Középtávon akár egymilliárd euróval nőhet Budapest turisztikai bevétele 

A Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma 5 év alatt 45%-kal nőtt, de az egy főre jutó fajlagos turisztikai mutatók továbbra is alacsonyak, van tér a további növekedésre. A Roland Berger tanácsadó cég 13 európai várossal készített összehasonlító tanulmánya szerint akár 1 milliárd eurós bevételnövekedés érhető el Budapest számára 3-5 éves távon. A kulturális- és éjszakai élet felpezsdülése, az éttermek fejlődése, az egyre gyakoribbá váló filmforgatások, illetve a közösségi szállásmegosztás előretörése mind hozzájárul a magyar főváros turisztikai fejlődéséhez.

Újabb vadaspark és tanösvény, ezúttal Somogyban 

Vadasparkot és tanösvényt adtak át pénteken Kaszón, a Belső-Somogy legnagyobb, mintegy 15 ezer hektárnyi összefüggő erdőterületét kezelő KASZÓ Zrt. közjóléti fejlesztésének eredményeként.

Az utazási döntések 75%-át nők hozzák 

Kutatások is megerősítették. Éppen ezért a Magyar Turizmus Zrt. német képviselete évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy Magyarország minél több, kifejezetten hölgyeket célzó médiumban jelenjen meg. Az utóbbi hetek eseményei igazi büszkeségre adnak okot, hiszen ezen a nyáron Németország legjelentősebb női magazinjai ajánlják Magyarországot - tudtuk meg pénteken a turisztikai marketingszervezettől.

Tudta, hogy minek a világnapja július 31? 

A természetvédelmi őröké - hívta fel lankadó pénteki figyelmünket a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága.

Vérfertőző testvérek Schönbrunnban 

Váratlanul, testvérek nászából született kis oroszlánfóka a Schönbrunni Állatkertben. Nézze meg, ha arra jár!

Az olaszokat szapulja a nemzetközi sajtó 

Mindennapossá váltak a közlekedési dolgozók és a múzeumőrök sztrájkjai az olasz városokban, miközben az idegenforgalmi főszezonban Rómában akadozik a hulladékszállítás, a főpolgármester pedig posztját kockáztatja.

Magyarország ad kölcsön Németországnak 

Kölcsönadja Németországnak Luther Márton kéziratos végrendeletét a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) a reformáció 2017-ben tartandó 500. évfordulójának megünneplésére - közölte Fabiny Tamás evangélikus püspök.

Magyarországnak gazdasági érdeke a Forma 1 

Magyarország minél előbb szeretné megkötni azt a szerződést, amely 2026-ig garantálja, hogy a Hungaroringen legyen Forma-1-es futam - jelentette ki szombaton Szijjártó Péter külügyminiszter a 30. Magyar Nagydíj helyszínén.

Turisztikai szállásfejlesztés a tuzséri pálinkafőzdében 

Ötvenmillió forintos beruházásból, uniós és hazai támogatással szálláshelyeket alakított ki tuzséri pálinkafőző telephelyén a Gyümölcspárlat Bt. A beruházást Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára adta át pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.

Jól teljesít a Budapest-Madrid közvetlen járat 

„Budapest, visszaszerzett méltóság" címmel a napokban publikálta a TOP VIAJES utazási témákkal foglalkozó spanyol országos folyóirat a fővárost bemutató terjedelmes cikkét. Az újságírók személyes tapasztalatát láthatják, olvashatják a folyóirat olvasói a 25 oldalas, 42 csodálatos fényképpel illusztrált cikkben. Az új Budapest-Madrid közvetlen járat telítettsége az első hónapban kiemelkedő volt - tudtuk meg a Magyar Turizmus Zrt-től.

Mely népek értékelik a szállodákat legnagylelkűbben? 

A világ egyik vezető szállásfoglalással foglalkozó oldala, az Agoda.com közzétette a legfrissebb, Travel Smarts elnevezésű felmérése eredményeit, amely megmutatja melyik nemzetek voltak legjobb és legrosszabb véleménnyel a szállodáról.

Ezért kár volt BKV-jegyeket hamisítani 

A rendőrök elfogták azt a két férfit, akik egy üzletben értékesítették a hamis jegyeket, valamint azt a férfit is, aki beszállítóként ellátta őket a jegyekkel - írja oldalán a rendőrség.

Miféle kincseket zártak a földbe? 

Idén Földbe zárt kincseink címmel tette közzé a szeptember 19-20-án megrendezendő Kulturális Örökség Napjai felhívását a rendező Forster Központ.

Ismét vagyoni biztosítékot emelt a Green Travel 

Jelenleg 1 milliárd 360 millió lett a biztosíték összege.

Óvatjával az üdülési jogot értékesítő cégekkel! 

Az üdülési jog jelentése és jellemzői széles körben ismertté váltak a fogyasztók körében, azonban az értékesítéskor elhangzó megtévesztő tájékoztatások több problémát is okoznak – derül ki mind a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH), mind az általa megbízott, vele együttműködésben dolgozó Gazdasági Versenyügyi Tanácsadó Irodahálózat Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsett és Győrött működő irodáihoz érkező piaci jelzésekből.

Csend és nyugalom szigete Matty és Gordisa között 

Baranya megyében, a Dráva és a Mattyi-tó szomszédságában, festői környezetben található a hazai tanyavilág hamisítatlan hangulatát idéző, megújult Gáti lovastanya.

Hiába szabnák át a SZÉP-kártyát 

Korlátoznák a SZÉP-kártya éttermi felhasználását, holott akkor sem fog többet utazni a magyar, ha kevesebb helyen lehet majd melegételt vásárolni. Hiszen enni muszáj, nyaralni nem. Ezt támasztják alá a Falatozz.hu adatai is.

Szelfizett, felöklelte a bölény 

Az amerikai Yellowstone Nemzeti Park munkatársai óvatosságra intik a látogatókat, miután ismét bölény öklelt fel egy önmagát fényképező turistát.

MUISZ tájékoztatása a Fogyasztóvédelmi Törvény változásáról 

Akár több százezer forintos bírság is jöhet.

Július 26-ig meghosszabbítja a hőségriadót az ÁNTSZ 

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzését és az Országos Közegészségügyi Központ javaslatát figyelembe véve az ország egész területére 2015. július 26-án 24.00 óráig meghosszabbította a 3. fokú hőségriasztást.

Iszonyatos a Balaton hőmérséklete, de a vízminőség kiváló 

A tartós kánikula ellenére bőven van víz a Balatonban. Nem kell tartani az alacsony vízállás néhány kellemetlen kísérőjelenségétől, mint amilyen például a fonalas algák inváziója a déli parton. A tó vizének és élővilágának állapotáról az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet készített gyorsjelentést.

Meglehetősen konzervatív fotósok vagyunk 

Bár sokat fotózunk a nyaralás alatt, a képeket inkább csak a családdal, barátokkal osztjuk meg akkor is, ha valamelyik közösségi oldalra feltöltjük. Az egy hetes nyaralás alatt naponta átlagosan 30 képet készítenek a nyaralók. A legújabb fotózási divateszközt, a szelfibotot a válaszadók mindössze négy százaléka használja, azonban kétszer ennyien (8%) tervezik az eszköz beszerzését. Az örömteli pihenésről minden negyedik magyar hűtőmágnessel tér haza - derült ki a maiUtazás.hu idei nyári felméréséből. 

Összecsapnak a magyar fürdők 

Az Év Fürdője versenyben, melyben közel kétszáz magyar fürdő mérkőzik meg idén nyáron a Harkányi Gyógy- és Strandfürdő is megméretteti magát.

A falu fogalmának újraértelmezése 

Harminc ország építészei építették fel a számukra ideális falut. A Hello Wood Falu július 24. és augusztus 2. között a Művészetek Völgye egyik központi helyszíne lesz Vigántpetenden.

Átadták a Zselici Csillagparkot 

Átadták a Zselici Csillagparkot szerdán a Somogy megyei Kardosfán.

Kesztyűmúzeum nyílt Pécsen 

A korábban egyszerre  ötezer embernek is munkát biztosító pécsi kesztyűipar történetét feldolgozó múzeum nyílt szerdán a baranyai megyeszékhely központjában.

Megkapják a magukét a bécsi hőszigetek 

Az osztrák főváros a természetet hívja segítségül az elviselhetetlen nyári forróság ellen: Bécs Város Környezetvédelmi Ügyosztálya (MA 22) a városi zöldterületek növelésével, valamint privát cégekkel és a lakossággal együttműködve kívánja csökkenteni a hőszigetek kialakulásának lehetőségét.

Megkezdődött a Velencei-tó vízpótlása 

A Velencei-tó vízállása az optimális vízszint alá került, ezért a Pátkai- és a Zámolyi-tározóból szerdán megkezdődött a vízpótlás - közölte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság.

A falusi vendégfogadóknak meg nem kell online kassza? 

Úgy tűnik a falusi vendégfogadók megúszhatják az online pénztárgép használatát - írja a Napi Gazdaság.

Gasztro-uber indul Magyarországon 

Az éhesen csellengő fizetőképes keresletet és a főzőcskézőket hozná össze egy az Uber mintájára alapított hazai vállalkozás, a Yummber - számolt szerdán a Világgazdaság. Kalmár Péter ötletgazda szerint a próbálkozás a kifejezetten extrovertált, és az extrém helyzetekre nyitott embereket célozza meg.

Új témákkal bombázzuk a német sajtót 

A természetre, az aktív utazási formákra, valamint az egyes régiók, országok kulturális kínálatára fókuszál írásaiban Monika Hippe német újságíró, aki a Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) meghívására tartózkodott hazánkban június 29. és július 4. között - így az MT Zrt.

Trendi, és még trendibb Magyarország a csehek szemében 

Leginkább a Balatonért, Budapestért és termálfürdőinkért szeretnek minket a cseh turisták, akik évről évre többen jönnek hozzánk. Tizenöt éve töretlenül emelkedik a cseh vendégéjszakák száma hazánk kereskedelmi szálláshelyein, tavaly meghaladta a 627 ezret. A Magyar Turizmus Zrt. nyári forgalomélénkítő kampányának célja, hogy még több cseh turista válassza Magyarországot nyári üdülésének célpontjaként - tudtuk meg a Magyar Turizmus Zrt-től.

A MUISZ levélben fordult a külügyminisztériumhoz vízumügyben 

A Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) levélben fordult Szíjjártó Péterhez „az Európai Unión kívüli országokból hazánkat turista vagy üzleti célból meglátogatni kívánó utazók vízumkiadásának kérdésében, mely összehasonlítva más schengeni országokkal nehézkes, bürokratikus, a havonta csoportosan kiadható vízumok száma egyes országokban limitált” – tájékoztatott a kedden a szövetség.

Nem drágul brutálisan a görög nyaralás 

Hátradőlhetnek a szervezett görög utakra befizetők, idén nem változik a nyaralásuk ára – nyugtatott meg két nehéz súlyú, Görögországba kiutaztató hazai iroda képviselője.

Ledöntik a decibelek a templomot? 

Aláírásgyűjtés indult Romániában a kolozsvári főtéri koncertek betiltásáért, miután a Szent Mihály-plébániatemplom mennyezetéről nagy darab vakolat hullt le - írta kedden a romániai magyar sajtó.

Tarol a turizmus és az új kommunikáció szak 

Idén a legidősebb felvételiző 61 éves volt a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán, ő egyike az intézménybe jelentkező 5518 hazai és külföldi diáknak. A felvételizők száma összesen 12%-kal nőtt a tavalyi évhez képest, a BKF ezzel továbbra is a legnépszerűbb magánintézmény. A slágerszak idén a Turizmus és vendéglátás, de ha első körben valaki nem jutott volna be a BKF-re, annak még augusztus 10-ig lesz lehetősége jelentkezni - tájékoztatott kedden a főiskola.

Kingston: ahol egykor hét király fejére tették a koronát 

A mezővárosként emlegetett angliai Kingston upon Thames több szempontból is híres hely. A Londontól dél-nyugatra levő településen a régi és a modern jól kapcsolódik egymáshoz. Manapság a növekvő idegenforgalom, a kereskedelem és a pénzügyi együttműködések egyik központja.

Múzeum lett Luciano Pavarotti otthonából 

Színpadi emlékek és személyes tárgyak is láthatók a Modena közelében hétfőn megnyílt Luciano Pavarotti Múzeumban, amelyet a volt tenor egykori villájában alakítottak ki.

Már nem NAV-elnök Vida Ildikó? 

Dr. Vida Ildikó 2015. május 20-án benyújtotta lemondását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöki tisztéről és ezzel együtt kormányzati szolgálati jogviszonyáról Orbán Viktor miniszterelnöknek. A törvény értelmében a kormánytisztviselők lemondási ideje két hónap, tehát a mai nappal Vida Ildikó elnöki jogviszonya megszűnik. Az új elnök kinevezéséig Dr. Varga Árpád elnökhelyettes irányítja az adóhivatalt - derült ki a minisztérium hétfőn kiadott közleményéből.Így 

Attila szelleme az USA-ban tarolt 

Világbajnok lett a Spirit of Attila nevű magyar csiliszósz az Egyesült Államok Louisiana államában rendezett The World Hot Sauce Awards elnevezésű világversenyen. A világ legerősebb önteteinek megmérettetésén a harmadik legerősebb szószok (Hot sauce/Hot) kategóriájában lett első a Chili Hungaria Manufaktúra terméke - számolt be hétfőn a Globoport.

Turistába csapott a mennydörgős mennykő 

Villám csapott vasárnap délután egy magyarországi turistába a romániai Retyezát-hegységben, a fiatal nő nincs életveszélyben.

Fényes jövő előtt áll az iráni turizmus 

A  múlt héten Irán és a nagyhatalmak (az Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia, Franciaország és Németország) közt Bécsben tető alá hozott megállapodásnak köszönhetően a perzsák beutazó turizmusuk évtizedek óta nem tapasztalt fellendülésében bíznak - számolt be az eTurboNews.

Linzben nincs büdös! 

Ha Linz, akkor sokakban az a város rémlik fel, ami mellett a salzburgerlandi síelésre, nyaralásra igyekezve elsuhannak. Talán látják az autópályáról a vasművek nagyolvasztóit és gondolhatják, hogy egy iparvárosban minek megállni? Mert Felső-Ausztria fővárosa, Linz ennél jóval többet kínál. Az se tévesszen meg senkit, hogy a Lajtán innen Dunaújváros a testvérvárosa!

Félmilliárd állami pénz jut nyári fesztiválokra 

Idén összesen 150 millió forinttal támogatja a kormány a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat, míg a Nagyon Balaton 337 milliós állami támogatást kap - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

Teltházas volt a VOLT 

Minden rekordot megdöntött a 23. Telekom VOLT Fesztivál. Négy és fél nap alatt 123 ezren vettek részt a kánikulában zajló soproni eseményen, melynek kapujára péntek reggel kikerült a “teltház” tábla. A Telekom VOLT Fesztiválra a 200 hazai és világsztár mellett a köztársasági elnök is ellátogatott. Áder János az Élő Bolygónk című klímavédelmi kampányról tartott előadást - közölték pénteken a szervezők.

Július 24-én búcsúztatják Molnár Gabriellát 

Július 24-én búcsúztatják Molnár Gabriellát

Újraválasztották a gödöllői kastély igazgatóját 

A Gödöllői Királyi Kastély Közhasznú Nonprofit Kft. 2015. július 2-i taggyűlése ismét Gönczi Tibort, a kastélyt 2010 decembere óta vezető ügyvezetőjét választotta igazgatónak. Az igazgató új megbízása 2016. szeptember 30-ig szól - közölte pénteken a Gödöllői kastély sajtóosztálya.

Változások az Aquaworld Resort Budapest Hotel és Élményfürdő vezetésében 

Új vezető és gazdasági igazgató érkezett - közölte pénteken a vállalat kommunikációs munkatársa.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!