Friss

Bezár Madrid emblematikus helye
Lehúzzák a rolót Madrid egyik, 140 éve nyitva tartó flamenco bárjában.

Ha úgysem készül most Új-Zélandra, az nem is baj
Erős földrengés rázta meg a szigetország partjait, szökőárriadót rendeltek el.

Pékáruból főznek vodkát Amerikában
Az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem jegyében eladatlan pékáruból készít vodkát egy Misadventure Distillery nevű kaliforniai szeszfőzde.

Nem bízik a vakcinaútlevelek bevezetésében a Ryanair
Michael O’Leary szerint idén nyáron a 2019-es forgalomnak csak a 60-70 százalékát bonyolíthatják le, mert ugyan a PCR-tesztek ára csökkenhet, a vakcinaútlevelet túl későn vezetik be - értesült az AIRportal.hu.

Palágyi Eszter a Balatonnál folytatja
A nyitásra váró Matild Palace executive chef pozíciójából Szigligetre igazolt a Michelin csillagos Costes egykori séfje.

Lezár két hétre az ország
Az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó zárását jelentette be Gulyás Gergely miniszter csütörtökön. A szállodákra és a vendéglátóiparra vonatkozó bértámogatást és adókedvezményt kiterjesztik azokra a szektorokra, amelyeknek most be kell zárniuk.

ÚJRANYITÁS: A vendégek előbb látnak minket, mint mi őket
Mi a reputáció? Milyen a jó reputáció? Miért fontos, hogy mit gondolnak rólunk a vendégek? Hogyan kezeljük helyesen a vendégvéleményeket? Hogyan függ össze a vendégvélemény és a bevétel? Gondos Kitti, az Everguest reputation menedzsere a vendégvélemények jelentőségére, valamint az újranyitásig hátralévő teendőkre hívta fel a figyelmet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének február 25-i webináriumán.

Március 8-tól igényelhető az újraindítási gyorskölcsön
A kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt március 8-tól igényelhetik a vállalkozások az MFB Pontokban - közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csütörtökön az MTI-vel.

Palermóban nyit új bázist a Wizz Air
Megnyitják 42. bázisukat Palermóban. 2021 júniusától két Airbus A321 típusú repülőgép áll szolgálatba Palermo repülőterén. A negyedik olaszországi bázis megnyitásával egyidejűleg, júniustól 7 új útvonalat indítanak Palermóból és 4 további belföldi járatot Bologna, Brindisi, Pisa, Milánó-Malpensa és Catania repülőteréről.

Négy szakmai szervezet új kiadványa
Általános irányelvekről, a járványhelyzetben lévő megfelelő magatartásról és az utalványok fontosságáról szól egy új kiadvány.
Ilyen lesz új sárvári Tourinform
A város főterén, megnyitása után az egész település kapuja és fogadószobája lesz az új 150 m2-es Tourinform iroda. – Sárvár járvány utáni arcát mutatja már az impozáns épületben létrejött információs pont – fogalmazott Ágh Péter országgyűlési képviselő.
Javuló kilátásokra építette költségvetését Hévíz
A múlt évi bevételi adatokra alapozva, de a fellendülő belföldi turizmus nyomán emelkedő bevételekre számítva készült el Hévíz idei költségvetése - közölte a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Meghosszabbították a Széchenyi Kártya Program válsághiteleit
A Széchenyi Kártya Program kríziskonstrukciói 2021. december 31-ig már biztosan a vállalkozók rendelkezésére állnak, miután a kormány 2021. június 30-ról az év végéig meghosszabbította a hitelek igénybevételi lehetőségét - közölte a programot koordináló KAVOSZ Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Nyitnikék: a budai Tranzit is belevágott
A novemberi korlátozások óta zárva Bel-Buda egyik ismert találkozóhelye, kávézó-bisztrója, ám a tulajdonos most úgy döntött, elég, március 1-vel kinyitnak.
Egy dél-afrikai ország új turisztikai vállalkozása
Angoláról van szó, amelynek 1600 kilométer hosszú tengerpartja a sporthorgászok igazi paradicsoma.
Szállj fel egy repülőre, valahol biztos földet érsz
Olyan repülőjáratok indulnak Ausztráliában, amelyeknél az utasok nem tudják előre az úti célt. A meglepő ausztrál szolgáltatásról a BBC nyomán ad hírt a telex.hu portál.
Átmeneti adómentességet az ágazat vállalkozásainak!
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) javasolja, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel az önhibájukon kívül nehéz helyzetben lévő vállalkozások esetében központilag függesszék fel a Főpolgármesteri Hivatal és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által indított hatósági beszedési megbízások kiadását.
Apátsági sörkultúrát teremtenek a bencések Magyarországon
Trappista útmutatások alapján, de magyar konyhában fejlesztett receptekkel teremtene virágzó apátsági sörkultúrát a Pannonhalmi Bencés Főapátság Magyarországon. A tavaly nyílt sörfőzdében immár teljes a belga monostori hagyományokból született sörkínálat.
Rekordszámú stranddal folytatódik a Mozdulj Balaton! programsorozat
Minden korábbinál több önkormányzat, illetve strand csatlakozott a 2004-ben indult, Mozdulj Balaton! strandi szabadidős sportprogram-sorozathoz, amelyet idén 18,1 millió forintos költségvetésből terveznek megvalósítani - derül ki a rendezvénysorozatot menedzselő Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) legutóbbi ülésén elfogadott tervekből.
Új utasszállító a KLM flottájában
Az amszterdami Schiphol repülőtéren landolt az első KLM Cityhopper Embraer 195-E2.
A fesztiválokról sportrendezvényekre váltana Zamárdi
Zamárdi már csak egyéves szerződést kíván kötni a Balaton Sound szervezőivel, ugyanakkor megállapodást írt alá arról, hogy a Balaton-átevezés idén nyártól Zamárdiba költözik - közölte Csákovics Gyula (független) polgármester kedden az MTI-vel.
Nyárra telt házat vár a Hotel & More
Klemm Balázs, a Hotel & More Group tulajdonosa, vezérigazgatója a 2020-as és a 2021-es turisztikai idényről és a szektor jövőbeli kilátásairól.
Szeptemberig meghosszabbították a bértámogatást a britek
A brit kormány szeptember végéig meghosszabbította azt a bértámogatási rendszert, amelynek alapján a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások miatt munka nélkül maradt, de el nem bocsátott alkalmazottak bérének nyolcvan százalékát a költségvetés folyósítja.
Csalódottak az osztrák turisztikai vállalkozások
A szövetségi kormány március elsején bejelentett döntése jelentősen elmaradt a turizmus területén dolgozó vállalkozások reményeitől, várakozásitól - számol be a GD Consulting.
Még egy hotel épül Debrecenben
Öt hotellel bővül a szálláskínálat hamarosan Debrecenben, a Mester és a Csap utca sarkán is építenek egyet.
Pontosítják a szeszes italok keverékeire vonatkozó címkézési eljárásokat
Társadalmi véleményezésre bocsátották a Bizottság felhatalmazáson alapuló rendeletének tervezetét.
Tervezzen hordható szegedi papucsot!
A szegedi papucs újragondolására írtak ki pályázatot, amelyre bárki beadhatja a mai kor elvárásainak megfelelő, hordható lábbeli terveit, a legjobb alkotásokból a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában nyílik júniusban kiállítás - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A Seychelle-szigetek lakói megcsinálták
Ugyanis a világon az elsők között érhetik el a koronavírus-járvány elleni hatékony védelmet jelentő nyájimmunitást. Ami a turizmus visszatérése miatt számukra létfontosságú.
A titokzatos Banksy e héten talán Reading-ben járt
Hiszen a világhírű graffitiművész egy összekötözött lepedőkkel szökő foglyot ábrázoló festményt alkotott keddre virradóra a híres readingi fegyház téglafalán.
Karantén helyett karperec
Egy most bevezetett újítás szerint elektronikus karperecet kapnak az Izraelbe érkező utasok.
Gyenes Ákos: Aki nem készül fel időben, az komoly versenyhátrányt szenved
Mitől lesznek elégedettek a vendégeink? Milyen árazási politikát kövessünk az újranyitáskor, hogy a lehető legmagasabb bevételt érjük el? Milyen marketing kampányokkal hívhatjuk fel magunkra leginkább a figyelmet? Az Everguest személyre szabott „RESTART” újranyitási akciótervéről és egyedi ajánlatáról kérdeztük Gyenes Ákos revenue management üzletág vezetőt. (x)
Takács Márton a Moore Globalnál folytatja
A turisztikai szakember korábban a BDO Hotel és Ingatlan üzletágának munkatársa volt, március 1-től a Moore Globalnál kamatoztatja szaktudását.
Új szolgáltatás az Emirates turistaosztályán
Az utazók nagyobb személyes teret élvezhetnek a fedélzeten, és akár három üres, szomszédos ülőhelyet is foglalhatnak maguknak.
Újabb podcast a szakma fiataljaitól
A turizmussal és vendéglátással foglalkozó diákszervezet a Corvinus Tourism Club idei első podcastjában szállodaipari szakemberekkel beszélgetett.
Közös tánccal üzennek a vendégeknek egy vecsési szálloda munkatársai
A koronavírus-járvány fokozottan sújtja a szállodaipart, számos létesítményt talán örökre be kellett zárni. A vecsési Hotel Stáció azonban más utat választott. Tánccal és jókedvvel is küzdenek a túlélésért, és köszönik meg az eü-dolgozók és a kormány segítségét. Jerusalema-tánc Magyarországon először! - írja a mandiner.hu.
Márciusban mutatja be az EU az oltási igazolásra vonatkozó javaslatát
Az Európai Bizottság még ebben a hónapban bemutatja a koronavírussal összefüggő új digitális immunitásigazolásra, másnéven zöld igazolványra vonatkozó jogalkotási javaslatát; az intézkedéssel az európaiak szabadabb utazását szeretnék elősegíteni - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfői Twitter-üzenetében. A belga külügyminiszter elvetette, hogy országa csatlakozzon egy ilyen közös európai rendszerhez.
Nem igaz, hogy moszkvai vakcinajáratokat tervez a Lufthansa
Cáfolta az AIRportal.hu-hoz eljuttatott hivatalos válaszában a Lufthansa azt a megjelent híresztelést, hogy a moszkvai Domogyedovó reptér tranzitzónájában exkluzív várót alakítana ki oltópontnak, és hogy vakcina-chartereket indítana oda.
Kinyitottak Horvátországban a vendéglátóhelyek teraszai
Kinyitottak a kávézók és éttermek teraszai hétfőn Horvátországban, a vendéglátósok mintegy 75 százaléka élt ezzel a lehetőséggel a korlátozások feloldását követően - közölte a helyi sajtó hétfőn.
Kié a Fertő-tó? És milyen megaprojektet terveznek oda?
Új vitát generálhat Magyarország és az Európai Bizottság között a Fertő-tó.
Ausztriában húsvétra nyithatnak a kerthelyiségek
Ausztriában csak az éttermek kerthelyiségei nyithatnak ki húsvét előtt, továbbá engedélyezik az ifjúsági sporttevékenységet szabadtéren, de a részvétel feltétele a negatív koronavírus teszt lesz.
Korszerű sörcsapoló automata koncepcióját mutatták be
Egy Victor Manufacturing elnevezésű céggel közösen kiötlött, mozgatható önkiszolgáló „Sörállomások” (Beer Stations) koncepcióját lebegtette meg egy Hoshizaki nevű, hűtő- és jéggyártó gépeket alkotó társaság.
Szabad a beutazás ezekből az országokból
Néhány országból korlátozás nélkül lehet mostantól beutazni Magyarországra.
Ausztria nyit is, meg nem is
Fokozatos és területileg eltérő nyitási megoldások az osztrák turizmusban. Voralberg-ben már nyithatnak a vendéglátóhelyek.
Bezárt a Liberty
Az alapító tulajdonosok hozzánk eljuttatott információja alapján bezárta magyarországi irodáját a Liberty.
Teljes a káosz az oltási útlevelek területén
Egyre több az oltási útlevél, és egyre kevésbé világos, mi szerint ítélik majd meg egymáséit az egyes államok.
Búcsúzik a Fricska
Mától bezár a Fricska Gastropub. Azt ígérik ezzel kapcsolatos bejegyzésükben, hogy csak átmenetileg. Reméljük, be tudják tartani ígéretüket.
Virtuális sétával is bejárható lett a Kossuth tér
Virtuális sétával is bejárható lett a Kossuth tér, az érdeklődők a Nemzet Főterével kapcsolatos ismereteiket játékos formában, kérdéssor kitöltésével is gyarapíthatják - olvasható az Országgyűlés Hivatala Közgyűjteményi és Közművelődési Igazgatósága által pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Kicsit lazítanak a német szigoron
Lazították az új típusú koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozások rendszerét Németországban hétfőn, annak ellenére, hogy ismét növekszik az új fertőződések száma.