„Hogy ingadozik a forint? Mélyrepülésben van!” - kiált fel Zám Tibor a Best Reisen ügyvezetője. „Nagyon érezzük, hogy valami nem stimmel” - teszi hozzá. Számukra különösen nagy gondot jelent a dollár árfolyamának erőteljesebb emelkedése, mivel észak-afrikai és közel-keleti (Törökország, Tunézia, Egyiptom) partnereik felé ebben a valutában számolnak el. Hiába csökkent a kőolaj ára és ezáltal a kerozin, illetve az ezzel összefüggő pótdíjak, a dollár változása miatt ezek az árcsökkentő hatások nem érvényesülnek. Az euróban illetve dollárban számolt repülőtéri illetékek szintén az egekben. Egy-egy egzotikus úticélra szóló jegy illetékekkel terhelt ára 50-60 ezer forinttal is több lehet. Ebben az esetben hiába a kedvezményes repjegy árajánlat, ha az illeték akár 125 ezer forintot is kitehet, mint Mexikó esetében - hozza a példát Zám Tibor.
Árat emelt
az OTP Travel annak terhe mellett is, hogy az utazásszervezésről szóló jogi szabályozás szerint a 8 százalékot meghaladó áremelés esetén az utas kötbér fizetése nélkül lemondhatja az útját - tudjuk meg Molnár Judittól, az OTP Travel ügyvezetőjétől, egyben a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ) Kommunikációs Bizottságának vezetőjétől. A téli szezon útjait még a 280 forintos árfolyon hirdették meg, kénytelenek voltak 10-15%-os emelést végrehajtani a jelenlegi 310-320 forint körüli árfolyam miatt. Molnár Judit szintén a kiszámíthatlanságot rója fel az egész helyzet legnagyobb hibájaként. Az erős euró miatti drágulás különösen az árérzékeny középosztály utazási terveit húzhatja keresztbe. Ugyanakkor a drága, egzotikus utak továbbra is jól mennek; tarol a Karib-térség. Aki eddig is akár milliókat tudott kiadni egy külföldi útra, az idei téli foglalások alapján továbbra is így tesz. A céges utazás terén ugyan visszaesés várható, de útra kelnek 2012-ben is - mondja biztatólag Molnár Judit. Tevékenységük bánná, ha alkalmazottaik nem utaznának, de idén bizonyára nem a business class uralja a terepet, hanem a turista - véli Molnár. A nehéz gazdasági helyzetből eredő nehézségeket az utazásszervezők hasonlóan a 2008-09-es válsághoz önmérséklettel azaz kevesebb út szervezésével küzdhetik le - fogalmaz meg túlélési stratégiát Molnár Judit.
A beutas piacon
eddig az volt a helyzet, hogy a gyenge forint javított az árrésen. Mivel fizetőeszközünk az utóbbi időkben igen gyakran repül olyan mélyeket, hogy ilyen süllyedésbe egy-egy hétpróbás műrepülő pilóta is beleájulna, a szolgáltatók közül egyre többen térnek át az euró alapú elszámolásra beutaztató partnereikkel szemben - tudjuk meg Rácsai Ágnestől, a MABEUSZ, Magyar Beutaztatók Szövetsége elnökétől, a Microcosmos Utazási Kft. tulajdonos ügyvezetőjétől.
Legjobban az egyéni turisták járnak, akik idehozott keményvalutájukért többet kapnak, mint valaha - véli Rácsai Ágnes.
Szintén felmerül a kérdés a mostani turbulens belpolitikai helyzetben, hogy a jelenlegi kormány tevékenységének negatív külföldi megítélése illetve Magyarország ilyen összefüggésben történő címlapra kerülése milyen mértékben befolyásolhatja a hazánk iránti keresletet. Rácsai Ágnes a görög példát hozva ottani DMC-k elmondása alapján úgy véli: egy ország iránti turisztikai keresletnek árthat a bizonytalan gazdasági és politikai helyzet. Jóllehet, ilyen okokra hivatkozva eddig nem találkozott lemondással, ezek az esetek többségében csak utólag derülnek ki.
A szállodaipar egyik szeme
sír, a másik nevethetne is akár. Sír, mert töbsségük devizában adósodott el fejlesztései során, rossz esetben vendégek helyett, törlesztés híján várhatja a hitelező bank embereit. A törlesztőrészlet növekedése azonban akár olyan mértékű lehet, hogy nem ellensúlyozza a forint átváltásából származó többletbevételt. Nem mellesleg a szállodaipar 2008 óta válságban van, a hazai átlagárak messze elmaradnak az uniós átlagtól, melyen kézi vezérléssel nem lehet változtatni, a piac értékel minket fel vagy le - fejti ki Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) vezetőségének tagja. Elmondja: a többségében belföldi vendégeket fogadó vidéki szállodák szobaár bevételeire kisebb hatással bír a magas euró árfolyam, működési költségeikre azonban igen, hiszen minden importból származó eszköz, energia, nyersanyagért euróban kell fizetni, akár közvetetten, akár közvetlenül - az esetleges hiteltörlesztés mellett.