44 programmal folytatódik az UngarischeART 

Az ausztriai magyar külképviseletek (Nagykövetség, Balassi Intézet, Magyar Turizmus Zrt.) összefogásában 2013 szeptemberétől az év végéig 44 közös szervezésű rendezvény népszerűsíti Ausztriában hazánkat, a magyar kultúrát és a főbb turisztikai attrakcióinkat. 
Szent Mihály napján térjünk haza

Szent Mihály napján térjünk haza 

A Magyar Televízió Zrt., kormányzati támogatással nagyszabású programsorozatot hívott életre Szent Mihály napjára. Három napon át több mint 1300 település kínál különleges programokat. Szeptember utolsó hétvégéjén a közmédia 5 csatornája az egész országot összekapcsolja egy, közös műsorfolyamba. A cél, hogy mindenki hazalátogasson, fedezze fel újra otthonát, akár csak egy rövid időre is. A kezdeményezés népszerűsítésében a Magyar Turizmus Zrt. is aktív szerepet vállal.
Ezreket vonzott a Kisvasutak Napja

Ezreket vonzott a Kisvasutak Napja 

A Magyar Turizmus Zrt. először 2012-ben rendezte meg az Országos Kisvasutak Napját Királyréten a hazai kisvasutak népszerűsítésére. A kezdeményezés sikerének köszönhetően 2013-ban is folytatódott a rendezvény, ezúttal a Lillafüredi Állami Erdei Vasúton és állomásain. 

A vajdasági magyar lakosságot invitálja hazánkba a Magyar Turizmus Zrt. 

A Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére a szabadkai székhelyű Pannon RTV kifejezetten a vajdasági magyar lakosságot megszólító műsort indít péntek esti főműsoridőben. 

Feltérképezték konferencia helyszíneinket 

A Magyar Turizmus Zrt. Magyar Kongresszusi Igazgatósága idén második alkalommal szervezett úgynevezett association (szövetségi) tanulmányutat, amelyen augusztus végén öt nemzetközi szövetség képviselője vett részt Svájcból, Belgiumból, Nagy-Britanniából, Olaszországból, valamint Izraelből.

Több cseh nyaralt a Balatonnál, termálfürdőinkben 

Nőtt a csehek érdeklődése a magyarországi turisztikai utak iránt - állítja a cseh idegenforgalmi irodák szövetsége (ACCK) a nyári turisztikai szezont értékelő kedden nyilvánosságra hozott elemzésében.

Arattak Kolozsváron a magyarországi ajánlatok 

Magyarország turisztikai kínálata is bemutatkozott az augusztus 19-25. között megrendezett Kolozsvári Magyar Napok című rendezvényen. A Magyar Turizmus Zrt. számos szakmai partnerrel közösen népszerűsítette hazánk turisztikai kincseit a rendezvényen felállított Magyar Turizmus sátorban.

Akadálymentes erdőjárás Lillafüreden 

A beköszöntő ősz számos izgalmas fesztivált kínál: a kalandvágyó látogató országszerte bor és gasztrofesztiválok tömegével, számos izgalmas programmal találkozhat. 

MT Zrt. a horvátországi ŠPANCIRFEST-en 

A horvátországi Varasd (Varaždin) Turisztikai Szövetsége minden év augusztusában megrendezi a koncertekkel, kulturális programokkal, kézműves vásárral színesített Špancirfest fesztivált. 

Egészséges élményeket kínálnak Fehérgyarmaton 

Egyre inkább növekszik az egészségügyi turizmus jelentősége Magyarországon - mondta a Magyar Turizmus (MT) Zrt. regionális marketing igazgatója a Szatmár-Beregi Élményliget fejlesztése című projekt rendezvényén szerdán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Fehérgyarmaton.

Látványos Magyar-nap Ausztriában Szent Istvánra emlékezve 

A Bécsi Magyar Katolikus Egyházközösség (www.katolikus.at) nagyszabású ünnepség keretében emlékezett Szent István királyra az osztrák fővárosban augusztus 24-én, szombaton.

Mire ment el tavaly a Turisztikai Célelőirányzat? 

"Mire és mennyit fordítottak 2012-ben a Turisztikai Célelőirányzatból? - tette fel a kérdést Dr. Garai István Levente MSZP-s országgyűlési képviselő. Kérdésére Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter augusztus elsején adott írásbeli választ a politikusnak.

Minden lyukba bekukkant 

Ahová kocsival nem lehet eljutni, ott gyalogosokat és tricikliseket is bevet a Google Street View. Ott vannak a Halászbástyán is. 

Kisvasutak Napja Lillafüreden 

2013. szeptember 7-én a Magyar Turizmus Zrt. és a rendezvénynek helyszínt biztosító erdőgazdaság, az ÉSZAKERDŐ Zrt. második alkalommal szervezi meg valamennyi hazai kisvasút közös ünnepét, a Kisvasutak Napját, mely a Lillafüredi Állami Erdei Vasút állomásain zajlik. 

Kaposvár: könnyű elérni, nehéz elhagyni 

A Magyar Turizmus Zrt. augusztus 14-15-re konferenciával egybekötött szakmai tanulmányutat szervez Kaposvárra, az idei „Kiváló Európai Desztinációk” magyarországi pályázatának győztes helyszínére.

Hivatásturisztikai kínálatunkról készült tanulmány Kínában 

A Pekingi United University Turisztikai Iskolája által készített „Measuring the Economic Importance of the Meetings Industry” című tanulmány 13 országot elemezve mutatja be a konferenciaturizmus szerepét és hatását az adott ország gazdaságára.

A SZÉP Kártya használatát is ösztönzi az MT Zrt. kampánya 

A belföldi utazás népszerűsítése mellett SZÉP-kártya kibővült felhasználási lehetőségeire összpontosít a Magyar Turizmus Zrt. augusztusi országos kampánya. A társaság közterületi médiában látható hirdetései a júliusi kreatívok látványelemeit és hangulatvilágát viszik tovább.

Magyar gasztronómia a cseh tévében 

A magyar konyha specialitásaival foglalkozott Csehország legnépszerűbb gasztronómiai műsora, a cseh közszolgálati televízió egyes csatornáján futó Kluci v akci (Fiúk akcióban) 2013 júliusában, 3 epizódon keresztül.

Együttműködést kötött Budapest, Belgrád és Ulm 

Több tízezer látogatót vonzott július 6-án a 10. belgrádi Hajókarnevál, amelyet Szerbia egyik legnagyobb eseményeként tartanak számon. A festői szépségű helyen tartott szabadtéri rendezvény fókuszában a Duna állt.

Hévízen és Csopakon járt a nemzetközi zsűri 

2013 júliusában huszonharmadik alkalommal kereste fel az Európai Virágos Városok és Falvak zsűrije Magyarországot.

Indul a regisztráció a 8. BWI-re 

A Magyar Turizmus Zrt. 8. alkalommal szervezi meg a Budapest Winter Invitation téli forgalomélénkítő kampányt, amelynek célja Budapest mint vonzó turisztikai desztináció népszerűsítése, valamint a főváros utó- és előszezoni vendégforgalmának növelése. 

Balneológiai együttműködés Csungkinggal 

A 16 európai és számos kínai önkormányzat találkozóján szó esett gazdasági együttműködés és befektetési lehetőségek mellett turisztikai fejlesztési alternatívákról is Csunkingban. Az előzetes egyeztetések alapján balneológiai együttműködést helyeztek kilátásba a termálvizekben gazdag város és a termálvizes nagyhatalomként számon tartott Magyarország között, közölte lapunkkal a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Osztrák turistákat toboroznak a Balatonhoz 

A Magyar Turizmus Zrt. az osztrák piacon intenzív kommunikációs offenzívába kezdett, hogy a turisztikai főszezonban minél több osztrák vendéget csábítsanak a magyar tengerhez. Ausztria közkedvelt zenei rádiócsatornáján, az FM 88,6 adón (www.radio886.at) 1 hónapon keresztül 80 figyelemfelkeltő rádió-spot lesz hallható. 

Amerikai vadászokat csábítunk hazánkba 

Az egyik legnagyobb, vadászokat utaztató amerikai cég a Cougar Corporation igazgatójával, Peter L. Hornnal folytatott tárgyalásokat a napokban a Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviseletének vezetője, Dr. Budai Zoltán.

Szuperblogot indít az MT Zrt. 

Szuperblogot indít az MT Zrt.

A Duna Karneválhoz csatlakozott a legutóbbi Nyugat Itthon 

Félidejéhez érkezett a Nyugat Itthon rendezvénysorozat. Ennek apropóján, valamint a nyár kezdetét ünnepelendő a júniusi est a Duna Karneválhoz csatlakozott a Vörösmarty téren. Az eddigi eredmények összefoglalása mellett a Szamos Gourmet Házban megalakult a Nyugat Itthon szerzőinek törzsasztala, Szamos Gabriella pedig bemutatta az erre az alkalomra készített Nyugat Itthon tortát.

Budapesti helyszínek a Luxusdoki új évadjának reklámjában 

A Magyar Turizmus Zrt. New York-i képviseletének jelentése szerint az USA Network TV-csatorna Royal Pains (magyar cím: Luxusdoki) című sorozatának 5. évadát reklámozó videoklipben hosszasan mutatják Budapestet, valamint a híres magyar “gulyást”.

Szakmai beszámoló hazánk kiemelt linzi megjelenéséről 

A Magyar Turizmus Zrt. kiemelt projektje volt a felső-ausztriai Linzben május 16. és 18. között ’Auf nach Ungarn/Fel Magyarországra’ címmel rendezett kulturális- és turisztikai fesztivál.

Továbbra is szívesen utaznak hozzánk az olaszok 

Továbbra is szívesen utaznak hozzánk az olaszok

Operafesztiválon járt Észak-Magyarország 

A Magyar Turizmus Zrt. Észak-magyarországi Regionális Marketing Igazgatósága is kitelepült a Bartók Plusz Miskolci Nemzetközi Operafesztiválra 2013. június 14-23. között. 

Belorussziában jártak a Visegrádi Négyek 

A Visegrádi Négyek (V4) közös turisztikai promóciójának részeként szerveztek workshopot a múlt héten Minszkben, ahol a tagországok képviseletei tartottak bemutatót.

Bemutatkoztunk Nürtingenben 

Hazánk a tavalyi sikeres megjelenés után idén újra meghívást kapott Soroksár partnervárosától, Nürtingentől, közölte a Magyar Turizmus Zrt. 

Elindult a Magyar Turizmus nyári kampánya 

Elkezdődött a Magyar Turizmus Zrt. által indított nyári reklámkampány. A kreatívanyagok július végéig láthatók országszerte közterületi és járműreklámokon, napi- heti- és havilapokban, valamint internetes felületeken.

A nyár a fesztiváloké és a vízparti üdülésé lesz 

A Magyar Turizmus Zrt. 2013-as belföldi kampánya egy-egy utazásra ösztönző életérzés és hangulat megjelenítésével népszerűsíti a hazai turisztikai termékeket. A tavaszi időszak „ébredés” hívószava után a nyár a fesztiváloké és a vízparti üdülésé lesz. „Nem csak vízpart!” szlogennel „zsongani” hívják a nyaralásra vágyókat, a középpontban a főváros, a Velencei-tó és környéke, valamint a balatoni régió áll. A kampány fontos célja, hogy a SZÉP kártya szálláshelyi felhasználását is erősítse a belföldi turizmus élénkítése érdekében.

Új vezetőt kapott Budapest turisztikai promóciója 

Májusban tért haza németországi állomáshelyéről Sztojanovits Kristóf, aki négy és fél éven át vezette a Magyar Turizmus Zrt. német/svájci külképviseletét. Ő vette át júniustól a Magyar Turizmus Zrt. Budapest-közép-dunavidéki Regionális Marketing Igazgatóságának (BKD RMI) irányítását.

"SZÉP" lesz az idei turisztikai szezon 

Már nyolc éve minden főszezon elején a lakosság május–szeptemberi időszakra vonatkozó utazási terveit, és ezen belül a főutazásokra vonatkozó elképzeléseket méri fel a Magyar Turizmus Zrt. Ennek eredményéről, valamint a SZÉP kártya július elsejétől kibővült felhasználási lehetőségeiről tartottak sajtótájékoztatót június 18-án, a Novotel Danube Hotelben. 

110 Turizmus Minőségi Díjas szolgáltató 

A Magyar Turizmus Zrt. az idei évben immár 8. alkalommal hirdette meg a Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázatot szállodák és éttermek részére. A 2013. évi pályázat jelentkezési időszaka február 28-ától április 12-éig tartott. Idén 28 szálloda és 5 étterem pályázta meg a Magyar Turizmus Zrt. szakmai védjegyét, a 3 évig érvényes Magyar Turizmus Minőségi Díjat. Az idei jelentkezők között 14 megújító és 19 új pályázó vesz részt, ezek közül 7 budapesti és 26 vidéki szolgáltató.

Folytatódik az intenzív osztrák roadshow 

A Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviselete – együttműködésben az Osztrák Utazási Irodák Szövetségével (ÖRV), a Corps Touristique Austria (CTA) hét turisztikai képviseletével és az Europäische Reiseversicherung társasággal június közepén 4 állomásból álló roadshow-ra indult Nyugat-Ausztriába. 

A svédeknek is Budapest a legkedvezőbb úti cél 

A legolvasottabb svéd utazási magazin, az Expressen napilap színes „Allt om Resor” mellékletének júniusi számában összeállítást közölt a legkedvezőbb ár-érték arányú úti célokról.

Sikeres V4 turizmus rendezvény Stockholmban 

„Heart of Europe Garden Party” címmel közös rendezvényt tartott a magyar, cseh, lengyel és szlovák turisztikai marketingszervezet a svéd fővárosban június 11-én.

Az osztrák turisták eurója idén még többet ér Magyarországon 

Az ausztriai statisztikai hivatal, a Statistik Austria (www.statistik.at) frissen publikált elemzése szerint idén is Magyarország számít az egyik legkedvezőbb ár-érték arányú turisztikai célországnak, ahol a legtöbbet ér az osztrákok nyaralásra szánt pénze, közölte a Magyar Turizmus Zrt. 

Prémium Magyar Napok Prágában 

A Magyar Turizmus Zrt. csehországi képviselete és Nyugat-Dunántúli Regionális Marketing Igazgatósága, valamint a Prágai Magyar Nagykövetség Külgazdasági Osztálya és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara közös szervezésében június 4-én és 5-én zajlott Prágában a Prémium Magyar Napok rendezvénysorozat. 

Balaton-díjat kapott az MT Zrt. belföldi igazgatója 

Balaton-díjat adományozott a Balaton Szövetség Mártonné Máthé Kingának, az MT Zrt. belföldi igazgatójának. 

Baltikumi roadshow 

A Magyar Turizmus Zrt. és Hévíz városa szakmai roadshow-n vett részt május 28-30. között a balti köztársaságok fővárosaiban. 

Indul a nyári szezon a Velencei-tónál 

A régió turisztikai eredményeinek ismertetésével és a térség legújabb turisztikai fejlesztéseinek bemutatásával nyitották meg az idei szezont a Velencei-tónál.

Nagyközönségi rendezvényekre települ ki az MT Zrt. 

A Magyar Turizmus Zrt. júniusban az alábbi nagyközönségi rendezvényeken várja turisztikai információval az érdeklődőket:

Olasz roadshown a Magyar Turizmus Zrt. 

A Magyar Turizmus Zrt. olaszországi képviselete is részt vett az olasz piacvezető turisztikai holding, a TTG Italia által szervezett szakmai roadshow milánói és római állomásain. 

Sikeres magyar megjelenés a moszkvai MITF 2013 vásáron 

A Magyar Turizmus Zrt. oroszországi képviselete ebben az évben is részt vett a „MITF 2013” kiállításon az új, Moszkva szívében található Gosztinnij Dvor kiállítási csarnokban május 16. és 18 között. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!