Hol fognak idén nyaralni a magyarok?

Több médium is lehozta annak a nem reprezentatív felmérésnek az eredményét, mely szerint idén Törökországnak le kell mondania a magyar utasokról, mi több, honfitársaink Egyiptomot, Tunéziát és Görögországot sem fogják választani a nyári szezonban. A kutatás legfőbb állításainak közlésén túl megkérdeztünk néhány hazai utazásszervezőt, akik szerint a kép ennél jóval árnyaltabb.

Alaposan átalakítja nyaralási szokásainkat idén a terrorfenyegetettség, nemtől és kortól függetlenül megfontoltabban választunk úti célt – állítja a Szallas.hu előfoglalási adataira és friss, nem reprezentatív kutatására hivatkozva. Hozzáteszik, hogy a legtöbb magyar vendégről valószínűleg Törökországnak kell lemondania, miközben tovább nőhet a belföldi turizmus, azon belül is leginkább a Balaton forgalma, illetve a külföldi nyaralóhelyek körében Horvátországé.

A Szallas.hu kutatásából az derül ki, hogy 10 megkérdezettből 9-et befolyásol, és körültekintőbbé tesz a terrorfenyegetettség a nyaralási célpont kiválasztása kapcsán. Az óvatosság ráadásul nemtől és kortól függetlenül gyakorlatilag egyforma mértékben megfigyelhető, ennek eredményeként a magyarok idén olyan klasszikus nyaralóhelyeket utasítanak el, mint például Törökország, Tunézia, Egyiptom és Görögország – szól a Szallas.hu közleménye.

Az információk a Szallas.hu 2016. március eleji előfoglalási adatain, valamint a 2016. március 16-23. között történő online felmérés adatain alapulnak, melyben 1151 – 18-75 év közötti – internetező vett részt. A kutatás adatai nem reprezentatívak a hazai lakosságra nézve, de az utazók körében végzett felmérés a főbb tendenciák felvázolására alkalmas.

A kép ennél jóval árnyaltabb

A fenti közlemény több médiumban is megjelent azzal a következtetéssel, hogy idén egyáltalán nem utaznak a magyarok többek között Törökországba, Tunéziába és Egyiptomba. Megkérdeztünk erről néhány utazásszervezőt, akik nem látják ilyen sötéten a helyzetet.

A hazai – Egyiptomot, Tunéziát, Törökországot és Görögországot is kínáló – tour-operátorok szerint az általános tendencia szerint kissé gyengébb az előfoglalási időszak a tavalyinál, ennek oka viszont nem az, hogy az emberek nem utaznak ezekbe a desztinációkba, hanem az, hogy kivárnak, így erős last minute-szezon várható az ide foglalók körében. Van, ahol a görög foglalások a tavalyihoz hasonlóan alakulnak, de azt is elmondták az utazásszervezők, hogy a többi népszerű úti cél – Horvátország, Bulgária, Spanyolország, sőt, Görögország is – telített lesz idén, és nem is bírna el még több turistát.

Egyiptom még mindig népszerű

Kerekes Gábor, az Egyiptom-specialista Express Travel International (ETI) magyarországi irodavezetője kérdésünkre elmondta: az ETI budapesti indulású egyiptomi útjaira eddig 3-4%-kal többen foglaltak az előfoglalási időszakban, mint tavaly. Még úgy is, hogy előfoglalásban idén nem választható a Budapest-Sharm El Sheikh-járat (csak a május 7-én induló Budapest-Hurghada járat), sőt, még néhány euróval emelkedtek is az árak a tavalyihoz képest. A bécsi indulások tekintetében kissé érezhető, de nem számottevő a visszaesés, de márciusban és áprilisban egyébként jelentős számú magyar turista utazott Egyiptomba Bécsből.

Idén később foglalnak az utasok

Füri Mihályné, a Kartago Tours cégvezetője elmondta, hogy az utazásszervezőnél rosszabb az előfoglalás, mint 2015-ben – egyértelműen érezhető, hogy az utasok idén kivárnak. Azokba az úti célokba azonban, ahol nem történt negatív esemény, az előfoglalások a tavalyinál jobbak, de a görögországi előfoglalásokban sem érezhető visszaesés. Füri Mihályné hozzátette, hogy ez nem az utazások átcsoportosítását jelenti, vagyis akik Egyiptomba vagy Tunéziába készülnek, azok várhatóan oda is fognak utazni – tehát nem cserélik le eredeti úti céljukat például Bulgáriára vagy Spanyolországra –, csupán a szokásosnál később foglalnak. A cégvezető kiemelte: nem szabad elfelejteni, hogy teljesen más viszonyok között hasonlítunk össze számokat – az elmúlt időszakban ugyanis szinte minden évben dupla annyi volt az előfoglalás az eggyel korábbihoz képest, idén pedig, ha nem is fordult meg a trend, de a bizonytalanság miatt valóban kevesebb az előfoglalás 2015-höz képest. A cégvezető elmondta, az utasok utazni akarnak, a görög, horvát és spanyol szállodák viszont hamar meg fognak telni, így az elképzelhetetlen lenne, hogy ezek az úti célok még azokat a turistákat is elbírják, akik egyébként Törökországba, Egyiptomba vagy Tunéziába készültek volna.

Nem kell temetni Törökországot

Mihálka Róbert, a Green Travel értékesítési vezetője elmondta: egy olyan desztinációt, ahova 2015-ben több mint ötvenezer magyar utazott, nem kell temetni. „Jelen helyzetben sehol a világon nincs biztonságban az ember. Mint azt a brüsszeli robbantások is mutatják, akár Európa >>fővárosát<< is képesek pillanatok alatt lebénítani.” Mihálka Róbert hozzátette: Törökországban az ár-érték arány évek óta verhetetlen, ebben a tekintetben nincs vetélytársa. Bár a Green Travelnél 30-35%-kal gyengébb volt az előfoglalás, mint tavaly, de ez közel nem számít drasztikusnak, és nem prognosztizálja azt, hogy a magyarok nem fognak Törökországba utazni. A Green Travelnél is egyetértenek abban, hogy jelenleg az utasok kivárnak, de az érdeklődés nem csökkent, a foglalások többsége idén várhatóan a last minute időszakban fog realizálódni. Ő is kiemelte, hogy az egyéb, földközi-tengeri desztinációk kapacitásai is végesek, a szigetek sokkal hamarabb meg fognak telni, az irreálisan drága nyugati nyaralóterületek pedig megfizethetetlenek lesznek az átlag magyar utazó számára.

Várhatók a török és tunéziai foglalások

Kálmán Krisztina, a Taurus Reisen budapesti irodavezetője is hasonló tendenciákról számolt be: bár a tunéziai előfoglalások száma még nem éri el a tavalyit, de nem jelentős a visszaesés, az utasok körében elsősorban Djerba számít népszerű úti célnak itt. Hozzátette: az észak-afrikai ország azért jó választás a családosok számára, mert olcsó – sokszor egy balatoni nyaralás árával vetekszik –, garantált a napsütés és csupán két óra repülőútra található Budapesttől a homokos tengerpart. Az irodavezető azt is elmondta, hogy a törökországi előfoglalások csökkentek nagyobb mértékben, de ez nem azt jelenti, hogy nem fognak odautazni az emberek, viszont itt is és Tunéziánál is erős last minute-időszak várható. Kálmán Krisztina elmondta továbbá, hogy a törökországi hotelek várhatóan leárazásokkal fogják odacsábítani a turistákat, és megerősítette azt a – már említett – előrejelzést, hogy Görögország és Bulgária várhatóan megtelik idén.

A Turizmus Online-on is beszámoltunk arról korábban, hogy jelenleg kivárás érezhető a kiutazási piacon, de még a brit Thomas Cook utazásszervező iroda szerint is idén az utasok jóval később döntenek az üdülésüket illetően, mint korábban, ezért last minute-dömping várható nem csupán a magyar, de a külföldi utazók körében is.

Görögország biztonságos

A 22 éve Görögországra szakosodott Personal Tours közleményben tájékoztatta utasait és partnereit a görögországi helyzetről.

„Tekintettel az utóbbi hónapokban kialakult migránshelyzetre s az azokkal kapcsolatban megjelent korrekt vagy éppen félrevezető hírekre, úgy éreztük, hogy meg kell szólalnunk, ahogy az egy 22 éve Görögországra szakosodott utazásszervező irodától elvárható. A Personal Tours 6 görög szigetre és több szárazföldi üdülőhelyre szervez utazásokat. Mindenhol előre lekötött, jól bevált szállásokkal rendelkezünk és garantáljuk, hogy migránsokat egyik általunk programozott desztinációban sem lehet találni. A migránsok Törökországból elsősorban Kos, Lesbos, Samos és Chios szigetekre érkeznek, hiszen ezek vannak a legközelebb a török partokhoz. Onnan szállították őket az Athén melletti Pireus kikötőjébe. Ezen kívül a legutóbbi híradások szerint még kb. 15.000 menekült ragadt Idomeniben, mely 10 km-re található a turisták által használt nemzetközi útvonaltól, ill. Evzoni határátkelőhelytől, ahol a turistabuszok is közlekednek.

Miután a Personal Tours Korfu, Kréta, Rodosz, Zakythos, Kefalónia, Karpathos szigetekre repülővel és Paralia, Sarti, Kamena Vourla, Tolo üdülőhelyekre egyéni utazással, valamint autóbusszal szervez elsősorban utakat, a jelzett térségekben nem volt és nem is lesz migránsprobléma, legalábbis mai ismereteink alapján.

A napokban megszülettek az Európai Unió és Törökország, ill. a Törökország és Görögország által aláírt bilateriális szerződések, melyek szerint az illegális határátlépőket visszatoloncolják Törökországba és lépéseket foganatosítanak az embercsempészet visszaszorítására. Ha ennek ellenére a helyzet rossz irányba változna, esetleg az utazás ellehetetlenülne, a Külügyminisztérium korlátozást rendel el, és az utasok visszakapják befizetett részvételi díjaikat. Erre garancia cégünk jó anyagi helyzete és a törvényi előírások.

Bízunk benne, hogy a nyári szezon kezdetéig rendeződnek az általunk ajánlott desztinációkat eddig sem érintő problémák, és mindenki számára nyilvánvalóvá válik, hogy Görögország az egyik legbiztonságosabb úti cél a turisták számára 2016-ban is.”

Horvátország vagy Balaton?

A Szallas.hu felmérése szerint az idei szezon egyik külföldi nyertese Horvátország lehet: azok körében, akik idén nyáron külföldre látogatnak, egyértelműen Horvátország a legnépszerűbb, minden 4. válaszadó ide tervezi nyaralását. A horvát tengerpart közkedveltségét egyedül a Balaton képes felülmúlni: a Szallas.hu kutatásában részt vevők kétharmada nyilatkozott úgy, hogy ha nyáron vízpartra vágyik, akkor szívesebben utazik a Balatonra, mint a horvát tengerhez. „Március elején 70 százalékkal több előfoglalás érkezett Horvátországba, illetve 60 százalékkal több a Balaton környéki településekre 2015 hasonló időszakához képest, a foglalások számát tekintve ugyanakkor egyértelműen a magyar riviéra vezet” – tette hozzá Szigetvári József.

A legnépszerűbb városok az előfoglalások darabszámát tekintve belföldön Siófok, Balatonfüred, illetve Zamárdi, míg Horvátországban Crikvenica, Medulin és Zadar. „Az átlagos vendégszámot vizsgálva az is látható, hogy a családos utazók léptek idén még korábban, és választották a kiszámíthatóságot, elsősorban a 4 napnál hosszabbra tervezett nyaralások esetében” – tette hozzá a Szallas.hu ügyvezetője. Ezen a nyáron tehát a Balaton és Horvátország még nagyobb magyar vendégseregre készülhet. A kimagasló kereslet ugyanakkor az átlagárak növekedésében is lecsapódik, a horvát szálláshelyek 11, míg a balatoniak átlagosan 15 százalékkal lesznek drágábbak az idei csúcsszezonban. Ennek is köszönhető, hogy a déli szomszédainknál az előfoglalások 90 százaléka, míg a belföldiek közel fele a családok számára gazdaságos és kényelmes megoldást kínáló apartmanokra vonatkozik.


Máltán tűzijáték festi az eget

Máltán tűzijáték festi az eget 

A színpompás tűzijáték előadások idén április 20. és 30. között öt helyszínen kerülnek megrendezésre.
Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein

Megszűnik a határellenőrzés Románia repülőterein 

Emellett a határrendészet mobil egységei továbbra is végezhetnek bejelentetlen ellenőrzéseket.
Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban

Rekord számú magyar munkavállaló az osztrák turizmusban 

Fenntarthatóság állt az idei bécsi Ferien Messe fókuszában.
Köln már most focilázban ég

Köln már most focilázban ég 

Kölnben játszik a magyar csapat a futball EB-n. És mi lehet ott a 90 percen túl?
Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek

Visszaállítják a határellenőrzést az EB idején a németek 

Minden németországi határátkelőnél ellenőrzést tartanak a nyári futball Európa-bajnokság ideje alatt, jelentették be a hivatalos szervek.
Osztrák kisokos áramszünet esetén

Osztrák kisokos áramszünet esetén 

A körlevélből megtudható, hogy mi a teendő és a helyes követendő eljárás egy teljes és tartós áramszünet következtében kialakult helyzetben.
Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával

Hamarosan összekötik az M30-ast az A2 osztrák autópályával 

Újabb szakasza készült el az S7-es gyorsforgalmi útnak Ausztriában.
Ha nyár, akkor Ausztria -  vulkánok, kristályok, császári látnivalók

Ha nyár, akkor Ausztria - vulkánok, kristályok, császári látnivalók 

Akik idén nyáron különleges élményeket keresnek, legjobb, ha nem is mennek messzire.
Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést

Czeiszing Miklós: Nyárra érdemes északi úti célt választani, hogy a hőség, a szárazság ne zavarja a pihenést 

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) magyarországi képviseletének vezetőjével a Klasszis Klub március 21-ei adásában beszélgettünk.
A hely, ahol a hegyi doktor rendel

A hely, ahol a hegyi doktor rendel 

A családi ház, illetve a rendelő, ahol a "Der Bergdoktor", azaz "A hegyi doktor újra rendel" forgatása zajlik immár 17 éve, valóban olyan, mint a filmeken.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.