Hogyan fogjunk kínai turistát? 

A kínai turista nem statisztikai egység, nem arra való, hogy érkezései számával a politikusok dicsekedjenek. A kínai turistának igényei, elvárásai vannak, bukszáját szívesen megnyitja, ha rászabott és értékes utazási ajánlatot kap - tudtuk meg Wolfgang Georg Arlt professzor, kínai kiutazási szokásokat kutató China Outbound Tourism Research Institute (COTRI) igazgatójától.
Afrika, a felfedezésre váró aranybánya

Afrika, a felfedezésre váró aranybánya 

Érdekes előadásokból állt a „Kereskedelmi lehetőségek Afrikában” című konferencia az Afrika Expón belül, az Utazás kiállítás nyitónapján, amelyet török zenei aláfestés kísért a szomszédos standról, az előadók azonban ennek ellenére is helyt álltak.

Megtudtuk, kik a kormány - idegenforgalmi - partnerei 

Országot márkázni gyűlt össze az apparátus és a szakma Budapesten, az Akvárium Klubban kedden, ahol a hetek óta mindenkit foglalkoztató turizmusirányítás átszervezéséről kézzelfoghatót továbbra sem tudott meg senki az ezúttal megnyitóját megtartó Rogán Antaltól, a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterétől.

Dining Guide díjkiosztó: tarolt az Onyx 

Az idén immár 12 éves Dining Guide tíz éve kezdett el sorrendet felállítani, és pontozni a hazai éttermek teljesítményét – amivel (akkoriban) alaposan felkavarta a hazai vendéglátás langyos állóvizét. Igaz, azóta már sok víz lefolyt a Dunán, de a Dining Guide csapata – alaposan megváltozott összetétellel – továbbra is áll a vártán, lelkesen járja az országot, eszik, pontoz és figyel.

Budapest Turizmusa 2020: a nem megtartott előadások konferenciája 

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Krisztina körúti központjában, az Idegenvezetői Világnap rendezvénysorozat alkalmából megrendezett konferenciára annyian érkeztek, hogy egyszerre két szinten, három teremben fértek csak el. Sokan távoztak csalódottan.
A fekete víz szelleme

A fekete víz szelleme 

Szlovéniáról legtöbbünknek az ugrik be, ahogy robogunk Olaszország vagy más, távolabbi európai úti cél felé, és gyorsan, szinte megállás nélkül szeljük át autóval az országot. Most – mivel eltölthettünk néhány napot a határhoz közeli fekete termálvíz hazájában az MGM Media Optima jóvoltából – rájöttünk, korábban nagyot hibáztunk.

Minőség vagy ár? A kettő együtt nem megy! 

- fejtette ki cégfilozófiáját Prónay Gyula, a Proko Travel ügyvezető igazgatója. Hozzátette: olcsó utasból nem lesz törzsutas. A minél több minőséget kereső és azt megfizetni hajlandó utas megszerzésén nem kevesen működnek együtt a szegedi székhelyű utazásszervezővel; a keddi, budapesti katalógusbemutatón mintegy 50 fővárosi viszonteladójuk jelent meg.

„A németeknél minden zöldbe öltözött” 

- állapította meg Czeiszing Miklós, a DZT Német Turisztikai Hivatal magyarországi képviseletének vezetője a hivatal évnyitó sajtótájékoztatóján, Budapesten, utalva a DZT 2016-os kampányévére, mely a „lenyűgöző természeti üdülések” jegyében telik. 
Kaland a Kempinski konyháján

Kaland a Kempinski konyháján 

Igazán különleges miniküldöttség érkezett Szekszárdról február 10-én a Kempinski Hotel Corvinus Budapest konyhájára, ahol a luxushotel profi gasztrocsapata fogadta a vendégeket. Akik egy teljes napon át beavatták a finger food készítés rejtelmeibe Magyarország első, kizárólag fogyatékosokat foglalkoztató éttermének, az Ízlelő dolgozóit.

Felelősségbiztosítás vagy az iroda bezárása? 

Úgy tűnik, egyre inkább a felelősségbiztosítás megkötése lehet a megoldás az utazásszervezők számára, hogy a Best Reisen nagy port felvert, a felperest képviselő Dr. Ikanov Gábor ügyvéd szerint precedensértékű esetét elkerüljék - derült ki a MUISZ, Magyar Utazási Irodák Szövetsége idei első szakmai vacsoráján, kedden, a budapesti Mazel Tov étteremben.

Dr. Simon András távozik a Weco Travel éléről 

Dr. Simon András, a Weco Travel ügyvezetője, aki 13 éve csatlakozott az akkor még Chemol Travelként működő utazási irodához, február 15-én távozik a cégtől - közölte pénteken a Turizmus Online-nal a leköszönő ügyvezető.

A vizes vébére épül fel a Three Corners új budapesti szállodája 

Budapest 9. kerületében, a Hőgyes Endre utcában nyitja meg új, lifestyle-szállodáját a Three Corners & Resort 2017 tavaszán - közölte hétfőn a szállodavállalat hozzátéve, hogy a FINA vizes világbajnokságára már fogadnak vendégeket.

A termékbemutatókat ellenőrzi a fogyasztóvédelem 

Továbbra is a fogyasztók testi épségének, egészségének, és vagyoni biztonságának védelme szerepel a fogyasztóvédelmi vizsgálatok középpontjában, az ellenőrzések kiterjednek a jogszabályi változások betartására, köztük a termékbemutatókra vonatkozó szigorításra is - közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) kedden az MTI-vel, miután a nemzeti fejlesztési miniszter jóváhagyta a 2016. évre tervezett fogyasztóvédelmi ellenőrzési programot.

Megújuló Kiskastély, barokk színháztörténet és 14 kandeláber 

Lezárult a fertődi Esterházy-kastély felújításának harmadik üteme. Az Európai Unió és a magyar állam összesen 1 milliárd 585 millió forintos támogatásával megújult az egykori jószágkormányzóság, vagyis az úgynevezett Kiskastély épülete, valamint egy új, barokk színháztörténeti kiállítással is gazdagodott Eszterháza.

Robbantás Isztambulban 

Robbanás történt Isztambul központjában - írja az Independent.

Ne foglalja le repjegyét, szállását bizonytalan eredetű weboldalon! 

A MUISZ angliai társszervezete az ABTA az illegális internetes oldalak veszélyeire hívja fel a figyelmet - tudtuk meg a MUISZ-tól kedden.

Miniszteri biztost kapott a dunai Limes 

Dr. Visy Zsolt professzort „A római birodalom határai – A dunai limes magyarországi szakasza” világörökségi várományos helyszín Világörökség Jegyzékébe történő jelölésével és a Hajógyári-szigeten fekvő helytartói palota bemutatásával összefüggő feladatok koordinációjáért felelős miniszteri biztossá nevezték ki.

Nyugodj békében David Bowie! 

Ezzel a nótával emlékezünk!

Új vezető a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodája élén 

2016 januárjától Lengyel Ákos vezeti a Magyar Turizmus Zrt. Kongresszusi Irodáját - tájékoztatott hétfőn a Magyar Turizmus Zrt.

A drón lehet a jövő turizmusának őrülete 

Addig is 2016-ban Izland nagyon népszerű lesz - derül ki a Deutsche Welle Susanne Eckes-szel, a Zukunftsinstitut GmbH munkatársával készített interjúból.

Megnyílt az Egri Érseki Palota Látogatóközpontja 

2016. január 6-án ünnepélyes keretek között megnyílt az Egri Érseki Palota Látogatóközpont – mondta el Virág Zsolt projektvezető (Magyar Kastélyprogram Kft.).

Az USA-ban perelhetnek a Metrojet áldozatainak hozzátartozói 

New Yorkban indíthatnak pert a Sínai-félsziget felett tavaly októberben katasztrófát szenvedett orosz utasszállító áldozatainak hozzátartozói - írja az index.hu.

Hadianyagüzem épül a Balaton partján 

Ötvenezer tonnás kapacitású hadianyagüzem épül a Balatontól néhány kilométerre, az egykori Nitrokémia Ipartelepek területén - írja a Balatontipp.hu a a MIL-EXIM Kft. közleményére hivatkozva.

Hurghadai szállodát támadtak meg fegyveresek 

Fegyveresek támadták meg pénteken a hurghadai Bella Vista Hotelt. A támadásban külföldi turisták sérültek meg, kórházban ápolják őket - írja a Reuters.

„Az utasok utazni akarnak, fognak, bármi is történjék a világban” 

- mondta Füri Mihályné, a Kartago Tours ügyvezetője a cég 2016 nyári árualapját bemutató eseményen csütörtökön Budapesten. Az utazászervező optimistán látja az előttünk álló évet 2015-öt követően, amikor „minden megtörtént, ami a legrosszabb álmunkban sem fordult volna elő” - idézte a múltat az ügyvezető utalva a tunéziai merényletre, a Sinai-félszigeten katasztrófát szenvedett orosz gépre valamint a párizsi merényletre.

10 milliárd hullhat az aktív turizmus ölébe 

Turisztikai non-profit szervezetek részére 10 milliárd forintos keretösszeggel, „Aktív turisztikai hálózatok infrastruktúrájának fejlesztése” címmel jelent meg pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program keretében. A pályázat célja Magyarország természeti kincseinek, ember alkotta értékeinek aktív és ökoturisztikai szemléletű bemutatása - közölte pénteken az NGM.

A revizorok a papírból értenek 

A vállalkozások és magánszemélyek adózása egyre digitálisabbá válik, az ellenőrzések azonban még továbbra is megkövetelik a papíralapú dokumentumokat, így azok teljes körű megőrzésére ügyelniük kell az adózóknak - hívja fel a figyelmet Réczei Géza, a Winkler, Barna és Társai Ügyvédi Iroda adószakértő ügyvédje.

Pénzbüntetéssel kezdi a karácsonyt a Kaland Travel 

1,3 millió forintra büntette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Kaland Travel Kft-t, mert az a vizsgálat szerint fontos, kötelezően feltüntetendő információkat csak a szerződéskötést követően közölt utasaival - derül ki a GVH honlapjáról.

A MUISZ is egyetért az uniós turizmus-nyilatkozattal 

December 16-án, szerdán az európai turizmus napján látotta napvilágot a Turizmus a növekedésért és munkahelyekért címre hallgató nyilatkozat, melyet a turizmus ágazat állami és magánszereplői hoztak tető alá Brüsszelben.

Budapesti szilveszter: szállodai árak a csillagos égben 

„Csak úgy kapkodnak Budapest szállásai után!” - állítja a Booking.com. Állításuk a szilveszteri időszakra vonatkozik, 4 éjszakára, két főre, többnyire reggelivel és adókkal (áfa, ifa).

Oroszok építenék újra a szíriai Palmürát 

A szír műemlékvédelmének vezetője, Maamoun Abdulkarim idén ősszel már egy fabatkát is alig adott volna az Iszlám Állam által helybenhagyott ókori romvárosért, de megjelent a szentpétervári Ermitázs - írja a Globoport.

Hamarosan áradnak Kubába az amerikai turisták 

Egy szerdai, Kuba és az Egyesült Államok között született elvi megállapodás értelmében a két ország között helyreáll a légi forgalom - írja az AP-re hivatkozva a Globoport.

A falusi turizmus aktuális kérdései, problémái 

A Budapesti Gazdasági Főiskola Markó utcai épülete adott otthont 2015. december 14-én a FATOSZ, A Falusi turizmus szakmai konferenciája agrár- és vidékfejlesztési szereplők számára című konferenciájának, amelyet a Földművelésügyi Minisztérium támogatott. A falusi turizmus aktuális kérdéseiről, problémáiról különböző témakörökben hallgathattak meg előadásokat a meghívottak, szóltak a minősítési rendszerről, az étkeztetésről, a pályázati lehetőségekről és a népi építészetről is.

Alpesi üdülőfaluvá fejlesztik a mátrai Parádsasvárt 

Korábban hosszú évtizedeken át generációk dolgoztak a Parádi Üveggyárban - mondta a Turizmus Online-nak Holló Henrik, Parádsasvár polgármestere. A gyár azonban immár nyolc éve megszűnt és azóta az önkormányzat irányításával folyamatosan a turizmusra alakítják át a falut. Nem titkolják, hogy a népszerűsége alapján hazánk egyik alpesi üdülőfaluját hozzák létre.

Kiket díjazott idén a MABEUSZ és mit tervez jövőre? 

Arra mindnyájan hamarabb kapjuk fel a fejünket, ha valamelyik szolgáltató szájába egy nagy, savanyú citromot nyom egy idegenforgalmi szövetség. A MABEUSZ (Magyar Beutaztatók Szövetsége) azonban úriember, 2015-ből csak a jóra emlékezik; már ami a díjazást illeti - derült ki pénteken a szövetség évzáró taggyűlésén, Budapesten.

„Nem volt egyszerű éve a német turizmusnak” 

Kevésbé a számok drámai visszaesésére gondolt Czeiszing Miklós a december 2-i Deutschland Travel Club rendezvényen, mint arra, hogy több tragikus a turizmust befolyásolni képes eseményen esett át Németország idén.

„Egyre fontosabb a szabadidős turizmus” 

A címbeli megállapítást Bakó Balázs, az OTP Travel viszonteladói vezetője tette kiegészítve azzal, hogy nincs könnyű helyzetben az ország. Kevés az utakra a fizetőképes kereslet, ráadásul a kereslet erősen lecsupaszodott. Ebbe a lecsupaszodott keresletbe igyekszik az OTP Travel egy színes kínálattal változást hozni 2016-os szabadidős árualapjával, egzotikus körútjaival - derült ki szerdán, a cég Aviareps-szel közös roadshow-jának budapesti állomásán.

„Akkor jut eszükbe Budapest, amikor Londonra, Párizsra nincsen pénzük” 

A november 26-án, a Hilton Budapest Hotelben, a Diplomacy&Trade Conferences által megrendezett MeetingPlaceBudapest konferencián a hivatásturizmus szakemberei egymásnak panaszkodtak. Az NGM és a Főváros illetékesei idő előtt távoztak. A nagy befogadóképességű kongresszusi központra pedig még várhatunk.

Skandinávia: nem csak nordic walking 

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Skandináv Nyelvek és Irodalmak tanszéke, valamint a svéd, norvég és dán nagykövetségek együttműködésében múlt szerdán megnyitott a Skandináv Kultúraközvetítő Központ (SKANDIPONT).

Díjeső hullott a Galyatető kilátóra 

A Galyatető kilátó nyerte idén a Média Építészeti Díját (MÉD) épület kategóriában, a legjobb tervnek pedig a philadelphiai könyvtár ötletét választotta a zsűri péntek este, az Uránia Nemzeti Filmszínházban.

Vendégéjszakák: Hévíz veri Siófokot, és saját magát is 

Az idei szezonban is egyértelműen Hévíz vezeti a kereskedelmi szálláshelyek forgalma szerinti ragsort a balatoni régióban - írja a Balatontipp.hu.

Miért szeretik ennyien az animét? 

Simon Karolina, a Japánspecialista utazási irodakiutaztatási vezetője szerint öt ak miatt válik egyre népszerűbbű a japán műfaj.

Új konyhafőnök a Budapest Marriott Hotel peppers! Mediterreanen Grill étterem élén 

Az új konyhafőnök, Maráczi Imre jelentős tapasztalat birtokában vette át új pozícióját.

Új csoportos értékesítési vezető a Budapest Marriott Hotelnél 

Bardóczi Andrea, a Budapest Marrriott Hotel csoportos értékesítési igazgatói pozícióját tölti be 2015.szeptemberétől, miután Kele Annamária anyai kihívások elé néz.

Turistákat adóztatnának a Baleári-szigeteken 

Idegenforgalmi adót vetne ki a Baleári-szigetek kormánya a turistákra; az elkészült tervezetet, amely szerint 0,5 és 2 euró közötti összeget kellene fizetni éjszakánként, hamarosan nyilvános vitára bocsátják.

Új elnök az Alföld Szíve Térségi Turisztikai Egyesület élén 

Jász-Nagykun-Szolnok megye turisztikai marketing feladatait ellátó "Alföld Szíve" Térségi Turisztikai Egyesület a tegnapi tisztújító közgyűlésén új elnököt választott. Emellett jelentős tagbővítés is történt az egyesületben.

Magyarország sivataggá válik, csökken a talajvíz és a biodiverzitás 

Magyarország az ökológiailag legsérülékenyebb országok közé tartozik - mondta egy ENSZ-jelentésre hivatkozva Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának jövő nemzedékekért felelős helyettese a Budapesten megrendezett pénteki nemzetközi éghajlatvédelmi konferenciával kapcsolatban az MTI-nek.

Szállodai trendiport: kínai invázió, elmaradó oroszok 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége megküldte friss, 2015. első nyolc hónapját feldolgozó trendriportját. 
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!