Egyetlen ország sem marad a britek vörös utazási listáján

Egyetlen ország sem marad jövő hétfőtől a brit kormány vörös utazási listáján, amelyen a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepeltek. A vörös kategória ugyanakkor nem szűnik meg, London fenntartja a jogot arra, hogy szükség esetén ismét országokat soroljon át ebbe a kategóriába.

A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhatnak be Angliába, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kell vonulniuk. E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint), és ezt az utasoknak kell fizetniük.

Grant Shapps brit közlekedési miniszter azonban csütörtök este bejelentette, hogy november 1-én, brit idő szerint hajnali 4 órától London az utolsó hét országot - Kolumbiát, a Dominikai Köztársaságot, Ecuadort, Haitit, Panamát, Perut és Venezuelát - is leveszi a vörös listáról. A hónap elején még 54 ország szerepelt ezen a listán, köztük Afganisztán, Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Mexikó, Kuba, Georgia, Indonézia, Montenegró, Dél-Afrika és Thaiföld. A brit kormány azonban október 11-én egyszerre 47 országot levett a vörös listáról, amelyről a közlekedési miniszter csütörtök esti bejelentése szerint november első napján az utolsó hét ország is lekerül.

Így hétfőtől az ezekből az országokból Angliába érkezőknek sem kell többé a rendkívül költséges szállodai karanténba vonulniuk. Az Angliára vonatkozó intézkedést az Egyesült Királyság többi nemzete közül jövő hétfőtől Skócia és Wales is érvényesíti. Észak-Írország kormánya egyelőre nem jelezte, hogy mikor veszi át az új szabályozást. Grant Shapps az utolsó hét ország levételét bejelentő csütörtöki tájékoztatásában hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a vörös kategória elővigyázatossági okokból megmarad, és ha a közegészségügy védelme azt diktálja, a kormány kész újból országokat és térségeket felvenni erre a listára.

A brit kormány ugyancsak hétfőtől 30 újabb ország oltási programját ismeri el. Ez azt jelenti, hogy azoknak az utazóknak, akik ezekben az országokban megkapták a koronavírus elleni oltás teljes dózisát, csak angliai érkezésük után kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük, indulásuk előtt nem. A brit kormány így már 137 ország és terület oltási programját ismeri el novembertől. London az utóbbi hetekben egymás után oldja fel a nemzetközi utazásra a koronavírus-járvány megfékezésének céljával korábban elrendelt szigorú korlátozásokat.

A brit külügyminisztérium október elején 32 országot levett azoknak a célállomásoknak a listájáról, amelyek felkeresését - egészen kivételes és elengedhetetlen indokoktól eltekintve - addig semmilyen céllal nem javasolta. Néhány nappal később megszűnt a brit kormány által a külföldi országokra májusban érvénybe léptetett zöld és sárga járványkockázati besorolás is - az utóbbiba tartozott Magyarország -, és csak a vörös kategória maradt meg. Október 4. óta nem kell koronavírus-tesztet elvégeztetniük az angliai beutazás előtt azoknak, akik a koronavírus elleni oltás mindkét dózisát megkapták nemzetközileg elismert vakcinákból, és az érkezésük előtti tíz napban nem jártak vörös kategóriás országokban.

Múlt vasárnap a nemzetközileg jóváhagyott oltóanyagokkal teljesen beoltott, nem vörös kategóriás országokból Angliába utazók számára megszűnt az érkezés utáni második napon elvégzendő, kijelölt laboratóriumokba visszaküldendő PCR-teszt kötelme is, és ehelyett a jóval olcsóbb, néhány perc alatt eredményt mutató gyorsteszt (lateral flow test) elvégzése is elégséges.

Forrás: MTI


A város, ahol a Titanic született

A város, ahol a Titanic született 

Belfast, ahol lépten-nyomon jelen van a történelem.
Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt

Ennyivel nőtt a Törökországba látogató magyarok száma két év alatt 

Az elmúlt két év alatt több mint két és félszeresére nőtt a Törökországba látogató magyar turisták száma.
Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve

Az infláció ellenére is nagy az osztrákok utazási kedve 

Élénk osztrák utazási kedvről tanúskodik az osztrák autóklub frissen elkészült jelentése.
Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal

Rézvárostól a Vízi Várig - egy korty konyakkal 

Szlovák Turisztikai Hivatal invitálására az egyik legrégebbi történelmi város, Besztercebánya környékének felfedezésére indultunk.
Utazási hackerek jelentkezését várják

Utazási hackerek jelentkezését várják 

Z-generációs álommeló: ismét lehet pályázni World Travel Hackernek.
Új program a Brazíliába látogató turistáknak

Új program a Brazíliába látogató turistáknak 

Kihagyhatatlan program annak, aki kikapcsolódásra és pihenésre vágyik.
Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság  az ÖRV kongresszusán

Fókuszban az optimizmus és fenntarthatóság az ÖRV kongresszusán 

Európa „túlzottan elkényelmesedett a jólétben, de optimista döntésekkel még lehet változtatni.
Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében

Űrközpontra bukkantunk Brüsszel szívében 

Ittunk egy mennyei trappistát, beszélgettünk egy titokzatos emberrel és megvizsgáltuk az unió szívét.
Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség

Négy évszakos desztináció az új feltörekvő emírség 

Ras Al Khaimah most a magyar piacot is célba vette.
Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást

Ez az olasz város betiltaná az éjfél utáni fagylaltárusítást  

Azonban sokan látják úgy, hogy a szigorítás túl messzire megy.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.