Hotel
MSZÉSZ Termék Innovációs Díj: íme, a shortlist-re kerültek névsora
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) kihirdette a három legjobb Termék Innovációs Díjra érdemes pályázatot a szakmai zsűri döntése alapján.
A hotelesek kezdenek ráébredni a kutyabarátság fontosságára
Az ebtulajdonosok szívesen viszik magukkal négylábú kedvencüket, ám ahhoz, hogy a kirándulás vagy hosszú hétvége minden résztvevő számára kényelmes és pihentető legyen, némi felkészülésre és megfelelő szolgáltatókra van szükség. Ebben segítenek a kutyabarathelyek.hu szakértői.
Háromszoros hurrá a Párisi Udvar Hotel Budapestnek!
Ugyanis az ötcsillagos ház három díjat is bezsebelt a Luxe Global Awards-on.
Új szállodamárka közvetlen terminálkapcsolattal a budapesti reptérnél
A TRIBÉ-ről van szó, amely a WING fejlesztésében épül, a 2-es terminál közelében, és várhatóan 2025-ben nyit meg.
Ismét berobbanó szállodai boom Magyarországon
Közel kétezer új szállodai szoba kerül a budapesti és vidéki piacra a következő két-három évben. Új szállodamárkákat is hoznak a nagy nemzetközi láncok Magyarországra, közben magyar befektetők sorra veszik a mediterrán hoteleket.
Két új brand lép be a budapesti szállodai piacra
Az IHG Hotels & Resorts és a WING megállapodást írt alá arról, hogy a Hotel Indigo és a Holiday Inn Express szállodamárkák hamarosan Budapestre érkeznek.
Szállodát nyit az Accor a debreceni reptérnél
Az Accor megerősíti vezető pozícióját a közép- és kelet-európai szállodaiparban. Kelet-Magyarország egyik legnagyobb befektetési és fejlesztési csoportjával, a Xanga Csoporttal kötött megállapodásnak köszönhetően az Accor Magyarország második legnagyobb városában nyit ibis Styles szállodát. Az épülő ibis Styles lesz az első szálloda az ország második legforgalmasabb repülőtere, a Debreceni Nemzetközi Repülőtér közvetlen közelében.
MTÜ-vezér: "Soha rosszabb nyarunk ne legyen"
Rendhagyó sajtótájékoztatót tartott október 4-én a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ), amelynek során közösen értékelték és elemezték az idei nyár turisztikai eredményeit.
Designváltás az ibis Centrum Budapestben
Új dizájnba öltözött a Ráday utcában található szálloda mind a 126 szobája, a zenei tematika mentén átalakított lobbi pedig igazi közösségi térré változott, amely megjelenésében követi az Accor csoporthoz tartozó márka zenei rogramját.
Klasszis TopDesign 2023: bemutatjuk a zsűri tagját
Bakody Katalin, Kelet-európai igazgató, JAB Anstoetz KG. A piacvezető német luxus textilcég kelet-európai kirendeltségének vezetője, közgazdász, 1995 óta dolgozik a lakástextil iparban. A JAB Magyarországra való közvetlen belépése óta, több mint 14 éve tölti be a vezetői pozíciót. Cégük legfőbb értékei: a kiemelkedő dizájn, magas minőség és funkcionalitás ötvözete.
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest bezsebelt egy rangos díjat
Idén a szálloda ismét elnyerte a World Travel Awards „Magyarország vezető luxusszállodája” (Hungary’s Leading Luxury Hotel) díjat.
Kiállítással ünnepelték a Turizmus Világnapját Veszprémben
A Turizmus Világnapját a Pannon Egyetem idén 20 éves Gazdaságtudományi Karának Turizmus Intézeti Tanszéke rendhagyó módon ünnepelte Veszprémben.
A pesti szálloda, amelyért odavan a nemzetközi szaksajtó
Az elmúlt hónapokban igazi sikertörténetet írt az Andrássy út legújabb szállodája, a Hotel Oktogon: számos nemzetközi magazin, közöttük a Design Street Milan, az olasz BuildNews, és az ArchiPortale közölt látványos képanyagot a szálloda megújulásáról, múlt héten pedig a hotel belsőépítész tervezői, Radnóczy Eszter vezető tervező és az este’r partners csapata nyerte el munkájáért a BigSEE nemzetközi építészeti és design-díj Tourism Design 2023 versenyén a Winner címet és vált ezzel a projekt esélyessé a fődíjra.
Klasszis TopDesign 2023: bemutatjuk a zsűri elnökét
Kéry Balázsnak, a Kroki Stúdió társalapítójának és belsőépítészeti művészeti vezetőjének a tervezés és design mindig is szenvedélye volt. Ahogy ő fogalmaz, „célom emlékezetes, egyedi atmoszférájú belső terek létrehozása, ahol az esztétika, hangulat és funkcionalitás harmóniában van.”
W-nyitás az Egyesült Arab Emírségben
A világ vezető szállodalánca, a Mariott bejelentette, hogy megnyitja az első W Hotelt az Egyesült Arab Emírségek legészakibb emírségében, Ras Al Khaimah-ban. A kristálytiszta, hosszú homokos tengerpartjairól híres Al-Marjan sziget eddig is a turisztikai befektetések kiemelt célpontja volt, ám a W Hotel igazi különlegességnek ígérkezik a luxusszállodák sorában.
Már a kormány asztalán van a szállodai szervizdíj ötlete
Éttermi mintára szeretne szervizdíjat a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége - ezzel próbálnának javítani a munkaerőhiányon.
Céges rendezvények területén hasít a HotelPremio csoport
Exkluzív helyszínen, az Operaházzal szemközt, az eredetileg Lechner Ödön által tervezett Dreschler-palotának emelt épületben, majd később a pestiek körében Balettintézetként ismert, és egy hosszú bezárási periódus után két hónapja Csipkerózsika-álmából igazi luxushotelként ébredő, W Hotel Budapestben tartotta céges partnerpartiját a cégeshelyszínek.hu portálként induló, mostantól pedig HotelPremio Group-ként hívott rendezvényszervező csapat, Tatár György alapító-tulajdonos vezetésével.
Három rangos designdíj - egy hotelnek
Azért egy designversenyen három fődíjat bezsebelni – ez nem mindenkinek adatik meg. A Matild Palace Budapestnek azonban tavaly sikerült simán behúznia egyszerre ezt a díjesőt. Nem véletlenül mondta megérkezésünkkor a ház igazgatója, Selim Ölmez: „Remélem, most is ugyanolyan jó élményekkel távoznak tőlünk, mint egy éve, amikor a díjakat kaptuk”.
Ronaldo marrakeshi hotelje nyitva a bajba jutottaknak
Cristiano Ronaldo azonnal lépett, amikor meghallotta, milyen tragédia történt Marokkóban: megnyitotta szállodáját a földrengés után utcára került emberek számára. A portugál futballsztár négycsillagos hoteljét tavaly márciusban avatták fel Marrakesh belvárosában.
A budapesti szálláshelyeknek nagyon bejött az atlétikai vb
A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a verseny ideje alatt több mint 170 ezer vendég, majd 460 ezer vendégéjszakát töltött el a fővárosban. A fővárosi szállodák szobakapacitás-kihasználtsága átlagosan 80 százalék feletti volt a világbajnokság napjaiban.
Klasszis TopDesign 2023: íme, egy újabb pályázó
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre sorban érkeznek a jelentkezések. Arra gondoltunk, érdemes bemutatni azokat a helyeket, ahonnét az elsők között jelentkeznek pályázatukkal a megmérettetésre.
Megszállta a Gazdasági Versenyhivatal a Booking.com budapesti irodáját
A Gazdasági Versenyhivatal (GHV) rajtaütésszerű helyszíni vizsgálatot rendelt el az online szállásfoglalás piacán tapasztalt anomáliák miatt.
Alaposan átalakította ruhatárát a szegedi Novotel
És elbúcsúzott minden régi darabtól a szobákban, vendégterekben, ami a múltat idézte.
MTÜ: szeptemberi előrejelzés, foglaltsági adatokkal
A tavalyihoz hasonló forgalmat vár a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) a Balaton körül az ősz első hónapjában.
Klasszis TopDesign 2023: íme, egy újabb zsűritag
Somlyai Zoltánt, a BDPST Group Hotel Management igazgatóját idei versenyünk zsűritagjai között köszönthetjük. Kíváncsiak voltunk, az elismert szállodai szakember hogyan vélekedik a verseny fontos eleméről, a designról a vendégvárás területén.
Ezek a legkülönlegesebb munkakörök a budapesti luxushotelekben
Maître d’, concierge, valet, commis, guest experience ambassador – csak néhány furcsa munkaköri elnevezés, amelyek azonban ma már Budapesten is általánosak a legelegánsabb luxushotelekben.
Tópanoráma, felnőtt elvonulás, telt házas hétvége és kutyaetikett
Egy éves Balatonfüred egyetlen tókapcsolattal rendelkező ötcsillagos szállodája, a 78 szobás LUA (Luxurious Unconventional Adult) Resort. Mivel tavalyi Klasszis TopDesign versenyünkön fődíjat nyert spa & wellness kategóriában (Az év Klasszis TopDesign spa & wellness részlege 2022), valamint short list-es lett a ház lobbija, és ott szerepelt a legjobb új szállodák között is, ezért úgy gondoltuk, azon zsűritagok közül, akik még nem látták a házat, meglátogatjuk, az idei verseny lezárta előtt körülnézünk. És mivel a füredi luxusszálloda ismerten és felvállaltan kutyabarát szálláshely – négylábú kísérőkkel érkezünk.
Klasszis TopDesign 2023: folytatjuk a zsűri bemutatását
Dr. Szalók Csilla közgazdászt, a Budapesti Gazdasági Főiskola (BGF) intézeti tanszékvezetőjét is idén a zsűri tagjai közt köszönthetjük.
GVH-vizsgálat indult a Booking.com-mal szemben
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elindította gyorsított ágazati vizsgálatát az online szálláshelyfoglalás és a szálláshely-szolgáltatás hazai piacán.
Klasszis TopDesign 2023: itt egy újabb pályázó
Idei Klasszis TopDesign versenyünkre érkeznek a jelentkezések. Arra gondoltunk, érdemes bemutatni azokat a helyeket, ahonnét az elsők között jelentkeznek pályázatukkal a megmérettetésre.
Mit hoz az augusztus 20-ai hétvége a hazai turizmusnak?
Bár tavalyhoz hasonlóan idén sem hosszú hétvége az államalapítás ünnepe, mégis sokan ekkorra időzítik a vakációt.
Klasszis TopDesign 2023 - érkeznek a nevezések
Amint meghirdettük felületeinken idei Klasszis TopDesign versenyünket - máris befutottak az első jelentkezések. Arra gondoltunk, érdemes bemutatni azokat a helyeket, ahonnét az elsők között jelentkeznek pályázatukkal a megmérettetésre.
Budapest ér annyit, mint Bécs?
Ellepték Budapestet a külföldiek a Sziget-fesztivál miatt, de így volt ez a júniusi Harley Davidson találkozó, a Szuperliga, vagy a Forma-1 idején is.
Budapesti lakások az Airbnb nemzetközi Bauhaus listáján
Az Airbnb a Bauhaus Kiállítás 100 éves jubileuma alkalmából a Bauhaus által inspirált otthonokat mutat be.
Vége az ingyenebédnek a szálláspiacon
Az Airbnb lakáskiadásban is a piac diktál: túlkínálati válság alakult ki - legalábbis az Egyesült Államokban.
Hétfőre talán rendezi minden tartozását a Booking.com
A cég, ígérete szerint, rendezné tartozását az ügyben érintett 22 ezer magyar szállásadóval.
Áriával indították az Aria Hotel impozáns szülinapi partiját
Épp nyolc éve nyitották meg az ötcsillagos belvárosi luxusszálláshelyet, az Aria Hotel Budapestet. A nem mindennapi születésnapi partin mi is jelen lehettünk, ráadásul nem csak meghívott vendégként.
"Budapest az egyik legjobb város, ahol valaha éltem"
A Matild Palace igazgatója úgy véli, a főváros mellett számos magyar település „olyan, mint az álom”, csak nem beszélünk róluk eleget.
Klasszis TopDesign 2023 - már érkeznek a nevezések
Amint meghirdettük felületeinken idei Klasszis TopDesign versenyünket - máris befutottak az első jelentkezések. Arra gondoltunk, érdemes bemutatni azokat a helyeket, ahonnét az elsők között jelentkeznek pályázatukkal a megmérettetésre.
Meghirdettük designversenyünket - már érkeznek a nevezések
Amint meghirdettük felületeinken idei Klasszis TopDesign versenyünket - máris befutottak az első jelentkezések. Arra gondoltunk, érdemes bemutatni azokat a helyeket, ahonnét az elsők között jelentkeznek pályázatukkal a megmérettetésre.
Újabb fordulat Booking-saga témában
A hazai, alapvetően kisebb szálláshelyek tulajdonosait, üzemeltetőit érintő Booking.com kifizetések körül kialakult aggasztó helyzettel már állami szinten is foglalkoznak, adja hírül a spabook.net szakportál.
Első bálozó igazgató, Epres Panni a ház arca, olasz design luxusenteriőr
Alig fél éven át tartó, teljes átalakítást követően, stílusosan az idei Anna-bál eseményére megnyílt a balatonfüredi Anna Grand Hotel. Az újjászületett, négy csillag superior besorolás-várományos ház, immár nevéhez méltóan, igazi luxust kínál. A hotel nagyköveti feladataira, az átalakítás ideje alatt is végig jelen lévő új üzemeltetők, az Accent Hotels szakértő csapata, Epres Pannit kérte fel.
Napokban indítottuk designversenyünket - már érkeznek a jelentkezések
Amint meghirdettük felületeinken idei Klasszis TopDesign versenyünket - máris befutottak az első jelentkezések. Arra gondoltunk, érdemes bemutatni azokat a helyeket, ahonnét az elsők között jelentkeznek pályázatukkal a megmérettetésre.
Egy luxusszálló története a kezdetektől napjainkig
1896-ban nyílt meg Európa legnagyobb szállodájaként a Royal Nagyszálló. A Glück testvérek és társai által megálmodott hotelben öt emeleten 350 szoba volt.
MNB: konjuktúra felmérés a szakma részére
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) rendszeresen konjunktúra felmérést végez a hazai vállalatok körében azzal a céllal, hogy a jegybank hiteles képet kapjon a gazdasági folyamatok aktuális és várható alakulásáról. Itt a legfrissebb felkérésük konjukltúra kérdőív kitöltésére.
A szállásadók kiszolgáltatott helyzetére rávilágít a kipattant Booking-sztori
A Booking.com által karbantartási leállásra hivatkozva visszatartott szállásdíjak esete is azt bizonyítja, hogy a közvetítői foglalásoknál nem a vendég, hanem a szállásadó kerülhet kiszolgáltatott helyzetbe. A történtek kapcsán a vg.hu újságírója utazásjogi szakértőt kérdezett.
Booking.com: van, aki él vele, van, aki nélküle is boldogul
Amint arról lapunkban hírt adtunk, a szállásadók közül számosan felháborodtak azon, hogy a Booking.com bizonyos ideje nem utalja át a nekik járó összegeket, számlázási rendszerük karbantartására hivatkozva, ráadásul főszezonban. Körképünk nyilatkozói azonban nem tapasztaltak ilyet, bár fenntartásaik vannak.
Főszezonra időzített karbantartás miatt nem fizet a Booking.com?
Már egy hónapja nem utalja át a szállásadóknak járó összegeket a Booking.com - számlázási rendszerük karbantartására hivatkozva. Az online fórumokon, szállásadói csoportokban egyre nagyobb mértékű a felháborodás, sőt, már kezdenek terjedni olyan rémhírek is, hogy esetleg a Booking csődje van a háttérben, illetve sokan attól tartanak, hogy sosem kapják meg a pénzüket, olvasható a spabook.net szakmai portál oldalán.