZÉSZ honlapja 

Megújult a MSZÉSZ honlapja

Artisjus: a díjtételek csökkentését javasolják a szakmai szervezetek 

2012. szeptemberében az MSZÉSZ és a VIMOSZ mint jelentős felhasználói érdekképviseletek kapták meg a lehetőséget, hogy az Artisjus V13 (2013-ra érvényes) jogdíjtervezetével kapcsolatban véleményezési joggal éljenek a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) felé, írja szerkesztőségünknek eljuttatott állásfoglalásában a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége. 

Olcsók vagyunk... 

(MTI) - Olcsók a budapesti hotelek nemzetközi összehasonlításban - állapítható meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012. január-novemberi teljesítményéről szóló, pénteken közzé tett értékeléséből.

Több idő kell az új pénztárgépekre való átállásra! 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) állásfoglalást adott az új típusú pénztárgépek bevezetésére készített törvénytervezettel kapcsolatban, amelyben számos problémára felhívják a figyelmet.

A középmezőnybe tört Budapest októberben 

Szobafoglaltságban a középmezőnybe verekedték magukat a budapesti szállodák, de árbevételben továbbra is sereghajtók maradtunk, derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a KSH és az STR riport adatai alapján összállított, a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január – októberi teljesítményét elemző legfrissebb trendriportjából. 

Marencich-emlékérmet kapott három szakember 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2012 november 22-i Közgyűlésén Marencich emlékéremmel ismerte el dr. Erdei János, Kalla Kálmán és Vránich István kiemelkedő szakmai munkáját.

A régióban csak a szlovákok teljesítményét múltuk felül 

Megjelent a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének a nemzetközi és hazai szállodaipar 2012 január – szeptemberi teljesítményét értékelő trendriportja.

Újabb szállodákon ragyoghatnak csillagok 

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviselőiből álló Bíráló Bizottság újabb 14 szálloda pályázati minősítéséről, csillagok szerinti besorolásáról döntött és 4 db 3*-os, 1 db 3*superior és 9 db 4*-os védjegyet adományozott.

A hazai szállodaipar helyzetének értékelése 

Ezzel a címmel készített vezetői összefoglalót a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a hazai szállodák helyzetéről, amelyben a szállodák válságból való kilábalására is tesznek javaslatokat.

Belehúztak augusztusban a hazai szállodák 

Kiadta legfrissebb trendriportját a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), amely a nemzetközi és a hazai szállodaipar 2012 január-augusztusi teljesítményét elemzi. 

Megdöbbentette az MSZÉSZ-t a cafeteria adójának emelése 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megdöbbenve, s várható következményeit illetően aggodalommal fogadta az azokról a kormányzati intézkedésekről szóló bejelentést, amely szerint a cafeteria eddigi 30,94% adóterhelése 2013 január 1-vel 51,17%-ra emelkedik.

A Hilton portása lett a legjobb 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesülete 2012. őszén megrendezte a II. Országos Gunst András Portásversenyt, amelynek második fordulóját a HOVENTA-n tartották. 

Minden érintettnek van teendője 

Az Országgyűlés Sport - és turizmusbizottsága keddi ülése első felében a vendéglátás és az utazásszervezés helyzete szerepelt napirenden.

Kilencen kerültek a portásverseny döntőjébe 

Túl vannak az első megmérettetésen azok a szakemberek, akik jelentkeztek az idén második alkalommal megrendezett Országos Gunst András Portásversenyre. 

MSZÉSZ: tavaszi közgyűlés 

Felhívás a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége 2013. tavaszi közgyűlésének megrendezésére.

Díjazták az Annabellát 

A balatonfüredi Hotel Annabella kapta idén a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége által alapított Idősbarát Szálláshely díjat.

A csehekével azonos REVPAR-t értünk el júliusban 

A külföldi vendégéjszakák növekedése és a budapesti szállodák teljesítménye húzta a hazai ágazatot az idei első félévben. A Malév kiesését és a MICE vendégek csökkenését továbbra is nagyon megérzik az ötcsillagos fővárosi házak. A REVPAR nőtt ugyan, de a szállodai szobaárak emelkedése elmaradt az infláció mértékétől. Július hónapban a szobafoglaltság szempontjából az európai városok között a 17. helyre ugrott elő fővárosunk, derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének legfrissebb trendriportjából. 

Fejlődni kell kihasználtságban és REVPAR-ban 

Az idei év első hét hónapjának eredményeit értékelte szolgáltatói szemszögből Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. 

Átadták a 250. csillagos táblát 

250 főlé emelkedett a Hotelstars Nemzeti Tanúsító Védjeggyel rendelkező szállodák száma. 

Tizenhattal bővült a csillagos szállodák köre 

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara képviselőíből álló Bíráló Bizottság 2012. szeptember 13-án tartotta második ülését, mely során újabb 16 szálloda pályázati minősítéséről, csillagok szerinti besorolásáról döntöttek.

Indul az országos őszi kampány! 

Bor és gasztronómia tematikus kampányt indított szeptemberben a Magyar Turizmus Zrt. és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSzÉSz). A kampány egyik célja, hogy a lakosságot a még kint lévő üdülési csekkek érvényességi időn belüli beváltására ösztönözze a szálláshelyeken, illetve hogy a SZÉP kártya szálláshelyi felhasználását erősítse a belföldi turizmus élénkítése érdekében.

Niklai Ákos: bíztató az arab hátterű befektetők megjelenése 

Niklai Ákost, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének alelnökét kérdeztük a Colliers International napokban megjelent, a hazai szállodaipar első félévét vizsgáló jelentéséről. 

Az idei Forma 1 és a szállodák 

A Magyar Hotel Monitor által rendelkezésre bocsátott adatok alapján a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége azt vizsgálta, hogyan alakult a szállodák teljesítménye 2011-ben és 2012-ben a Forma 1 autóverseny hatására Budapesten, illetve mi a különbség a szállodák teljesítményében, ha ennek a 3 napnak a szállodai mutatószámait hasonlítjuk a teljes július hónap átlagához.

II. Országos Gunst András Portásverseny 2012 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége mint kezdeményező, a Magyar Szállodaportások Aranykulcs Egyesületével együttműködve, s a HUNGEXPO (HOVENTA) kiemelt támogatásával, 2012. szeptember-október hónapokban második alkalommal ismét megrendezi az Országos Portásversenyt.

Konzultáció indul a magyar szállodákkal 

Kühtreiber Ádám, a Continental Hotel Budapest Revenue Managere ezentúl a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége képviseletében tagja a frissen alakult Digital Distribution Task Force-nak.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!