Lakóautók, lakóbuszok a fókuszban a stuttgarti CMT-n

Bár a 2009-es gazdasági válság nem kedvezett az előtte 5 éven át töretlenül növekvő lakókocsi és lakóbusz iránti keresletnek, 2010-ben a piac konszolidálódott, 2011-ben pedig rekorderedményeket ért el, tájékoztatta lapunkat a Magyar Turizmus Zrt. németországi külképviselete.

Az ágazat forgalma tavaly 5,76 milliárd euró volt, ami 25,6%-os növekedést jelent. A gyártók forgalma az új járművek esetében 28,2%-kal emelkedve 2,96 milliárd eurót tett ki. A használt járművek piacán pedig 24,7%-os növekedést és 2,25 milliárd eurós forgalmat könyvelhettek el a kereskedők. 2011-ben 20,1%-kal több, azaz mintegy 22 ezer lakóbuszt és több mint 17 ezer lakókocsit (+11%) helyeztek forgalomba. A Német Caravaning Ipari Egyesülés számításai szerint összesen 440 ezer lakóbusz és 900 ezer lakókocsi van használatban Németországban. Európában pedig összesen több mint 4 millió lakókocsi és 1.384.500 lakóbusz szerepel a nyilvántartásokban. Emellett évről-évre nő a lakóbuszok vásárlására költött átlagár is, ami 2009-ben 56.318 EUR, 2010-ben 58.345 EUR, 2011-ben pedig már 59.642 EUR (+5,7%) volt. A stuttgarti CMT-n az érdeklődők idén 750 lakóbuszt és lakóautót, 82 márkát és 81 vadonatúj modellt tekinthetnek meg, melyek közül számos a 9 napos kiállítás alatt talál új gazdájára.

A lakóautóval és lakókocsival nyaraló németek célcsoportjának jellemzői:

A lakóautósok - 2009-ben 1,7 millió fő - főnyaralásaik 76%-ára, kisebb nyaralásaik 24%-ára mennek lakóautóval. Átlagban 15,3 napot üdülnek és 508 eurót költenek fejenként. Leginkább a családdal való nyaralást, a strandolást és a pihenést részesítik előnyben. Utazásaik 49%-a belföldre, 51%-a külföldre irányul. Az utazások 72%-ára nyáron, 14%-ára tavasszal, 13%-ára ősszel, 2%-ára pedig télen kerül sor. Az üdülés alatt 77% aktívan sportol, 64% a gyerekeivel tölti idejét, 21% szívesen végez könnyű testmozgást, 17% pedig pihen. A lakóautósok közül sokan gyerekkel mennek üdülni (800 ezer fő), 1,4 millióan pedig az idősebb korosztályból kerülnek ki. A lakóbuszosok – 2009-ben 1,1 millió fő – a főnyaralások 57%-a, a rövidebb nyaralások 43%-a esetén veszi igénybe lakóbuszát. Átlagban 15,1 napot üdülnek, és fejenként 794 eurót költenek. A strandolást, a körutazást és a pihenést kedvelik leginkább. Bármelyik évszakban elmennek üdülni: tavasszal utazásaik 21%-a, nyáron 55%-a, ősszel 19%-a, télen pedig 5%-a realizálódik. Szinte valamennyien aktívan sportolnak, 58%-uk szeret idegen országokba utazni,

37% számára nagyon fontos a helybéliekkel való kapcsolat, 34% szívesen van úton, 31% új dolgokat szeretne felfedezni és megélni.


Művészet és vendéglátás a Káli-medencében

Művészet és vendéglátás a Káli-medencében 

A Káli Art Inn lett 2023-ban az Art is Business Díj Vállalati kategóriájának győztese. Tulajdonosai, a Molnár Júlia–Héjja Róbert házaspár, szívvel-lélekkel elkötelezett amellett, hogy ötvözze a vendéglátást a művészetek szenvedélyes támogatásával. A Káli Art Park kialakításával pedig olyan egyedülálló kiállítóhelyet hoztak létre, ahol a kortárs szobrászművészek bemutathatják és értékesíthetik alkotásaikat.
Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen?

Hamis hotelértékelések - mit tehetünk a csalók ellen? 

A tanulmányok szerint a fogyasztók több mint 90%-át befolyásolják az utazástervezésben az online platformokon posztolt értékelések, így nem meglepő, hogy az ágazat nagy harcot vív a hamis értékelésekkel, beleértve az indokolatlan rágalmazást és az érdemtelen túlértékelést egyaránt.
Szállodatörténelmet ír a Hunguest

Szállodatörténelmet ír a Hunguest 

480 teniszpálya területével egyenlő fejlesztést tudhat maga mögött a Hunguest, ami történelmi léptékű, hiszen Magyarországon ilyen volumenű szállodaipari felújítás és szállodaépítés még nem zajlott
Ráborították az asztalt a Bookingra

Ráborították az asztalt a Bookingra 

A beérkezett észrevételek értékelése után immár végleges a Gazdasági Versenyhivatal jelentése a hazai online szálláshely-közvetítési és szálláspiacon elvégzett gyorsított ágazati vizsgálatról. A Booking-botrányként elhíresült ügyben a hatóság több javaslatot is megfogalmazott a magyar fogyasztók és a hazai szállásadók védelme érdekében.
Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban

Kiemelkedő vendégforgalom a vidéki fürdővárosokban 

A téli időszakban is az egyik legfontosabb turisztikai motiváció az egészségturizmus, amely így Magyarország egyik legjelentősebb, négyévszakos turisztikai terméke. Azon vidéki települések, ahol a gyógy- és élményfürdő mellett magas színvonalú szolgáltatások is várják a vendégeket, ebben az időszakban az átlagosnál nagyobb forgalomra és magasabb foglaltságra számíthatnak.
A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése

A 30 milliós gyémántgyűrű rejtélyes eltűnése 

A párizsi Ritz alkalmazottainak volt néhány izgalmas órája, mire egy porszívózsákból előkerült az ellopottnak hitt ékszer.
Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten

Nyáron nyílik a Kimpton Hotels első szállodája Budapesten 

A Kimpton Hotels, az Intercontinental Hotels Group luxus lifestyle márkája, amely világszerte több, mint 80 egységgel rendelkezik. A 2024 nyarán nyíló, Bem téren épülő, dunai panorámás patinás épület szintén ennek az izgalmas boutique brandnek ad majd otthont.
Vendégélmény fokozása az AR segítségével

Vendégélmény fokozása az AR segítségével 

A vendéglátóipar mindig is élen járt az új technológiák bevezetésében a vendégélmény fokozása érdekében. A mobil bejelentkezéstől a személyre szabott szolgáltatásokig a szállodák folyamatosan innovatív módokat keresnek ügyfeleik kielégítésére. Az egyik technológia, amely forradalmasíthatja a vendéglátást, az a kiterjesztett valóság (AR).
Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata

Rangos nemzetközi díjat nyert a Hunguest Hotels arculata 

A Hunguest Hotels megújult arculata elnyerte a Német Formatervezési Tanács által alapított German Design Award 2024 díjat a márkaidentitás kategóriában.
A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat

A Dorothea Hotel elnyerte az Év Hotelprojektje díjat 

A BDPST Ingatlanfejlesztő egyik projektje, a Dorothea Hotel nyerte a Portfolio Property Awards díjátadóján az Év Hotelprojektje kategóriában járó elismerést kedden Budapesten. Az eseményen az év legkiemelkedőbb hazai teljesítményeit, megoldásait és fejlesztéseit bírálták.