Hogyan lehet a céljaink szolgálatába állítani a Facebookot?

Klausz Melinda közösségi méda szakértő az Utazás kiállításon "Milyen hatékonysággal használják a turisztikai szolgáltatók a social media eszközöket?" címmel tartott előadást. A hallgatóság gyakolati tippekhez jutott a hirdetések és vendégelérések témakörében, és a turizmusonline.hu olvasói is megismerkedhetnek ezekkel.

A közösségi médiában nem csak az a tartalom, amit a cég meg akar osztani magáról, hanem ahogy a neve is mutatja, ez egy közösség által létrehozott információ halmaz. A megjelenéseket érdemes visszaforgatni (egy vendég posztját, amiben megjelölte a céget, újraosztani), mert szívesebben kattintanak a felhasználók a valódi emberek élményeire, mint a hirdetésekre. 

A Facebook felhasználók 76%-a megoszt a vakációja alatt valamilyen tartalmat, ugyanez az Y generációra vetítve 97%. Ráadásul ez utóbbi korcsoport 84%-a más utazási fotója alapján választja ki a saját utazási célpontját. Fontos szem előtt tartani, hogy hány felületen vagyunk valóban jelen. A regisztráció még nem jelenlét, a felületeket tudatosan, rendszerben kell használni. Fontos, hogy például egy poszt át tudjon navigálni a saját oldalunkra, ha nincs benne link, nagyobb eséllyel görgetik tovább a felhasználók.

Mintha elméletben mindenki tudná, de a gyakorlatban nem mindig kerül alkalmazásra, hogy a közösségi oldalnak mindig a lehető legfrissebbnek kell lenni. Ehhez hozzátartozik a történtek megfelelő kommunikációja: például, ha van egy díj vagy fontos visszacsatolás, érdemes megosztani, de még többet ér mérföldkőnek jelölni, hiszen erre külön felhívja a figyelmet a Facebook.

Tudjunk meg mindent

Az analitika sokat fejlődött az elmúlt években. Klausz Melinda beszélt arról, hogyan lehet jobban megismerni, és így személyre szabottabban, célzottabban elérni a (leendő) vendéget. Kettőt említett: a Facebook pixel, és a Google remarketing egy-egy analitikai eszköz, amelyekkel növelhető a hirdetés hatékonysága. Segítségével a vállalatok megtudhatják, hogy kik, mikor, mit csináltak az oldalon, és reagálhatnak rá. Például, aki csak nézelődik a honlapon, annak lehet hangsúlyozni, hogy a cég miben különleges, miért érdemes választani. Ha kosárelhagyó (foglalt, de nem véglegesítette) akkor vissza lehet csábítani az oldalra, ha viszont vendéggé vált a fogyasztó, újra meg lehet keresni ajánlatokkal.

Ezekkel fel lehet térképezni a rajongói követői bázis összetételét és az elért személyek számát. Akik látták a hirdetést, ők befolyásolhatóak ezzel. Az aktív felhasználók száma pedig azt mutatja meg, hogy kik a tényleges érdeklődők, akik megosztanak, lájkolnak és kommentelnek. Ezek segítségével könnyedén kiderül, hogy akit megszólítunk, el is érjük-e.

A Facebook pixel, a követő kód adatbázisnak minősül, be lehet vonni a hirdetésbe. A célcsoportot adatbázis alapján is meg lehet határozni. Ilyenkor az email cím alapján megy Facebookon a hirdetés. Ha látható, hogy a vendég mit foglalt korábban, az alapján lehet célzottan hirdetni. Például egy családosnak gyermekprogramot, egy párnak inkább romantikusat.

Milyen legyen a hirdetés?

Kérdés, hogy a tartalom megszólítja az embereket, vagy a felhasználó úgy érzi, hogy már megint csak el akarnak neki adni valamit. A hirdetési költséget úgy lehet optimalizálni, ha a cégek organikus módon szólítják meg a vendéget, és utána neki hirdetnek. Ráadásul a Facebook automatikusan hátrébb sorolja azokat a posztokat, amelyekben szerepel a százalék, kedvezmény vagy akció szavak.

Bejegyzés kiemelésére nem igazán érdemes költeni, mert az éjjel is fut, és a Facebook optimalizálja, nem pedig az adott cég dönti el, hogy kihez szóljon, és mikor. Ezzel szemben a hirdetéskezelő finomhangolható, például be lehet állítani, hogy éjfél és reggel 6 között ne jelenjen meg.

Rövidebb, 2-3 hetes kampányokban érdemes gondolkodni, mert akkor kevésbé unja meg a célközönség. Egy hirdetést futtatni hiba, a többféle jobban teljesít. Ráadásul szükség van hirdetésmentes időszakokra, mert ha valaki nem hagy szünetet, megnő a hirdetéseinek az egységköltsége. 

Hasznos lehet beállítani a hirdetésvariációkat, beállítani a hirdetés helyét és típusát. Itt azonban még nem lehet hátradőlni, egy utánkövetésből kiderül, hogy mi működik, mit kell megtartani, és mi nem, ezt pedig kidobni.

Végezetül érdemes belegondolni abba, hogy ma már szinte mindenkinek van a telefonján internet, legtöbben használnak Facebookot, vagy Googlet, éppen ezért talán még soha nem volt ennyire egyszerű megismerni" és elérni a vendéget, majd vissza is ellenőrizni a hirdetés hatékonyságát. A turizmus vált az egyik legdigitalizáltabb szektorrá, tehát ha eddig nem, mostmár igazán érdemes ezekkel a felületekkel tudatosan foglalkozni. Kalandra fel!


Húsvéti szafari Nagykőrösön

Húsvéti szafari Nagykőrösön 

A tavaszi szünet első napján újra kinyitja kapuit Magyarország első és egyetlen autós szafari parkja.
Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben

Különleges kápolnát tártak fel Veszprémben 

A 80 éve püspökké szentelt Mindszenty József egykori székhelye is megújul a beruházás során.
Banksy-kiállítás nyílik Budapesten

Banksy-kiállítás nyílik Budapesten 

A művész több mint száz alkotását lehet majd megnézni május 3-tól a Király utcai Komplex Kiállítóteremben.
Túrák és családi programok Székesfehérváron

Túrák és családi programok Székesfehérváron  

Íme a legjobb húsvéti programok és kirándulások a városban a hosszú hétvégén.
XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt

XIX. századi borospince az Árpád-kori romok alatt 

A Wenckheim-pincét egy domb alá fúrták be, melyen a Csolt nemzetség által emelt monostor romjai állnak.
Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke?

Milyen legyen a Feneketlen-tó környéke? 

Az április 30-ig véleményezhető terveken új stégek és a tóval kapcsolatot teremtő sétányok láthatók.
Húsvét a Skanzenben

Húsvét a Skanzenben 

Húsvétvasárnap és hétfőn a régi falusi húsvéti ünnepeket kelti életre a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között

Hazai projekt az Új Európai Bauhaus Díj jelöltjei között 

A „Együttműködés a közösségekért" című magyarországi projekt célja egy multifunkcionális tér létrehozása a Józsefvárosban.
Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz

Váratlan helyről érkezett segítség a budapesti beutazó turizmushoz 

A brit nézők körében közel két évtizede töretlenül népszerű BBC-műsor, "A Gyakornok" versenyzői legutóbb a magyar főváros turisztikai kínálatát is népszerűsítve versenyeztek egymással.
Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum

Érseki birodalom, pusztatízes és a kihagyhatatlan Paprikamúzeum 

Élményekben gazdag látnivalók, jó hangulat és kellemes tavaszi idő jellemezte a MUISZ kalocsai szakmai programját.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.