Sziám kincsei  

Thaiföld gazdag kulturális örökségének köszönhetően mára Délkelet-Ázsia legkedveltebb turistaparadicsomává vált.  

Thaiföld az utóbbi években átlagosan 10 millió turistát fogadott évente. Az idegenforgalom ebből kifolyólag az egyik legjelentősebb bevételi forrás, és minden foglalkozási ágban biztosít munkalehetőséget. A kereslet folyamatosan nő az ország iránt, az 1999–2002-es időszakban a turistaérkezések száma 8,5 millióról 10,7 millióra emelkedett, és a turizmusból származó bevételek elérték 2002-re a 323 400 millió bahtot (1 THB = 5,5 Ft). A felfelé szárnyaló időszak után a 2003-as év visszaesést jelentett, amely egyrészt az iraki konfliktusnak, másrészt a SARSvírusnak volt betudható. A beutazást a SARS-járvány miatti félelem erőteljesebben érintette, mint az iraki helyzet, ám a thai kormány erőteljes marketingkampányának köszönhetően az év második felében ismét emelkedett a turistaérkezések száma. Amellett, hogy sikerült meggyőzni az utazókat az ország biztonságosságáról, a beutazást szintén segítette, hogy az év végén különböző low cost légitársaságok jelentek meg a piacon. Végeredményben 2003-ban is 10 millió turistaérkezést regisztráltak, ami a 2002-es adathoz képest 7,3%-os visszaesést mutat. A turizmusból származó bevételek (300 ezer millió bath) 4,9 %-os csökkenést mutatnak. Az európai piac is visszaesett 2003-ban, 7,9%-os csökkenést regisztráltak. Az európai utazókedvet szintén jelentősen befolyásolta a SARS-járvány. A viszonylag kis küldőpiacnak számító Magyarországról a SARS hatására több mint 10 százalékkal csökkent az utazókedv. A német, francia, svájci és olasz turisták elmaradásában e területek gazdasági visszaesése is közrejátszott. Ennek ellenére még mindig a németek jelentik a britek után a legfontosabb küldőpiacot, majd őket követik a franciák és a svédek. Az orosz piacon azonban tovább nőtt az érdeklődés Thaiföld iránt: 2003-ban 90 000 látogató érkezett, 20 000-rel több, mint az előző évben.

 

A TAT Európában

 

A TAT (Tourism Authority of Thailand) kelet-közép-európai képviselete mindent megtesz azért, hogy Thaiföldet mint világszínvonalú úti célt népszerűsítse. 2003-ban 4 tanulmányutat indítottak Thaiföldre, a legjelentősebb egy regionális utazás volt, ahol 50 újságíró és utazási irodás vett részt Magyarországról, Csehországból, Lengyelországból és Szlovákiából – tudtuk meg Vincent Sorianótól, a Thai Idegenforgalmi Hivatal regionális képviselet-vezetőjétől. Azt szeretnék elérni, hogy az utazók többször visszalátogassanak az országba. A leghíresebb és legismertebb desztináció Bangkok, a déli területek közül Phuket és Koh Samui, de Krábi és Koh Lanta is egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Phi Phi szigete még mindig nagyon keresett, bár egyes visszajáró vendégek panaszkodnak, hogy lassan már annyira kiépül, hogy elveszti varázsát. Folyamatosan növekszik az utazókedv az ország keleti részén található Koh Chang, Hua Hin, Cha Am desztinációk iránt. Természetesen Sukthothai, Chiang Mai, Chiang Rai még mindig nagyon népszerű északon.

 

Wellness Boom

 

Az utóbbi években a wellness- és egészségturisztikai ajánlatok iránti kereslet robbanásszerűen megnőtt. Olyannyira, hogy Thaiföldet „Ázsia spa fővárosának” is nevezik. A spa-iparág az utóbbi években az ázsiai országok közül Thaiföldön produkálta a legnagyobb emelkedést, mintegy 64 százalékot. 2001–2002-ben a regeneráció és gyógyítás ezen ága körülbelül 3,3 millió turistát vonzott az országba.

 

Hasznos tippek

 

A thai emberek által az egyik legjobban szeretett gyümölcs a durian. Az íze valóban finom, de rettenetes illata van. Nehogy bevigyük a szállodába, mert a klimatizált levegőn még inkább bűzölög. Sok szálloda büntetést ró ki a duriánt bevivő vendégekre.

 

A taxival és a jellegzetes helyi motoros járművel, a tuk-tukkal vigyázni kell, pontosan meg kell adni az úti célt, különben előfordul, hogy máshova visznek. A viteldíjban mindig előre meg kell állapodni, és pontosan a kialkudott összeget fizessük, mert sokszor nem tudnak vagy nem akarnak visszaadni.

 

Amit nem szabad kihagyni

 

Bangkokban járva mindenképp érdemes megnézni a Wat Phot, ahol a nevezetes fekvő Buddha-szobor található. A Pat Pongnegyedben remekül lehet vásárolni, és rengeteg bár, éjszakai klub közül választhatunk. Felejthetetlen élmény lehet egy kirándulás elefántháton, megfigyelhetjük, hogy milyen okosak és barátságosak ezek a hatalmas állatok.

 

Újdonság

 

2004. év végéig nyílik meg Thaiföld legnagyobb nyaralóparkja, a Treetops Arasia Phuket szigetén. A létesítmény a sziget északi részén helyezkedik el (Surin Beach), több mint 48 apartmannal. Az egyes apartmanokhoz egyéni whirlpool, saját szabadtéri tusoló, tengerbe nyúló úszómedence tartozik. A szabadidő eltöltéséhez modern fitneszstúdió, teniszpályák és a vízisport-lehetőségek széles választéka várja a vendégeket.


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.