Kinek mekkora a 2013-as kauciója?

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) számára a hazai utazásszervezőknek 2012. október 31-ig kellett igazolniuk a jövő évi vagyoni biztosítékukat. A Hivatal rendelkezésünkre bocsátotta az eddig feldolgozásra került - egyébként csak december 31-ével véglegessé váló - adatokat. Lássuk, hogy jövőre kinek mekkora lesz - a vagyoni biztosítéka!

Folyamatosan, jelenleg is zajlik a vagyoni biztosíték-igazolások feldolgozása az MKEH-nál, különös igaz ez a hiányos, nem megfelelő, késett beadványokra. A teljeskörű, hivatalos információk a jövő évi kauciók mértékéről 2013. január elsejétől érhetők el az MKEH oldalán, tudtuk meg Békési Tamástól, az MKEH Idegenforgalmi Osztályának vezetőjétől. Az engedéllyel rendelkező utazási vállalkozókról vezetett, nyilvános adatokat tartalmazó adatbázis folyamatosan frissül és bárki számára letölthető az MKEH oldalán, mostani összeállításunk az adatbázisban rögzített adatok 2012. december 4-i állapota alapján készült.

Kilép a charterpiacról a Medina

{kapcsolodo_fajlok||align=right|width=200}Ahogy a fentiekben is olvasható volt, "kauciós listánk" a december elejéig feldolgozott adatokat tartalmazza, tehát változások még történhetnek benne január elejéig. Míg 2012 elején 28 vállalkozás vállalkozott charteres utazásszervezésre, addig mostanra számuk lecsökkent 24-re - legalábbis az adatok jelenlegi feldolgozottsági szintjén. Olyan vállalkozások hiányoznak még(?) a friss listáról, mint a Medina Tours, a Tensi, a Safari Travel, a Dias-Zeus Travel, a Meex Travel és a TUI Magyarország.

A lista első hét helyének sorrendjében nem történt változás. A chartereztető utazásszervezők listáját, ahogy a korábbi években, most is a N-U-R NECKERMANN-utazás Szolgáltató Kft. vezeti az egy évvel ezelőttivel megegyező, 2 300 millió forintos kaucióval. A második helyezett továbbra is a Best Reisen, akinek korábbi 1 200 milliós vagyoni biztosítéka a jövő évre 100 millió forinttal emelkedett. Harmadik a Kartago Tours 1 milliárd forintos kauciójával, ami 100 millióval alacsonyabb, mint egy évvel ezelőtt. A Green Travel változatlanul a negyedik helyezett, biztosítékának mértéke sem változott, most is 880 millió forintot igazolt. Ugyanez igaz az ötödik helyen végzett Ibuszra is, amely 800 milliós biztosítékkal rendelkezik. Az Unitravel, ahogy egy évvel ezelőtt, a hetedik helyet őrzi, biztosítéka azonban nőtt, több mint 441 millió forintra.

Legutóbb a charteres lista nyolcadik helye a Tensié volt, közel 400 millió forinttal. Az iroda kikerült a 20%-kos vagyoni biztosítékkal rendelkezők köréből, 2013-ban a nem chartereztető irodák között szerepel. Az ő helyére az Anubis Travel lépett elő, amely 347 milliós vagyoni biztosítékot igazolt most, 7 millióval többet, mint egy évvel ezelőtt. A sorban a következő Sun & Fun Holiday két helyet ugrott előre a korábbihoz képest, a kilencedik pozícióra. Vagyoni biztosítékát 20 millió forinttal 240 millióra emelte az iroda.

A tavalyi lista 10. helyezettje, a Medina Tours csak viszonteladóként működik jövőre, tudtuk meg. Az Egyiptom- és Tunézia-specialistaként ismertté vált Medina Tours tulajdonosa, Ali Hamrouni úgy döntött, hogy a desztinációk viszonylagos gyengélkedését figyelembe véve jövőre nem végez utazásszervezői tevékenységet a Medina Tours. Ali Hamrouni munkatársunknak elmondta, hogy a kiutazási piac szűkülése miatt nincs értelme két tour-operátort működtetni egyszerre, a vállalkozó másik cége, a Best Reisen végzi ezért jövőre az utazásszervezői tevékenységet. A Medina Tours közismert és jól csengő márkaneve nem vész kárba, a viszonteladó irodák továbbra is ezen a néven működnek. Néhány év múlva, ha a piac újra megerősödik, a Medina Tours visszatérhet az utazásszervezéshez - közölte Ali Hamrouni. 

Iroda neve 2012-es év (20%) Iroda neve 2013-as év (20%)
N-U-R NECKERMANN 2 300 000 000 N-U-R NECKERMANN-utazás Szolgáltató Kft. 2 300 000 000
BEST REISEN 1 200 000 000 BEST-REISEN UTAZÁSI IRODA KFT. 1 300 000 000
KARTAGO TOURS 1 100 000 000 KARTAGO TOURS Utazásszervezõ és Szolgáltató Zrt. 1 000 000 000
Green Travel 880 000 000 Green Travel Nemzetközi Utazási Iroda Kft. 880 000 000
IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK 800 000 000 IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK Kft. 800 000 000
OTP TRAVEL Kft. 514 000 000 OTP TRAVEL Kft. 480 000 000
UNITRAVEL 399 600 000 UNITRAVEL Utazásszervezõ Kft. 441 124 000
TENSI 396 340 000 ANUBIS Travel, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 347 000 000
ANUBIS Travel 340 000 000 Sun & Fun Holidays Kft. 240 000 000
MEDINA TOURS 270 000 000 GRAND TOURS 2000 IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 200 000 000
Sun & Fun Holidays 220 000 000 ROBINSON-TOURS Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 190 000 000
GRAND TOURS 2000 200 000 000 BUDAVÁR TOURS UTAZÁSI ÉS KERESKEDELMI IRODA KFT. 166 313 000
ROBINSON-TOURS 182 000 000 TAURUS REISEN IDEGENFORGALMI, UTAZÁSSZERVEZÕ, KER. ÉS SZOLG. KFT. 144 000 000
BUDAVÁR TOURS 166 700 000 Premio Travel Hungary Kft. 139 400 000
APOLLON-TRAVEL 150 000 000 APOLLON-TRAVEL IDEGENFORGALMI KFT. 138 431 000
TAURUS REISEN 112 000 000 Bono Utazási Központ Kft. 102 000 000
SAFARI TRAVEL 100 000 000 Aeolus Hungary Utazási Iroda Kft. 71 475 000
Bono Utazási Központ 86 000 000 Personal Tours Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 70 000 000
DIAS-ZEUS TRAVEL 81 088 000 POLYGLOBE Utazási Iroda Kft. 54 000 000
MEEX Travel 76 000 000 Sunport Travel Utazásszervezõ Kft. 30 000 000
Aeolus Hungary 74 180 000 RED SEA BOATS HOLIDAYS Idegenforg., Ker. és Szolg. Kft. 25 000 000
Personal Tours 70 000 000 Blue Sky Travel Idegenforgalmi Kft. 20 000 000
TUI MAGYARORSZÁG 66 000 000 East-West Sport Kft. 20 000 000
POLYGLOBE 46 000 000 GO 4 Travel Kft. 20 000 000
KING TOURS 42 000 000    
Islandia Travel 30 300 000    
Sunport Travel 30 000 000    
RED SEA BOATS HOLIDAYS 26 000 000    

Kálmán Krisztina, a Taurus Reisen irodavezetője a táblázat kiegészítéseként lapunknak elmondta, hogy jelenleg folyik a kauciós biztosítási szerződés véglegesítése a biztosítótársasággal, és a táblázatban szereplő 144 millió forinttal szemben jövőre 194 millióra emelik vagyoni biztosítékuk összegét. Ezzel az utazási iroda a Robinson Tours előtt végez a rangsorban.

Az idei lista 13. helyzettje újdonságnak számít, a tavalyi listán még egyáltalán nem szerepelt. A Lengyelországban 2009-ben alapított Premio Travel 2011-ben lépett be a magyar piacra, Európa-szerte 17 országban működik irodája, Magyarország mellett jelen van Ukrajnában, Szlovéniában és Romániában is. Honlapjukon török utakat találunk, budapesti indulással. Szintén érdekes, hogy a most kiadott lista utolsó három helyzettje, az Imperator Travel utódjaként működő és főként Görögországot programozó Blue Sky Travel, a hazai és külföldi edzőtáborokat szervező East-West Sport és a 2006 óta működő Go 4 Travel egyaránt új belépőnek számít a charteres toplistában. 

Helycserés támadás a 12%-osoknál

Több változás történt tavalyhoz képest a 12%-os vagyoni biztosítékra kötelezett, azaz a nem chartereztető utazásszervezők listájában. A legszembetűnőbb Tensi megjelenése, a Malév Air Tours eltűnése a top 10-es listából. A Weco Travel hátrébb, a BCD-Travel előrébb került, de a lista élén álló szereplők nagyjából ugyanazok, mint tavaly.

Iroda neve 2012-es év (12%) Iroda neve 2013-as év (12%)
FEHÉRVÁR TRAVEL 528 000 000 FEHÉRVÁR TRAVEL Idegenforg., Keresk. és Szolg.Kft. 564 000 000
PEGAZUS-SPORT-TOURS 190 000 000 TENSI IDEGENFORGALMI és Szolgáltató Kft. 232 008 000
VISTA UTAZÁSI IRODÁK 139 200 000 PEGAZUS-SPORT-TOURS Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. 190 000 000
WecoTravel 118 002 000 BCD-Travel Hungary Korlátolt Felelõsségû Társaság 115 200 000
HARIS TRAVEL CLUB 108 000 000 VISTA UTAZÁSI IRODÁK KFT. 113 184 000
Z(S)EPPELIN 96 000 000 HARIS TRAVEL CLUB UTAZÁSSZERVEZÕ KFT. 111 000 000
PROKO Travel 78 000 000 Z(s)eppelin Idegenforgalmi és Szolgáltató Kft. 108 000 000
BCD-Travel Hungary 72 000 000 WecoTravel Idegenforgalmi Kft. 96 726 000
EF EDUCATION 66 200 000 PROKO Idegenforgalmi és Kereskedelmi Kft. 78 000 000
Malév Air Tours 60 000 000 EF EDUCATION Nyelvi Utaztató Kft. 66 200 000
1000 ÚT 55 611 000 TdM Travel Tours Üdülési és Utazási Kereskedelmi, Szolgáltató Kft. 64 800 000
CWT 54 405 000 VERY IMPORTANT PERSON Üzleti és Incentív Utazások Irodája Kft. 52 270 000
VERY IMPORTANT PERSON 54 000 000 AB AGRO Nk-i Rendez., Id., Ker. Szolg., Egyes Biztosítási Ügynöki Kft. 52 200 000
CARTOUR 54 000 000 MAURI Utazási, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 49 200 000
AB AGRO 51 000 000 DIAS-ZEUS TRAVEL UTAZÁSI IRODA ÉS KERESKEDELMI KFT. 48 340 000
Baraka 48 768 000 "Baraka Világjáró"" Utazási Iroda KFT.""" 44 400 000
TdM Travel Tours 48 240 000 QUAESTOR Utazásszervezõ Kft. 43 200 000
CAMPUS CLUB 48 000 000 Kisalföld Volán Közlekedési Zártkörûen Mûködõ Részvénytársaság 42 430 103
Falk Travel 44 000 000 CWT Utazási Iroda Magyarországi Fióktelepe 42 000 000
Kisalföld Volán 43 693 728 STUDENT LINES Kereskedelmi és Diákutaztatási Kft. 41 400 000
QUAESTOR Kft. 43 200 000 BLAGUSS UTAZÁSI IRODA KFT. 40 000 000
MAURI Utazási 43 200 000 1000 ÚT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 39 600 000
BLAGUSS 40 000 000 MORTON'S Légi Utazási Iroda Kft. 38 400 000
Insight Tours 40 000 000 Tengerjáró Idegenforgalmi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 36 183 000
ATLASZ-WORLD TRAVEL 36 000 000 ATLASZ-WORLD TRAVEL IDEGENFORGALMI KFT. 36 000 000
Challenge Hungary 36 000 000 SAFARI TRAVEL UTAZÁSI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 36 000 000
STUDENT LINES Kft. 36 000 000 RUEFA REISEN Utazási Iroda Kft. 34 629 000
Tengerjáró Kft. 36 000 000 Challenge Hungary Szolgáltató és Utazási Iroda Kft. 32 400 000
Ruefa Reisen 36 000 000 LOVASI és TÁRSAI TOURIST Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 32 400 000
TRAVELLINES 28 800 000 AMERICAN EXPRESS MAGYARORSZÁG UTAZÁSI SZOLGÁLTATÁSOK KFT. 29 000 000
JETWING HUNGARY 27 960 000 TRAVELLINES Szolgáltató Kft. 29 000 000
AGRATRAVEL KFT. 27 600 000 SELECTED IDEGENFORGALMI KFT. 28 320 000
Adria Holiday 27 720 000 JETWING HUNGARY UTAZÁSI ÉS KERESKEDELMI KFT. 27 600 000
Selected Mo. Kft. 26 400 000 CARTOUR Idegenforgalmi Szolgáltató Kft. 27 400 000
Felfedezõ Klub 25 200 000 Adria-Holiday Utazási Iroda Kft. 26 736 840
Intersí 25 200 000 FORTUNA SPORTMARKETING ÉS IDEGENFORGALMI KFT. 26 000 000
MAHART Pass Nave 24 600 000 Araamu Travel Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 25 800 000
Mérföld Yachting 24 600 000 Eupolisz Utazásszervezõ Kft. 25 200 000
Blue Travel 24 000 000 MAHART Pass Nave Személyhajózási Kft. 25 200 000
Eupolisz 23 640 000    

A 12 százalékos lista első helyén, ahogy legutóbb is, a Fehérvár Travel végzett, vagyoni biztosítéka 528 millióról 564 millióra nőtt. 232 millió forintos vagyoni biztosítékával a Tensi a 12%-kos kör második helyén landolt, az idei kauciójához képest, ami közel 400 millió volt, jóval alacsonyabb összeget igazolt tehát 2013-ra. Egy pozícióval hétrébb került a Pegazus-Sport-Tours, a korábbival azonos, 190 milliós kauciójával. A listán most a negyedik helyre tornázta fel magát a BCDTravel, amely korábbi 72 millió forintos biztosítékát több mint 115 millióra emelte. A 2012. évi harmadik helyezett Vista így a ötödik helyre szorult, vagyoni biztosítéka a korábbi 139,2 millióról 113,2 millióra csökkent - figyelembe véve ugyanakkor, hogy a két utazási iroda azonos tulajdonosi körhöz tartozik, a változás összességében nem jelentős. 

A 2012. elején még negyedik helyezett Weco-Travel négy hellyel csúszott vissza. Jövőre a Haris Travel Club és a Z(s)eppelin is megelőzi. A hatodik Haris Travel 108-ról 111 millióra emelte vagyoni biztosítékát. A hetedik Z(s)eppelin kauciója pedig 96-ról 108 millióra bővült. Míg a Weco a 2012. évi 118 millióhoz képest kevesebb, mint 97 millió forintos biztosítékkal rendelkezik. Kilencedik a Proko Travel lett, ez két hellyel alacsonyabb a korábbihoz képest, annak ellenére, hogy az iroda biztosítéka nem csökkent, továbbra is 78 millió forint. Az EF Education szintén az ideivel azonos, 66,2 milliós vagyoni biztosítékával a tízedik helyre lett elég, ahonnan a Malév Air Tours hiányzik. Nagyot ugrott előre a TdM Travel, amelynek vagyoni biztosítéka a korábbi 48,2 millióhoz képest 64,8 millióra nőtt.

Belföld: megdönthetetlenül az élen az IBUSZ

A legnagyobb belföldi utazásszervező, az IBUSZ megőrizni tervezi első helyét jövőre is, vagyoni biztosítéka továbbra is 15 millió forintot tesz ki. Míg idén osztott második helyen végzett a N-U-R Neckermann és az Eurama, 2013-ra eldőlt a sorrend: a második hely az Eurama utazási irodáé, amely jövőre 10,5 millió forintos kauciót igazolt, míg a Neckermann a 2012. évivel azonos, 9 millió forintos kauciójával a harmadik helyezett az idei évben. Eltűnt a top 5-ből az OTP Travel, amely 6,6 millió forintról 5,1 millióra csökkentette vagyoni biztosítékát, amellyel csak a hetedik. Az utazási irodát most az ebben a körben újoncnak számító OK World (5 850 000 Ft) és a Car-Tour (5 760 000 Ft) is megelőzi a belföldre szervező irodák ragsorában. A top 10 második felében is erőteljes volt az átrendeződés: a legutóbbi toplistához képest hiányzik a Falk Travel, a Bambino-Tours, a Németh Travel, a CWT utazási iroda és a Program-Travel, helyettük viszont van City Sightseeing, Hotel Outlet, MÁV Nosztalgia és Poly-Ver.

Iroda neve 2012-es év (3%) Iroda neve 2013-as év (3%)
IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK 15 000 000 IBUSZ UTAZÁSI IRODÁK Kft. 15 000 000
N-U-R NECKERMANN 9 000 000 Eurama Idegenforgalmi Kft. 10 534 000
Eurama 9 000 000 N-U-R NECKERMANN-utazás Szolgáltató Kft. 9 000 000
OTP TRAVEL Kft. 6 600 000 OK-WORLD Travel Service Kft. 5 850 000
Falk Travel 6 600 000 CAR-TOUR HUNGARY UTAZÁSI KFT. 5 760 000
CAR-TOUR HUNGARY KFT. 6 150 000 City Sightseeing Kft. 5 602 670
BAMBINO-TOURS 5 000 000 OTP TRAVEL Kft. 5 100 000
Németh Travel 5 000 000 Hotel Outlet Internetes Utazásközvetítõ Kft. 4 500 000
CWT Utazási Iroda 3 003 000 MÁV NOSZTALGIA Idegenforgalmi, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 4 000 000
PROGRAM-TRAVEL 2 940 000 POLY-VER Turisztikai és Oktatási Bt. 3 600 000
QUAESTOR 2 400 000 Legjobb napok Kft. 3 000 000
VERY IMPORTANT PERSON 2 347 537 LeZora Utazási Iroda Kft. 3 000 000
Wellnes Travel 2 160 000 CWT Utazási Iroda Magyarországi Fióktelepe 2 954 000
VISTA UTAZÁSI IRODÁK 2 118 000 QUAESTOR Utazásszervezõ Kft. 2 880 000
VADEX ZRT. 1 500 000 AMERICAN EXPRESS MAGYARORSZÁG UTAZÁSI SZOLGÁLTATÁSOK KFT. 2 610 000
TENSI 1 251 000 PROGRAM-TRAVEL IDEGENFORG. ÉS SZOLG. KFT 2 280 000
VISEGRÁD TOURS 1 200 000 VERY IMPORTANT PERSON Üzleti és Incentív Utazások Irodája Kft. 2 170 000
Hajdú Volán Zrt. 1 000 000 Wellnes Travel Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 2 164 150
CIKLÁMEN TOURIST 1 000 000 VISEGRÁD TOURS Idegenforgalmi, Vendéglátó és Kereskedelmi Kft. 1 800 000
KUN-MEDIÁTOR 1 000 000 VISTA UTAZÁSI IRODÁK KFT. 1 563 000
DAY HOLIDAY 880 000 Mundivision Tours Budapest Kft. 1 500 000
Csodálatos Magyarország 840 000 VADEX MEZÖFÖLDI ERDÖ- ÉS VADGAZDÁLKODÁSI ZRT. 1 500 000
Agentura Adventure 800 000 Avenida Travel Kereskedelmi, Szolgáltató és Idegenforgalmi Kft. 1 450 000
CADILLAC-TRAVEL 750 000 SOL TOURS Idegenforgalmi Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1 350 000
RUEFA REISEN 750 000 Csonka és Társa Szolgáltató BT. 1 200 000
DCE -Hungary 500 000 TENSI IDEGENFORGALMI és Szolgáltató Kft. 1 149 000
PROKO 500 000 TELE-FOR Médiaszolgáltató Kft. 1 110 000
SOL TOURS 500 000 CIKLÁMEN-TOURIST IDEGENFORGALMI ZRT. 1 000 000
AST-AMERICAN SERVICE 500 000 GD HOLIDAY Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. 1 000 000
MAHART Pass Nave 500 000 Hajdú Volán Közlekedési Zrt. 1 000 000
WINGS TRAVEL 500 000 KUN-MEDIÁTOR Szolgáltató Kft. 1 000 000

 


Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt

Szántód, Tihany, Tomaj és Balaton szolgálatba állt 

A BAHART négy új hajóval gazdagodott: a két-két kompot és katamaránt március 28-án, Balatonfüreden, a hajózási szezon kezdetén avatták.
Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben

Megszólalt a hitelminősítő a Boeing-ügyben 

A Moody's hitelminősítő közölte, hogy fontolóra veszi a Boeing minősítésének lerontását.
Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni!

Különleges jármű futott be Szentendrére - érdemes megnézni! 

Az április 1-jén, hétfőn újra megnyitó szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum legújabb kiállítási darabja egy egykori Margitszigeti Sétajárat.
Útlezárások a reptér felé április 2-től

Útlezárások a reptér felé április 2-től 

A Budapest Airport Zrt. tájékoztatása az április 2-án kezdődő útfelújítások kapcsán.
A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől

A Stadler lenyúlná a spanyol vonatgyártót a magyarok elől 

A háttérben a madridi kormány állhat, amely a magyar konzorciumtól félti a Talgo vonatgyártót.
Személyi változás a Budapest Airportnál

Személyi változás a Budapest Airportnál 

Az általános és fejlesztési vezérigazgató-helyettes 17 év után, március 31-én távozik a vállalattól.
Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat

Guiness-rekorder a Flirt H2 motorvonat 

A világrekorder vonat részben a Stadler szolnoki kocsiszekrény-üzemében készült.
Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója

Távozik posztjáról a Boeing vezérigazgatója 

Dave Calhoun 2020 elején vette át a vezérigazgatói tisztséget, miután az elődjét, Dennis Muilenburgot leváltották.
A Lufthansa Technik tovább növekedne

A Lufthansa Technik tovább növekedne 

A Lufthansa Technik Budapest ügyvezető igazgatója áttekintést adott a magyar leánycég tavalyi teljesítményéről és idei terveiről.
Boeing-elkerülő weboldal indult

Boeing-elkerülő weboldal indult 

Pár kattintással kideríthető, hogy egy repülőjáratot pontosan milyen géptípussal teljesít majd a légitársaság.

Interjú

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk

Magyar konyha, magas minőségben – a VIRTU étterem séfjével beszélgettünk 

Lendvai Levente az Arany Kaviárból érkezett a MOL torony tetején található VIRTU étterem konyhafőnöki pozíciójába.
„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet”

„Egy B2B vásárt részesítenénk előnyben, ahol a szakmai tapasztalatcsere venné át a főszerepet” 

 Molnár Judittal, a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) elnökével beszélgettünk.
Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról

Történetek a Várból: végre nem hajtott végrehajtásról, kitiltott turistabuszok behajtásáról 

Sokak előtt ismert a Ruszwurm Cukrászda tulajdonosa, Szamos Miklós és a Budavári Önkormányzat jelenlegi vezetője, Váradiné Naszályi Márta polgármester között zajló vita. Erről és a turistabuszok ügyéről is beszélgettünk.