Friss
Külképviselői szemmel Észak-Magyarország turizmusáról
Meddig bővülhet még a belföldi kereslet, milyen érdeklődésre számíthat a következő években a külföldi vendégek beutaztatásában az észak-magyarországi turisztikai régió? Miként kapcsolódhatnak a külképviseleti és regionális marketingakciókhoz 2016-ban? Többek között ezekről a témákról volt szó szerdán Egerben, azon a szakmai konferencián, amelyet a négycsillagos Hotel Koronában tartottak.
Menni vagy maradni?
Külföldön vagy itthon jobb? Milyen szempontok alapján döntenek ma a pályakezdő fiatalok és az aktívan dolgozók a munkavállalásról? Erre keresett választ a „Munkatársat keresünk” című, egész napos konferencia október 14-én, a Falk 1 Edutus Rendezvényközpontban.
Körbejárható lett Magyarország az Országos Kékkörel
Körbejárhatóvá tette Magyarországot az Országos Kékkör Túraútvonal, amelynek szeptember végén lezárult fejlesztéséről szerdán projektzáró eseményen számoltak be Budapesten.
Destillata-győztes lett a magyar pálinkafőzde whisky-je
A párlatok Európa-bajnokságának is nevezett Destillata verseny 2015. évi győztese – immáron második alkalommal –az Agárdi Pálinkafőzde volt és több aranyérmes pálinkája mellett az akkor még hordómintaként nevezett 12 éves Single Malt whiskyje is elnyerte kategóriájában az Év Párlata díjat. Ez az első magyar készítésű prémium whisky, amely komoly nemzetközi elismerést kapott és a Whisky Show Budapest 2015 keretében most bemutatkozik a hazai közönségnek is.
800 milliós beruházással jött létre a Batthyány Örökségközpont Körmenden
Átadták a Batthyány-Strattmann kastély közösségi és turisztikai funkciókat betöltő tereinek felújításával kialakított Batthyány Örökségközpontot Körmenden szerdán.
Szállodai szén-dioxid kibocsátás semlegesítése?
Az AccorHotels a COP 21 Klímacsúcs hivatalos partnereként és a klímavédelem melletti elkötelezettsége jeleként semlegesíti a konferencia ideje alatt az Ile-de-France régió valamennyi szállodájában eltöltött összes vendégéjszaka szén-dioxid kibocsátását, továbbá 200 fiatal szállodaipari szakmai képzését vállalja, akik majd a rendezvényen fognak dolgozni.
Idénytermékekkel lepik meg a hazánkba érkező turistákat
A Magyar Turizmus (MT) Zrt. agrármarketing vezérigazgatóságának október végétől december közepéig tartó, belföldi fogyasztást ösztönző akcióját jelentették be a budapesti Nagyvásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten.
Decemberben nyit Tolcsván a Helia-D szépségközpontja
December elejétől már fogadja a látogatókat a Helia-D Herba-Kastély Gyógynövény- és Szépségközpont a Tokaji Borvidék szívében, Tolcsván.
MeetingPlaceBudapest – Konferencia a hivatásturizmus jövőjéről
MeetingPlaceBudapest - A hivatásturizmus jövője. Ezzel a címmel rendez konferenciát a Diplomacy&Trade Conferences november 26-án, csütörtökön délután a Hilton Budapest Hotelben.
Székesfehérváré lett a LEGO-ból készült Országalma
Beteg gyerekek gyógyulását segíti a HUNGEXPO, a LEGO® és a Mosoly Alapítvány közös jótékonysági akciója – immár második alkalommal.
Lifestyle hotelmárkával bővült a Thomas Cook csoport kínálata
A Thomas Cook csoport bővíti saját termékkínálatát és egy új hotelmárkát vezet be, a Casa Cook a cégcsoport első lifestyle terméke.
Erdély a világ legjobb régiója a Lonely Planet szerint
A Lonely Planet elkészítette 2016-ra ajánlott legjobb desztinációinak listáit országokra, régiókra és városokra bontva. A régiók közül Erdély érdemelte ki az első helyet.
Nicolas Schöffer kibernetikus szobraiból nyílik kiállítás a Műcsarnokban
Először és utoljára látható hazánkban egyben az a több mint 2 milliárd forint biztosítási értékű rendkívüli gyűjtemény, amelyet a kinetikus szobrairól ismertté vált Nicolas Schöffer egykori műtermében tárolt munkáiból rendez a Műcsarnok, a művész özvegye közreműködésével.
Idén Olaszország a világ első számú bortermelője
A világ bortermelése idén várhatóan két százalékkal 275,7 millió hektoliterre nő, a legjelentősebb termelő Olaszország lesz Franciaország és Spanyolország előtt - közölte szerdán a nemzetközi szőlészeti és borászati szervezet (OIV) Párizsban.
A Magyar Turizmus Zrt. kampányt indít az egészséges táplálkozásért
Az alma népszerűsítésével indul idén az idénytermékek kampánya, majd a baromfi termékek, borok és halak következnek a Magyar Turizmus (MT) Zrt. agrármarketing vezérigazgatóságának október végétől december közepéig tartó belföldi fogyasztást ösztönző akciójában - jelentette be Lipcsey György Imre, az MT Zrt. agrármarketing vezérigazgató-helyettese a budapesti Nagyvásárcsarnokban tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
290 milliós támogatással épül kerékpárút Szolnok és Tószeg között
Elkezdődött a Szolnok és Tószeg közötti kerékpárút építése a Tisza jobb parti árvízvédelmi töltésén.
Ismét állami tulajdonban van a budapesti Párisi Nagyáruház
Újra állami tulajdonba került a budapesti Párisi Nagyáruház, korábbi nevén Divatcsarnok - írta a napi.hu.
Pörög a piac
Mit bír el a piac? Új szállodai projektekről Budapesten számolt be előadásában Hegedűs Attila, a BDO Magyarország hotel és ingatlan tanácsadási üzletágának ügyvezetője az őszi-téli trendeket bemutató Turizmus Akadémián, október 27-én.
Első díjat nyert Varró Zoltán munkája
A hétvégén Hong Kongban megrendezett World Luxury Hotel Awards díjátadón, a Luxury Forest Hotel kategóriában az első díját nyerte el az Oxigén Hotel Family & Spa Noszvaj.
Új faállomány és felújított híd a Pilisi Parkerdőtől
Az erdészetek minden elültetett fával, minden fejlesztéssel a jövő fenntartható erdőit építik. A Kisoroszi szigetcsúcs határidő előtt befejezett erdőtelepítése, a Kalicsa-patakon átívelő híd megerősítése és a dunabogdányi Pálóczki-rét mellett elhaladó Kéktúra-útvonal látképének javítása – ezek a Pilisi Parkerdő Zrt. aktuális szakmai lépései Visegrád környékén.
150 milliót adna a Budapest Gyógyfürdői médiavásárlásra
Az nyer, aki a legolcsóbb ajánlattal pályázik.
Világszínvonalú foodvertisingot készített a MÁK Bistro
Egyelőre csak az ötperces rövidfilm promója készült el.
Cannes-ban is imádták a budapesti repülőtér marketingkampányait
Három kategóriában is jelölést kaptak a Budapest Airport marketingkampányai az idei Frontier Awards kereskedelmi marketing szervezet díjátadó ünnepségén. A repülőtér üzemeltetője évek óta sikert sikerre halmoz a kereskedelmi és a légitársasági marketingkampányaival, amit nem csak a kampányok eredményessége, de a nemzetközi szakma elismerése is bizonyít. A Frontier Awards gálát idén is a dél-franciaországi Cannes városában, az ikonikus Grand Hyatt Cannes Hôtel Martinezben tartották.
Amadeus Schedule Recovery megoldás a légitársaságok szolgálatában
Az Amadeus első osztályú adatelemzési eszközével segít a menetrendszerinti működés során fellépő nem várt zavarok leküzdésében. Az új Travel Intelligence megoldás lehetőséget nyújt a légitársaságoknak, hogy növeljék ügyfeleik kiszolgálásának minőségét és még hatékonyabbá tegyék működésüket.
Humánerőforrás-fejlesztési megoldások az elégedett vendégért
Meghívó a HSM Szakmai Baráti Kör 36. találkozójára.
Lufthansa Express néven egyesíti szállítási szolgáltatásait a Lufthansa
Lufthansa Express márkanév alatt egyesíti valamennyi közúti, vasúti és helikopteres szállítási szolgáltatását a Lufthansa. Így új márkanevet kap az AIRail és az Airport Bus, bővülnek a Lufthansa Express Helicopter, a Lufthansa Express Shuttle és Lufthansa Express Chauffeur szolgáltatásai.
Kétezer szakember jön Budapestre a vetőmagszektor világkongresszusára
Budapesten tartották a Nemzetközi Vetőmag Szövetség (ISF) testületeinek és szekcióinak idei utolsó ülését. A megbeszélés legfontosabb magyar vonatkozású híre, hogy az ISF főtitkára, Michael Keller aláírta a hazai Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnökével, Takács Gézával a szerződést a 2017-es budapesti Világkongresszus rendezésére. A jeles esemény nemcsak a vetőmag ágazat szempontjából fontos, hanem az ország, a főváros számára kiemelt turisztikai értéket is jelent.
Újraindítja Budapest-Baku járatát a Wizz Air
A Budapest-Baku útvonalon 2016 március 27-étől a légitársaság újra üzemelteti járatait, melyek heti kétszer fognak közlekedni.
Most már biztos, hogy megszűnnek a roamingdíjak az EU-ban
Elfogadta az Európai Parlament kedden azt a jogszabálycsomagot, amelynek értelmében kevesebb mint két év múlva megszűnnek a roamingdíjak az Európai Unióban, és amelyben meghatározták a netsemlegesség szabályait.
Az interneten foglalókat védő új utazási fogyasztóvédelmi szabályokról döntött az EP
Megszavazta kedden az Európai Parlament (EP) az utazásokra vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi szabályok módosítását, ezzel a jövőben ugyanazok az előírások lesznek érvényesek a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint amelyeket utazási irodában vásárolnak.
Az országban először indult elektromos bringarendszer Kaposváron
Új, környezetkímélő és praktikus közlekedési eszközökkel gazdagodott Kaposvár: az országban elsőként elektromos kerékpárokat és rollereket lehet bérelni a város négy pontján kihelyezett dokkolókból.
109 millió dolláros veszteség a repülőgépgyártó cégnél
A brazil Embraer repülőgépgyártó 109 millió dollár veszteséggel zárta a harmadik negyedévet annak ellenére, hogy árbevétele magasabb volt, mint egy évvel korábban - derül ki a cég honlapján kedden közzétett adatokból.
Különválasztotta üzleti és lakossági üzletágát az OTP Travel
A szervezeti átalakulás személyi változásokkal is járt.
Ujhelyi a turisztikai szektor bevonásával küzdene a kivándorlás ellen
Az adóterhek csökkentésével és az idegenforgalmi szektor fejlesztésével lépne fel a kivándorlás ellen Ujhelyi István, az MSZP alelnöke és EP-képviselője.
Korok és borok: tematikus sétaút és új múzeum Hévízen
Csaknem 760 millió forint felhasználásával gasztronómiai elemekkel kiegészített tematikus sétautat és új múzeumot is avattak csütörtökön Hévízen a két éven át tartó, Korok és borok címet viselő projekt zárásaként.
Fini pirított lisztkukacos szendvics rendel!
A rovarevés egészséges, fenntartható s mi több, az ilyen ételek állítólag még finomak is – állítja cikkében a The Daily Meal. Bár az ízeltlábúakkal történő táplálkozásé lehet a jövő, a mondott állatokból készült élelmiszerek még mindig inkább réspiaci termékeknek számítanak. Wales-ben mindenesetre még ezen a héten megnyitja kapuit az Egyesült Királyság első, kifejezetten rovarokra specializálódott étterme.
Ezen a héten nyílik meg az Egyesült Királyság első rovarétterme
A rovarevés egészséges, fenntartható s mi több, az ilyen ételek állítólag még finomak is – állítja cikkében a The Daily Meal. Bár az ízeltlábúakkal történő táplálkozásé lehet a jövő, a mondott állatokból készült élelmiszerek még mindig inkább réspiaci termékeknek számítanak. Wales-ben mindenesetre még ezen a héten megnyitja kapuit az Egyesült Királyság első, kifejezetten rovarokra specializálódott étterme.
Az OTP Travelhez igazolt Mikola György
A turisztikai szakember a Vista és az Agra után az OTP Travel marketing és értékesítési vezetője lett.
Kitiltják a randalírozókat a British Airways járatairól
Újszerű határozatot fogadott el a British Airways, melynek bevezetését több európai légitársaság vezetése is fontolgatja.
Mátraderecskén az egészségturizmusra alapozzák a jövőt
Hosszabb távon az egészségturizmusban látják a jövőt Mátraderecskén. Mindezt a széndioxidos gyógygázfürdőre, a mofettára alapozzák. A mátrai faluban található, idén húsz éves létesítmény szakemberei ugyanis kiemelkedő eredményeket értek el a betegek gyógyításában.
Eladta a Szállás.hu-t a Central Médiacsoport
A Central Médiacsoport az OTP Banknak és a PortfoLion Regionális Magántőke Alapnak adta el a Szállás.hu oldalt.
Az ötcsillagos házakba is berepül a poloska
Több ezer bejelentett eset alapján készítette el Budapest első ágyi poloska térképét egy rovarirtással foglalkozó vállalkozás. A jelenleg 3721 adattal rendelkező rajzzal a cég a főváros fertőzöttségi szintjére hívta fel a figyelmet, ahol egyre gyakrabban érkezik segélyhívás nemcsak a leromlott állapotban lévő házakból és hostelekből, de a jó nevű szállodákból is.-olvasható a ma.hu oldalán.
A mindent tudó séfkés
A Misen nevű startup a legújabb fejlesztésének forgalomba hozatalához végül igencsak magas pénzösszeget gyűjtött össze magának a Kickstarter patrónustoborzó oldalán.
Makulátlan a magyar fokhagyma
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) ezúttal a fokhagymákra fordította figyelmét Szupermenta projektjének legújabb terméktesztje során. A NÉBIH laboratóriumaiban 300 növényvédőszer-hatóanyagot vizsgáltak a szakemberek. Ezen felül mértek nehézfémtartalmat, valamint mikotoxin-szennyezettséget is. Jó hír, hogy élelmiszer-biztonsági szempontból valamennyi fokhagyma makulátlannak bizonyult!
Itt a gomba-szakellenőrök friss listája
a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a figyelmet a begyűjtött gombák elkészítés előtti bevizsgáltatására.
Ezt rendeli a magyar
A Falatozz.hu ismét keresi az ország kedvenc házhoz szállító éttermeit. Az ételrendelő portál ezúttal is a közönségre bízza a döntést: a megrendelők voksai döntenek arról, hogy kié legyen az elismerés és a nyeremény.
Szidónia kastélyszálló: a luxus esküvői desztináció
Nemzetközi mezőnyben, a világ kedvenc luxusszállodáinak versenyében bizonyított a magyarországi Szidónia Kastélyszálloda, amelyet idén a World Luxury Hotel and Spa Awards legjobbjai közé választottak. A röjtökmuzsaji hotel a vendégvisszajelzések alapján a „Luxury Wedding Destination” különdíját hozhatta el az október 24-én este, a Hongkongban megrendezett gálán.
Szállodaszövetség: tovább nőtt a magyarországi szállodák forgalma
Tovább nőtt a magyarországi szállodák forgalma, az év első nyolc hónapjában a szállodák bruttó forgalma 11,6 százalékkal haladta meg az előző évit, és 217,5 milliárd forintot tett ki - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb elemzéséből.